A vízzel való gazdálkodás, a víztisztítás, a vízminőség nagyfokú javításának igénye globális méreteket öltött, a multilaterális és regionális szervezetek szinte állandó napirendi pontjaként szerepel. Mindezek következtében a kérdéskörrel foglalkozó diplomáciai irányzat, a vízdiplomácia Magyarország külpolitikájában sem maradhat elhanyagolható terület. Az új típusú együttműködés lehetőségeinek – a magyar szakmai potenciál és a vízgazdálkodást érintő szakértelem segítségével – kiaknázása javíthatja a magyar külkapcsolati hálót, valamint közreműködhet Magyarország nemzetközi láthatóságának növelésében is. A vízdiplomácia olyan kitörési pontként jelenik meg, mely nemcsak hosszú távon kölcsönözhet jó hírnevet az országnak, de gazdasági szempontból már rövidtávon is eredményes lehet.

A 2010-ben meghirdetett globális nyitás politikájának keretében a kormány felismerte a vízdiplomácia jelentőségét. Ekkor még elsősorban az ázsiai és afrikai területekhez fűződő kapcsolatrendszer felélesztésének eszközeként kezelte, azonban a sikerek, melyek rámutattak arra, hogy Magyarországnak igenis szerep jár a globális vízdiplomácia asztalán, az elmúlt években egyre erőteljesebben megmutatkoztak. Amellett, hogy elsődlegesen a Belügyminisztérium felelősségi körébe tartozó ágazatról beszélünk, fontos látni azt, hogy a korábban a Vidékfejlesztési Minisztérium feladatkörébe tartozó vízdiplomácia a globális nyitás következtében átkerült a Külgazdasági és Külügyminisztériumhoz, ahol az Energiabiztosítási Főosztály, valamint a vízkoordinátor látja el az ehhez kapcsolódó feladatokat. Ez a tény azt támasztja alá, hogy a vízdiplomácia kiteljesítésére kormányzati szinten, külügyi aspektusban is igény mutatkozik.

Az aránytalan népességnövekedéssel párhuzamosan a fogyó vízkészletek, egyes ázsiai és afrikai országokban az egészséges ivóvízhez való hozzáférés hiánya, a határ menti vizek körül kirobbant országok közötti konfliktusok (a Nílus vízgyűjtő területén Egyiptom, Szudán, Etiópia hármasa; a Jordán vízgyűjtő területén Palesztina és Izrael kettőse, valamint az Aral-tó körüli ellentétek) mind olyan, a mai világpolitikát jellemző tényezők, melyek kezelése, megoldása nem várathat magára. Elhanyagolásuk esetén negatív vízióként rajzolhatjuk fel azt a világot, ahol a fegyveres összetűzések zömét a vízért való harc fogja jellemezni. Azon tapasztalatokból kiindulva, hogy a vízért való konfliktusok gócpontját a határ menti vizek megosztásának problémája, a felvízi és az alvízi országok ellentéte adja, Magyarország számára a vízpolitika kiemelt faktorként kezelendő, hiszen az ország vízkészletének 96 százaléka külföldről érkezik.

("A többség időzített bombán ül", f: www.quazoo.com)

Ami a nemzetközi együttműködésekben a magyar szerepvállalást illeti, legfontosabbként a Duna-medence országai közötti, az úgynevezett Nemzetközi Duna Egyezményben való részvételt tekinthetjük. A megállapodás szabályozza a vízpolitikai kapcsolatokat, valamint annak bizottsága koordinálja a Duna-menti országok közötti vízgazdálkodási tevékenységet. Az Egyezmény olyannyira példaértékű, hogy Ázsiában a hat országon átívelő Mekong folyó problémája hasonló jellegű kooperációt kívánt, melynek igénye először egy magyar-laoszi külügyminiszteri találkozón vetődött fel. 2012-ben a felvetést az ASEM első Fenntartható Fejlődés Konferenciája követte, ahol végül elindult a Duna-Mekong régiók közötti együttműködés.

A magyar vízügyi szervezetek között kell megemlíteni a Magyar Vízipari Klasztert, mely sikeresen összefogja a magyar vízipari tudást, amit a szervezet keretein belül az elmúlt évek során nem egy ázsiai projektben hasznosított (Thaiföld, Srí Lanka, Indonézia, Kína).

Globális szinten a 2012-ben megtartott Rió+20 Fenntartható Fejlődés Konferencia egy kormányközi teljes körű folyamatot indított el a fenntartható fejlődési célok (SDG) kidolgozására. A 30 ENSZ-tagállam végül 2013 szeptemberében egy nyílt munkacsoportban kezdte meg az SDG-kkel kapcsolatos munkát. Fontosnak tartom kiemelni, hogy a csoportban Kenya mellett Magyarország töltött be társelnöki posztot a New York-i ENSZ-nagykövete révén, melynek következtében tovább növekedett a magyar láthatóság a vízdiplomácia területén. A munkacsoport által kidolgozott dokumentumot a két társelnök 2014. augusztus 1-én nyújtotta be az ENSZ Közgyűlés 68. ülésszakának elnökéhez. A Közgyűlés által ennek nyomán elfogadott határozat kimondja, hogy a dokumentumban szereplő javaslatoknak fő bázisul kell szolgálniuk a Post-2015 Agendához, mely a globális vízdiplomácia következő lépcsőjének lesz tekinthető.

Végezetül fontos kiemelni azt, hogy 2013 októberében Budapesten lezajlott Víz Világtalálkozó összehívását a magyar kormány kezdeményezte azzal a céllal, hogy összegezze a 2015 utáni nemzetközi fejlesztéspolitika víz tárgyú fenntartható fejlődési célkitűzés előkészítésének eredményeit. Az esemény fontosságát növelte, hogy maga Ban Ki Mun, az ENSZ főtitkára is elfogadta a meghívást.

("Hamarosan ez már nem csak Afrika problémája lesz", f: www.rainharvest.co.za)

A jövőben Ázsia, valamint Afrika számos országa potenciális együttműködő partnere lehet a magyar vízgazdálkodási szakértelemnek. Mindamellett, hogy 2012-ben már Etiópiában, illetve Kenyában is kerültek megvalósításra magyar projektek, az ázsiai országok is egyre nagyobb érdeklődést mutatnak hazánk iránt. Úgy gondolom, hogy a magyar láthatóság kulcsa nemcsak a gazdasági termékek, a hungarikumok külföldi piacokra való betörésének a lehetőségében rejlik, hanem a vízgazdálkodási szakértelem exportjában, úgymint a speciális öntözőrendszerek, a légtisztító berendezések modernizációjáról szóló tudás cseréjében, továbbá az ezekről szóló ösztöndíjprogramok megvalósításában is.

A másik oldalról a potenciális partner országokban azonban kiemelten fontos lenne a megfelelő jogi háttér biztosítása, mely elengedhetetlen a tudáscsere megfelelő körülmények közötti véghezviteléhez. Magyar részről a potenciális vízügyi cégek kapacitásának a növelése, valamint az esetleges kormányzati ösztönző programok megvalósítása nagyban hozzájárulhatna az ágazat sikeresebbé tételéhez.

A vízdiplomácia nemzetközi eszköztára igen hiányos, hiszen a globális konvenciókhoz kevesen csatlakoztak, az országok többsége saját nemzeti ügyként kezeli vízgazdálkodását, belügyeibe történő beavatkozásnak tekinti a szabályozási kísérleteket. Szlovákiához hasonlóan több ország alkotmányába foglalta a víz exportjának tilalmát, mely szintén a víz felértékelődését tükrözi.

A jó vízgazdálkodás azonban globális érdek, melyet minden országnak fel kellene ismernie a hatékony együttműködés érdekében. Ennek a kezdete talán 2015-ben Párizsban valósulhat meg, ahol megrendezik az első Kiotó utáni találkozót, ahol a közösen kiadott egyezményéhez Kína, USA, Oroszország és Japán is várhatóan csatlakozni fog. Magyarország szakértelme a vízgazdálkodás területén kimagasló, a közelmúlt négy nagyobb árvízének sikeres kezelése, a köztársasági elnök aktív támogatása a vízügyi együttműködések felé kiváló alapot adhat az ország hírnevének, láthatóságának növelésére, abban az esetben, ha a törekvések a jövőben is változatlanul megjelennek a külpolitika prioritásai között.

Gyuris Klaudia