A héten történt.. Oroszország

2011. február 13.

Medvegyev egy demokratikus Egyiptomban reménykedik: Oroszország is reflektált Hoszni Mubarak egyiptomi elnök pénteken bejelentett lemondására. Medvegyev elnök demokratikus helyreállításban reménykedik, melynek első lépéseként szabadválasztások lebonyolítását sürgeti. Az orosz elnök azon véleményének is hangot adott, hogy egy erős és demokratikus Egyiptom kulcsfontosságú lenne a közel-keleti békefolyamatban.
 
Téves bombariasztások: Emberek tucatjait kellett evakuálni a Paveleckij vasútállomásról, miután egy névtelen bejelentő bombarobbantással fenyegetett. Ahogy az illetékesek mondták, most „telefon terrorizmussal” állnak szemben, mivel nem ez volt az első ilyen téves riasztás. A Kurszk és Belorusszkij vasútállomásokat korábban szintén ki kellett üríteni.
 
Japán-orosz tárgyalások: A két ország külügyminisztere, Szeidzsi Maehara és Szergej Lavrov a héten Moszkvában tárgyalt, hogy megpróbálják elsimítani a két ország közötti súrlódásokat. Maehara elmondása szerint mindkét ország készen áll arra, hogy közös megoldást találjon területi problémáikra. A konfliktus fő forrása a Kuril-szigetek, melyek bár nemzetközi jogilag Oroszországhoz tartoznak, Japán ezt azonban soha sem ismerte el.
 
Orosz-finn környezetvédelmi együttműködés: Vlagyimir Putyin orosz miniszterelnök és Tarja Halonen finn államfő telefonon keresztül tárgyalta meg az országaikat érintő legfontosabb környezetvédelmi kérdéseket, különös tekintettel a Balti-régióra. Az együttműködés egyik fő célja az lenne, hogy a Balti-tenger ökológiai állománya növekedjen. Putyin elmondásából az is kiderült, hogy a közös projekt mintegy 300 ezer km-es területet érint, köztük Szent-Pétervárt, Novgorod és Pskov régiókat, valamint a Karéliai Köztársaság és a Vologda régió bizonyos részeit.

 

Soós Bea

A bejegyzés trackback címe:

https://diplomaci.blog.hu/api/trackback/id/tr112658322

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása