Itt a vége. Biztosan. Örökre. Ennyi volt. Nehéz döntés volt. Sokat gondolkodtam rajta egyedül, de talán még többet gondolkodtunk rajta együtt, szerkesztői csapatként. De tény, bármennyit is agyaltunk külön és együtt, csűrtük-csavartuk a tapasztalatokat, lehetőségeket, a vége mindig ugyanez lett: be kell fejeznünk.

Be kell, mert amit lehetett, lényegében elértük. A semmiből indulva létrehoztunk egy olyan külpolitikai blogot, ami nem csak szerintünk, de szerintetek, olvasók szerint is az egyik legjobb dolog volt, ami a rendszerváltás óta történt a magyar külpolitikai újságírással. Szakmaiság, minőségi, mégis könnyen fogyasztható írások, változatos tartalom, kritikai szemlélet, értelmes vitakultúra, igazi közösség.  Ez volt a DiploMaci. Persze a trollok szerint mindeközben voltunk nácik, fasiszták, zsidók, kommunisták, cionisták, Fidesz-bérencek, balliberálisok, idióták, hülyék, buták, tehetségtelenek, modorosak, szarháziak, akiket hol a kormány, hol az ellenzék, hol Simicska, hol pedig Soros György pénzel. Pedig valójában soha egyetlen fillért nem termelt a DiploMaci, mert nem ez volt a cél, hanem, hogy otthonra találjanak azok, akiket érdekelnek a nemzetközi ügyek, akiknek fontos Magyarország és hazánk külpolitikai helyzete, és akik szeretnek különböző véleményeket olvasni, érdemben vitázni, de legfőbbképp: kritikailag gondolkodni.

Az eredeti célunkat tehát elértük: valódi otthona lett a minőségi magyar külpolitikai újságírásnak. De ezt nem csak mi, vagy Ti, olvasók tudjátok megerősíteni, hanem az eredményeink is. 5 év alatt voltunk hatodikok az ország legrangosabb blogversenyén, a Goldenblogon (tavaly, elsőként a hazai külpolitikai szakblogok történetében) szerepeltünk több mint 500-szor az Index főoldalán, továbbá a Figyelő, a HVG, a Mandiner, a Portfolio és az Index2 hasábjain, illetve vette át a cikkünket a Hír24 is. A Facebook követőink száma eközben 80-ról 1.800+ főre bővült, és tartottunk egy sor előadást fiatal, érdeklődő, és rendkívül tehetséges fiatalnak különböző egyetemi diákszervezetekben, szakkollégiumokban, valamint nyilatkoztunk és előadóként léptünk fel több komoly fórumon.

A fentiek ellenére, ennek a történetnek a mai nappal vége: a DiploMaci megszűnik… mégpedig azért, hogy átalakult formában kezdhesse meg a felnőtt életét. MIVAN? EZ NEM A VÉG? NEM BIZONY!

("Hölgyeim és Uraim, a hétfői viszontlátásig")

Bár ezt ugye nem is írtam, csakhogy vége a fiatalkornak: mert annak tényleg vége, semmi kamuzás. No de akkor mégis mi változik? A szakmaiság nem, a kritikai-érvelői hozzáállás nem, a magyar fókuszú külpolitikai újságírás nem, a minőség nem, azonban a forma és stílus, na az fog, nagyon is. A hétfői naptól kezdődően ugyanis, egy vagy két hetes átmenettel, amíg mi magunk is belerázódunk, minden írónk láthatóvá válik. Cikkeink innentől nem „DiploMaci” nickkel kerülnek majd publikálásra, hanem a szerkesztőink saját nevével, mert úgy tapasztaltuk, hogy az aláírás a cikkeink végén nem elegendők. Ezen kívül, innentől minden héten „csak” két hosszabb, átfogó elemzéssel jelentkezünk (többnyire hétfő és péntek délelőtt), cserébe viszont napi három-négy alkalommal is posztolni fogunk a blogon és a Facebookon egyaránt. Vagyis rövidebbek és tömörebbek leszünk, de sokkal többet fogtok rólunk hallani. És, ami talán még fontosabb, sokkal jobban megismertek minket, mint írók. Nyilvánvalóan lesztek többen, aki ennek nem fog örülni, mert vagy utál minket eleve, vagy, mert jobban szereti a hosszabb lélegzetű írásokat, de az van, ez a változás így is-úgy is végbe fog menni. Egyfelől, mert mi a blogot a kezdetek óta munka mellett, a szakma iránt imádatból csináljuk, és elfogytak az erőtartalékaink. Másfelől, pedig szeretnénk nektek átadni a terepet a megjelenésre. Párhuzamosan tehát azzal, hogy mi csökkentjük a hosszabb írásaink számát, Ti növelhetitek őket.

Szóval, aki érez magában erőt, tehetséget és affinitást, hogy írjon a hazánk számára fontos külpolitikai ügyekről, kérdésekről, az jelentkezzen bátran (ide jöhetnek a beköszönők: diplomaci.posta@gmail.com), mert nekünk mindegy, hogy ki hány éves, ki mit csinált eddig, csak egy dolog számít, hogy imádja a külpolitikát úgy, mint mi. Kösz az eddigieket, és hétfőtől folyt. köv.

Németh Áron Attila