Kár lenne tagadni, George Osborne felszólalásait mi is elő szeretettel követjük, hiszen minden kétséget kizáróan személyében a szigetország egyik legbefolyásosabb politikusát tisztelhetjük. Ez egyrészről az általa betöltött poszttal (a pénzügyminiszter a mindenkori kormány második embere), másrészről pedig a kormányban betöltött szerepével magyarázható (Osborne David Cameron miniszterelnök egyik legfőbb bizalmasa és szövetségese). Mindezek mellett azonban az sem elhanyagolható, főleg a jelenlegi gazdasági helyzetben, hogy a pénzügyminiszter világos költségvetési programmal állt elő a tavaly év folyamán. Persze lehet azon vitatkozni, hogy a konzervatív-liberális kormány vajon jó útra tereli / terelte-e az országot, ám az nyilvánvaló, hogy George Osborne és minisztériuma biztos a dolgában, és ennek minden körülmények között hangot is ad (pl. itt és itt). Ahogy ezzel párhuzamosan nyilván az is problémás lehet, hogy sok minden nem igazolta a kormány által megkezdett, vagy inkább erőltetett utat. Hiszen a munkanélküliség és az infláció nőtt, a gazdaság pedig érzékelhetően csökkent; itt kell megjegyezni megint, mint azt korábban tettük, hogy a kormánynak már három alkalommal kellett a saját számításait felülírnia, miután az idei évben sem a korábban várt 1,7 százalékos, sem a kereken 1 százalékos növekedés nem fog teljesülni.

 

("Romló kilátások, de magabiztos fellépés", f: www.shropshirestar.com)

 

Ezek a gazdasági fejlemények természetesen külön-külön is – nemhogy együtt – kikezdhették volna Osborne, valamint a brit kormány megítélését. Mégis, a friss közvélemény kutatási adatok szerint a közvélemény egyelőre kitart a pénzügyminiszter és a koalíció oldalán, mivel értelmes alternatívát a jelenlegi munkáspárti árnyék-kormány képtelen biztosítani. Ez az állítás még úgyis igaz, hogy Osborne tegnap elismerte, hogy a kormány újabb megszorításokat tervez az állami szférában (a parlamenti ciklus végéig közel 700 ezer állami munkahelyet akar felszámolni a koalíció, ám ezt 1,7 millió új munkahellyel szeretnék ellensúlyozni a magánszférában – szerző). Továbbá azt is, hogy az ország sokkal több hitelt kénytelen felvenni, mint azt előzetesen tervezték (korábbi adatokkal szemben 2011-2015 között a kormány 158 milliárd font hitelt kénytelen felvenni – szerző), illetve, hogy az OECD hétfői bejelentésének megfelelően, az Egyesült Királyság valóban újra recesszióba csúszhat.

 

Tehát röviden összefoglalva: George Osborne tavaly márciusi költségvetési bejelentése, ami bár az ország történetének egyik legbrutálisabb megszorító csomagját ismertette, mégis esélyt adott arra, hogy a Királyság – az öreg kontinensen talán egyedüliként – felülkerekedjen az adósságcsapdáján. Az ugyanis elvitathatatlan, hogy ameddig a legtöbb EU-s kormány csak beszélt a problémák legyőzéséről és a gazdasági válság megoldásáról, addig a brit konzervatívok neki estek a probléma gyökerének, és külön megsüvegelendő, hogy a nehézségek dacára ebben eddig hajlíthatatlannak bizonyultak. Ugyanakkor az is megkerülhetetlen tény, hogy Osborne jóslatait (gazdasági növekedés, hitelfelvétel csökkentése, új munkahelyek teremtésének üteme) a mai napig összességében mérsékelt siker koronázta. Persze még lehet a be nem teljesült ígéreteket az EU-ra, az előző kormányra, valamint a világgazdaság tragikus helyzetére fogni, ezen, kár is vitatkozni. De ha az Egyesült Királyság a jelenlegi parlamenti ciklus alatt valóban nem kezd el érzékelhetően növekedni (legkorábban 2013-ra várnak növekedést – szerző) és a fontosabb gazdasági mutatók továbbra is inkább az ellenzéket fogják igazolni, akkor a konzervatívok könnyen visszabukhatnak oda, ahonnét jöttek, az ellenzék padsoraiba.