Szlovákia (nem) választott

2013. november 13.

Alacsony részvétel, jelentős váratlan fordulatok nélkül – így összegezhető tömören a szombati szlovákiai megyei voksolás.

Az összességében 20,11 százalékos részvételi arány mellett első körben elmondható, hogy a kormányzó Smer-SD (Irány-Szociáldemokrácia) párt megyefőnök-jelöltjeit egyedül Nyitra megyében sikerült igazán megszorongatnia a változó összetételben koalíciót kötő jobboldali pártoknak, illetve a Pozsonyi kerület az egyetlen régió, ahol a széles jobboldali-liberális összefogásnak köszönhetően a jelenlegi megyefőnök, Pavol Frešo várja jobb pozícióban a november 23-án esedékes második fordulót.

A részvételi arányok és a kiosztott mandátumok megyénként:

szlovák-választás.jpg("A tények magukért beszélnek" - f: www.ipravda.sk)

A megyei választásokon hagyományosan alacsony részvétel idén sem változott. A legkevesebben a Trencséni és a Nagyszombati kerületben (17,4, illetve 17,5 százalék), a legtöbben Besztercebánya megyében (24,6%) mentek el voksolni az arra jogosultak a borongós, esős, szomorú időben. Hiba lenne azonban az időjárás számlájára írni a csekély érdeklődést, Robert Fico miniszterelnök sem ezt tette, amikor kijelentette, nem megfelelő a jelenlegi közigazgatási felosztás, az emberek nem tudnak azonosulni a nyolc kerülettel. Ficónak ebben minden bizonnyal teljesen igaza van – az általa elképzelt megoldásról cikkünk második felében szólunk részletesebben.

Trencsén, Zsolna és Eperjes megyében a megyefőnök személye már az első fordulóban eldőlt (a pozíció elnyeréséhez 50 százalék plusz egy szavazat megszerzése szükséges, ellenkező esetben a két legtöbb szavazatot szerző jelölt kerül a két héttel későbbi második fordulóba), mindhárman a Smer képviselői. A Kassai, a Besztercebányai és a Nagyszombati kerületben is akkora az előnye a kormánypárt jelöltjének, hogy kisebb csoda kellene a fordításhoz. A két utóbbi megyében azonban történtek érdekességek. Besztercebányán a második helyet Marian Kotleba, a radikális jobboldali (cigány- és olykor magyarellenes) Mi Szlovákiánk Néppárt szerezte meg, a szavazatok ötödével. Ezzel ugyan nem veszélyezteti Vladimir Maňka második körös győzelmét, de mindenképp komoly figyelmeztetés a szavazók részéről. Ahogy Pavel Haulík szociológus fogalmazott a bumm.sk-nak: "Ez annak a jele, hogy a pártok nem tudják, vagy nem akarják megváltoztatni a viselkedésüket, ami a választók egy jelentős része számára már nem vonzó". Nagyszombat megyében Tibor Mikuš ellenfele az MKP-s Berényi József lesz a második körben, azonban reális esélye nincs a győzelemre a magyar jelöltnek, aki a szavazatok 18,3 százalékát gyűjtötte be szombaton (a magyar pártok szerepléséről részletesebben is szólunk lejjebb).

Valódi verseny november 23-án Nyitra és Pozsony megyében várható a Smer és a jobboldal jelöltje között. Pozsonyban Pavol Frešo valószínűleg megőrzi pozícióját, a szavazatok 48,4%-át szerezte meg a széles jobboldali koalíció jelöltje – ráadásul a közgyűlés is Pozsony „jobboldali bástya” szerepét látszik erősíteni, az egy szem Smer-képviselővel. Ez a helyzet akár próbája is lehet egy későbbi magasabb szintű jobboldali koalíciós együttműködésnek. Nyitra megyében a jelenlegi megyefőnök, Milan Belica 46,9%-ot szerzett, a másodikként továbbjutott Tomáš Galbavý 37,3 százalékával szemben. Itt megfelelő mozgósítással talán át is vehetik a jobboldali pártok a vezetést a második fordulóban – azonban ismerve az ökölszabályt, miszerint a második fordulós részvétel szinte mindig alacsonyabb az első fordulósnál, csodát itt nem érdemes várni.

A mozgósítás elkélne a magyar jelöltnek, Berényi Józsefnek, a Magyar Közösség Pártja elnökének is Nagyszombat megyében. Legfőbb ellenfele, a Híd-Most jelöltje, Nagy József már támogatásáról biztosította a rivális pártelnököt. A második helyért rendkívül szoros volt a küzdelem: Berényi József – 14339 szavazat (18.33%), Ivan Uhliarik – 14284 szavazat (18.26%), Nagy József – 14174 szavazat (18.12%) számokban kifejezve. Külön érdekességként érdemes megemlíteni, hogy a Roma Unió jelöltje, Ravasz József korábban visszalépett a Híd jelöltje javára, mégis kapott 317 szavazatot – azaz akár ezen is múlhatott a két magyar jelölt közötti verseny. Megjegyzendő azonban az is, hogy Berényi József körülbelül 2000 szavazattal kapott többet a magyarlakta területeken, mint Nagy József, azaz a Híd jelöltje körülbelül ugyanennyi (valószínűsíthetően szlovák) szavazattal tudta megközelíteni vetélytársát. Fontos kérdés, hogy vajon a jobboldali szlovák pártok vezetői beállnak-e a második helyet megszerző Berényi mögé, túllépve a nemzetiségi törésvonalon, vagy könnyű prédának hagyják Nagyszombat megyét a Smernek?

A magyar pártok szerepléséről általánosságban elmondható, hogy sikeres volt: az MKP 38, a Híd 17 képviselői helyet szerzett (szemben a 2009-es 40:2 aránnyal), Berényi József második lett a megyefőnök-jelöltek versengésében, így regionális szinten az MKP egyértelműen legyőzte riválisát. Figyelemre méltó azonban, hogy az országos közvélemény-kutatásokban a Híd rendre jobban szerepel, sőt, az MKP-t rendszerint az 5%-os parlamenti küszöb alatt mérik. Ezzel együtt a Magyar Közösség Pártja a magyarok lakta megyékben továbbra is megkerülhetetlen tényező lesz, azonban arról, hogy országosan is meg tud-e erősödni a párt, korai lenne jóslatokba bocsátkozni.

Vajon minek köszönhető az alacsony részvétel, és mit lehet tenni ellene? Amikor Robert Fico megemlítette, a választók nem azonosultak a regionális közigazgatás ezen formájával, igazat szólt. A jelenlegi nyolc megye ugyanis mesterségesen lett létrehozva, semmibe véve a természetes (gazdasági-társadalmi-földrajzi meghatározottságú) régiókat (eltekintve persze attól, hogy a cél a magyarlakta területek szétszabdalása volt), így aztán a lakosság nem tud, és nem is akar azonosulni ezekkel az egységekkel. Ezen felül az átlagember mégoly keveset tud a megye funkcióiról, feladatairól (lásd előző cikkünket), így nem is látja át a szavazás fontosságát. A miniszterelnök válasza erre az, hogy még nagyobb közigazgatási egységeket hozna létre, három régióra és Pozsonyra osztva Szlovákiát. Nem valószínű, hogy ezzel a regionális kötődés erősödne a választók körében, azonban a magyar kisebbség így még hátrányosabb helyzetbe kerülhet. A megyerendszer átalakítását illetően a felvidéki magyarságnak látszólag kedvező, hogy délnyugat-szlovákiai nagy tömbje Nagyszombat, Trencsén és Nyitra megye, valamint Pozsony megye egy részének összevonása révén egy közigazgatási egységbe kerül. A nemzetiségi arányok azonban negatívan változnának megyei szinten: jelenleg a magyarság aránya több mint 30% a Nagyszombati kerületben, a Nyitrai kerületben pedig több mint 20%, azonban a leendő nyugat-szlovákiai kerületben mindössze 16-16% lenne, a nemzetiségi nyelv hivatali használata pedig 20%-os arányhoz kötött – nem is beszélve arról, hogy az érdekképviselet is minden bizonnyal jelentősen meggyengülne.

Valódi megoldást a természetes régiók alapján létrehozott megyék jelenthetnének – legalábbis a magyar nemzetiségű polgárok érdekérvényesítése szempontjából, mert ettől még a részvételi arány egyáltalán nem biztos, hogy számottevően magasabb lenne. A tervezett 3+1-es átalakítást azonban egyedül a Smer belső ellenzéke, azaz a megyékben pozíciókat birtokló párttagok tudják belülről megakadályozni, vagy legalábbis hátráltatni, lévén az ő bőrükre megy majd a vásár.

Egy-két kivétellel összességében tehát elmondható, hogy nagy meglepetések nem születtek: a Smer döntő fölénye ismét bebizonyosodott a fragmentált jobboldallal szemben, az MKP továbbra is erősebb regionális szinten a Hídnál – és mindez a választók ötödének érdeklődésére tarthat számot; Fico pedig újabb érvet találhatott korábban már meglebegtetett közigazgatási reformjának végrehajtásához.

Abelovszky Tamás

A bejegyzés trackback címe:

https://diplomaci.blog.hu/api/trackback/id/tr915630317

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása