2013. nagyágyúi és 2014. várakozásai az energiapolitika terén.
Szerintem: 2013
Nabucco West: Az energiabiztonság és az oroszországi gázimporttól való függetlenedés egyik sarokpontjának szánt Nabucco West gázvezeték megépítése hosszas huzavonát követően idén nyáron kútba esett. Az első komolyabb rést az ütötte a vezetéken, hogy a gáz betáplálási forrásának szánt azeri Shah Deniz II. konzorcium tulajdonosa nem a Nabuccót, hanem a Transz Adria (TAP) vezetéket választotta a mezőjén kitermelt gáz szállításához. Aki figyelemmel kísérte az eseményeket, régóta sejthette, hogy az építési projektben résztvevő tulajdonosok között (úgymint: magyar MOL az FGSZ Zrt.-n keresztül, az osztrák OMV, a bolgár Bulgarian Energy Holding, a román Transgaz és a török Botas) komoly nézeteltérést okozott annak eldöntése, hogy függesszék-e fel a gázvezeték építését addig, amíg nem találnak újabb gázforrást vagy szabaduljanak a projekttől és a lehető legkisebb vesztességgel kiszálljanak. Üzleti szempontból ez utóbbi volna a racionális döntés, de nem szabad elfelejteni, hogy az Európai Unió hathatós támogatásával politikai nyomás is nehezedik a projekt résztvevőire. Günther Oettinger EU-s energetikai biztos a fiaskó után úgy nyilatkozott, hogy mindkét vezetéknek van létjogosultsága és középtávon szükség van rájuk az energiafüggőség csökkentéséhez.
Palagáz forradalom: A téma viharos gyorsasággal söpört végig a sajtón, pedig közel sem forradalmi felfedezésről van szó. Az Egyesült Államokban régóta használják az ún. hidraulikus repesztéses technológiát (bővebben itt: link), amellyel felszínre hozható a gáz a korábban nem hasznosítható pala kőzetből. Az Új Világban elérkezett a földgáz bőség kora, amelynek eredményeképpen a földgáz ára nem csupán a kőolajjal szemben jóval kedvezőbb, de a szenet is kiüti a ringből. Obama elnök egyenesen a kontinens virágzásának zálogát látja a palagázban (lásd egy korábbi nyilatkozatát a palagáz jelentőségéről: link). Jóval árnyaltabb a helyzet Európában. Kitörő örömről nem beszélhetünk, ahogy ezt a román példa is egyértelműen érzékelteti. Basescu elnök palagázzal kapcsolatos kijelentései kapcsán (lásd itt: link) elsősorban a zöldekből és a környezetüket féltő helyiekből komoly indulatok törtek elő. A hamarosan leköszönő elnök egyenesen Románia energia függetlenségének zálogát látja a palagáz kitermelésében, miközben a helyi közösségek a termőföld és az ivóvízkészletek megmérgezését vizionálják. A komoly társadalmi ellenállás miatt a palagáz kitermelését irányító Chevron kénytelen volt felfüggeszteni tevékenységét Kelet-Románia egyes területein és a repesztés helyett felvilágosító/népszerűsítő kampányba invesztál. Az, hogy Romániában felülkerekedik-e a gazdasági racionalitás és az energia függetlenség megteremtése a környezetvédelmi szempontokon, még a jövő zenéje. Mindenesetre az itteni tapasztalatok precedenst teremthetnek a környező országokban - így Magyarországon is - az új technológia használatára.
("Egy partnerség vége?", f: www.hir24.hu)
MOL-INA-offshore: Szigorúan az energetika témakörénél maradva Horvátország uniós csatlakozása a hurrá optimizmus mellett gyorsan begyűjtött pár fekete pontot is. A július elsejei ceremónia mámora után rövidesen gyülekeztek a felhők a horvát nemzeti olajvállalat, az INA és a MOL közötti konfliktusban. A horvát belpolitika máig nem megfejtett rejtélye egy feltételezett vesztegetési ügy, amelyben 2012-ben jogerősen elítélték Ivo Sanader ex-miniszterelnököt és vádlottként kívánták meghallgatni Hernádi Zsolt MOL-vezért is. Ezzel párhuzamosan egy, a horvát kormány és a MOL között feszülő konfliktus, nevezetesen az INA irányítási jogainak kérdése emelte diplomáciai szintre az ügyet (a horvát kormány tulajdoni hányada 44.8 százalék a MOL 49.1 százalékával szemben). Hogy miért érdekes ez energiapolitikai szempontból? A MOL hosszú időn keresztül kizárólag az INA-n keresztül rendelkezett tengeri platformmal. Az egyes elemzők által egyre gyakrabban felvetett lehetőség, miszerint a MOL megegyezés hiányában kész megválni részesedésétől, komoly kihívást jelenthet a régió vezető olajipari vállalata számára, egyes jóslatok már a vészharangot kongatták.
Az év utolsó hónapjában azonban nagy hírrel robbantott a MOL: bevásárolta magát az Északi-tengeren, ahol 14 kutatás-termelési licenc tulajdonosa lett. Mindez azért különös jelentőségű esemény, mert a „Nyugatra” fordulás új irányt jelöl a vállalat életében és nagy potenciált rejt a régiós vezető szerep további erősítésében.
Nekem: 2014
Kíváncsian várom, hogy a Nabucco West projekt felfüggesztése után mit tud majd felmutatni az idén tavasszal Magyarország által kezdeményezett V4 Gas Forum, amely a régiós földgázpiaci integrációt tűzte zászlajára (link). Különösen érdekes, hogy mit kezdenek a Négyek a palagáz kitermelésével, tekintettel arra, hogy egy országon belül is nehéz konszenzusra jutni (lásd Románia).
Bár a 2013-as áttekintésben nem tértem ki az orosz-ukrán gázvitára, mert az elmúlt évek tapasztalatai alapján minden sajtó(rém)hírt elintézhetünk egy „business as ususal” legyintéssel, de új színfoltot vihet a többoldalú kapcsolatokba, ha Ukrajna (végre) aláírja az EU-val a társulási megállapodást.
Érdekes kérdés, hogy Németország megújuló energiaforrásokba, különösen szélenergiába vetett hitét (és korábbi beruházásait) megtörheti-e az új Merkel-kabinet szociáldemokrata energiaügyi minisztere. Sigmar Gabriel a fontolva haladás mellett érvel és nem kíván gyors, radikális változtatásokat véghez vinni. Fontos mérföldkő lesz Németország energia-stratégiájában a megújuló energiaforrásokról szóló törvény (EEG: link) valószínűsíthetően tavaszi módosítása.
A palagáz még valószínűleg hosszú ideig népszerű téma lesz nem csak az energetikai, de a környezetvédelmi szakértők és az állampolgárok körében is. Érdeklődéssel várom, hogy miként ütköznek a politikai erővonalak a téma kapcsán, lesz-e valaha sorsdöntő szerepe annak, hogy egy választási kampány során melyik párt hogyan viszonyul az energiafüggetlenség vs. környezetvédelem kérdéséhez.
Németh Judit
