Újraosztották a lapokat a szíriai polgárháború külső szereplői között, miután valószínűsíthetően az Aszad elnökhöz köthető fegyveres erők vegyi fegyvert vetettek be a lázadók ellen. A jelenlegi vita, hogy legyen-e büntető katonai beavatkozás a rezsim ellen, vagy pedig „elegendő” a tömegpusztító fegyverek teljes kivonása Szíriából csupán az USA, Oroszország és Irán között folyó közel-keleti hatalmi harc egyik eszköze.
(forrás: mandiner.hu)
Megdöbbenéssel fogadták a biztonságpolitikai elemzők azokat a híreket, miszerint augusztus 21-én vegyi tömegpusztító fegyvereket vetettek be a szír kormányerők. Nem a támadások emberáldozatainak száma volt a kirívó, hiszen a bő két éve tartó polgárháború már így is több mint százezer szír polgár életét követelte. Ellenben Aszad pontosan tudhatta, egy szomszédos állam megtámadása mellett a tömegpusztító arzenál bevetése lehet az egyetlen indok, ami katonai beavatkozásra késztetheti a felkelőket támogató Nyugatot. Félretéve azt a kérdést, hogy vajon Aszad elnök tudtával vetették-e be a vegyi fegyvereket, vagy sem, a nyugati hatalmak, élükön Franciaországgal, az Egyesült Királysággal és Törökországgal azonnal a katonai büntetőakció mellett voltak, belerángatva így a vonakodó Egyesült Államokat is egy kialakuló koalícióba. A kedvezőtlen belpolitikai szelet megneszelve (Európában Irak és Afganisztán után szinte senki nem támogatna egy újabb közel-keleti katonai beavatkozást) Obama egyedül maradt, hogy vezesse az időközben füstté váló nyugati büntetőkoalíciót a szír kormányerők ellen, akár Oroszország és Kína ellenében is.
Hihetetlenül kellemetlen helyzet volt ez Obama elnök számára, hiszen amennyiben a katonai beavatkozás mellett dönt, annak két következménye lehet: amennyiben a beavatkozás erőtlen, szimbolikus, ezzel csupán gyengeséget sugároz, ha pedig keményen odacsap, azzal kockáztatja, hogy az Aszad rezsim rövidtávon megbukik és az egyre gyanúsabb, dzsihádista elemektől egyre inkább dominált szír felkelők kezébe kerülhet a hatalom. Az ENSZ Biztonsági Tanácsának felhatalmazása nélküli katonai beavatkozással pedig az Egyesült Államok újra egy olyan hadjáratba keveri magát, amely súlyosan árt nemzetközi tekintélyének. Annak is meg van azonban az ára, ha Obama nem avatkozik be a korábban kijelölt „vörös határvonal” átlépését, azaz a vegyi fegyverek bevetését követően. Az Egyesült Államok hasonló fenyegetései innentől kezdve jóval kevesebbet érnének, vonatkozna ez többek között Iránra is, amely így felbátorodhatna és megkockáztatná az atomfegyver elkészítését.
Nem várt helyről érkezett kétes segítség Obama számára, mikor Oroszország felajánlotta: diplomáciai úton egyezzenek meg az Aszad rezsimmel, hogy kivonhassák az összes tömegpusztító fegyvert Szíriából. Látszólag előnyös megoldás lenne ez, az Egyesült Államoknak nem kell támadnia, Szíriát nem bombázzák le még a Nyugatiak is, a polgárháború tovább folyhat hagyományos fegyverekkel, a jelenlegi patthelyzetet nézve pedig így nem arathat totális győzelmet sem az Aszad rezsim, sem a felkelők. A vegyi fegyverek megsemmisítését célzó alku pontos kialakítását időhúzásra használhatják a nagyhatalmak, az alku végrehajtása pedig módszertől függően több hónapig is eltarthat, kockáztatná a megsemmisítést végző expedíciós erők és szakemberek épségét, ráadásul kétséges, hogy ellenőrizhető lenne az eredmény. A javaslat lényege, azonban nem a szír nép érdekét szolgálja, vagy a tömegpusztító fegyverek leszerelését, hanem Oroszország zseniális húzásával egyszerre léphet föl az „agresszív” Egyesült Államokkal szemben a békés diplomáciai megoldások bajnokaként és oktathatja ki az USA-t, ahogy Putyin elnök tette azt a The New York Times hasábjain. Emellett a polgárháború folytatása mindenkinek az érdeke: így nem kerül a hatalom a felkelőkhöz, ami azt jelentené, hogy egyrészt megindulna a megtorlás a nem szunnita kisebbségek ellen, akik hűek a kormányhoz, másrészt a dzsihádista harcosok új háborút keresnének maguknak a Szíriai tapasztalatokkal felvértezve és az Öböl-menti arab államok által felfegyverkezve. A legizgalmasabb kérdés Irán szerepe a mostani USA-Oroszország játszmában, hiszen az új iráni elnök diplomáciai tapogatózásaiban egy, az Egyesült Államokkal folytatandó tárgyalásra, zseniálisan belebegtette a szíriai befolyásának „áruba bocsátását”, ami az ott harcoló Iráni Forradalmi Gárda és a vele szövetséges libanoni Hezbollah terrorszervezet alakulataival igen jelentős. A következő hetekben érdemes lesz odafigyelni az orosz-amerikai paktum kialakulása mellett az iráni helyezkedésre is a nemzetközi diplomáciában.
Csepregi Zsolt
