Már jóval a szavazás előtt megindultak a találgatások, hogy az előre megjósolható Demokrata vereség hogyan fogja befolyásolni Obama külpolitikai irányvonalát és erőfeszítéseit. Első látásra úgy tűnhet, hogy egy gyenge elnök hasonlóan erőtlen diplomáciai tevékenységre lesz csak képes, azonban a kérdés nem ennyire egyszerű. Először is látni kell, hogy az amerikai elnök a Szenátus és a Képviselőház beleegyezése nélkül is képes meghatározni a külpolitikai napirendet, ráadásul a mostani választásokon csak az egyik ház „veszett el” (lásd erről bővebben Péczeli Anna elemzését).

 

A lényeges kérdés sokkal inkább az, hogy Obama mennyire lesz kénytelen idejét a belpolitikai csatározásokkal tölteni, mivel minden bizonnyal 2012-ben indulni fog az elnökválasztások második ciklusáért. A Képviselőházban lévő Republikánus többség megakadályozhatja hazai reformjainak keresztülvitelét, e szándékukat már ki is fejezték, mindenben Obama javaslatai ellen fognak szavazni. Hosszas belpolitikai „iszapbirkózásra” lehet számítani szinte az összes kérdésben, amely felemésztheti az elnöki apparátus minden energiáját.

 

Az amerikai patthelyzet miatt azonban az a paradox helyzet is kialakulhat, hogy a hazai téren erőtlen elnök külpolitikai sikerekkel igyekszik növelni népszerűségét a választások előtt. Egy izraeli-palesztin békeszerződés tökéletes „trófea” lenne, ez pedig azt jelenti, hogy szűkös határidőn belül újra be kell indítani a tárgyalásokat és további befagyás nem lehetséges. Ez arra bátoríthatja Obamát, hogy egyrészt kemény nyomás alá helyezze Izraelt, hogy adjon lejjebb a megkövetelt biztonsági garanciáiból, illetve kisebb eséllyel arra, hogy a palesztinok tekintsenek el a közvetlen párbeszéd izraeli telepek bővítése miatti bojkottjától.

 

Egyelőre lehetetlen megmondani, hogy a két lehetséges forgatókönyv közül melyik valósul meg, egy külpolitikától visszavonuló elnök vagy pedig éppen a sokkal inkább uralma alatt álló diplomáciai folyamat erőfeszítések felértékelődése. Az első esetben a konfliktus további elhúzódására lehet számítani, hiszen nem lesz külső motiváló erő. A második variáció azonban ennél jóval veszélyesebb, hiszen egy, a realitástól elrugaszkodott és kikényszerített „béke” jöhet létre. Ebben az esetben Izrael vitális biztonsági garanciáktól eshet el, kiszolgáltatva magát a környező radikális és terrorista csoportoknak. Egy lóhalálában levezényelt békefolyamatnak pedig nincs lehetősége, hogy a komplex palesztin belső megosztottságot megoldja, amely így a létrejövő palesztin államot a radikális Hamasz karmaiba vetheti, tovább eszkalálva a konfliktust. Az amerikai adminisztráció elsődleges szempontja nem az izraeli-palesztin békemegállapodás gyors tető alá hozása, hanem annak mindkét oldal igényeit figyelembe vevő és tartós sikeressége kell, hogy legyen – ez a folyamat pedig egy évnél minden bizonnyal több időt vesz igénybe.