Nagy-Britannia, Franciaország, Németország, Olaszország, Ausztrália mellett további 52 ország csatlakozásával akár már az év végén megkezdheti működését az USA által befolyásolt Világbank, valamint az Ázsiai Fejlesztési Bank vetélytársaként emlegetett Ázsiai Infrastrukturális Beruházási Bank (AIIB). Az a tény, hogy Washington fő szövetségesei is részt kívánnak venni a kínai alapítású szervezet működésében – annak ellenére, hogy az Obama adminisztráció kifejezett ellenkampányt folytatott azok csatlakozása érdekében – alaposan felbolygatta a nemzetközi közvéleményt. Kína egyértelmű nagyhatalommá válásáról, új korszak kezdetéről, amerikai politikai vereségről szóltak a hírek. Ahhoz azonban, hogy megtudjuk valóban egy nemzetközi hatalmi átrendeződés kezdetéhez értünk-e, érdemes közelebbről megvizsgálni az eseményeket.

A multilaterális fejlesztési bank – mely az első Kína által kezdeményezett nemzetközi pénzügyi szervezet – elsődleges célja a feltörekvő ázsiai országok infrastruktúra-fejlesztéseihez szükséges tőkeigény kielégítése, valamint az ehhez szükséges hitelek nyújtása. Az új, pekingi központú intézmény alapításának ötlete már 2013-ban felmerült, azonban a komolyabb előkészületek csak a tavalyi év során kezdődtek el. 2014 októberében 21 ázsiai ország írta alá az alapításról szóló szándéknyilatkozatot. A további csatlakozási kérelmek beadásának határidejeként március 31-ét jelölte ki a kínai vezetés, melynek eredményeképpen számos ország, köztük Magyarország is kifejezte a szervezetbe történő belépési szándékát.

("Történelmi pillanat: létrejött az AIIB", f: jesiwagle.wordpress.com)

A hivatalos közlések szerint az AIIB létrehozására azért van szükség, mert az ázsiai régió fejlesztéséhez, a gazdasági színvonal emeléséhez szükséges pénzügyi erőforrásokat önmagában a Világbank és az Ázsiai Fejlesztési Bank nem lenne képes finanszírozni. Azonban fontos kiemelni azt is, hogy az említett két szervezetben Kína részvételének súlya, amellyel befolyásolhatja azok működését, jóval alulmarad az USA-hoz és Japánhoz viszonyítva. A múltban ezzel kapcsolatban Peking többször hangot adott nemtetszésének, azonban a helyzet változatlan maradt. Egyes vélemények szerint pontosan emiatt, kifejezetten válaszlépés célzattal született meg az Ázsiai Infrastrukturális Beruházási Bank terve. Úgy gondolom, hogy a kérdést nem lehet ilyen mértékben leegyszerűsíteni, hiszen ennél sokkal összetettebb folyamatról van szó, nem csak egy válaszreakcióról, egy rivális intézmény létrehozásáról.

Az utóbbi évtizedben mind a kínai külpolitikát, mind a belpolitikát egyre nagyobb változások jellemezték. Kína a világgazdaságba történő integrációjának gyorsítását, az ország exportorientáltságának csökkentését, a belső kereslet élénkítését, a foglalkoztatás javítását és az ipart érintő többletkapacitásra történő megoldások keresését tűzte ki célul. Ezzel párhuzamosan ráadásul az ázsiai régióval és a világ többi részével történő külpolitikai kapcsolatok élénkítése, a nyugati nyitás is egyre intenzívebbé vált. Az „Út és az Övezet” stratégia megvalósítása, a 21. századi tengeri Selyemút és az Új Selyemút gazdasági övezet kiépítése a kínai politika meghatározó eleme lett. Ennek következtében nem meglepő, sőt, logikus lépésnek tekinthető az AIIB pénzintézet létrehozása, melynek kezdőtőkéjét 50 milliárd dollárban határozták meg - ezt később a duplájára kívánják emelni.

("Amerika ellen vagy Amerikával közösen?", f: ibtimes.com)

Korábbi tapasztalatokra hivatkozva, amelyek azt mutatják, hogy a kínai beruházások nem minden alkalommal voltak megfelelően átgondoltak, valamint sokszor átláthatatlanokká váltak, az USA kritikusan szemléli a folyamatot. Japánnal, valamint Kanadával karöltve elutasította a csatlakozás lehetőségét. Ezen felül 2014 októbere óta Barack Obama aktívan igyekezett távol tartani szövetségeseit a szervezethez történő csatlakozástól, végül azonban számos ország kezdeti távol maradását élénk érdeklődés váltotta fel. Washington számára a legnagyobb döfést először Ausztrália, mint regionális szövetséges csatlakozási szándéka, majd az európai nagyhatalmak hasonló magatartása jelentette. A közvélemény úgy fogalmazott, hogy Amerika számára az AIIB létrejötte, szövetségeseinek elfordulása egyenlő az évszázad politikai vereségével, hatalmas diplomáciai fiaskó, továbbá ázsiai befolyásának csökkenését jelenti. Véleményem szerint ezen kijelentések egy eltúlzott kép részei, amelyért tulajdonképpen az amerikai reakció tehető felelőssé. Washington ázsiai regionális befolyásának csökkenése által generált aggodalma miatt folyamatosan igyekezett meggyőzni szövetségeseit a csatlakozás mellőzéséről, amelynek következtében azok eltérő döntése az USA-t egy politikai játszma vesztesének színeiben tüntették fel, miközben valójából nem beszélhetünk szövetségesei elfordulásáról.

A kialakult helyzetről Wei Zongyou professzort, a sanghaji székhelyű Fudan Egyetem Amerika Tanulmányok Központjának tagját, a The Diplomat vendégszerzőjét is megkérdeztem. Felvetésemre, miszerint lehetségesnek tartja-e az USA által dominált világkép Peking általi megdöntését elmondta, hogy ezt a legkevésbé sem tartja reális folyamatnak, hiszen Kínának nem célja a meglévő pénzintézetekkel történő rivalizálás, továbbá egyáltalán nem áll a vezetés szándékában a világ vezető nagyhatalmi pozíciójának felvétele, amelyre nem is állna még készen. A multilaterális pénzügyi intézmény annak ellenére, hogy a GDP eloszlás alapján biztosítja a részvételi jog mértékét, nem kimondottan Kína érdekében jön létre (bár Peking szava a döntő), hanem a globális infrastruktúra, a regionális fejlesztés kiemelt céljával, mely a tagok kölcsönösen hasznos együttműködését helyezi előtérbe. A tagok kölcsönösen jutnak a pénzintézet általi gazdasági előnyökhöz, mind világpolitikai láthatóságuk növelésének esélyéhez. Wei Zongyou szerint az USA elsődleges reakciója nem is lehetett volna más, hiszen a regionális befolyásának megőrzése kiemelt fontossággal bír. Azonban úgy látja, hogy miután Washington kivárja az intézmény működésének sikerességét, vagy annak esetleges problematikáját, újra határoz annak érdekében, hogy csatlakozzon-e a szervezethez. Ha az a jövőben jól, a nemzetközi normáknak megfelelően működik, akkor a kívülről történő megfigyelést jó eséllyel felválthatja a csatlakozás, hiszen így Washington is előnyökhöz juthat. Az USA-val való szövetséges országok társulása nem egy választást reprezentál a keleti és a nyugati világ között, hanem a felek politikai döntéseinek önállóságát, a nemzetek gazdasági haszon maximalizálásának érdekét.

("A világgazdasága új vezetői", f: telegraph.co.uk)

Összegzésként megállapíthatjuk, hogy jelen esetben semmi nem mutat arra, hogy a szervezet működése sikertelen lenne, hiszen az ázsiai országok számára fontosak az infrastrukturális fejlesztések, a gazdasági felzárkózás. Kína számára pedig az, hogy az olyan elmaradottabb régiókban, mint például Xinjiang, a lakosságot elégedetten tartsa, megelőzve a terület ismétlődő autonóm elszakadási kísérleteit, valamint a környező országokkal jószomszédi viszonyt ápoljon. A nyugati országok részvétele, a megfelelő szakértelem bevonása, az AIIB működési stratégiájának együttes kidolgozása is a sikeres működés garanciája. A világ országainak ily mértékű támogatása mindenképpen politikai sikerként könyvelhető el a kínai vezetés számára. Azt mutatja, hogy Kína növekedését, világgazdaságban betöltött szerepét a nyugati hatalmak is elismerik. Azonban fontos különbséget tenni, és érzékeltetni azt, hogy a jelenség nem könyvelhető el úgy, mintha Peking elnyerte volna a világ vezető hatalmának szerepét. A jövőre vonatkozóan érdekes folyamat lesz, hogy például miként fogják meghatározni a szervezet fizető eszközét, ugyanis Kína nem titkolt szándéka a yuan nemzetközi fizetőeszközzé válásának elősegítése. Magyarország csatlakozási szándéka pozitív jelenség, de azon távlati elképzeléseket, melyek a magyar exportlehetőségek ugrásszerű növekedéséről, valamint vállalkozások lehetőségeinek széles körű gyarapodásáról szólnak, mindenképpen óvatosan kell kezelni, hiszen még maga a szervezet működésének részletei sem ismertek.

Gyuris Klaudia

Wei Zongyou interjúját kínai nyelven készítettük.