A legfrissebb felmérések szerint a brit Munkáspárt következő vezetője egy, a szélesebb európai politikai elit, média és közvélemény által alig ismert politikus, Jeremy Corbyn lehet. Bár a meggyőződéses szocialista Corbyn – aki évek óta szimpatizál Venezuelával, magasabb adók kivetésével a tehetősebbekre és bizonyos stratégia iparágak újraállamosításával – kezdetben a munkáspárti elnökjelölti verseny meglepetés résztvevője volt, a számok alapján ma már egyértelmű esélyes. Lesz-e Corbyn pártelnök? Mi lesz a Munkáspárttal, ha igen? És mit jelentene a megválasztása az európai baloldal számára? Írásomban ezekre a kérdésekre kerestem a választ.
Jeremy Corbyn igazi westminsteri veterán, hiszen már 1983 óta tagja a brit parlamentnek. Észak-Islington képviselője azonban – dacára az elmúlt 32 évnek – jelentős szerepet eleddig nem töltött be pártjában. De vezetői múlt ide vagy oda, most mégis mindenki Corbyn esetleges választási győzelméről beszél a szeptemberben esedékes munkáspárti pártelnöki versenyben, akit a legfrissebb Times/YouGov felmérés 53 százalékon mért – Andy Burnham, a jelenlegi második helyezett, ugyanitt 47 százalékon áll. Bár ezt a lehetőséget nem csak a jelölése után közvetlenül tartották nagyon sokan lehetetlennek, hanem még jó egy hónapja is. Corbynt ugyanis a legtöbben, beleértve az ellenzéki és a baráti sajtót egyaránt, a nulladik naptól kezdve egy lelkes, de esélytelen radikál baloldali aspirásként tartotta számon; nagyjából úgy, mint a 2010-es pártelnöki választásokon Diane Abbottot. A veterán politikus most viszont cáfolni látszik minden korábbi, neki tulajdonított esélyt azzal, hogy ma már senki nem nevet azon, hogy nyerhet-e, mert a számok azt mutatják, hogy igen is van esélye.
("Megmentő vagy végső romba döntő?" - Jeremy Corbyn, f: telegraph.co.uk)
Még úgy is, hogy ez elsőre szabályos csodaként hathat, hiszen ismerve a Munkáspárt 1997 és 2010 közötti kormányzati időszakát, amit a Blair-Brown tandem féle „New Labour” mozgalom (neoliberális gazdaságpolitika és a modern szociáldemokrácia házasításából létrejött politika – szerző.) fémjelzett, a legutóbbi elnök Ed Miliband és Jeremy Corbyn retorikája, céljai, háttere meglehetősen szokatlanul hat a Munkáspárt vezetőinek / vezetőjelöltjeinek soraiban. Miliband és Corbyn számára ugyanis a szakítás a különféle szakszervezetekkel, a magas adók rendszerével, bizonyos iparágak államosításával egyáltalán nem volt soha követendő példa, mint volt például Tony Blair számára. (A kisebbik Miliband persze Gordon Brown volt miniszterelnök mellett kevésbé volt akkora szocialista, mint pártelnökként, ám tény, azért azt sem lehetett rá sohasem mondani, hogy olyan elkötelezett lenne a New Labour tanok iránt, mint testvére, a volt külügyminiszter David Miliband.)
Jeremy Corbyn azonban talán még ezen az Ed Miliband-i origón is a balra helyezkedik el Venezuela szimpátiájával, a palesztinok és egy egységes Írország ügyének támogatásával, a bankok, nagyvállalatok és gazdagok állandó verbális vegzálásával, valamint több stratégia iparág újraállamosításával (pl. vasutak). Corbyn tehát pártelnökként minden jel szerint nem egy Miliband 2.0, hanem egyenesen egy Tony Benn 2.0 lenne, vagyis, valaki olyan, aki brit mércével mérve valóban radikál baloldalinak tekinthető. Egy ilyen váltás természetesen a Munkáspárt legutóbbi kormányzati időszakát nézve minimum szokatlan, hogy durvább jelzőt ne használjak. Ed Miliband vezetését alapul véve viszont inkább már folytonosságról, vagy még inkább, jogos következményről kell beszélni.
("Madarat tolláról, embert barátjáról" - Corbyn és a néhai Hugo Chávez, f: sunnation.co.uk)
De hogyan lehet nagyjából 5 év leforgása alatt egy neoliberális gazdasági intézkedéseket hirdető, a szakszervezeti múltjával leszámolni akaró baloldali szervezet ismét tradicionális szocialista párt? Az okok persze most is, mint mindig, sok rétűek. Ám a következő tényezőknek nyilvánvalóan fontos szerepük van ebben a folyamatban: 1) Mind a 2010-es, mind a 2015-ös parlamenti választásokon bekerülő új munkáspárti képviselők meghatározó része markánsan baloldali érzelmű. 2) Az elmúlt években a párthoz csatlakozó, egyes források szerint több mint 60 ezer új párttag jelentős része szintén markánsan baloldali érzelmű. 3) A pártnak évek óta nincsen koherens, világos gazdasági programja, ami akár a Konzervatívok, akár a többi kisebb, baloldali párt által támasztott kihívásra, kérdésre választ tudna adni.
A fentieket tehát összegezve: először is igen, a mai felmérések alapján és a Munkáspárt jelenlegi belső dinamikáját ismerve könnyen elképzelhető, hogy Jeremy Corbyn lesz a következő pártelnök. Másodszor, ez a választás a Munkáspárt számára, ha nem is katasztrofális, de súlyos gondokat okozhat a közeljövőre nézve. Részben, mert a Corbyn-i szocializmus és politika a szélesebb brit választói tömegek számára (finoman fogalmazva) inkább megmosolyogtató, mint komolyan vehető alternatíva. Részben meg, mert a párt jelenlegi vezetése, és tagságának legalább a fele, egyáltalán nem újraállamosítás, Venezuela és hasonló párti, vagyis, Corbyn megválasztásával brutális törésvonalak keletkezhetnek a pártban, amely ezen a téren amúgy sem áll jól. Végezetül pedig, Jeremy Corbyn megválasztása akár láncreakciót okozhat a kontinentális, történelmi nagy baloldali pártok vezetésében is, hiszen a tagságok számára sok helyen pozitív jel lehet, hogy a brit Munkáspárt elnökké mert választani egy régimódi szocialistát, vagyis, nem kell feltétlen olyan feltörekvő pártok mellé állni, mint a Podemos, mert változást lehet generálni a nagyoknál is. Persze, hogy ez az európai baloldal számára végül hosszútávon üdvös változás lenne-e, nehéz megmondani. Szerintem nem. De ezt eldöntik majd a tagságok, ha Jeremy Corbyn szeptemberben valóban a Munkáspárt első embere lesz.
Németh Áron Attila
