Tanulmányok szerint a jövő világgazdaságát az Egyesült Államok-India-Kína trió fogja leginkább meghatározni. Míg a kínai növekedésről (annak pozitív, negatív hatásairól) vagy az amerikai külpolitika fejleményeiről számos értekezés kerül a világsajtó hasábjaira, India és nemzetközi kapcsolatainak alakulása mindeddig kevésbé került reflektorfénybe. Ez a tendencia kezd megváltozni Narendra Modi kormányzásának köszönhetően, aki elődeihez képest sokkal aktívabb külpolitikát folytat. Az ország tartózkodó magatartását a nagyhatalmakkal való kapcsolatkeresés, kapcsolatélénkítés váltotta fel, amelyre Barack Obama január végi látogatása jeles bizonyítékul szolgálhat.

Korábbi elemzésemben (link) én magam is megemlítettem már, hogy India legfontosabb külpolitikai prioritásai között az amerikai kapcsolatok mélyítése, a kínai és a pakisztáni konfliktusok megoldása, valamint az afgán stabilizációban történő közreműködés hangsúlyosan megjelenik. Az Egyesült Államokkal, Japánnal, valamint a Vietnámmal történő szoros együttműködés nem más, mint válasz a Kína felemelkedése által generált stratégiai kihívásra. Amerika ebben pedig kiváló partner, hiszen a nagyhatalmi versenyben Peking féken tartása Washington egyik legelemibb érdeke. Természetesen arra nem sok esély mutatkozik, hogy ezt a kínai tendenciát megakadályozzák. Ellenben Amerika számára jó stratégiának tűnik, ha megpróbál szoros kapcsolatot kialakítani a Kínát körülvevő országokkal, egy új amerikai-ázsiai szövetségi rendszer kiépítésének érdekében.

Obama mostani indiai látogatása azért volt különösen kiemelkedő, mert ő az első olyan amerikai vezető, aki elnöki adminisztrációja alatt két alkalommal látogatott a dél-ázsiai országba. Ráadásul az utóbbi esetben az egyik legfontosabb, ország demokratikus alkotmányának elfogadásáról megemlékező 66. nemzeti ünnep díszvendégeként. Az eseményre történő meghívás érzékelteti India baráti szándékait. Az ünnepséghez kötött találkozó napirendi pontjai között kiemelt fontossággal a kereskedelmi, gazdasági kapcsolatok élénkítésének fontossága szerepelt, valamint szó esett a terrorizmus elleni harc által megkövetelt kooperáció lehetőségéről is. Mindezek mellett azonban a legnagyobb eredménynek az tekinthető, hogy a két vezető sikeresen megállapodott a 2008-ban megkötött atomenergia-együttműködés végrehajtásáról. Ennek valószínűsíthetően az egyik oka, hogy India egyre nagyobb energiaéhséggel küzd, míg a másik, hogy Modi 2014 decemberében Putyinnal tíz atomreaktor építésére kötött szerződést, illetve megállapodott a Rosznyeft (Rosneft) vezető orosz olajvállalattal évi tíz millió tonna kőolaj szállításáról. Oroszország folyamatosan bővíti ázsiai piacait, és erre a kisebb konfliktusok ellenére (Oroszország harci helikoptereket adott el Pakisztánnak, ami a Modi vezetés nemtetszését váltotta ki) India nyitott. Mindezt figyelembe véve talán nem véletlen, hogy Amerika – a befolyása megtartása, valamint az indiai piac kiaknázása érdekében – úgy érezte nem kellene tovább halogatni az atomenergia-együttműködés végrehajtását.

("Fontos partnerség" - Modi és Obama, f: www.mcclatchydc.com)

A Modi és Obama által aláírt közös nyilatkozat továbbá hangsúlyozza a környezetvédelem, a regionális béke és stabilitás megteremtésének, a közös haditengerészeti törekvések előmozdításának, valamint az indiai „Act East Policy” és az amerikai ázsiai külpolitikai törekvések (nagyhatalmi egyensúly elérése) közös pontjaira épülő lehetőségek kiaknázásának fontosságát. Az éghajlatváltozással kapcsolatosan India elkötelezte magát a megújuló energiaforrások használatának kiterjesztésére és kinyilvánította csatlakozási szándékát a káros anyag kibocsájtásról szóló nemzetközi normákhoz.

Gazdasági téren mindkét fél elismerte a februárban ötödik alkalommal megrendezésre kerülő USA-India Gazdasági és Pénzügyi Partnerség Dialógus jelentőségét, és előrebocsátották, hogy a találkozót a makrogazdasági politika, a pénzügyi szektor szabályozása és fejlesztése, a kétoldalú infrastrukturális beruházások, az adópolitika, a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása elleni közös fellépés témakörei fogják uralni.

Természetesen a fentiek mellett az al-Kaida és az Iszlám Állam elleni közös fellépés szükségessége is napirendre került. Ám amíg abban Washington fontos szerepet tulajdonítana Indiának, kritikusok szerint az annál kevésbé nyilvánítja ki támogatását. Mindez azzal magyarázható, hogy Amerika a nemzetbiztonsági aspektusokat helyezi előtérbe, India pedig a saját állampolgárai védelmét, továbbá a Közel-Keletről érkező energiaellátását, valamint a térséghez köthető gazdasági érdekeit tartja szem előtt. Statisztikák szerint több mint hét millió indiai vendégmunkás él a Közel-Keleten, és azzal, ha a Modi vezetés nyilvános hangot adna az Iszlám Állam elítélésének, nyílt támadásnak tehetné ki a térségben élő indiaiakat. Annak ellenére, hogy a tavalyi év során több munkás, és nővér is foglyul esett, Új-Delhi hiszi, hogy a szabadon engedettekhez hasonlóan, a többiek is életben lehetnek. Ha az elmúlt időszak Iszlám Állammal kapcsolatba hozható eseményeit vizsgáljuk, meg kell valljuk, ez a feltevés meglehetős naivitásra vall. Indiának a terrorizmus elleni küzdelemben a jövőben meg kell találnia azt a pontot, mellyel mind a vendégmunkások érdeke, mind a nemzetközi biztonság normái képviselhetőek.

("Egy még fontosabb partnerség" - Xi Jinping és Modi, f: www.rt.com)

Végezetül – a növekvő amerikai-indiai együttműködéssel kapcsolatban – fontosnak tartom kiemelni Kína, mint a jövendőbeli trió harmadik tagjának véleményét. Az első reakciók arról szóltak, hogy Peking aggódik a szomszédságában történő nyilvánvalóan jelentős fordulatokkal teli kapcsolatok alakulása miatt. Azonban, ha jobban górcső alá vesszük a tényeket, nyilvánvalóvá válik, hogy India Kínától való gazdasági függése még mindig sokkal jelentősebb, mint a nyugati országoktól, így annak kiemelt érdeke a Pekinggel történő jó viszony fenntartása. (Összehasonlításképpen: Obama jelenlegi látogatása során 4 milliárd dolláros amerikai befektetésről született megállapodás, míg a 2014-es Xi Jinping látogatás alatt 20 milliárd dolláros kínai beruházásról.) Mindezek következtében, amíg Indiának szüksége van Kínára, addig Peking sem érzékeli az indiai-amerikai kapcsolatok mélyülését kiemelt veszélyforrásként. Úgy gondolom, hogy a növekvő amerikai-indiai partnerség, melyet mind az oroszok és a kínaiak is érdeklődve figyelnek, még okozhat nem várt meglepetéseket. Elsőre azonban az világosan látható, hogy India azon ritka államok közé tartozik, melyek rendkívül kifinomult külpolitikai stratégiát alkalmazva, az érdekek összehangolásával sikeresen tartanak fenn mindhárom nagyhatalommal jó diplomáciai kapcsolatokat.

Gyuris Klaudia