Bár az orosz-ukrán és a közel-keleti konfliktusok kissé háttérbe szorították a reflektorfényből, Kína korántsem szűnt meg a „hanyatló Nyugat” kihívója lenni. A gazdaságilag és katonailag is egyre nagyobb fejlődést produkáló ázsiai ország csupán évekre van attól, hogy beelőzze az Egyesült Államokat, nem véletlen, hogy hosszú évek óta téma egy esetleges Kína által vezérelt világrend kérdése. Ezt azonban könnyen elodázhatja vagy akár szabotálhatja is egy belső konfliktus, a hatalmas méreteket öltő korrupció.

Számunkra itt Közép-Kelet-Európában talán nem kell bemutatni a korrupció, a lefizetés, a „mutyi” intézményét, hiszen a hazai közélet egyik alapkövévé váltak az ehhez köthető események. Ám míg például Magyarország „csupán” a 47-ik a korrupciós világlistán (amelyen az első helyezett a legkevésbé korrupt állam), addig Kína a 80-ik helyen található. De ez talán nem is olyan meglepő: egy pártállami vezetéssel működő államban, ahol minden a Kínai Kommunista Párt (KKP) bürokratikus rendszerén kell, hogy keresztül menjen, a korrupció mondhatni már-már predesztinálható. Mindehhez pedig hozzáadódnak azok a tradicionális elemek, amelyek évezredes hagyománnyal rendelkeznek a kínai kultúrában, például a guanxi (kuanhszi) rendszere. A guanxi-t személyes kapcsolatok szívességekre épülő hálójaként lehet értelmezni, a nyugatias „networking” egyik továbbfejlesztett fajtája. Ha kicsiben akarjuk szemléltetni, akkor lényegében arról van szó, hogy ha valaki azt akarja, hogy a gyereke jó iskolába járhasson, akkor el kell kezdenie ajándékokat küldenie az iskola igazgatójának vagy a városi párttitkárnak, és így reménykedhet, hogy lányát/fiát felveszik a kívánt helyre. Mindez nagyban azonban dollármilliós tételű ajándékokról és nagyhatalmú katonai pozíciók kiosztásáról szól.

("Kitüntető figyelem" - Hszi Csin-Ping kínai elnök és díszgárdája)

Ez az alaphelyzet, amivel a Kínai Népköztársaságnak meg kell birkóznia, ha felül akar emelkedni saját korlátain. Nem véletlen, hogy Hszi Csin-Ping már 2012-es pártfőtitkári majd tavaly márciusi elnöki beiktatása után is harcot hirdetett a magas és alacsony szintű korrupció ellen egyaránt. Mindeddig azonban úgy tűnik, hogy az igazi nagy halakat (vagy tigriseket, ahogy őket Kínában nevezik) elkerüli a vizsgálat – alig páran kerültek bíróság elé, például Nanjing volt polgármestere Ji Jianye és a volt kereskedelmi miniszter, Po Hszi-laj. Egyre több azonban a katonaság berkein belül feltárt ügy: júniusban például Hszü Caj-hou tábornokot vitték bíróság elé, aki a vádak szerint több millió kínai jüanért árult rendfokozatokat a hadseregben. Februárban pedig Ku Csün-sant, a katonaság logisztikai osztályának helyettes vezetőjét vették őrizetbe, mert visszaélt hatalmával, és többek között katonai földterületekkel kereskedett – saját zsebe javára. Mostanában nyugdíjba menő tábornokok és más magas rangú tisztek szerint mindkettő példa teljességgel megszokott eljárás a kínai Népi Felszabadító Hadseregben, amelyről mostanra mindezek fényében megkérdőjelezhető, hogy győzedelmeskedne-e bármiféle háborúban.

A Kínai Népköztársaság pedig korántsem követ fegyverellenes politikát. Bár a kínai gazdaság és belső politika átláthatatlansága okán igen különböző számokkal találkozhatunk, ha Kína fegyverkezési költségvetéséről érdeklődünk, a szám minden esetben nagyon magas. A Stockholm International Peace Research Institute (SIPRI) szerint ez 2013-ban 188,5 milliárd dollár (2011-es árfolyamon) volt, ami a kínai GDP 2 százaléka. A Peking által kiadott hivatalos adat ennél alacsonyabb, „csupán” 119,5 milliárd dollár, míg a Pentagon számításai szerint 145 milliárd dollár (mondjuk ezek már 2013-as árfolyamon). Mindenki szabadon leteheti a voksát bármelyik összeg mellé, az viszont tény, hogy ilyen források mellett robbanásszerű fejlődés megy végbe a kínai hadseregben. Ennek pedig már most is látjuk kézzelfogható jeleit, hiszen 2012-ben hadrendbe állt az első kínai repülőgép-anyahajó, valamint egyre több információ kerül napvilágra a Csengdu J-20-as elnevezésű kínai lopakodóról/vadászbombázóról is – bár ez még nem áll a katonai felhasználás határán. Emellett egyre aktívabb a kétes hovatartozású területekkel kapcsolatos katonai retorika is – a Kínai Népköztársaságnak ugyanis számos szomszédjával, például Vietnámmal és Japánnal is van határmenti konfliktusa, legtöbbször kis szigetek kapcsán. Nem sok jóval kecsegtet az a tény sem, hogy tavaly októberben az „5. manőver” kódnevű tengeri hadgyakorlat során a kínai haditengerészet (története során először) nagy hatótávolságú tengeri missziókat szimulált. Mindez tökéletesen mutatja, hogy Kína egyre nagyobb világpolitikai szerepet szeretne magának szerezni, ha kell erővel is.

("Elméletben már készen állnak")

Ezt a státuszt azonban nehéz lesz úgy kivívni, ha közben a teljes pártapparátust és a hadsereget behálózza a magas szintű korrupció. Kína utoljára 1979-ben volt aktív háborús fél, amikor megtámadta Vietnámot, mert az Kambodzsában megdöntötte a kínai támogatást élvező Pol Pot diktátori hatalmát. Akkor a vietnámi erők hatalmas vereséget mértek a népköztársasági seregre, ami egy tökéletes mementója annak, hogy egy nagy és költséges hadsereg hozzáértő tisztek nélkül közel semmire sem elegendő. Az első számú nagyhatalmi szerep eléréséhez pedig végképp kevés lesz.

Mészáros Tamás