Benjamin Netanjahu márciusra harmadikára tervezett kongresszusi beszéde láthatóan éket vert az Egyesült Államok és Izrael közötti stratégiai kapcsolatba. A miniszterelnök ellenlábasai mellett számos híve is országának biztonságát veszélyeztető tényezőt látnak az amerikai kormány által nem kívánatos washingtoni megjelenésében.

Kevesebb, mint egy hónap van hátra az előrehozott izraeli parlamenti választásokig, a két fő politikai erő, Netanjahu Likudja és az Ichák Herzog és Cipi Livni vezette Cionista Tábor fej-fej mellet vezetik a közvélemény kutatásokat. A választások tétje nem kisebb, mint a zsidó állam politikájának erőteljes eltolódása jobb vagy baloldali irányba, messzemenő hatással az ország kül- és belpolitikájára. Izraelnek azonban még talán a választásoknál is fontosabb kihívást jelentenek a nagyhatalmak (ENSZ Biztonsági Tanácsának öt állandó tagja és Németország) és Irán között folyó tárgyalások, mely azt hivatott megakadályozni, hogy a perzsa állam atomfegyverhez jusson. Izrael szempontjából egy nukleáris Irán jelenti a létével szembeni legnagyobb biztonsági kihívást, amelyet mindenáron meg kíván akadályozni. Netanjahu véleménye szerint a kialakulóban lévő megállapodás éppen ehhez a nem kívánt fejleményhez járulna hozzá.

A nagyhatalmak előrehaladott tárgyalásai a perzsa állammal diplomáciai úton kívánják megoldani a szembenállást, megengedve Iránnak a békés célú nukleáris tevékenységet, ugyanakkor erős garanciát biztosítva, hogy Irán nem lesz képes atombombát fejleszteni. Egy nukleáris Irán a teljes közel-keleti hatalmi egyensúlyt felborítaná, beindítva Törökország, Egyiptom és Szaúd-Arábia katonai atomprogramját, a nukleáris non-proliferációs rezsim rémálmát jelentve. A tavalyi évben a tárgyalások fokozatosan átalakultak egy, az Egyesült Államok és Irán közötti kétoldalú tárgyalássorozattá, melynek célja már nem csupán a nukleáris fegyverkezés visszaszorítása, hanem Irán érdekszféráját elismerve kialakítani egy olyan közel-keleti rendet, ahol a régió vezető államai (Törökország, Irán és a szunnita tömb) egymást kiegyensúlyozva garantálnák a Közel-Kelet viszonylagos nyugalmát, hiszen az a szemünk láttára hullik szét darabjaira. A fosszilis energiahordozók terén önellátóvá váló Egyesült Államok az új közel-keleti rendben bízva igyekszik tehermentesíteni magát, hogy átcsoportosíthassa erőforrásait a számára nagyságrendekkel fontosabbá váló távol-keleti térségbe, illetve a bizonytalanságában egyre agresszívabbá váló Oroszországgal szemben.

("Tapintható az ellenszenv", f: www.theguadian.com)

Obama elnök és a stábja által kidolgozott kiegyezési stratégiának három komoly ellenfele van: az amerikai Republikánus Párt, Izrael és Szaúd-Arábia. Belső ellenzéke merőben ellenzi a forradalmi iszlám ideológiáját hirdető iráni rezsimmel való kiegyezést. A párt vezető személyisége, a Szenátus elnöki tisztjét betöltő John Boehner így a legfontosabb külső ellenzőhöz fordult segítségért, meghívva az izraeli miniszterelnököt, hogy tartson beszédet Washingtonban, melynek célja az amerikai törvényhozók szembeállítása Obama politikájával. Netanjahu, felrúgva a diplomáciai protokollt, nem egyeztetett látogatásáról a Fehér Házzal, így mikor az nyilvánosságra került, nem meglepő módon tovább rontott Obama és az izraeli miniszterelnök korántsem felhőtlen viszonyán. A beszéd tétje, melyet a Demokrata Párt bojkottal fenyeget, egy olyan törvénytervezet elfogadása, amely megkötné az Obama-adminisztráció kezét az Iránnal való kiegyezés kérdésében, a tervezet ugyanakkor komoly alkotmányos aggályokat is felvet.

Netanjahu „partizánakcióját” nem csak az Egyesült Államokban vitatják, hanem az izraeli ellenzék, sőt maga az izraeli külügyminiszter és számos jobboldali politikus és az izraeli katonai-titkosszolgálati vezetés is. Kiderült, hogy Netanjahu még saját nemzetbiztonsági főtanácsadójával sem konzultált a meghívás elfogadásáról. Az izraeli baloldal állítása szerint Netanjahu szavazatokat kíván nyerni a parlamenti választásokat pontosan két héttel megelőző harcias washingtoni beszédével, véleményük szerint a miniszterelnök veszélybe sodorja a két állam közötti stratégiai együttműködést. Ugyanakkor Netanjahu közismerten bizalmatlan Obamával szemben és a status quo híve szinte minden fontosabb politikai kérdésben, egy új közel-keleti rend bizonytalansága elviselhetetlen gondolat számára. Izrael biztonságát, annak mindkét manifesztációjában, az ie. 1000 körül létezett független zsidó királyságok és a modern zsidó állam esetében is az ellenfelek megosztottsága és egy erős külső patrónus biztosította. Míg háromezer éve a multinacionális Perzsa Birodalom volt ez a külső garantor, addig napjainkban csupán az Egyesült Államok töltheti és tölti be ezt a szerepet. Az izraeli katonai és politikai elit aggódva figyeli Netanjahu magatartását, amely hosszú időre megfoszthatja Izraelt a számára kritikus külső támogatástól, éppen egy olyan kaotikus korszakban, amikor külső támogatás nélkül Izrael (a történelem fintoraként a mérsékelt arab államokkal sorsközösséget alkotva) képtelen lenne ellenállni a régiót sújtó kihívásoknak. A következő napokban eldől, Netanjahu hallgat-e kritikusaira, akik a beszéd lemondására vagy az Obama-adminisztrációval történő valamiféle kiegyezésre szólítanak fel. A viszony normalizációjának hiányában, amennyiben az izraeli miniszterelnök megnyeri a március 17-én tartandó parlamenti választásokat, a zsidó állam nemzetközi elszigetelődése komoly lendületet vehet.

Csepregi Zsolt