Az orosz elnök az ENSZ Közgyűlése előtt elmondott hétfői beszédében közös fellépésre szólította fel a nyugati államokat a szír polgárháború megoldásában. Putyin közel-keleti politikai manővereinek fókuszában azonban valójában az ukrán helyzet és országa hanyatlásának megállítása áll.

Vlagyimir Putyin orosz elnök tegnap az ENSZ Közgyűlés hetvenedik ülésszakának megnyitóján elhangzott beszéde szinte szívhez szóló volt, melyben azt fejtegette, miként kell visszatérnie a nemzetközi közösségnek a közös fellépéshez a világot érintő megannyi konfliktus megoldásában, különösen a szír konfliktus tekintetében. Az orosz vezető kiváló időzítéssel érkezett New Yorkba, ahol szavainak komoly súlyt adott az elmúlt hetekben Szíriába áttelepített orosz katonai kontingens, harci gépek és egyéb katonai felszerelés, melyek Aszad szír elnököt támogatják a polgárháborúban. Oroszország gyakorlatilag a szír kormányzatnak nyújtott katonai támogatásának eddig nem látott szintre emelésével vásárolta meg a helyét a konfliktus rendezésében. A napokban kirajzolódó Oroszország, Irán, Irak és az Aszad-kormányzat (plusz ne feledkezzünk meg a Hezbollah libanoni terrorszervezetről se) közötti szövetség teljesen átírta a szíriai polgárháború hatalmi térképét, komoly ellenpólust jelentve a nyugati államok, a szunnita arab országok és Törökország alkotta pólusnak, amely Aszad elnökkel szemben harcoló felkelőket támogatja a konfliktusban. A szíriai polgárháború, Irak szétesése és az ennek nyomán megerősödött és borzalmas tettek végrehajtó Iszlám Állam jelensége olyan menekülthullámot indított el Európa felé, amely minden bizonnyal megadta a végső lökést a Nyugatnak, hogy fogékonyak legyenek az oroszokkal és irániakkal kötendő kompromisszumra.

A fő kérdést látszólag Aszad elnök személye jelenti, hiszen míg Oroszország ragaszkodik a „legitim” elnök hatalmon maradásához, addig a Nyugat azonnali távozását kívánja a saját népét előbb csupán elnyomó, majd az utóbbi években tízezerszámra lemészároló diktátornak. Aszad természetesen csupán szimbóluma a valódi tétnek, mégpedig, hogy mely befolyási övezet része lesz a polgárháború utáni Szíria, amely stratégiailag kulcsfontosságú területen helyezkedik el a török-arab-perzsa érdekszférák metszéspontjában.

("Békével jöttem..")

Oroszország valódi motivációi összetettebbek a regionális hatalmakénál. Putyin, retorikájával ellentétben, nem annyira a nemzetközi együttműködés érdekében, mint inkább Oroszország konfliktusgeneráló külpolitikája miatti erősödő elszigeteltségén kíván változtatni a szíriai konfliktus megoldásában való részvétellel. Oroszország azonban olyan lezárásban érdekelt, ahol megmarad számára egy újabb bábállamocska, amelyen keresztül hatást gyakorolhat a világpolitikára. Az oroszok akár Aszaddal, akár Aszad nélkül olyan rendezést tudnak elfogadni, ahol a tengerparti alavita kisebbség uralta sáv az orosz érdekszféra része marad. Itt található az oroszok utolsó, a hajdani szovjet határokon kívül eső katonai bázisa, amely fontos nyomásgyakorló eszköz a Földközi-tenger medencéjében, így azt mindenképpen meg kívánják őrizni. Ezt a feltételt észben tartva, az orosz „segítő kéz” felajánlásának egyetlen ára van, az ukrajnai konfliktus rendezése, ahol Oroszország súlyosan elszámította magát, ezzel felgyorsítva a nyersanyagexportból élő állam hanyatlását. A Nyugat nemhogy meghunyászkodott volna az orosz agresszió előtt, hanem erősítette a NATO keleti harckészültségét, Ukrajna még inkább elköteleződött a Nyugat mellett és nem következett be az átfogó oroszpárti felkelés, amely Moszkva ölébe lökte volna Ukrajna számottevő részét. Amit Oroszország „elnyert”, azért jelenleg hatalmas árat fizet, a Krím-félsziget bekebelezéséért és az ukrajnai oroszpárti szakadárjainak támogatásáért olyan szankciórendszer vetett ki rá az Egyesült Államok és az Európai Unió, amely jelenleg súlyosan veszélyezteti az orosz gazdaság működőképességét és így az állam biztonságát.

Putyin mostani beszéde egyértelműen arról szólt, hogy vissza kíván térni a nemzetközi porondra, mintha mi sem történt volna az elmúlt években Ukrajnában. A szíriai konfliktus lezárását egy csomagban kezelte az ukrajnai válság megoldásával és a szankciórendszer lebontásával és Oroszország elszigeteltségének felszámolásával. Egyetlen, azonban valóban nyomos érve, hogy Oroszország nélkülözhetetlen partner a világpolitika fő kérdéseinek megoldásában és bizonyítékul ott állnak és valószínűleg hamarosan akcióba is lépnek a Szíriába telepített orosz katonai erők. A következő napokban kiderül, hogy a nyugati vezetők belátják-e Putyin érvei bizony valósak, még ha végtelenül cinikusak is és hajlandóak-e enyhíteni az oroszokra gyakorolt gazdasági és politikai nyomáson, vagy látva Putyin kétségbeesett helyzetét még „megforgatják-e benne párszor a tőrt”, ami viszont a szír és iraki nép szenved meg leginkább, másodsorban pedig azok az országok, amelyeknek a hatalmasra dagadt menekülthullámmal kell megbirkóznia.

Csepregi Zsolt