Tavaly év vége óta jelentős bírálatok kereszttüzébe került az Európa Unió egyik legpedánsabb tanulójának számító Németország. A főként amerikai kezdőlökéssel megindított kritikaáradat – amely azóta az Unión belül is igen jó táptalajra lelt – éles hangon felszólal a rekordösszeget elérő német exporttöbblet ellen. Többek között az EU-n belüli piac torzításával, a déli, már így is jelentősen eladósodott, szegényebb tagországok kizsákmányolásával és sanyargatásával vádolják a stabilan teljesítő németeket. De valóban jogos a rossz szájíz, és büntetést érdemel a bukdácsolók közt kiemelkedően jól teljesítő?

Németország a világméretű gazdasági recesszió ellenére is jól teljesít, ez tény. Irigyei szerint túl jó adatokat produkál. A 2013-as kereskedelmi mérleg számadatait tekintve Németország mintegy 200 milliárd eurós exporttöbblettel zárta az évet. Ezzel torony magasan megelőzte nem csak a térség összes többi államát, de az évek óta ingatag lábakon álló Amerikai Egyesült Államokat, és a korábbi dinamikus fejlődés után lassulást mutató Kínát. Mielőtt azonban mi is felháborodnánk, hogy „nekik miért megy ilyen jól, mit tudnak Merkelék, amit mi nem”, érdemes közelebbről megvizsgálnunk a kérdést. A nyers számadatokhoz ugyanis hozzá tartozik sok más faktor figyelembevétele is, amelyek jelentősen árnyalják a képet. Egyfelől a statisztikák szerint a Németországban gyártott termékek külföldi kereste a 2012-es adatokhoz képest 0,2 százalékkal csökkent. Másfelől, és ezzel egyidejűleg, a külföldi államokból Németországba importált áruk értékesítése sokkal nagyobb mértékben esett vissza az előző évekhez képest (mintegy 1,2 százalékkal). Tehát a két tényező összhatása és egymást torzító jellege eredményezte a rekord összegű 198,9 milliárd eurós exporttöbbletet a végső elszámolásnál. Az adatokat azonban sokféleképp lehet bemutatni és értelmezni, elsősorban azt mutatják, példaértékű a német gazdaságpolitika.”

("Amikor Merkel megtudja, hogy az USA rosszabbul teljesít", f: www.guardian.com)

Ez a gazdaságpolitika azonban sokan szemében szálkaként jelenik meg. Az első exporttöbbletet érintő kritikák 2013 októberében érték a Merkel-kormányt, elsőként az amerikai vezetés, majd az IMF, ezzel egyidejűleg pedig az EU Bizottság részéről. (EU-s részről egy esetleges bírság megállapítása is terítéken volt a német ügyben.) Az amerikai pénzügyminiszter, Jack Lew januári németországi látogatása során ismételten nyomatékosította hazája álláspontját. Az október óta eltelt négy hónap során ellenben sokat finomodott az Egyesült Államok véleménye. Míg az amerikai fél a tavalyi év végén szokatlanul nyíltan támadta Németországot, és a teljes Uniót leterhelő, káros jelenségnek nevezte a német gazdaságpolitikát, addig januári látogatásakor Lew óvatosabban fogalmazott. „Természetes dolog, hogy nézeteink nem minden kérdésben egyeznek meg. Azonban ugyanazokat a célokat tűztük ki magunk elé, amelyek a növekedést és a reformokat szolgálják.” – mondta el berlini látogatása során az amerikai pénzügyminiszter. A támadásokra reagálva Volker Treier, a Német Ipari- és Kereskedelmi Kamara képviselője elmondta: „A külkereskedelmi többlet az ország versenyképességének eredménye. Emellett Németország „import Európa-bajnok” a térségben, tehát a kritika abszolút nem állja meg a helyét.” Tudván, hogy Németország az USA egyik legstabilabb európai szövetségese, azt hiszem, az amerikaiak megenyhülése várható volt. A szövetségi viszony fényében már nem olyan meglepő, hogy az utóbbi időben a kritikák – a korábbiakkal ellentétben – nem a német export mértékének mesterséges csökkentését és egy esetleges határérték alatt tartását szorgalmazzák. A legújabb javaslatok szerint a probléma (persze csak ha problémaként fogjuk fel a német gazdaság virágzását) megoldása így inkább a német belső piac fejlesztésében, illetve a hazai kereslet befektetéseken és állami szerepvállaláson keresztüli jelentős növelésében keresendő.

Azonban nincs új a nap alatt: ez a tendencia és a német gazdaság az Európai Unión belül mindenkit maga mögé utasító teljesítménye évek óta (a legtöbb elemző szerint 2007 óta egyértelműen) köztudott tény a gazdasági statisztikákat figyelők körében. Vajon miért most erősödtek meg a kritizáló hangok amerikai és uniós oldalról? A rendkívüli felháborodás mögött egyfelől könnyen megbújhat a tény, hogy az amerikai gazdaság messze nem rendelkezik olyan mutatókkal az elmúlt időszakban, mint a német. Mi is lehetne tehát jobb módszer a saját hiányosságok elkendőzésére, mint farkast kiáltani és bűnbakot keresve másra irányítani a közvélemény figyelmét; az eddigi években az amerikai propagandában ez a bűnbak Kína volt – most fordult a kocka és Merkeléket állították pellengérre. Másfelől az EU-s oldalról érkező kritikák is rendkívül visszásak annak tudatában, hogy Németország a válságban lévő déli tagállamoknak juttatott pénzügyi segélyek egyik legnagyobb donorállama és jelenleg az európai gazdaság szinte egyetlen motorja. Nem szerencsés szerintem abba a kézbe harapni, amelyik az ételt adja.

Összegezve tehát: Merkelék csillagos ötösre írták meg azt a gazdasági dolgozatot, amit mások csak elégségesre, ennek megfelelően az Európai Unió több tagállama korrepetálásra szorulna a németektől gazdaságpolitika terén. De ha még sokáig kritizálják az éllovast, könnyen lehet, hogy a jövőben nem lesz kedve segítő jobbot nyújtani a bukdácsolóknak.

Szántó Eszter