A 2013-as évről szóló januári „esélylatolgató” cikkünkben írtuk, hogy sok más ország mellett idén minden bizonnyal érdemes lesz Mexikóra is figyelni, miután az akkor frissen megválasztott elnök, Enrique Pena Nieto, olyan nagy terveket szövöget, ami nem csak hatalmas győzelmeket, de csúfos kudarcokat is hozhat számára. Bő egy évvel Nieto reformpolitikájának meghirdetése után tehát ismét a burrito és a tequila hazájával foglalkozunk: Hol tartanak a változások? Milyen sikerek és bukások szegélyezték eddig a fiatal politikus útját? Példát mutathat-e Mexikó a világnak?
Enrique Pena Nieto már a megválasztása előtt is hihetetlen népszerűségnek örvendett hazájában. Hiszen személyében adva volt egy olyan hamisítatlan médiapolitikus, aki Latin-Amerikában ritkán kerül tűz közelbe. Az a fiatalság, jó megjelenés, tettrekészség, amit Nieto sugárzott a választások előtt sokakat magával ragadott. Nem is csoda hát, hogy tavaly őt és pártját, az Intézményes Forradalmi Pártot (PRI) magabiztosan választották meg a szavazók, hogy 12 év után (2000-ig bezárólag a PRI – megszakítás nélkül – 71 éven keresztül uralta Mexikót – szerk.) ismét ők vezessék az országot. A választásban ráadásul nem csak az volt meglepő, hogy a PRI újfent hatalomra került – holott a leváltásukkor, mint Mexikó boldogulásának egyik legfőbb kerékkötőjét, egy korrupcióban és önön hatalmában elkényelmesedett pártot tartották számon –, hanem az is, hogy az ún. „Megállapodás Mexikóért” paktum keretében a párt a választások után szövetségre lépett a két legfontosabb ellenzéki párttal. E megállapodás lényege tulajdonképpen az, hogy az ellenzéki pártok támogatásával a PRI olyan reformokat tudjon keresztül vinni a parlamenten, amelyek Mexikó jövőbeli sikerét hivatottak megalapozni és, amelyekre korábban nem volt valós politikai akarat. A frissen megválasztott elnök tehát hatalmas fába vágta a fejszéjét, de pártja, valamint a legnagyobb ellenzéki erők támogatása mellett tavaly év elején komoly bizakodásra volt ok, hogy Nieto-val a változás elérhető. Dehogy sikerrel járt-e az elnök? Eddig úgy tűnik, hogy nem.
("Érdemes háborúra készülni El Presidente", www.en.mercopress.com)
Természetesen fontos kiemelni, hogy a sikerek elmaradása egyelőre nem ér fel kudarccal, hiszen az elnök és a PRI olyan reformok bevezetését tervezte és tervezi, amire mostanában nem csak Mexikóban, de a világon is kevés példa akadt, ergo ezek eléréséhez nem elég egy év. Nieto ugyanis nem kisebbet akar, mint gyökeresen felforgatni a fennálló rendszert. Szét akarja zúzni a szerinte államát gúzsba kötő gazdasági és politikai érdekcsoportokat, növelni akarja a versenyképességet, meg akarja szüntetni a monopóliumokat, hogy Mexikó ne örökös ígéretként, hanem tényleges gazdasági sikertörténetként álljon a világ előtt. Ehhez a lehetőség még adott, miután a mostani tervek szerint a reformcsomag legfontosabb elemeit december közepéig elfogadják. Így a Kongresszus – minden jel szerint – még az idén jóváhagyja az oktatási- (főbb célok: oktatói szakszervezetek megtörése, oktatói értékelési rendszer bevezetése), telekommunikációs és versenyképességi- (főbb célok: monopóliumok felszámolása, versenyképesség növelése), banki- (főbb célok: hitelezés növelése, KKV-k támogatása), politikai- (főbb cél: újraválasztások lehetőségének engedélyezése – kivéve: elnökök), valamint energetikai (főbb cél: állami olajtársaság monopóliumának részleges felszámolása) reformokat.
Érzésem szerint azonban az igazi próba és a siker igazi mércéje az elnök, pártja és az ellenzék számára jövőre, ezen változások életbelépésével jön el. Lévén, az érintett érdekcsoportok (pl. tanárok) csak 2014-ben fogják magukon érezni, hogy az előbb említett reformoknak milyen valós hatásuk lesz rájuk nézve. Az viszont szinte biztos, hogy Nietonak érdemes háborúra készülnie, mert az egy dolog, hogy a vélhetően elképesztő társadalmi-gazdasági ellenállásba ütköző változások az elnök ellen fordítják majd mostani szövetségeseit (párton belül és kívül egyaránt). De emellett szerintem az is készpénznek vehető, hogy a szakszervezetek és egyéb érdekvédelmi szervezetek, gazdasági monopóliumok nem fognak kisebb sztrájkokkal és gyengébb politikai ellenlobbizással megelégedni, hanem egytől egyig az elnök fejét akarják, mert itt a jövőjük és fennmaradásuk lesz a tét. A következő évben kerülünk tehát csak közelebb ahhoz, hogy eldöntsünk, hogy Nieto és Mexikó vajon sikerrel járt-e a változás útján vagy csúfosan elbukott. Ám addig, amíg ez kiderül, érdemes lesz Mexikóra figyelni.
Németh Áron Attila
