Libanon: Ismét két tűz között

2016. március 04.

Libanonra nemcsak a „cédrusok országa” kifejezést szokták használni, hanem azt is, hogy a „Közel-Kelet lökhárítója”. Ezt a nevet azért kapta, mert a térségben zajló fegyveres konfliktusok, forradalmak, menekültválságok, vagy a vallási felekezetek közötti összecsapások mindig komoly következményekkel…

Tovább

A szíriai polgárháború lángra lobbanthatja a régiót

Kevesen gondolták volna, hogy az arab tavasznak nevezett politikai földindulás másfél év után is legfeljebb lassan változó patthelyzethez vezet Szíriában. A kormányerők és a felkelők közötti konfliktus mintegy 25.000 emberéletet követelt, több százezer szíriai polgárnak…

Tovább

Keresztes hadjárat Líbia ellen

Egészen keddig úgy tűnt, hogyha nehezen is, de a líbiai felkelők – nemzetközi segítséggel az oldalukon – képesek lehetnek akár a fővárosig, Tripoliig előrenyomulni. A helyzet azonban változni látszik, méghozzá Kadhafi javára, hiszen a londoni Líbia konferenciával…

Tovább

Elkerülhető-e a második gázai háború?

Az elmúlt pár hét alatt gyorsan romlott Izrael biztonsági helyzete, megszaporodtak a gázai övezetet uraló Hamasz és más terrorszervezetek által indított rakétatámadások a dél-izraeli települések ellen. Az izraeli közvélemény felzaklatott lelkiállapota gyors döntésre…

Tovább

Végső visszaszámlálás Libanonban

Küszöbön áll az újabb polgárháború, miután a kiszivárgott információk alapján az ENSZ vizsgálóbizottsága a síita Hezbollah frakció érintettségét fogja megállapítani a korábbi libanoni miniszterelnök meggyilkolásában. A közel-keleti régió szereplőinek jelenleg nem…

Tovább

Irán partjait a Földközi-tenger mossa?

Ahmadinezsád két napos libanoni látogatása jelzés volt a külvilág számára és a libanoni politikai elit felé, hogy Irán továbbra is teljes mértékben támogatja a Dél-Libanont uralma alatt tartó radikális Hezbollah szervezetét. Az erősödő síita tengely egyre inkább…

Tovább
süti beállítások módosítása