A szaúdi szüfrazsettek

2015. december 17.

2015. december 12-e Szaúd-Arábia megközelítőleg 12 millió fős női lakosságának történelemkönyvébe minden bizonnyal piros betűs napként vonul be. Az olajkirályság 83. életévében megtörtént az, ami a világ többi részének évtizedek óta magától értetődő: nők választhattak és választhatóvá váltak.

A mostani női szerepvállalás a helyhatósági választásokon az idén januárban elhunyt, óvatos reformerként emlegetett Abdallah bin Abdel-Azíz király 2011-es döntése alapján vált lehetővé. A néhai király kétségtelenül sokat tett a nők jogainak és lehetőségeinek kiterjesztése érdekében. Engedélyezte például, hogy a fehérnemű boltokban női eladók is dolgozhassanak, illetve egy, a politikai színtéren jelentős 2013-as rendelete alapján döntését hozott arról, hogy a királyi tanácsadóként számon tartott és törvényjavaslatok előterjesztésre is jogosult súratanács helyeinek 20 százalékát nőknek kell betölteniük.

Idén 17 női jelölt nyert el tanácsi helyeket, többek között olyan nagyvárosokban, mint Mekka, Dzsidda, Rijád és az olajtermelés központjának számító, síita többségű Kátif. A helyhatósági választások számai magukért beszélnek. 900 női jelölt indult körülbelül 6000 férfi ellen, hogy a 284 tanács valamelyikébe bekerüljön. Összesen 2106 jelölt nyert el helyeket. A harmadik önkormányzati választáson a választásra jogosult 1,5 millió állampolgár 47,4 százaléka, vagyis 702 5042 szavazó adta le voksát az urnáknál. További fontos fejlemény volt idén, hogy a választói korhatár 21 évről 18-ra csökkent. De mit is jelentenek a számok a valóságban?

szaud-nok2.jpg

("Történelem. Élőben.", f: nbcnews.com)

A tanácsok jogköre finoman fogalmazva korlátozott. Felelősségük olyan helyi döntéshozatali tényezőkre terjed ki, mint a közterek és utcák fejlesztése, illetve a szemétgyűjtés szabályozása. A vahábita szunnita ország jogrendszerének köszönhetően a választásokon, és az azt megelőző regisztrációs időszakban a nőknek számos logisztikai és szociális korláttal kellett szembenézniük. Szaúd-Arábiában a nők mobilitása erősen korlátozott, egyrészt azért, mert nem vezethetnek. Így a távoli falukban élők számára igazi kihívás a választási urnák elé járulni. Ezt a problémát igyekezett feloldani az amerikai Uber és a szaúdi Al-Nahda nők jogaiért küzdő filantróp szervezet összefogásából született kezdeményezés, amely szombaton, a választás napján ingyenes utazást biztosított a szaúdi nőknek a minél szélesebb körű választási részvételt támogatva. A másik elég erős korlátozó tényező, hogy a nők bármilyen az otthonukon kívüli helyszínre, - legyen az kórház, egyetem vagy választási regisztrációs központ - csak férfi felügyelőjük engedélyével és/vagy kíséretével juthatnak el. A férfi gyám a legtöbb esetben az apa, férj vagy testvér.

A Human Rights Watch jogvédő szervezet további problémaként említi, hogy túl kevés regisztrációs központ nyílt és a regisztrációt gyakran ellehetetlenítették az ellenőrző hatóságok. Elméletben mára a nők számára is megadatott, hogy saját személyazonosítóval rendelkezzenek. A személyi megszerzése a gyakorlatban azonban nem is olyan egyszerű, mivel a megfelelő dokumentumok – ingatlan tulajdont igazoló lapok vagy számlák befizetését igazoló dokumentum -, mind a férfiak nevén szerepelnek a nyilvántartásban. Ahhoz, hogy bizonyítható legyen, hogy a nő egyáltalán létezik, a férfi gyámnak kell egy olyan bevallást készítenie, amelyben elismeri, hogy az adott nővel családi kapcsolatban és egy háztartásban él. Nem meglepő, hogy a férfiak ezt gyakran pusztán lustaságból, vagy a nők politikai jogainak korlátozása céljából nem teszik meg. Röviden: a nők effektív választójoga nagyrészt a férfi jóakaratán múlik. Van még tehát hova fejlődni.

Nyugaton és hazánkban hozzászokhattunk már a választásokat megelőző aktív kampány és lobbi tevékenységekhez, amikor a politikusok és a választópolgárok szemtől szemben találkozhatnak eszmét, ötleteket és véleményeket cserélni. Szaúd-Arábiában ez a lehetőség nem adatott meg a jelöltek számára. A nemek közötti nyilvános keveredés tilalma – arabul az ikhtilath – miatt a női jelöltek a kampány során nem találkozhattak közvetlenül a választókkal, -- akik természetesen túlnyomó többségben férfiak voltak -- csupán kijelölt közvetítőjükön keresztül közvetíthették elképzeléseiket. A plakátok vagy nyilvános televíziós beszédek sem adtak alternatív marketing tevékenységre lehetőséget, hiszen ezek közül egyik használatát sem engedélyezték a jelöltek számára. Így maradt a jószerencse és a hatásos programleírás a választói szimpátia elnyeréséért.

A választáson induló és résztvevő nők természetesen mind egyetértenek abban, hogy az utóbbi napok óriási előrelépést jelentenek az olaj nagyhatalom történetében. Egy olyan lépést, amely hosszú távon a nemek közötti egyenjogúság felé vezető utat jelentheti. Az óvatos reformoknak köszönhetően a nők a civil és politikai élet tortájának egyre szélesedő szeletéből részesülhetnek. Az ellentábor – a konzervatív vallási testület, az ulema – természetesen elítéli a választásokat, amelyet egy újabb, a korrupt nyugatiasodás felé vezető lépcsőnek tekint. A tény, hogy a nők hallhatják hangjukat a masszív férfi zajban azonban mindenféleképpen figyelemre méltó. Zajlik még az Arab Tavasz, ha nem is olyan látványosan, erőszakosan és hangosan, mint máshol, de a szaúdi nők igenis kivívták maguknak a jogot, hogy a világ egy pár pillanatra rájuk figyeljen.

Palik Júlia

Júlia nemzetközi kapcsolatok szakértő, kiemelt kutatási területe a Szaúd-arábiai Királyság, az iszlám és a biztonságpolitika közötti összefüggések vizsgálata. Jelenleg az Antall József Tudásközpont munkatársa.

A bejegyzés trackback címe:

https://diplomaci.blog.hu/api/trackback/id/tr728178946

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

exterminador 2015.12.18. 10:17:17

Azt hiszem, szép napja lesz a világnak, ha ebben a fekete lyukban elfogy az olaj.

Afrika steht an der Elbe 2015.12.18. 20:23:56

Ha elfogy az olaj, az amcsik majd őket is szépen visszabombázzák az ókorba.

El Presidenté 2016.01.11. 11:16:11

Kifejezi az egész világnak a szerencsétlenségét ez az egész dolog, hogy a Közel-Keleten az Egyesült Államok és a nyugati világ legfőbb szövetségese (szorosan Izrael után) Szaúd-Arábia, egy olyan ország, ahol kőkemény, már-már sötét vahabita iszlamizmus az állami ideológia. Eközben pedig, a Nyugaton mást se hallani, csak hogy az iráni Iszlám Köztársaság mennyire velejéig gonosz, és hogy az elpusztításukra tör. Holott Irán, ami az Egyesült Államok (és ezen keresztül, a Nyugat) ellensége, véleményem szerint "liberálisabb" ország Szaúd-Arábiánál.
süti beállítások módosítása