Evo Morales hamarosan zsinórban harmadik elnöki ciklusát kezdheti meg Bolívia élén, miután négy nappal ezelőtt a választók 60 százaléka találta őt alkalmasnak arra, hogy folytassa az általa még 2006-ban megkezdett munkát. Az ország első indián származású elnökének eddigi 8 évét, és legfőképp személyét, a nyugati sajtó bár negatívan ítéli meg, az eredmények mégis őt igazolják.

Evo Morales szinte a semmiből tűnt fel és nyerte meg a 2006-as bolíviai elnökválasztást. Személyében ráadásul az ország egy olyan embert választott vezetőjévé, aki indián származású. Ezt azért különösen fontos kiemelni, mivel Morales előtt Bolíviának nem volt soha őslakos elnöke, holott a helyi lakosság 60 százaléka valamelyik indián törzsből (két legnagyobb: kecsua és ajmara) származik; nem beszélve arról, hogy még a fennmaradó 40 százalék közel kétharmada is vegyes, vagyis európai-indián felmenőkkel rendelkezik. Az iskolázatlan volt szakszervezeti vezető (korábban a kokatermesztőket képviselte) tehát jött, látott és győzött. Ez persze, így magában, lehetne egy mesebeli történet, ahol a szegény, tanulatlan munkásember kemény munkával szülőhazája élére küzdi magát. Morales-szel kapcsolatban azonban nem árt hozzátenni, hogy választási győzelmét nagyban segítette agresszív antiimperialista, antikolonialista programja is, ami leginkább a néhai Hugo Chávez venezuelai elnök felfogásával mutat rokonságot. Az új elnök alapállása tehát az volt, hogy országát a nyugati hatalmak és vállalatok kizsákmányolják (kiemelten az Egyesült Államok), szegénységben tartják, szennyezik és önös érdekeik szerint próbálják irányítani. Hasonló narratíva jellemzi a Castro testvérek Kubáját, a már emlegetett Venezuelát, vagy a Rafael Correa-féle Ecuadort.

("A nép gyermeke" - Evo Morales, f: www.bbc.com)

A fentiek ellenére nem lenne helyénvaló Evo Morales és mondjuk a jelenlegi venezuelai elnök, Nicolás Maduro munkája közé egyenlőségjelet tenni. Amíg ugyanis Morales a felszínen (főleg retorikai szinten) bőszen ápolja a klasszikus dél-amerikai szélsőbalos hagyományokat (értsd: harcos Amerika- és multiellenesség), addig gazdaságpolitikai szempontból sokkalta mértéktartóbb, mint a legtöbb balos régiós államfő, főleg Maduro-hoz képest. De nem csak a gazdaságkezelés áll Morales mellett, mint érv, amely immár harmadik ciklusát biztosította az elnöki palotában. Az egyik ilyen kiemelendő ok a cikkem elején már emlegetett származás kérdése. Ezen belül viszont az indián jelleg csak egyetlen tényező. Hiszen a szegénységben nevelkedés, a felsőfokú iskolázottság hiánya, a szakszervezeti karrier, illetve a nagyon erős szocialista meggyőződés mind olyanok, amikkel a választók jelentős része könnyen azonosul. A második ok a gazdaságpolitika. Elvitathatatlan érdem Morales-től, hogy elnöksége alatt a társadalmon belül például a szegények aránya nagyjából 24 százalékkal esett vissza (2005-ben 53 százalékon állt a mutató), valamint, hogy soha nem látott szociális (iskolák és kórházak építése) és infrastrukturális (La Paz-i sikló, folyamatos útépítések) fejlesztések mentek végbe, és tény, hogy megválasztása óta az ország gazdasága stabilan 5 százalékos éves növekedést tud elkönyvelni. A harmadik ok pedig az ellenzék hiánya. Persze, amíg a származás remek adottság, amire kiválóan épített, és a gazdaság irányítása, amit összességében (és főleg más régiós vezetőkkel ellentétben) megfelelően kezel, addig ebben erősen negatív szerepe van. Az elmúlt 8 évben ugyanis mindent megtett (pl. katonaság önkényes felhasználása, hatóságok kézi vezérlése) annak érdekében, hogy az egyébként is széttagolt ellenzék képtelen legyen magát megszervezni.

Származás, gazdaságpolitika, ellenzék. Három tényező, ami 2006 óta biztosítja Evo Morales sikerét. Nagy kérdés azonban, hogy ezek közül talán a legfontosabb, a gazdaság növekedése meddig tart. Hiszen dacára annak, hogy az IMF idén és jövőre is komoly bővülést prognosztizál Bolíviának, nem árt megjegyezni, hogy az ország pozitív eredményeit és az elnök beton biztos választói támogatottságát elsősorban az olaj és gáz bevételek (illetve kisebb részben a szója export) szavatolják. Már pedig ezek sokszor futóhomokra épült nyereségek, lévén: a kőolaj és gáz világpiaci ára bármikor eshet; ebben a szektorban Bolívia fő felvevő piacai (Brazília és Argentína) maguk is hamarosan komoly termelőkké válhatnak; az esetlegesen megromló nemzetközi kapcsolatok miatt az energia multik beszüntethetik helyi tevékenységüket, ami Bolívia számára (amely nem rendelkezik olyan technológiával és annyi forrással, hogy maga termelje ki olaját és gázát) beláthatatlan következményekkel járhat.

("Egyelőre töretlen támogatás", f: www.dw.de)

Egyfelől tehát a bolíviai elnök sikere és beágyazottsága kikezdhetetlen. Másfelől viszont látható, hogy elég egy tartósabb energiaválság, egy meggondolatlanul kivitelezett államosítás (ilyenre volt példa elnöksége alatt), vagy a hadsereg elégedetlensége (idén komoly tüntetéseket szerveztek a bolíviai hadsereg, többségében indián tisztjei), és Evo Morales ma még állócsillaga akár alá is szállhat.

Németh Áron Attila