A brit Portland stratégiai elemző cég górcső alá véve a nemzetek kormányzati rendszerének működését, kulturális terjeszkedését, oktatási rendszerét, a globális szerepvállalás mértékét, a digitális terjeszkedést és a vállalati szféra működését vizsgálta azok „puha erejének” mértékét. A Soft Power 30 című felmérés (teljes anyag: itt) rámutat arra, hogy a gazdasági növekedés nem minden esetben jár a „puha hatalom” azonos szintű jelenlétével, így például az ázsiai országok (köztük Kína) gazdasági növekedésük ellenére soft power tekintetében jócskán lemaradnak a nyugati listavezető társaiktól.

Miután a 1990-es évek elején Joseph Nye amerikai professzor kifejtette a soft power, avagy „gyenge erő vagy hatalom” fogalmának lényegét, az elmúlt több mint két évtizedben a kormányok egyre tudatosabban, és egyre nagyobb mértékben kezdték erősíteni azon erőforrásaikat, melyek birtokában az agressziónál, gazdasági túlerőnél nagyobb hatást lehet kifejteni mind a világpolitikára, mind az egymáshoz fűződő viszonyok alakítására. A „gyenge erő” alkalmazásának célja, hogy egy adott ország intézkedéseit a kívülállók elismerjék, követendő példának tartsák, egyszóval ugyanazokat az eredményeket kívánják elérni katonai fenyegetés és gazdasági szankciók bevezetése nélkül. Megfigyelhetjük, hogy a jelenleg fennálló multi poláris világrendben a „kemény erő” használata a „puha erőhöz” képest kétségkívül csökkenő tendenciát mutat.

A Portland által készített felmérés első három helyén Nagy-Britannia, Németország és az Egyesült Államok szerepel. Meglepő módon annak ellenére, hogy Kínát a világ második legnagyobb gazdaságaként jegyezzük, továbbá külpolitikai retorikája többnyire a soft power alkalmazásának szándéka köré épül, csak a harmincadik helyet szerezte meg.

("Mintaállam")

A jelentés Nagy-Britannia esetében a „gyenge erő” kategóriáinak erős kombinációjáról számol be, kiemelt fontossággal az ország globális szerepvállalására, továbbá a digitális és kulturális terjeszkedésére, kapcsolataira. Kiterjedt diplomáciai hálózata, nemzetközi kulturális eseményei, a külföldiek számára vonzó oktatási intézményei, valamint a brit média ismertsége és elérése szintén erősíti az ország befolyását. Míg Németország annak külügyi döntései felé irányuló nemzetközi közösségi bizalom által került második helyre, addig az Amerikai Egyesült Államok helyezését az említett tényező rontotta.

Kínának – a gazdasági aspektust kivéve – az USA-tól való lemaradása még nyilvánvaló (pl.: kutatás-fejlesztés, életszínvonal), továbbá Peking külpolitikai retorikáját átható békés felemelkedés gondolata hiába valós, regionális szintű fellépése ennek az eszmének sok esetben nem felel meg. Kína azonban felismerte a soft power alkalmazásának szükségét, és erre 2007 óta hatalmas összegeket irányoz elő. A kínai típusú soft power egyik fő ismérve, hogy a kormány jellemzően nagy volumenű gesztusokkal igyekszik csábítóvá tenni a keleti alternatívát. (Erre kiemelt példa Kína Afrikában történő szerepvállalása.) A kulturális aspektust tekintve a külföldiek számára létrehozott ösztöndíjas képzések nagy száma, továbbá a világszerte megtalálható Konfuciusz Intézetek erősítik Peking befolyását.

("Soft Power kontra Hard Power", f: FT.com)

A digitális forradalom és az internet hálózat fejlődése folyamatosan alakítja a globális viszonyokat. Egyre több szereplőnek (ország mérettől függetlenül), számos új fórumon nyílik lehetősége mind befolyásának növelésére, mind érdekeinek kifejezésére. Egy ország vonzóvá tétele esetében, azaz a soft power sikeres alkalmazása érdekében véleményem szerint nem szerencsés, ha a vezetés úgy gondolja, hogy az kizárólagosan központi irányítás alá tartozik. A kormányzati propagandák számos esetben nem adnak hiteles képet. Egy ország befolyásának növelése a civil társadalomtól, a privát szektortól, továbbá az egyénektől is függ. A sikeresség érdekében fontos az önkritikusság, a tudáscsere, továbbá a civil társadalom tehetségeinek felemelése, támogatása.

Gyuris Klaudia