Ismét a hétköznapokat éli az orosz középosztály, egyelőre az utca hidegétől távol, halkan készülődnek a február 4-i újabb tüntetésre. Mielőtt azonban a 2012-es események elemzésébe merülnénk, szánjunk pár percet a tavalyi év külpolitikájának értékelésére, hogy tisztábban láthassuk az elkövetkezendő hónapok történéseit. Nyugatról kelet felé haladva vessünk egy pillantást az EU-val ápolt külkapcsolatokra, a poszt-szovjet térség államaival újra aktivizálódó kooperációra és a sokak által temetett bilaterális orosz-amerikai együttműködésre. Vajon továbbra is reflektív jelleget ölt majd az orosz külpolitika, vagy várható aktívabb szerepvállalás az új elnök beiktatását követően?
A hangsúly az elnökválasztáson van. Oroszországban – valamint számos külpolitikailag jelentős partnerországában - választásokra készülődnek és ebben az időszakban a külpolitikai aktivitás rendszerint csekély. Szergej Lavrov külügyminiszter január 19-i sajtótájékoztatóján foglalta össze az ország tavalyi külpolitikájának főbb eredményeit, azonban a jövőre vonatkozó konkrét tervek meghirdetése elmaradt. Természetesen a külpolitikai irányvonalak megrajzolásába az új elnöknek is lesz beleszólása, ilyen tekintetben azonban a több mint esélyes jelölt, Vlagyimir Putyin elnöki programja is tartózkodik az egzakt tervek ismertetésétől. Ugyanakkor már korábban is egyértelműsíthető volt, hogy Oroszország a közeljövőben sokkal inkább a keleti szomszédjaival kíván aktívabb viszonyt ápolni, semmint a maga belső gazdasági, politikai és fiskális kudarcaival küzdő Európai Unióval.
("Merre tovább Oroszország?", f: www.indrus.in)
Az elmúlt évben az unióval folytatott kapcsolatok egyébként sem nevezhetők eseménydúsnak, főként az imént jelzett belső EU-s problémák miatt. Ennek a fő oka, hogy Oroszországot egyértelműen az integráció hatalmas belső piacából adódó gazdasági előnyök érdeklik leginkább, amelyek jelentősen csökkentek a válság újabb hullámával fenyegető környezetben. A WTO-s tagság nyújthat némi reményt a kapcsolatok élénkülésére, ezáltal ugyanis – amennyiben a remények beigazolódnak – a nyugati befektetők számára nagyobb bizalmat fog sugározni az orosz piac. Nem utolsósorban érdemes megemlíteni a vízum-mentességre vonatkozó tárgyalásokat, amelyeknek fontosságára Medvegyev elnök is felhívta a figyelmet, habár egy leköszönő elnök jövőre vonatkozó javaslatait nehéz lenne irányadóként kezelni. Annak tekintetében pedig kifejezetten érdekes lehet a vízumpolitika felülvizsgálata, hogy mindeközben Putyin miniszterelnök hétfőn megjelent cikkében felhívta a figyelmet a bevándorlási politika felülvizsgálatára, a migráció nemzetállamokra gyakorolt kihívásaira és kezelésének fontosságára.
Az EU-s kapcsolatoknál azonban lényegesen fontosabb Oroszország – és főként az elnökesélyes Putyin számára - egy jövőbeli Eurázsiai Unió létrehozása. Korunk kihívásai villámgyors reakciókat követelnek és erre megfelelő eszközrendszert nyújthatnak a regionális együttműködések. Fehéroroszország, Kazahsztán és Oroszország közös vámunióba történő tömörülése egy efféle kooperáció első lépése. 2012. január 1-től pedig már egységes gazdasági térségként operálnak az említett országok. Az ambiciózus orosz vezetés egy EU-hoz hasonlatos integráció létrehozását tervezi, akár már 3 éven belül. Figyelemreméltó ugyanakkor Ukrajna pálfordulásokkal teli helykeresése a kialakuló külpolitikai rendszerben. Míg ugyanis hagyományosan az imént felvázolt gazdasági kerethez igyekezne közeledni, mindezt csak az Európai Uniótól való távolodásával párhuzamosan tudná véghezvinni. Jelenleg ugyan Ukrajna alkotmánya nem teszi lehetővé a vámunióhoz való csatlakozást, de ha mégis erre kerülne sor, azzal egyértelműen megszűnne az uniós partnerség lehetősége. Az országnak viszont hamarosan állást kell foglalnia és döntése hosszútávra meghatározhatja az orosz-ukrán viszonyok alakulását.
A poszt-szovjet gazdasági integráción túl kelet felé továbbhaladva egy másik fontos stratégiai partnerhez érkezünk, az Oroszországgal egyre jelentősebb és egyre szélesebb körű kapcsolatokat ápoló Kínai Népköztársasághoz. Ha a két ország bilaterális együttműködéseit szemlézzük, akkor gyakorlatilag nem találunk olyan szférát, ahol az orosz-kínai kapcsolatokról még nem született volna megállapodás. A turisztikai és kulturális kooperáción túl fajsúlyosabb területeken is dinamikus a két ország együttműködése, gondoljunk például a nukleáris vagy a katonai-technológiai egyezményekre, a közös gázvezeték projektre vagy a jelentős elektrotechnikai kínai importra. Az orosz-kínai kapcsolatok jövője az elnökök együttműködési hajlandóságán alapulhat majd. Azonban az már most megjósolható, hogy a jelenlegi gazdasági helyzetből eme két feltörekvő ország jelentősen megerősödve kerülhet ki. Izgalmas lesz megfigyelni, hogy ennek tükrében a kooperáció vagy a versengés mellett foglalnak-e állást a vezetők.
A Csendes-óceánt átszelve végül az Egyesült Államokba érkezünk. Míg Oroszországban egyértelmű az elnökváltás, itt ez még a jövő zenéje. Amennyiben a világpolitika nem kényszeríti ki, úgy a bilaterális kapcsolatokban nem várható jelentős változás 2012-ben, a már említett okokból adódóan: a nép elnököt választ, a népet pedig nem a külpolitikai ígéretekkel lehet a leginkább megnyerni. 2011 eseményeiből kiindulva viszont merészség lenne azt állítani, hogy eseménytelen hónapok következnek. A nép ugyanis visszatért a gyökerekhez és a politizálás új terepeként ismét a közterületeket választotta, ez alól pedig immár Oroszország sem kivétel. A tavalyi évben nemzetközi viszonylatban szoros együttműködés mutatkozott a világhatalmak között. Oroszország első ízben még egy katonai beavatkozást is engedélyezett – azáltal, hogy nem vétózta meg a katonai erő bevetését a líbiai konfliktusban. Szíria esetében azonban már „visszatért” elveihez és elvetette mindennemű belpolitikába való beavatkozás lehetőségét. Az USA-val való kapcsolatokat főként multilaterális környezetben definiálhatjuk majd 2012-ben. Leszámítva persze, ha a rakétaelhárító-rendszerek gyanús légköri mozgásokat észlelnek.
Összességében tehát megállapíthatjuk, hogy az eurózóna törékenységét, az elégedetlenség utcai manifesztálódását és a világpolitikában jelentős szerepet játszó országokban történő elnökválasztásokat nézve rég volt ennyire kiszámíthatatlan és változékony a világpolitikai környezet. Az újonnan választott elnökökön múlik majd, hogy milyen mértékben kívánnak beavatkozni a nemzetközi történésekbe és ebben mennyire lesznek képesek együttműködni. A legnagyobb valószínűség szerint 2012 külpolitikai eseményeinek jellemzője az ideológia-mentes, gyors és kooperatív reagálás lesz, miközben körvonalazódhatnak majd az új szövetségek. Az orosz elnökválasztást követően a legfontosabb feladat előreláthatólag az utcai zavargások lecsendesítése és a belpolitikai ígéretek első körének látványos – ha nem is feltétlenül eredményes – implementációja lesz. Külpolitikai aktivitást főként a vámunió országai felé várhatunk, azonban minden bizonyosság szerint az orosz külpolitika 2012-ben is inkább reflektív jelleget ölt majd. Még egy-két kávészünet és kikristályosodnak az orosz érdekek.
Kelemen Kata
