Tiszteletet a magyar állampolgároknak!

2014. október 20.

2007-ben egy G. W. Bush nevéhez fűződő elnöki kiáltvány mondta ki, hogy az Egyesült Államok megtilthatja minden, állami korrupcióban érintett külföldi személy beutazását az országba. Az azóta eltelt 7 évben az USA számos autoriter/fél-autoriter állam köztisztviselőjével szemben juttatta érvényre az említett kiáltványban foglaltakat. Hírek szerint azonban múlt héten hazánk néhány tisztviselője is felkerült erre a nem éppen illusztris névsorra. Az ellenzék és a kormány persze egymásnak esett, neveket követelnek a követségtől, és szokás szerint ellentétes magyarázattal álltak elő: vajon újabb, szándékos külföldi támadás ért minket, vagy hazánk valóban elindult az orosz úton?

Könnyen lehet, hogy csak az olyan permanensen szkeptikus politikamániásoknak izgalmas a múlt hét végén kirobbant korrupciós ügy hazai politikai és média magyarázata, mint én. Ettől még szerintem világosan látszik, hogy mi történik akkor, ha alapvető külpolitikai témákat belpolitikaiasítunk: elveszik a lényeg. Természetesen valahol egyértelmű mindkét fél bántóan egyoldalú reakciója, hiszen felfogásuk szerint ők mindig saját táborukkal kommunikálnak (legyen szó politikusokról vagy sajtótermékekről), nem az egész országgal. Én mégis azt gondolom, hogy ezzel a magatartással nem csak, hogy szándékosan hagyják elúszni egy rendkívül fontos ügy lényeget, hanem beláthatatlan károkat okoznak az ország jelenének és jövőjének; hogy a külföldi megítélést most ne is említsem.

Ezt az állításomat pedig két oldalról vélem alátámaszthatónak. Az egyik a külpolitikai vonal. A Bush elnök által 2007-ben kiadott kiáltvány, amely az 1952-es Bevándorlási és Állampolgársági törvény hatálya alá tartozik, megtilthatja minden olyan külföldi személy Egyesült Államok területére lépését, akik állami korrupcióban érintettek. Olyan kormánytisztviselőkről és közalkalmazottakról beszélünk, akik jellemzően vagy elfogadtak kenőpénzeket, vagy jelezték erre való hajlandóságukat, esetleg politikai kapcsolataiknak köszönhetően indokolatlan pénzügyi előnyhöz juttatták magukat, ismerőseiket. Ezen egyének nevét (akik a hírek szerint legfeljebb 10-en lehetnek) azonban, szintén e jogszabály által szabályozva, az Egyesült Államok nem köteles nyilvánosságra hozni. Ennek fényében fontos hangsúlyozni, hogy Amerika nem szándékosan kürtölte tele a magyar sajtót a beutazás tilalmáról szóló döntésével – hiszen ezt a hatályos törvények szerint nem is tehetné, csak az érintettekkel közölheti –, hanem válaszlépésként, egy hazai gazdasági újságban megjelent valótlanságokra reagálva. Ez utóbbi tény viszont – sok más mellett – az elmúlt napokban egyszerűen elfelejtődött. Ám nem csak kormányzati, hanem ellenzéki oldalról is, politikát és sajtó beleértve.

korrupció.jpg

És itt érkezünk el a belpolitikai vonalhoz. Péntek óta ugyanis látható, jó hazai szokások szerint, hogy a nevek követelése mellett (amely mindkét oldal sajátja), a kormány / kormányhoz hű oldal a magyar belpolitikába való szándékos amerikai beavatkozásról, baloldali összeesküvésről és a helyzet elbagatellizálásról, az ellenzék / ellenzékhez hű oldal pedig diktatúráról és jogos büntetésről beszél. Dehogy mindebben hol a lényeg, az ismert tények? Sehol.

Hiszen az magában annyi lenne, hogy az Egyesült Államok saját, érvényes jogszabályainak megfelelően megtagadta a beutazást általa korrupció gyanújában érintettnek vélt (vagy ténylegesen érintett) magyar állampolgároktól. Erről a döntéséről az adott egyéneket haladéktalanul tájékoztatta, akiknek vízumát felfüggesztette. Ennyi. Ehelyett azonban nevek és bizonyítékok átadásának követelése van kormány és ellenzék részéről, meg hisztériakeltés, holott előbbire jogilag nincs mód, utóbbit pedig amerikai oldalon nem állította senki, hiszen a követség minden megszólalásában hiteles információkról, és nem bizonyítékokról beszél. De ezt magyar oldalon senki nem akarja figyelembe venni, mert ez a szekértábor felfogásba sehogy sem illik bele. Ma hazánkat vagy idegenek támadják, vagy feddhetetlen érdekekkel rendelkező külföldi demokraták menthetik meg. Átmenet nincs, csak egyetlen igazság.

korrupció2.jpg

A fentiek alapján így elmondható, hogy a mostani botrányban nincsen semmi különös. Semmi olyan, amit az elmúlt 25 évben ne tapasztaltunk volna már meg más, hasonlóan fajsúlyos helyzetben. Beszélhetünk ugyanis olajszőkítésről, Postabank- és Kulcsár-ügyről, Nokia dobozokról, Gripen vadászgépekről, Vegyépszerről, Közgépről, politikusi vagyonosodásról és kiterjedt adócsalások kivizsgálásnak ügyéről, a lényeg és a zárszó mindig az marad, hogy nincs felelős; vagy ha van, az mindig a másik oldalon áll. A korrupció eközben él és virul, ahogy a szándékos és demagóg választói manipulálás is, mert ez a status quo minden érdekeltnek jó. Ja, hogy ezzel párhuzamosan minden komoly korrupciós ügy tényleges felderítése elmarad, a társadalom megtisztulásának lehetősége minden esetben elmarad és, hogy hazánk demokratikus fejlődése elmarad, az kit érdekel: a politikusokat és a hozzájuk hű sajtót biztosan nem.

Amire tehát szükség lenne az nem az Egyesült Államokra mutogatás, hanem egy kiterjedt, mélyreható vizsgálat az állami cégek és aktív politikusok körében, hogy az EU és hazai adófizetői pénzek honnan-hova vándorolnak. Kemény munka lenne, sok fej hullana. Mégis erre lenne szükség, mert a szelektivitás ebben a kérdésben sem értelmezhető. Itt ugyanis sokan érdekeltek, politikai oldaltól függetlenül. Lesz tehát megoldás? Persze. Álmunkban, maximum, ahogy az elmúlt 25 évben. De ez már úgyis jól megy.

Németh Áron Attila

A bejegyzés trackback címe:

https://diplomaci.blog.hu/api/trackback/id/tr446810319

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Orbán, az új Horthy 2014.10.21. 09:04:54

Bontsunk pezsgőt! A ballibeknek igazuk lett. Ez ritka alkalom, mert szinte mindig tévednek, de ezúttal ténylegigazuk lett. Persze nem pont úgy, ahogy ezt ők elgondolták, de ez most mellékkörülmény. Szóval ünnepeljünk! Az Orbán és Horthy közti párhuzam...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Németh Áron Attila 2014.10.20. 13:34:53

@maxval a bircaman: És te mit nem hiszel el? A leadet? A záró következtetést? Az USA magyarázatát? A magyar pártok magyarázatát? A pártos sajtó érveit? Mit? Semmit? Elolvastad az egész cikket? Ha valamivel nem értesz egyet "max", írj rendes kommentet, tudsz te olyat.

cosmos 2014.10.20. 18:28:59

Többet vártam a cikktől, semmi újat nem tudtam meg. De persze ez nem feltétlen a cikk írójának hibája, hanem a kialakult magyarországi (politikai)elit tétlenségének érzése, talán. Végül is így, a cikk hiteles képet fest csak bennem marad egy hiány, és lehet ezzel a hiánnyal van baja Ámérikának is.

Pan Modry 2014.10.20. 20:43:06

Aki uti a korrupt magyarokat annak drukkolni kell es meg kell koszonni!!!

Minden egyes korrupt magyarnak leosztott pofon noveli a jokedvemet!

torró 2014.10.20. 21:06:17

Azt hiszem nem jelent senkinek a ma esti ATV "egyenes beszéd" videóját visszajátszani. Ugyanis Kálmán Olga első vendége volt az a "volt" NAV-l kilépett ember, a nevét most hirtelen nem tudom, de ő robbantotta a korrupciós bombát. Sok félreértést lehet benne megtudni az érintett felekről. Elmondja hogyan működik a "rendszer" . Azt elmondja, nem nevekkel hanem utalást tesz magas pozíciókban levőkre.Azt elmondja, hogy szerinte az Amerikaiak nem tudnak több nevet előadni, mint amit Ő a jelentésében leírt.Olga kérdésére, miszerint Orbán mit tudhat, azt felelte, szinte semmit. Ugyanis a NAV önállóan működik, az érintettek pedig nem teregették Orbánnak ki a dolgaikat. Azt mondta, Orbánnak teljes állami felügyelet alá kéne vonni a NAV-t. De nézzétek meg inkább a videót! Na itt a név is!
www.atv.hu/videok/video-20141020-horvath-andras

conchita wurst 2014.10.20. 21:11:49

beszarok, kitiltás-gate!

csak azt nem tudni kit tiltottak ki és miért = minek a gyanújáért

ez is olyan mint a ződdosszié, senki se látta soha ha ha

susu64 2014.10.20. 21:28:26

Egészen természetes, hogy a korrupciót nem szabad(na) eltűrni, sehol a világon.
Ez azonban egy ritka buta írás. Ugye, most már ott tartunk, hogy semmi sem igaz az eredeti verzióból. a legutóbbi híradásokban és az amerikai ügyvivő szónoklataiban korrupcióról már szó sem esik. Mindenki csak találgat, a korábbi 10 kormánytag most már csak 6 kormányzati tisztviselő vagy kormány közeli ember, (ez a fölöttébb okos amerikai ügyvívő azt nyilatkozta, hogy ő nem tudja, mi a különbség kormánytag és kormányzati tisztviselő között, valaki mondja már el neki), szóval sok szamárság helyett érdemes volna várni a véleménynyilvánítással addig, ameddig konkrétumok nem kerülnek elő. Ha egyáltalán vannak konkrétumok. A probléma attól, hogy ilyen Németh Áron Attila nevű figurák rugóznak nem fog megoldódni.
Az országnak károkat pedig azok okoznak, akik rohangálnak fűtől fáig, Brüsszeltől/Strasbourgtól Washingtonig és alapos verésük fölötti dühükben keverik a sz@rt. Hogy nevesítsük is a dolgokat: az EP - ben a DK-s Molnár Csaba, Niedermüller Péter, odaát meg a Simonyi-Bajnai-Gáti trió.
Egészen természetes, hogy a korrupciót nem szabad(na) eltűrni, sehol a világon.

conchita wurst 2014.10.20. 21:35:18

@torró: 'Sok félreértést lehet benne megtudni az érintett felekről. Elmondja hogyan működik a "rendszer" . Azt elmondja, nem nevekkel hanem utalást tesz magas pozíciókban levőkre.Azt elmondja, hogy szerinte az Amerikaiak nem tudnak több nevet előadni, mint amit Ő a jelentésében leírt.Olga kérdésére, miszerint Orbán mit tudhat, azt felelte, szinte semmit. Ugyanis a NAV önállóan működik'

elmondta, persze. elmondta azt is hogy előáll a bizonyitékokkal ha akadályozzák őt a hatóságok, aztán semmivel sem állt elő, és nem is fog

a NAV önállóan müködik, eszem-faszom megáll...:DDDD a kormányynak közvetlenül alárendelt országos hatáskörü szerv, mindig is az volt

♔bаtyu♔ 2014.10.20. 21:49:17

Valakik itt nagyon dühösek, hogy a jónép már megint Orbánékra szavazott.

dr Smittpálelnökúr 2014.10.20. 21:50:45

@susu64: sosem mondta senki, hogy 10 kormánytagot tiltottak ki.

Ez a szokásos mocskos fideszes hazudozás.

torró 2014.10.20. 21:50:48

@conchita wurst:
Akkor szerinted ez is egyszerű gumicsont? Ebből kiindulva az amik is hazudnak?

dr Smittpálelnökúr 2014.10.20. 21:52:22

@♔bаtyu♔: bántják a felcsúti bugrist?

Jaj, jaj!

Ne aggódj, a seggét nyalhatod így is.

conchita wurst 2014.10.20. 21:56:01

@torró: nem tudom, ők semmit sem mondanak.

szóval csak annyit lehet hallani amit a bolsi sajtó szerint mondanak az amerikaiak, de az már ma is egész más mint amit tegnap hazudtak.

conchita wurst 2014.10.20. 22:02:03

mármint nyilván fogalmam sincs mi történt, de deja vu érzésem van, mert ha tényleg kitiltottak konkrét kormánytagokat v. diplomatákat akkor nyilván van vmi alapos gyanújuk, és akkor miért nem jönnek vele elő? titok?

ez olyan pont mint az évtized legnagyobb botrányaként 2 hétig (választás előtt) tálalt NAV-'botrány' amiről annál tovább lehetett cikkezni minnél később került elő a bizonyiték, ami aztán soha nem került elő, tehát bolsevik sajtó hoax volt.

nem úgy mint simongábor afrikai útlevele, hehehehe

torró 2014.10.20. 22:05:34

Basszus most nézem a Duna Tv-n mennyi mindent hamisítanak az élelmiszeriparban. Megdöbbentő! A hús árúk, halak, kaviár, sajt.Hihetetlen mit sóznak az emberekre. És mindezt a nagy Németországban! Elképesztő. És ők fikáznak bennünket!

prolee 2014.10.20. 22:30:04

Egyszerűen nem értem, hogy a napi.hu-n mi a fenének kellett lehozni azt a cikket, ami azt állította, hogy NAV ellenőrzés miatt tiltották ki a NAV egyes vezetőit.

Ha ezt a hazugságot nem terjesztik, a kutya nem tudta volna meg, hogy vannak kitiltott személyek, no pláne, hogy azok NAV-osok.

Kitől tudta meg a napi.hu az ügyet? Gondolom, egy kitiltott személytől. Talán éppen Vida Ildikótól?

wolves84lb 2014.10.20. 22:58:36

@susu64: csak előkerültetek, fideszbuzik...hogy nem sül le a bőr a pofádról, te patkány, hogy most is az ellenzékkel jössz? Te faszkalap, te...te meg batyu haverod megérdemelnétek egy-egy talicska aprómajmot a valagatokba.

susu64 2014.10.20. 23:20:37

@dr Smittpálelnökúr: kérlek, elnök úr, most nyugodtan plagizálj. Nézz már utána, hogy az elmúlt napokban ki és hányszor mondta, írta. Lehet, meg fogsz lepődni. Azután jelentkezhetsz.

susu64 2014.10.20. 23:28:45

@wolves84lb: kíváló stílusodért dícséret jár. Ssak így tovább, csiszolgasd még egy kicsit.
Sántít a dolog: szamárságot írsz, aprómajom, de nem kívánlak a valagamba. S bár nem vagyok fideszbuzi (sőt, semmilyen buzi sem, igaz, manapság ez nem érdem), hát kivel jönnék mással, ha nem ezzel a töketlen hazaáruló ellenzékkel. Bizonyára érzékeny pontodon találtalak el, attól ez a nagy megindultság, meg persze az ifjúi hév. Azért csak próbáld meg felfogni (és elfogadni), hogy vannak, akik másként gondolkodnak.

totalnick 2014.10.20. 23:36:25

Méghogy Orbán nem tudott róla. Miközben kézivezérelten működik minden.
A felcsúti gázszerelő (OVI haverja) már stadionokat épít. A CBA-nak a NAV megengedte, hogy játsszon az ÁFÁval.. cserébe onnan is jópénzt kaphattak vissza. A Közgép mindenhez ért, minden munkát rásóz az állam. Trafikok, földek lenyúlása... A Fideszes nyikhajok egymás után veszik a többtízmilliós ingatlanokat. Annak örülök, hogy pár szarházi már nem tudja elkölteni a pénzét az USA-ban. Ha már tőlünk lopnak, akkor költsék csak el a hazai turizmusban! :-)
Ideje volt már valakinek pofánvágni ezeket a narancsbárókat! Itthon már nem éri el az ingerküszöböt a nyilvánvaló korrupció. Kár, hogy nem választások előtt lépték ezt meg az amcsik, akkor talán nem lett volna újabb 2/3. Egyébként én is sokmindenben támogatom a Fidesz politikáját, de az emellett folytatott lenyúlásaik miatt nyugodszívvel börtönbe csukatnám őket. (és még örülhetnek)

Rovancs 2014.10.21. 00:33:30

@Pan Modry: te honnan kommentelsz Svedorszagbol? Hulye rasszista.

Istóczy úr · http://kuruc.info 2014.10.21. 01:56:09

Csak a szokásos.

Van egy vita Magyarország és egy idegen ország között, amiről senki nem tud semmi többet.

A nemzeti oldal Magyarország mellé áll, a hazaáruló oldal pedig a másik ország mellé.

nyünyüge 2014.10.21. 07:00:48

@prolee:
Ne tessék keverni a napigazdasag.hu-t a napi.hu-val! Előbbi a századvéges, az írta az ominózus "hangulatformáló" cikket.

ebella 2014.10.21. 07:29:22

@dr Smittpálelnökúr: Te állandóan a seggnyalásról értekezel. Nem vagy te perverz?

Göntér László 2014.10.21. 08:04:15

A korrupciót mindenki elítéli egészen addig, amíg nem az Ő zsebébe csúsztatják a kérdéses korrupciós pénzt. Én azt hiszem, hogy az emberek többsége korrumpálható, sokszor úgy, hogy erről fogalma sincs. Úgy gondolom, hogy beszélhetünk a barátságról, de tévedés azt hinni, hogy egy barát mindig minden a barátjával kapcsolatos ismeretét megosztja a barátjával. Idealizálni persze lehet. Ezek a viták arra mindenképpen jók, hogy eltereljék a figyelmet a korrupció visszaszorításának a mikéntjéről. Én azt javaslom, hogy tegyük kötelezővé azt, hogy a vagyonok (mondjuk 50 millió felett) tartsák el a vagyon birtokosát és annyi családot ahányszor ez a vagyon meghaladja ezt az összeget. Ugyanezt megtehetjük a havi jövedelmekkel is, ha ez meghaladja a minimálbér, mondjuk ötszörösét.

Conchobar 2014.10.21. 08:07:03

"Amire tehát szükség lenne az nem az Egyesült Államokra mutogatás, hanem egy kiterjedt, mélyreható vizsgálat az állami cégek és aktív politikusok körében" - Tehát semmi nevesítés, semmi bíróság, hanem szóltak valamit Moszkvából, Sztálin környezetéből és Magyarországon erre a szóra azonnal kiigazítjuk (a szocializmust), önkritikát gyakorlunk, hamut a fejünkre szórjuk. Vagy hogy?

nu pagagyí 2014.10.21. 08:07:05

Normális országban a kormányfő felszólítaná az érintett kormánytisztviselőket, hogy önként jelentkezzenek, hogy az igazságszolgáltatás kivizsgálhassa az esetüket. A főügyész, ha még nem tette meg, hivatalosan kérje be az USÁ-tól a bizonyítékokat és rendelje el a nyomozást. Aztán majd lesz valami. Aki nem tesz eleget a felszólításnak és kiderül, hogy érintett volt, az repül az állami állásából és természetesen ő sem ússza meg a vizsgálatot.

Nálunk viszont a kormány hamis híreket rendel, elkezd uszítani, olyan látszatot kelt, mintha falazna néhány korrupt disznónak. És az a legszomorúbb, hogy mi pontosan tudjuk, hogy ez nem csak látszat. Az egész hatalom korrupt. Bár a piszkos munkát a hatáskörrel rendelkező állami tisztviselők végzik (a közpénz és közvagyon kijelölt nyertesek részére való átjátszása, hatósági zaklatások), de a megrendelést kinevezőiktől kapják. Azoktól, akik a "puritán szempontokra is tekintettel lévő, plebejus kormányzást" végzik és irányítják a kastélyaikból.

maxval a bircaman · http://maxval.co.nr 2014.10.21. 08:08:10

Hozzáteszem: a Horthy hasonlat találó, bár nem pont így.

nu pagagyí 2014.10.21. 08:30:38

@Istóczy úr: Az USA nem vitázik, pusztán megtiltották néhány külföldinek, történetesen magyarnak, akik közt kormánytisztviselők is vannak, hogy az USÁ-ban mossák a pénzüket. Csak azokat tiltották ki, akikről adataik vannak, mert történetesen amerikai cégeket próbáltak lehúzni. Mi sem látnánk szívesen a bűnözőket, ők sem.

A magyar kormány véresszájú uszítása elsősorban belföldre szól, de külpolitikai károkat is okoz, természetesen. Az itthoni tanúk megfélemlítése a cél. Gondoljunk csak Csányira, aki szintén felszólította a NAV-ot, hogy lépjen fel az Áfa-csalók ellen.

Netuddki. 2014.10.21. 08:40:18

Talán azon kéne elgondolkodni, hogy amikor a (volt) NAV-os Horváth előállt a farbával az orbán rezsim illetékesei miért nem léptek? E helyett miért uszították rá a csahos fizetett trolljaikat a Horváthra? Ebben az egész NAV botrányban miért kell még az országnak találgatnia?

Mellesleg ha már találgatni kell akkor szerintem az orbán rezsim tagjai is vastagon benne vannak az ÁFA csalásokból származó pénzek lenyúlásában. Lehet nem véletlenül ilyen (indokolatlanul?) magas nálunk az ÁFA. Ott ahol a fideszes droidsereg kérdés nélkül megszavazza a 27%-os ÁFA-t, csak le kell szólni nekik.
Lehet még a szíjjártó utolsó 4 évben hirtelen összeszedett 80 milkája és a villájához hiányzó másik 80 milkája is ilyen pénzekből származik.
Nagyon bele lavírozott ebbe (is) az orbán rezsim és egyre nehezebb lesz kimásznia belőle. Előbb-utóbb vagy fejeknek kell hullnia vagy belebukik az orbán kormánya. Az öszödi beszéd ehhez az ügyhöz képest kismiska. Nekem meg rohadtul elegem van már, hogy azért dolgozzak, azért fizessek adót, hogy az ország fejlődése helyett pár fideszes élősködő messze az átlag feletti életszínvonalon éljen belőle. Szerintem nem vagyok ezzel egyedül.

P.S.: Balfasz fideszdroid, tudom, hogy a maszop is lopott. De egyrészt nem vagyok "bal" oldali. Másrészt hány elmúlt8évbeni emberkét csuktatok le? He?

Netuddki. 2014.10.21. 08:42:44

@nu pagagyí: "Nálunk viszont a kormány hamis híreket rendel, elkezd uszítani, olyan látszatot kelt, mintha falazna néhány korrupt disznónak."

Occam borotvája. Nem úgy látszik MINTHA falaznának, "ezek" valóban falaznak! Azért mert vastagon benne vannak, és azt hiszik mellébeszéléssel megúszhatják a dolgot. Lásd előző "elemzésem"...

Conchobar 2014.10.21. 08:46:56

@nu pagagyí: "Az USA nem vitázik, pusztán megtiltották néhány külföldinek, történetesen magyarnak, akik közt kormánytisztviselők is vannak, hogy az USÁ-ban mossák a pénzüket." - Ez honnan van, hogy az USA-ban mossák a pénzüket?

Conchobar 2014.10.21. 08:51:28

@nu pagagyí: "Az USA nem vitázik, pusztán megtiltották néhány külföldinek, történetesen magyarnak" - Nem vitázik, nem bizonyít, nem nevesít, az USA egyszerűen csak vádol (az intézkedésével). És mivel nem nevesít, gyakorlatilag az egész magyar államot megvádolja korrupcióval ('a takarítónőtől a miniszterelnökig' mindenkit)

Netuddki. 2014.10.21. 08:53:54

@Conchobar: "És mivel nem nevesít, gyakorlatilag az egész magyar államot megvádolja korrupcióval"

Na, ezt speciel eltanátad...

Conchobar 2014.10.21. 09:17:46

@nicktolvajmentesítő_kovi1970: "Na, ezt speciel eltanátad... " - Zavaró, hogy nem a nótádat, a mocskosfideszorbántakaroggyot fújod. Így majd azt kell hinni, hogy a seggemet akarod nyalni

Szent-Királyi István 2014.10.21. 10:50:25

Már az elején egy alaptévedés.. kérdés formájában: Ráléptünk-e az orosz útra?? A valódi kérdés ez lenne: HOL járunk/állunk ezen az úton?? (itt is éltanulók vagyunk??)

Blogger Géza 2014.10.21. 11:48:25

Ja, hogy bizonyíték az nincs is, nem is kell? Ez így egészen elképesztő. Mit jelent ez a gyakorlatban? Kimegy a NAV vizsgálódni egy amerikai céghez, ennek az kellemetlen, ezért a vizsgálatért felelős vezetőket felnyomja a követségen? Mert miért őket vizsgálják, miért nem a konkurenciát? Mert a SPAR az biztos adócsaló (hiszen olcsó étolajt árul a szemét), bezzeg a szent amerikai cég az tutira nem, ezért ki se lehet menni hozzájuk vizsgálódni? És ha valaki azt állítja magáról hogy majd ő "elintézi" a NAV elnökénél, hogy ne vizsgálódjanak, akkor ez elég "bizonyíték" a NAV elnökével szemben? Ez tiszta Guantanamo...

Blogger Géza 2014.10.21. 11:53:28

@nicktolvajmentesítő_kovi1970: Hogyne léptek volna. Csak éppen az, hogy azt sejtjük, hogy egyes ágazatokban erős a szürkegazdaság, még nem elég bizonyíték arra, hogy konkrét cégeket megbüntessenek, azt be is kell bizonyítani. Ez Horváthnak sem volt néha világos, ezért önmagában egy notesz még semmi. Horváthnak és társainak konkrét bizonyítékokat kellett volna gyűjteni, amelyek bíróság előtt is megállják a helyüket, nem hisztizni. Egyébként elég szépen emelkednek az áfa-bevételek az utóbbi években, mert a kormányzat ezért tett is (útdíj, pénztárgépek stb.).

Blogger Géza 2014.10.21. 11:55:15

@nu pagagyí: Ha nem tűnt volna fel, pont azt kéri Magyarország, hogy álljanak elő a konkrét nevekkel és bizonyítékokkal. Az USA nem hajlandó erre, és mellébeszél.

Göntér László 2014.10.21. 17:18:51

@Blogger Géza: Szerintem az a baj, hogy sokan már nem hisznek azokban az intézményekben sem, amelyek elvileg függetlenek a kormánytól (bíróságok, KSH, ügyészség nemzeti bank, köztársasági elnök stb.). Ezért nem akarja senki sem az igazát keresni, mert azt tapasztalja, hogy itt csak a FIDESZ közeli embereknek lehet igazuk. Nem értik a vezetőink, hogy az USA miért nem úgy táncol, ahogy ők fütyülnek. Egyébként nem hiszem, hogy az érintett személyeket különösebben megviselné bármilyen kitiltás. Akinek pénze van, az mindig talál helyet, ahol azt elköltheti.

Blogger Géza 2014.10.21. 19:09:51

@Göntér László: Túlságosan elterjedt az mítosz, hogy itt mindenkinek a kormánytól függetlennek kell lennie, folyik a liberális agymosás a minél gyengébb kormány érdekében. Az ügyészég természetesen a kormány alá van rendelve, az MNB bár szervezetileg független, de a kormány gazdaságpolitikáját kell támogatnia (amennyiben az nem veszélyezteti a pénzügyi stabilitást), a KSH természetesen az európai standardok szerint készíti a statisztikákat, ezt normális emberek nem is szokták kétségbe vonni.

A konkrét ügyben is lehet, hogy pont az volt a baj, hogy egy elvileg kormány alá rendelt szerv (NAV) talán mégsem működött akkora energiával és hozzáértéssel, ahogy azt a kormányzat elvárta volna. (Most hagyjuk azt a hülyeséget, hogy a kormány direkt az áfa-csalóknak akar kedvezni, a NAV pénztárgépek után ilyen hülyeséget már csak nagyon agyhalottak találnak ki.)
süti beállítások módosítása