Végső visszaszámlálás Libanonban

2010. november 29.

Küszöbön áll az újabb polgárháború, miután a kiszivárgott információk alapján az ENSZ vizsgálóbizottsága a síita Hezbollah frakció érintettségét fogja megállapítani a korábbi libanoni miniszterelnök meggyilkolásában. A közel-keleti régió szereplőinek jelenleg nem érdeke a fegyveres konfliktus, azonban ez egyáltalán nem garantálja, hogy nem fog kitörni az újabb háború, amelybe a környező államok is könnyen belesodródhatnak.

 
Kevés személynek van ma megalázóbb állása, mint Szaad Hariri libanoni miniszterelnöknek, hiszen az utóbbi hetekben azzal volt elfoglalva, hogy ne kerüljön nyilvánosságra, kik álltak az apja ellen elkövetett merénylet hátterében. Emellett folyamatosan hitet tesz Szíria és Irán mellett, bizonygatja, hogy mennyire szoros barátság van az országaik között. Teszi mindezt annak ellenére, hogy az ENSZ vizsgálóbizottsága a hírek szerint arra a megállapításra jutott, hogy Rafik Hariri meggyilkolásának szálai Damaszkuszba és Teheránba vezetnek, a közvetlen végrehajtók pedig a kormánykoalícióban résztvevő Hezbollah soraiból kerültek ki.
 
Akár nemes cselekedetnek is tűnhet Hariri igyekezete, hogy hűségéről biztosítsa Iránt és Szíriát, az apja elleni bombamerénylet feltételezett megrendelőit. Ez az egyetlen esélye, hogy megakadályozza hazájának lángba borulását, mivel a Hezbollah hivatalosan megüzente, „levágja mindazoknak a kezét, akik le akarnak tartóztatni akár egy Hezbollah tagot is”. Amennyiben az ENSZ jelentése napvilágra kerül, szinte lehetetlen lesz elkerülni, hogy fegyveres konfliktus robbanjon ki a reguláris hadsereg és a Dél-Libanonban önálló államként működő Hezbollah között, amely maga mögött tudhatja Szíria és Irán támogatását is.
 
(Szaad és Rafik Hariri képe egy plakáton, forrás: www.article.wn.com)
 
Éppen ezért a legtöbb szereplő érdeke, hogy a jelentés ne kerüljön nyilvánosságra – bár ez, természetesen, csak elhalasztja a konfrontációt. Recep Tayyip Erdogan török miniszterelnök azt javasolta a múlt héten, hogy egy évvel tolják el az ENSZ tényfeltáró bizottságának beszámolójának napvilágra kerülését és ezt az időt használják fel a frakciók közötti ellentétek elsimítására. Szíria, Irán és persze a Hezbollah egyszerűen fel akarja oszlatni a bizottságot, egy huszárvágással megoldva a problémát.
 
Mindkét javaslat naiv és cinikus, hiszen a gond nem a vizsgálattal van, hanem a Hezbollah egyre növekvő hatalmával, amely folyamatosan veszi át a hatalmat a többi vallási csoporttól. Amennyiben ma kirobbanna a polgárháború, a síita politikai és fegyveres erő (amely a nyugati világ számos államában terrorista csoportként van számon tartva) minden bizonnyal az egész országot az uralma alá vonná. Ezzel egy kvázi iráni bábállam kerülne hatalomra a Földközi-tenger keleti medencéjében és Izrael északi határán.
 
Mindenki máshogy készül a nehezen elkerülhető összecsapásra. Az Egyesült Államok 100 millió dolláros katonai segélyt utal át a libanoni hadseregnek, és Oroszországtól is jelentős fegyverszállítmányra számíthatnak. Nagy kérdés, hogy mit fog tenni Izrael, amennyiben a városait korábban rakétákkal támadó Hezbollah kerül hatalomra északon: vajon beavatkozik-e a libanoni keresztények oldalán, ahogy azt tette az előző polgárháborúban? És ott van a hagyományos török és perzsa vetélkedés, ahol Libanon „megszerzésével” Irán komoly lépéselőnybe kerülne Törökországgal szemben.
 
Egy biztos, ennyi szereplő és ennyi egymással ellentétes érdek mellett teljesen kiszámíthatatlan a konfliktus kimenetele. Éppen ezért a legtöbb érdekelt csoport szeretné elkerülni a „leszámolást”, mivel senki sem lehet biztos benne, hogy ki lesz a legnagyobb hal, aki beavatkozik a konfrontációba. Lehetséges, hogy ki se robban a teljes intenzitású polgárháború, de az is megtörténhet, hogy Izrael háborúba sodródik Szíriával és Iránnal is. A gépezet azonban már beindult és a következő egy-két hónapban dől el, hogy le tudják-e állítani a felek, mielőtt túl késő lenne.

 

Csepregi Zsolt

A bejegyzés trackback címe:

https://diplomaci.blog.hu/api/trackback/id/tr142480536

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

katthu 2010.11.29. 12:46:33

kicsit túlzásnak tartom amit a helyzet elszkalálódásáról írsz. még ha az STL-nek makulátlan is lenne a megítélése (ami finoman szólva sem az, a vizsgálóbizottság már jó ideje legitimitási problémákkal küzd Libanonon belül és kívül is), akkor két fél kellene hozzá, hogy komolyabb belharcok alakuljanak ki az országban. márpedig nem úgy tűnik, hogy ha nyilvánosságra kerül a jelentés, akkor a hivatalos libanoni hadsereg majd egyszerűen nekimegy a Hezbollahnak - mert 1. Saad Hariri és Nasrallah már a nyáron egyeztettek a vizsgálóbizottsággal kapcsolatban, és a találkozó keretében elvileg Hariri biztosította Nasrallahot, hogy nem ad hitelt a közeljövőben nyilvánosságra kerülő szervezet ellen szóló bizonyítékoknak, 2. Hariri kommunikációja az elmúlt hónapokban egyáltalán nem arra utalt, hogy határozottan állást merne/akarna foglalni a vizsgálóbizottság munkájával kapcsolatban, 3. a Hezbollah része a libanoni egységkormánynak. a Hezbollahnak meg inkább az az érdeke, hogy mihamarabb el legyen tussolva az egész ügy.

a libanoni médiát egész nyáron az un. hamis tanuk ügye tematizálta, úgyhogy szépen elő van készítve a terep, hogy egyszerűen semmisnek tekintsék az STL által feltárt eredményeket.

persze mindez nem változtat azon, hogy lehet hogy valóban a Hezbollah állt a merénylet mögött, és lehet hogy tényleg érdemi bizonyítékok kerülnek majd elő. de az erősen kérdéses, hogy be meri e vállalni a libanoni március 14. mozgalom, hogy nyilvánosan is a Hezbollahot tegyék felelőssé (szerintem eddig minden arra utal, hogy egyértelműen nem), illetve hogy a nyugati országok, elsősorban az USA, ki fog e állni egyáltalán a bizottság mellett (szerintem ez is erősen kérdéses)

Csepregi Zsolt 2010.11.29. 20:43:46

kedves bandazs!

én se gondolom, hogy kijön a jelentés, és a hadsereg nekiugrik a Hezbollahnak. Szerintem a legvalószínűbb forgatókönyv, hogy Bejrútban a felosztott negyedek között robban ki valamilyen fegyveres csetepaté, akár egy, az elhunyt elnök melletti szimpátiatüntetésen. Már így is pattanásig feszült a helyzet, de a libanoni hadsereg belépése a legvégső belpolitikai lépés.

Ha nem lesz összetűzés, akkor a Hezbollah tovább erősödik és onnan visszaszorítani még komolyabb rémálom lesz. Ne felejtsük el, hogy Hariri Damaszkusz és Teherán között ingázik, hogy "kiengesztelje" őket, de a mindenhol aláírt egyezményeknek meg "hűségesküknek" meg lesz majd az ára. Nem azért szavaztak a mozgalmára az emberek, hogy aztán el is veszítse az országot. Szír bábállamból iráni bábállammá válni nem nagy dicsőség...
süti beállítások módosítása