Fellélegezhetnek mind az Európai Parlamenti jelöltek, mind az európai választópolgárok: túl vagyunk ezen a voksoláson is. Vasárnap éjjel 11-kor Olaszországban zárták le az utolsó szavazókörletet, az előzetes számítások alapján pedig úgy tűnik, hogy – a 2009-es eredményekhez hasonlóan – az Európai Néppárt lesz a győztes befutó. Nagyszerű. De vajon tényleg az?
Korántsem szándékozom azt a közkeletű véleményhullámot meglovagolni, hogy az európai, és azon belül is kifejezetten a kelet-európai választókat nem különösebben érinti meg a döntés súlya, nem érzik magukénak a szerepet, amelyben összeurópai ügyekről kell gondolatokat formálni, esetleg vitázni. Illetve, hogy csöppet sem zavarja őket, hogy ki melyik EU-s intézmény élén ül, amíg országszerte ez áll az építkezések, fejlesztések melletti plakátokon: „Épült: Európai Uniós források segítségével”. Hiszen ezt tökéletesen bemutatja magában az alacsony régiós részvételi arány. Csupán arra szeretnék utalni, hogy a nagy döntések nem itt kezdődnek. Pedig a 2014-es év igazán fontos változások előszelét hozhatja az Európai Unió számára, ha hajlandó lesz egy lépéssel továbbhaladni az erősebb integráció mentén.
Vegyük előre a legszembetűnőbbet, mégpedig, hogy a legnagyobb pozíciókban személycsere lesz. Az Európai Bizottság éléről, az EU legbefolyásosabb székéből távozik José Manuel Barroso, helyére minden valószínűség szerint Jean-Claude Juncker érkezik. Juncker 1995-től 2013-ig volt Luxemburg miniszterelnöke, valamint 2005-től 2013-ig (a legválságosabb időszakon keresztül) vezette az eurózónába tartozó országok pénzügyminisztereit tömörítő Eurócsoportot is. Egy gazdasági kérdésekben tapasztalt politikus, aki egyértelműen a mélyebb kooperáció mellett teszi le a voksát: rövid programjában három dolgot emel ki a külpolitika területén: (1) erősebb hatalmi jogkör, aktívabb szerep az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjének; (2) permanens védelmi keret létrehozása az Unión belül, közös EU csapatok létrehozásával, haditechnikai kutatások kooperációja; (3) az EU bővítésének ideiglenes szüneteltetése. Lehet, és kell is arról vitázni, hogy ezen lépések minden tekintetben gyümölcsözőek lehetnek-e egyes államok számára, azonban véleményem szerint pontosan erre a három lépésre van szüksége az európai együttműködésnek, erre kell haladnunk, hogy sikeres, erős hatalmi erőt képviselhessünk a nemzetközi porondon, így végső soron ezt kívánja meg az összes tagállam érdeke.
(Már látja a lépéseket – Jean-Claude Juncker, f: magyarnarancs.hu)
Szükségünk van az EU közös kül- és biztonságpolitikájának megerősítésére, hiszen hiába alakult át ez a szakpolitikai terület Lisszaboni Szerződés segítségével, hiába lett élére kinevezve egy főképviselő (jelenleg Catherine Ashton), minden kialakult, csak közös külpolitika nem. Látható, hogy mostanáig még nem sikerült elérni, hogy az egyes tagállamok figyelembe tudjanak venni kontinentális, de legalább régiós érdekeket ezen a téren – ez pedig hatalmas gátja az integrációnak. Az ukrán helyzet ennek tökéletes helyzetjelzője – erről különben mi is írtunk már korábban, de az Economist is hasonlóan látja a helyzetet. Ashton idén átadja főképviselői felelősségeit valaki másnak, aki (már ha hihetünk Juncker programjának) valószínűleg egy erőteljesebb kooperációt fog megkívánni a tagállamok részéről, mint elődje. Elősegítheti a változást az is, hogy az Európai Tanács elnöke, Herman von Rompuy is idén ősszel távozik székéből, így itt is megnyílik az út egy, a reprezentáción túlmutató szerep kialakítására.
Szükségünk van az EU közös védelempolitikájának megerősítésére, hiszen hiába látja el a kontinens védelmét a NATO, a szorosabb integráció egyik bástyája az önálló védelmi erő kialakítása. Tagállami felajánlások mellett idővel létre kell hozni egy olyan keretet, amelyet képesek leszünk bevetni adott krízishelyzetekben. Természetes, hogy mindez ideális esetben az előző pont, a közös külpolitika létrehozása után indulhatna el, azonban az intézményi, nemzetközi jogi és procedurális elemek előkészítése már korábban is meg kell, hogy kezdődjön – az EU tagok bevonásával. Nem mellékesen pedig tény, hogy a haditechnikai fejlesztések közös ernyő alá hozatala olyan előnyhöz juttathatná az Uniót, ami nem csak védelmi, de gazdasági és tudományos területen is növelné az EU erejét.
Végül, de nem utolsó sorban pedig igenis szükségünk van a bővítés időszakos szüneteltetésére is. Csak ahhoz, hogy az első pontban említett közös külpolitika konszolidáltan előálljon az EU-n belül, hatalmas egyeztetésekre lesz szükség. És akkor még nem beszéltünk sem gazdasági, sem társadalmi kérdésekről. Ahhoz, hogy egy új, jobban működő integráció alapkövét le tudjuk tenni, először egymás között kell eldöntenünk, mik is a prioritások, hogy aztán ehhez keressünk partnereket a többi ország között. Amíg ezek a tárgyalások nem eredményesek, addig nem szabad az „új piac a nyugati termékeknek” elmélet miatt engedni a bővítés csábításának.
Összességében tehát úgy látom, hogy valami igazán jó kezdeményezés indulhat meg az Európai Unión belül, ha képesek leszünk élni vele. Ha képesek leszünk végre kicsit európaiként is gondolkodni.
Mészáros Tamás
Az „Olvasók a DiploMaci ellen”* rovat lényege, hogy egy adott cikk kifejezetten azért születik egyik-másik írónk klaviatúrájából, hogy azzal Ti, olvasók vitatkozzatok. Tietek tehát a lehetőség, ahogy korábban, hogy most is érveljetek velünk szemben, éljetek vele, mert szerintünk érdemes - cikkeiteket hivatalos postánkba, a diplomaci.posta@gmail.com-ra várjuk!
