Vasárnap Silvio Berlusconi – ígéretéhez híven – lemondott a költségvetési reformcsomag parlamenti elfogadása után, Giorgio Napolitano államfő pedig nem is várt sokat az utód kinevezésével: ahogy az várható volt, Mario Monti-t kérte fel kormányalakításra. Magyar viszonylatban korántsem nevezhető nem-naprakésznek az, aki esetleg nincs tisztában az olasz belpolitika minden fontos szereplőjével, az pedig végképp nem róható fel senkinek, ha eddig nem sokat hallott Mario Monti-ról. Ezen próbálunk jelen cikkünkkel segíteni.
Monti a lombardiai Varese-ben (Észak-Olaszország) született 1943 tavaszán. Már egyetemi évei során kitűnt nagyon erős közgazdaságtani és a pénzügyi világ iránti érdeklődésével, ennek megfelelően első diplomáját is közgazdaságtanból, a milánói Bocconi Egyetemen szerezte meg, majd további tanulmányokat folytatott a Yale-en. Eleinte a tanári és kutatói pálya foglalkoztatta, oktatott a trentoi és torinói egyetemeken is, majd visszatért a Bocconi-ra, ahol szintén a közgazdaságtan professzoraként tanított. Ekkoriban már rendszeresen közölték le gazdasági írásait a Corriere della Sera nagynevű olasz napilapban, és jelentek meg elemzései gazdasági szaklapokban (ezeket összegyűjtve később kötet formájában ki is adták – szerző). A nyolcvanas években több fontos intézmény elnöki pozícióját is elvállata, például a SUERF-ét (Société Universitaire Européenne de Recherches Financières) és a pénzügyminisztérium az olasz financiális rendszert átalakító bizottságáét. Emellett tagja volt még az iparfejlesztési minisztérium azon bizottságának is, amely kialakította az ország első versenyjogi törvényét. Tanári elhivatottsága ennek ellenére eközben és később sem csökkent, olyannyira nem, hogy 1989-ben a Bocconi Egyetem rektorának, majd 1994-ben elnökének nevezték ki.
.jpg)
("Super" Mario Monti - vajon rászolgált becenevére?, f: www.newspedia.it)
Bár láthatóan addig sem elhanyagolható szakmai körökben mozgott, Monti 1995-től még magasabb szintre jutott, hiszen 1999-ig őt nevezte ki még az első Berlusconi-kormány az Európai Bizottság közös piacért, pénzügyi szolgáltatásokért és a vám- és adópolitikáért felelős tagjának. Majd 1999-től 2005-ig a D’Alema kormány szintén bizalmat szavazott neki, így maradt az EB-ben, ám ekkortól már, mint versenyügyi biztos. Monti ezután sem kívánta elhagyni az összeurópai színteret, több elemzői társaság és mozgalom alapító tagja, mint például a 2005-ös indulású
Bruegel gazdaságpolitikai agytrösztnek, vagy a 2010-ben megalakult
Spinelli Csoportnak, amely az európai föderalizmus előremozdítása érdekében kíván munkálkodni. Ezt követően idén november 9-én élete végéig szóló szenátori rangot kapott az államfőtől tudományos és szociális tevékenysége miatt. Csupán négy nappal később pedig már őt kérték fel a kormányalakításra.
Mindezek után valószínűleg érthető, miért ő lett az elsőszámú jelölt egy szakmai kormány vezetésére. A nemzetközi piacok, valamint a kontinentális politikai elvárások mind azt „követelték” Olaszországtól, hogy kövesse az EU reformelképzeléseit, hozza meg és tartsa be a szükséges reform- és megszorító lépéseket a költségvetés és a gazdaságpolitika terén annak érdekében, hogy ne gyűrűzzön tovább a görög válság. Mario Monti pedig jelenleg alkalmasnak tűnik erre a feladatra, amely nem csak az olaszok körül, de az ez egész EU körül lévő bizonytalanságot csökkentheti – ha sikerül véghezvinnie programját. Ehhez azonban maximális politikai és társadalmi támogatásra lesz szüksége, ami jelenleg úgy tűnik, nagyrészt meg is lesz: a két legnagyobb párt, a PdL és a Demokrata Párt is Monti mellett áll. Az viszont (sajnos) nem kifejezetten jó, hogy egyik párt sem szeretné képviselőit a kormány tagjai között látni, mutatva, hogy a most látott konszenzus az eddigi kormány- és ellenzéki pártok között nem feltétlenül lesz hosszú életű. Olaszország, az euró és így az EU érdekében azonban jelenleg közel mindenki azért szurkol, hogy Mario Montinak sikerüljön összefognia a válságban lévő országot, hiszen a tét óriási.
Mészáros Tamás
