Angel Merkel német kancellár a hét elején jelentette be, hogy Németország 2022-ig kész leállítani az összes atomerőművét. Bár a döntés saját hazájában hatalmas elismerést, a szomszédos Franciaországban inkább értetlenséget és haragot szült Merkel asszonnyal szemben. Éppen ezért a most következő cikkben ennek a kettőségnek a hátterét mutatjuk be.
A márciusi fukushimai erőmű katasztrófa után szinte rögtön jelezte a konzervatív-liberális német kormánykoalíció, hogy a hazai létesítményeket azonnali hatállyal át-, illetve kivizsgálják, hogy még véletlenül se fordulhasson elő Németországban a Japánhoz hasonló tragédia. Ezzel azonban nem elégedett meg Angela Merkel, aki ezen felül elrendelte azt is, hogy a legveszélyesebbnek ítélt erőműveket (összesen 7-et – szerk.) le kell állítani addig, amíg a kormány nem gondolja át nukleáris politikáját. A zöldek és a civil szervezetek természeten abban bíztak, hogy a kelet-ázsiai helyzet – amely nemhogy nem akart javulni, helyette inkább folyamatosan romlott, vagy legjobb esetben is csak stagnált – végre rákényszeríti a kormányt arra, hogy az végleg leállítsa az atomerőművek működését az országban. Persze itt nem hurráoptimizmusra kell gondolni, hiszen azzal a civilek is tisztában voltak, hogy azok után, hogy Merkel alig néhány hónapja döntött arról, hogy a korábbi ígéretekkel szemben, Németország mégsem zárja be fokozatosan az összes nukleáris erőművét, a kormány teljes visszavonulás az ügyben egyszerűen elképzelhetetlen volt. (Az alap kormányzati tervek szerint a 2020-as évek elejére a kormány teljesen felszámolta volna a nukleáris reaktorok működését; ám arra hivatkozva, hogy a megújuló energiák kitermelésének és felhasználásának fejlődése nem halad kellő ütemben, az előre meghirdetett céldátumot először elvetette, majd meghosszabbította a Merkel-kormány.) A hétfői döntés éppen ezért szólt hatalmasat az országban, lévén, igazán senki sem számított erre a határozott és radikális megoldásra, főleg nem Angela Merkeltől.
("Ők elérték a céljukat", f: www.indymedia.org.au)
A határ túloldalán azonban a hirtelenjében ismét a német választók kedvencévé váló (még ha ez a siker vélhetően csak ideiglenes lesz – szerk.) kancellár asszony elhatározása dühöt szült a politikusokból, sőt, a francia választók sem értenek különösebben egyet a bezárásokkal. Az teljesen nyilvánvaló, hogy ez a harag és értetlenség elsősorban két okból fakad. Az egyik, hogy a világ országai közül – bármilyen meglepő is –, Franciaország használja fel a legtöbb atomenergiát; az ország szükségleteinek ugyanis több mint 70 százalékát adják az erőművek, szemben Németországgal, ahol ez az arány kb. 35 százalék. Tehát ebből is látszik, hogy egy hasonló francia döntés könnyedén káoszt okozhatna az ország energiaellátásában. A másik ok pedig az, hogy a francia választók, ellentétben mondjuk a németekkel, svájciakkal, skandinávokkal, vagyis, röviden szinte mindenkivel, nem utálják a nukleáris erőműveket. Sőt, egy a japán katasztrófa után készült felmérés szerint a franciák nagyobb része (kb. 55-60 százalék – szerk.) nem is szeretné leállíttatni a nukleáris reaktorok működését.
A francia média természetesen az ügyben több politikust is megszólaltatott, így például François Fillon miniszterelnök véleménye szerint: „Franciaország a német döntést tiszteletben tartja, de egyáltalán nem osztja annak helyességét.” Jean-François Copé, a francia kormánypárt, az UMP egyik vezetője szerint az ország teljességgel a német példa követése ellen van. A legérdekesebb azonban minden bizonnyal Jérôme Cahuzac (szocialista képviselő) nyilatkozata volt, aki egyszerű politikai húzásnak nevezte Merkel döntését. Egyelőre tehát úgy tűnik, hogy Franciaország nem fogja követni a német utat az atomenergia elleni harcban, sőt, inkább szembe helyezkedik vele, dehogy nekik, vagy esetleg a németeknek van-e igaz a kérdésben, 2022-ig biztosan kiderül!
Németh Áron Attila
