A múlt heti izraeli választások eredménye egy jobbra tolódó kormány, erősödő amerikai nyomásgyakorlás és egy mindinkább védtelenné váló zsidó állam.

Benjamin „Bibi” Netanjahu izraeli miniszterelnök kampányának utolsó óráiban kiváló taktikai érzékkel ritmust váltott, politikai üzenetének radikalizálásával megszerezte a kritikus előnyt a szavazáson. A balközép, magukat kormányváltóknak kikiáltó Cionista Tábor a várakozásoknak megfelelően jól szerepelt a választásokon, azonban Netanjahunak sikerült a fent említett nyilatkozataival annyi szavazatot elszipkáznia jobboldali pártoktól, ami eldöntötte, hogy Reuven Rivlin izraeli elnök a jelenlegi miniszterelnököt bízza meg újfent kormányalakítással. Ez se valósult meg könnyen, a 120 fős Knesszetben csupán 67 képviselő ajánlatát szerezte meg Netanjahu, ami nem vetít előre könnyű koalíciós tárgyalásokat. A kormányalakítás során Netanjahu mindösszesen a Bajit Jehudi 8, a Kulanu 10, az Iszrael Bejtejnu 6, és a vallásos pártok 13 mandátumára számíthat, ami a Likud 30 képviselőjével együtt is csupán gyenge 7 fős többséget jelentene a Knesszetben. Miközben Netanjahu összes természetes szövetségese is épphogy elegendő a kormányalakításhoz, a leendő szövetségesek már most, a hivatalos koalíciós tárgyalások kezdetét megelőzően is hatalmas harcot folytatnak egyrészt a stratégiai fontosságú minisztériumok vezetéséért, másrészt egyéb pozíciók megszerzéséért pártjaik potentátjai számára. A leginkább keresett pozíciók a védelmi, külügyi és pénzügyi tárca vezetése. Minden egyes miniszterségért számos párt küzd. A védelmi minisztériumot a Likud, a Bajit Jehudi és az Iszrael Bejtejnu is magának követeli. Netanjahu pártjának erős emberei pedig keserűen támadják a régi-új miniszterelnököt, amiért a pénzügyminiszteri pozíciót a Kulanu pártnak ígérte és más területeken is kevés esélye van a tárcavezetői ambíciókat dédelgető mintegy 20 likudos képviselőnek.

("Álmában talán könnyebb a helyzete" - Benjamin Netanjahu, f: www.deonvsearth.com)

Feltételezve, hogy Netanjahu felül tud kerekedni mindezen ellentéteken és vezetése alatt feláll az új izraeli kormány, az sokkal védtelenebb lesz a nemzetközi porondon, mint szinte bármelyik előző adminisztráció. Nem véletlenül voltak arra törekvések, hogy a Likud nagykoalíciót alakítson ki a Cionista Táborral, amely mélyen elkötelezett a kétállamos megoldás mellett, így „lefegyverezve” Netanjahu külső kritikusait. A baloldal azonban nem kívánja eljátszani a villámhárító szerepét, hanem kemény ellenzéki szerepre készül a Knesszetben. Az Egyesült Államok a választásokat követően azonnal kifejezte rosszallását, amiért Netanjahu kampánya során semmissé tette korábbi nyilatkozatait a kétállamos megoldás és független Palesztina támogatása mellett és, hogy Bibi azzal igyekezett további voksokat szerezni a jobbszéltől, hogy kijelentette „az arabok hordákban mennek szavazni”. Az izraeli miniszterelnök a győzelmet követően azonnal igyekezett meg nem történté tenni a fenti két nyilatkozatát, azonban már túl késő volt. Számos amerikai magas rangú politikus kijelentette, hogy nem bíznak Netanjahu elkötelezettségében és felülbírálják Izrael feltétel nélküli védelmét az ENSZ-ben. Obama később elhárította a félelmeket, hogy országa felhagyna a zsidó állam katonai támogatásával, azonban keményebb amerikai nyomásgyakorlást helyezett kilátásba a békefolyamatot illetően. A most felálló izraeli kormányban nem lesz olyan erő, amely szót értene a Nyugat nagyhatalmaival, illetve akit meghallgatnának, mint amelyen szereplő korábban Tzipi Livni vagy Ehud Barak vot. Minden ígérete ellenére, amelyet Bibi a választási hadjárata során a status quo fenntartása mellet fogalmazott meg, éppen ez az új kormánya lesz a legjobban kitéve a külföldi nyomásgyakorlásnak és egy Izrael számára kedvezőtlen, egyoldalúan rákényszerített békének, mely nem az izraeliek és a palesztinok tárgyalása során születik meg.

Nem jött jól Izraelnek a kiváló időzítéssel megszellőztetett botrány, miszerint a Wall Street Journal forrásai szerint Izrael kémkedett az Egyesült Államok ellen az Iránnal folytatott nukleáris és normalizációs tárgyalások során. Kérdés, kinek is kellemetlenebb a hír, amelyet persze mindenki gyorsan cáfolt. Egyrészt senki ne gondolja komolyan, hogy a legfőbb nemzetbiztonsági kockázatával kapcsolatos tárgyalások folyása közben Izrael megvárja a „hivatalos eredményhirdetést”, mielőtt diplomáciai és katonai stratégiákat alakít ki az iráni nukleáris fenyegetés elhárítására. Az igazi kérdés inkább az, feltételezve, hogy a hír igaz, miért nem létezik már egy olyan egyeztetési rendszer az Egyesült Államok és Izrael között, amely az ilyesfajta kémkedést szükségtelenné teszi. A két ország kapcsolatát tovább romboló botrány időzítése mindenesetre érdekesebb, mint akár a kémkedés puszta ténye.

A nyugati sajtó megdöbbenve és mélyen megsértve cikkezik arról, hogy Izrael népe miért is választotta a kampányát félelemkeltésre építő Netanjahut a Cionista Tábor „progresszív” erőivel szemben. A válasz az, hogy az izraeliek többsége nem kíván és nem tud racionálisan választani a Likud által ígért biztonság és a balközép által fő kampánytémává emelt társadalmi-gazdasági problémák között. Az izraeliek elsősorban biztonságban akarnak élni és Bibi ellenfeleinek nem sikerült elmagyaráznia, hogy a kétállamos megoldás az egyetlen lehetőség, hogy Izrael hosszútávon fennmaradjon, mint a zsidó nép nemzeti otthona. Az már a mostani helyzet visszássága, hogy így egy olyan kormányt emelnek hatalomra, amelyiknek egyszerre kell megküzdenie saját ingatagságával, egy erős parlamenti ellenzékkel és az erősödő, egyre türelmetlenebb külső nyomásgyakorlással, összességében gyengítve Izrael általános védettségét.

Csepregi Zsolt