Tavaly december 17-én véget ért a hidegháború Amerikában: Kuba és az Egyesült Államok megtették az első lépést a megbékélés felé, ezáltal reális esély mutatkozik arra, hogy a világhatalom egyik utolsó külpolitikai anomáliája – a szankciók bevezetése – a végéhez közeledjék. A blokád – ahogyan Kubában nevezik – 1961 óta volt érvényben, ugyanakkor nem teljesítette küldetését, a Castro-rezsim megbuktatása több mint öt évtizede várat magára. Hogy fogadták a hírt a kubaiak és miként viszonyultak az új időkhöz a diaszpórában élők Floridában? Cikkemben ezekre a kérdésekre is kerestem a választ.
A történelminek mondható bejelentésre mindkét oldalon azután került sor, hogy az Egyesült Államok szabadon engedett három kubai ügynököt, cserébe pedig Kuba elengedte Alan Grosst, egy öt éve bebörtönzött segélymunkást, valamint egy kubai nemzetiségű kémet, aki az Egyesült Államoknak dolgozott, és immáron húsz éve ült börtönben. Az Obama-adminisztráció évek óta hangsúlyozta, hogy Gross szabadlábra helyezése az előfeltétele a párbeszéd megindításának. (Fontos megjegyezni, hogy Ferenc pápa szerepe óriási volt a kétoldalú párbeszéd megkezdésében, hiszen 2014 őszén a Vatikán adott otthont a döntő kulcsfontosságú titkos tárgyalásnak a két fél megbízottjai között.)
("Visszatértek!, f: www.granma.cu")
A december 17-i bejelentést megelőzően Barack Obama és Raúl Castro kedden, december 16-án egyórás telefonbeszélgetést folytatott egymással, ahol még egy kis tréfa is szerepet kapott. Miután Obama majd negyed órán át beszélt kubai kollégájával a hívás megkezdése óta, elnézést kért, hogy megszakítás nélkül közölte mondandóját, mire Castro így válaszolt: „Ne zavartassa magát, elnök úr. Ön még fiatal és van ideje megdönteni Fidel rekordját, aki egy alkalommal hét órán át beszélt folyamatosan.” Ezt követően Raúl Castro fél órán keresztül ismertette álláspontját amerikai kollégájával, mire Obama megállapította, hogy a hosszas beszéd családi vonás a Castro testvéreknél.
Felmerül azonban a kérdés, hogy miért pont most döntött úgy a két ország, hogy felújítja kapcsolatait egymással? Obamának gyakorlatilag ez az időszak ígérkezett a legmegfelelőbbnek arra, hogy az ősi ellenségnek kezet nyújtson, hiszen a novemberi félidei választásokon a törvényhozás mindkét háza a republikánusok kezébe került és így az utolsó két év fölöttébb nehéznek ígérkezik az elnök számára. Egy Kuba felé tett gesztus a félidei választási kampány hajrájában, vagy akár a közelgő elnökválasztási kampány hajnalán lehetetlen lett volna. Sokszor hangsúlyozta Obama, hogy prioritás számára a paradigmaváltás a latin-amerikai országok tekintetében, de Kuba minden fórumról való elszigetelése eléggé megkérdőjelezte az Egyesült Államok jó szándékát a többi dél-amerikai ország szemében. Nincs ma olyan ország a régióban, amely ne ítélné el Kuba elszigetelését. Ezzel a gesztussal Obama hitelessége kétségkívül erősödik a világban, és ami talán még fontosabb, javul az elnök megítélése Dél-Amerikában. Nem elhanyagolható természetesen az üzleti lehetőségek kiaknázása sem, amely ugyancsak komoly szerepet játszott a kapcsolatok felvételének megindításában, a mezőgazdasági termelők már rég lobbiznak a szankciók feloldása mellett. A turizmusból is számtalan amerikai cég profitálhat a közeljövőben, hiszen nagyon sokan látogatják a felkapott kubai üdülőhelyeket (Varadero, Los Cayos).
(A Castro testvérek azt mondják - "Tovább, Előre", f: www.elpais.com)
Másik oldalról Kubának is elkerülhetetlen volt a párbeszéd felvétele az amerikaiakkal, hiszen Venezuela gazdasága egyre gyengébben teljesít az olajárak zuhanása miatt, és ez az ország volt Kuba legnagyobb barátja és segítője az elmúlt két évtizedben. Elmondható az is, hogy a térségben Venezuela immár egyedül maradt Amerika-ellenes retorikájával, hiszen a venézek mellett a másik két jelentős USA-kritikus, Bolívia és Ecuador is finomabb húrokat penget mostanság Amerikával kapcsolatos nyilatkozataiban. A Floridai Nemzetközi Egyetem Kubai Kutatóintézetének tavaly nyáron végzett felmérése szerint a Miamiban élő kubaiak 52 százaléka a blokád további fenntartása ellen foglalt állást. 2011-ben még csupán 44 százalékuk gondolkodott hasonlóan. A kutatók szerint élesen elválasztható azok véleménye, akik 1994 előtt menekültek el a szigetről, és azoké, akik utána tették ugyanezt. Az idősebb generáció Castro-ellenes, elutasító és szankciópárti, míg a fiatalabb nemzedék sokkal békülékenyebb pozíciót képvisel, ők teszik ki egyébként az emigrációban élő kubaiak egyharmadát. Érdekes, hogy a republikánus szavazók között nagyobb az embargó fenntartásának a támogatása, ugyanakkor a 2012-es elnökválasztáson Obama a kubai emigráció szavazataival győzött Mitt Romney republikánus ellenfele felett Floridában.
A bejelentést Miami kubaiak lakta negyedében, Kis Havannában nyugalom követte. Csekély létszámú tüntetés volt csak a Nyolcadik utcában, az 1971-ben nyitott Versailles étterem előtt (a világ legismertebb kubai étterme, valamint az emigráció Castro-ellenes megmozdulásainak tradicionális helyszíne). A kapcsolatok felvételét ellenzők minden reménye a Kongresszus spanyolajkú szenátoraiban van, a republikánus Marco Rubióban és a demokrata Bob Menéndezben. Abban mindannyian megegyeznek, hogy Obama lépése a világ elnyomó, diktatórikus kormányainak győzelme, és összhang van köztük abban is, hogy harcolni fognak a végsőkig a Havannában megnyitandó amerikai nagykövetség ellen.
("Az enyhülés ellenzői", f: www.miamidiario.com)
Eközben a szigetországban élő kubaiak túlnyomó többsége – Harold Cárdenas Lema, Kuba legismertebb bloggerének jelentése szerint – örömmel és reménykedve fogadta a békülés első lépéseit országaik között, ugyanakkor ebbe a felfokozott hangulatba keveredik egy kis szkepticizmus is. December 17-e Kubában az örömujjongás napja volt, amelyet szinte el sem akartak hinni az 55 éve elszigeteltségben élő kubaiak. Az ott élő emberek számára a politikai különbségek nem elsődlegesek, és megkönnyebbülten lélegeztek fel a szigetlakók látván, hogy maga a politika, amely eltávolított évtizedekre két szomszédos országot, kezdi a békülés jeleit mutatni. A kezdeti felfokozott hangulat után az élet visszatért a normális kerékvágásba, ugyanakkor a szkepticizmus jelen van a kubaiak lelkében, hiszen több mint fél évszázadon keresztül minden kísérlet a békülésre kudarcot vallott valamelyik fél szabotálása miatt, ezért óvatosak a szigetországban élők, sokan azt gondolják, hogy mindez túl szép, hogy igaz legyen.
Összességében elmondható, hogy Kuba és az Egyesült Államok között sokkal több a közös, mint csupán a földrajzi helyzetükből adódó szomszédság, ezért mindkét ország érdeke, hogy egészséges és normális kapcsolatokat tartsanak fenn egymással. Az idő bebizonyította, hogy az embargó egyik félnek sem tett jót, nem beszélve arról, hogy családok százezreit szakította szét. December 17-e újdonsága abban áll, hogy nem egy alá- fölérendeltségi viszonyrendszerben közelítettek a felek egymáshoz, hanem egyenrangú félként próbálnak a nemzetközi jog keretein belül tárgyalni. A teljes konszolidáció még kétségtelenül messze van, de mindkét ország az egymáshoz vezető útra lépett és idő kérdése csupán a találkozás.
Erőss Bulcsú
A cikk megírásában és a bonyolult kubai helyzet minél jobb megismerésében szerzőnknek jelentős segítséget nyújtott Harold Cárdenas Lema, a szigetország egyik leghíresebb bloggere.
