Gyakorlatilag a Stabilitási és Növekedési Paktum (SNP) 1997-es elfogadása óta komoly vita folyt arról – EU-n belül és kívül egyaránt –, hogy milyen intézkedéseket kellene bevezetni ahhoz, hogy az Európai Unió gazdaságilag egységesebbé váljon, lévén, hogy az SNP nem szabályozza kellően sem a közös piacot, sem pedig a tagállamok gazdaságpolitikáját. A kérdésre azonban egészen e hét elejéig úgy tűnt, hogy nem lesz válasz. Egyrészről ugyanis ott voltak mindig is a franciák, akiknek mind a mai napig dédelgetett vágya a gazdasági kormányzás kiterjesztése az Unióra, ami szorosan integrálná a tagállamok pénzügypolitikáját, illetve a németek és britek, akiknek pedig épp ellenkezőleg, mindig is a hideg futkosott a hátán, amikor a francia javaslat szóba került. Ennek ellenére a franciák most örülhetnek, legalább is egyelőre biztosan, hiszen a most elfogadott tervezet elsősorban az ő hosszú távú elképzeléseiket tükrözi. Természetesen az egészen egyértelmű, hogy a németek támogatása nélkül ezt a tervezet nem lehetett volna elfogadni, főleg, hogy jó szokás szerint a britek a kezdetek óta ellenezték az egészet, de akkor mégis, mi állhat Angela Merkel döntése mögött?

 

("Talán megvan a gyógyír a panaszokra?", forrás: www.seekingalpha.com)

 

Röviden összefoglalva a legvalószínűbb az, ami néhány napja a The Economist hasábjain jelent meg, vagyis, hogy a németek, mivel leplezni szeretnék igazi politikai-gazdasági erejüket, hajlamosak támogatni egyes kiemelten fontos francia javaslatokat, egészen addig, amíg azok nem sértik a saját érdekeiket. Mi következik ebből? Az egyik, hogy bár a franciák csatát nyertek, az igazi háború zárt ajtók mögött, az Európai Tanácsban kerül majd lefolytatásra, ahol Merkel asszony szavát és döntéseit kevesen merik megkérdőjelezni, ergo a németek ott még bőven egy számukra kedvezőbb verziót is elfogadhatnak a mostani tervezetből. A másik pedig, hogy vélhetően ebbe az egészbe nem mentek volna bele a németek akkor, ha tudták volna, hogy bizonyos kiskapuk nem állnának majd rendelkezésükre a különböző büntetések kikerülésénél.

 

Ugyanis éppen ez az utóbbi, a büntetések kérdése talán a legkényesebb az egészben, hiszen az új tervezet szakítana a régi gyakorlattal, vagyis, azzal, hogy az EU-nak tulajdonképpen nincsen semmilyen eszköze arra vonatkozóan, hogy megregulázza a felelőtlenül gazdálkodó államokat (pl: Görögország, Spanyolország, Írország, Portugália), amelyeket ne lehetne kikerülni. A héten elfogadott, ám jogerőre még egy jó darabig biztosan nem emelkedő törvény szabályozná mind a tagállamok éves költségvetését, hogy az egyensúlyban van-e, illetve megfelel-e az Uniós elvárásoknak, mind pedig az összes egyéb, szigorúan gazdasági irányelveit. Dehogy ennek az egésznek nyomatékot adjon, az EU pénzügyminiszterek azt is kikötötték, hogy súlyos büntetéseket köteles fizetni az a tagállam, amelyik nem hajlandó tartani az előre megszabott költségvetési keret számokat. A büntetés kezdetben a GDP 0,2 százalékát, később azonban akár 0,5 százalékát is elérheti; példaként említve Spanyolországot, az ő büntetése a mostani tervnek köszönhetően meghaladná az 5 milliárd eurót. Nekünk magyaroknak az viszont jó hír, hogy ezek a döntések – jelen állás szerint – egyelőre csak az eurózóna tagállamait érintik. Ellenben rossz hír, hogy az elképzelés második sarkalatos pontja, mely az összes jövőbeli gazdasági irányelvet ellenőrizné, hogy azok nem károsak-e az EU egésze számára, már elvben minket is érintene, bár tény, komoly büntetésre ebben az esetben is csak az eurózóna tagok számíthatnak.

 

A döntést természetesen a franciák üdvözölték, mellettük még fontos megemlíteni Svédországot, Dániát, Lengyelországot és a többi közép-kelet európai tagállamot, akik szintén nem ellenzik a szigorúbb szabályozás ötletét. Mint oly sokszor, Németország egyelőre most is középen áll és kivár. A tervezetet ellenzők közül pedig szokás szerint Egyesült Királyság a leghangosabb, de erős nem tetszésüknek adtak hangot a Benelux államok is. Kétségtelen tény azonban, hogy az egyik legérdekesebb reakciót az egészre egy neves brüsszeli gazdasági agytröszt, a Re-Define vezetője, Sony Kapoor adta, aki egészen egyszerűen kínai típusú politikai beavatkozásnak nevezte a most elfogadott Uniós gazdasági tervezetet, mely központilag kívánja iránytani az Európai Unió gazdaságát.