Kína és az Egyesült Államok nagyhatalmi státuszért folytatott versenye a világpolitikai és gazdasági átrendeződésekről szóló értekezések egyik visszatérő momentuma. A június 23-24-én Washingtonban megrendezésre került éves kínai-amerikai stratégiai és gazdasági párbeszéd így korántsem meglepő módon ismételten reflektorfénybe állította a két hatalom egymáshoz, és a világhoz fűződő viszonyát.
Amikor 2014 decemberében az IMF világgazdaságról összeállított jelentése alapján Kína a vásárlóerő-paritáson számolt GDP adataival – az USA-t megelőzve – a rangsor első helyére került, sokan azt az amerikai nagyhatalmiság végeként determinálták. (A GDP számok mögött valójában ekkor az állt, hogy az IMF vásárlóerő-paritáson számolva adta meg az adatokat, és nem kizárólag a valutaárfolyamokat figyelembe véve. Kína lakosságszámát tekintve érthető a kibocsátás növekedésének a mértéke, azonban ettől még fejlettségi szintben nem előzte/előzi meg az USA-t.) Később, a kínai kezdeményezésre létrejövő Ázsiai Infrastrukturális Beruházási Bank (AIIB) megalapítását övező páratlanul pozitív nemzetközi visszajelzések, valamint az arra érkező amerikai ellenállás tovább erősítette azt a köztudatban kialakult képet, hogy Kína pár évtizeden belül a világ vezető nagyhatalmává léphet elő.
Az országokat jellemző gazdasági mutatók eltéréseiről, politikai berendezkedésük különbözőségéről már számos tanulmány, előrejelzés született. Mindezek kiegészítéseként az éves találkozót megelőzően készítette el az amerikai Pew kutatóintézet azt a negyven országra kiterjedő felmérést, amelyben a megkérdezettek az amerikai politikai lépések értékelése mellett arról nyilatkoztak, hogy miként látják Washington és Peking viszonyát, azok világpolitikai szerepét. Az eredmény szerint az előbbi népszerűsége növekvő tendenciát mutat, a negyven országot felölelő célcsoportból jelenleg harmincban egyöntetűen az USA-t tartják a világ vezető gazdasági hatalmának. Több mint a fele azonban hisz abban, hogy Kína előbb utóbb átveszi annak helyét a nemzetközi porondon (Pew-tanulmány: link). Peking a békés felemelkedés elvét hangoztatja, elutasítja a nagyhatalmi jelzőt, elsődleges célként a regionális szerep megerősítése szerepel a kínai külpolitika asztalán.
("Érdekek. Mindenek felett." - f: politico.com)
A találkozót megelőző hónapokat tekintve Washington és Peking kapcsolata korántsem volt felhőtlen. A tárgyalásokat mindkét fél szükségszerűnek tartotta, továbbá a dialógus elindulásakor kölcsönösen leszögezték azt, hogy a bilaterális relációt tarkító konfliktusok megoldása nemcsak kínai és amerikai érdek, hanem az egész világot érintő kérdéskör. Célként szerepelt az, hogy a két hatalom felelősségteljesen, racionális módon a szoros gazdasági kapcsolataikra tekintettel rendezze a problémás ügyeket, melyek közül az egyik legfontosabbként a Dél-kínai-tengeren található vitatott hovatartozású Spartly-szigetek miatt kialakult konfliktus említhető. A területet, ahol Kína mesterséges szigetek, katonai bázisok építkezésébe kezdett, Tajvan, a Fülöp- szigetek, Vietnám, Malajzia és Brunei is a magáénak tartja. Az igaz, hogy az Egyesült Államoknak közvetlen területi érdekeltsége nincs a térségben, de biztonságpolitikai okokra hivatkozva Washington sorozatosan aggodalmát fejezte ki Peking felé, hiszen a szigetek az egyik legfontosabb tengeri hajózási útvonalon fekszenek, így a területi viták rendezése elengedhetetlen a térség stabilizálása érdekében.
A vitatott hovatartozású területeken felül a dialógus érzékeny témáinak körét gazdagította az a Kínai Központi Bizottság által nemzetbiztonsági célból alkotott új törvénytervezet, amely a külföldi nem kormányzati szervezetek (NGO- k) működésének korlátozását, szigorítását célozza az országban. A találkozó során természetesen az Ázsiai Infrastrukturális Beruházási Bank működéséről is szó esett, (erről korábbi cikkünkben itt olvashattok: link), amelyhez Washington és Tokió továbbra sem kíván csatlakozni. Gazdasági téren továbbá kiemelten fontos programként határozták meg, hogy a jövőben mind Amerikának, mind Kínának kölcsönösen javítania kell a befektetői környezeten, a piacokhoz való közvetlen hozzáférésen. Ennek alapját az úgynevezett Kétoldalú Beruházási Szerződés (BIT) adja, melynek részletes kidolgozását az amerikai Csendes-óceáni Partnerség (TTP) tárgyalások lezárta után tervezik. Az amerikai OPM (Személyzeti Menedzsment Hivatal) elleni, vélhetően kínai hackertámadás miatt, mely során több millió volt és jelenlegi kormánytisztviselő adatai váltak hozzáférhetővé, a kibernetikai biztonság, a gazdasági kémkedés témaköre a megszokottnál is feszültebb keretek között zajlott.
Összegzésképpen elmondható, hogy a reláció érzékeny pontjait érintő kérdések – amelyek rendezése valójában még a találkozó elteltével is váratnak magukra – enyhítik az olyan globális kihívásokban elért közös amerikai-kínai megegyezések, amelyek a klímaváltozás megfékezésével, a környezetvédelemmel, a militáns iszlámizmussal szembeni közös fellépéssel kapcsolatosak. Kína és az Egyesült Államok összefogása – azok különböző ideológiai, kulturális, politikai háttere ellenére – napjaink globális kihívásokkal teli világában elengedhetetlen.
Gyuris Klaudia
