Az elmúlt hetek európai híradásait – az állandó oroszos hivatkozásokat nem számítva – olyan általunk is elemzett témák uralták, mint például a súlyos botrányt kavart CIA-jelentés, a zavaros izraeli belpolitikai helyzet, vagy Klaus Iohannis meglepő választási győzelme Romániában. Sokkal kevesebb szó esett azonban Görögországról, holott a múlt hét végén az országban megindult politikai folyamatok az összes előbb említett történet hírértékét nullázhatják, jó időre. Visszatérni látszik ugyanis az egykor méltán elhíresült „Grexit” rémuralma (vagyis a görögök esetleges kilépésének lehetősége az Európai Unióból), ami nem csak a helyieket, hanem mindenki mást is maga alá temethet az unióban.
Az elmúlt fél évben relatív csend övezte Európa egyik kedvenc nyaralóhelyét, a napsütötte Görögországot. Többé-kevésbé feledésbe merültek már – legalábbis a nem görögök számára – azok az idők, amikor rendszeres tömegoszlatások és százezres tüntetések bénították meg az ország életét. A nemzetközi sajtó figyelme át is helyeződött Ukrajnára, az oroszokra, és Hong Kong miatt Ázsiára. A felszín alatt azonban a helyi negatív folyamatok nem szűntek meg dolgozni, még ha erről kevesen is tudósítottak. A munkanélküliség, a társadalmi ellenállás, a szélsőséges ellenzék bomlasztása nemhogy nem tűnt el az EU/IMF segély hatására, hanem sokkal inkább megerősödött. Az átlag görög számára ugyanis nem jelent, és soha nem is jelentett semmit, hogy országukat más európai államok és egy nemzetközi szervezet tartja életben. Nekik egy dolog számít és számított, hogy a régi, gondtalan idők elmúltak. Ráadásul ez a sokkoló változás nem hosszan elnyújtva, hanem egyik napról a másikra következett be, tükröt tartva a társadalom minden egyes szeletének.
("Jövő tavasszal ugyanitt?", f: www.blogs.sacbee.com)
Korrupció, nepotizmus, nulla innováció és termelékenység, langyos víz: ez volt Görögország az összeomlás hajnalán. Bár a legtöbb közgazdász és politikai elemző szerint ez a kép mára megváltozott, miután a helyi elit a konzervatív Új Demokrácia párt és Antonisz Szamarasz miniszterelnök vezetésével rátette az országot a fejlődés útjára, ezt a váltást azonban a nép a legkevésbé sem érzi. Valahol teljes joggal. Hiszen az, hogy az idén az első három negyedévben Görögország növekedni tudott, vagy, hogy esély mutatkozik a nemzetközi mentőcsomagból való kilépésre, a 2010 óta felgyűlt feszültségekre nem gyógyír. A többségnek legalábbis biztosan nem, és ezt a szélsőbaloldali Syriza párt komoly támogatottsága tökéletesen példázza. A politika ugyanis a választók számára nem gazdasági vagy egyéb más mutatókból áll, hanem érzésekből. De nem csak a görögök milliói számára, hanem sehol a világon. Ezt pedig Alexis Tsipras, a Syriza vezetője nemhogy érzi, hanem maximálisan rá is játszik. Magyar analógiával azt is mondhatjuk, hogy Tsipras szabadságharcot folytat a görögök nevében az EU-val és az IMF-fel, és ezt a helyiek imádják.
De miért érdekes vagy veszélyes mindez ez az EU többi országára nézve? A válasz egyszerű: Szamarasz kormányfő a múlt héten bejelentette, hogy előrehozott elnökválasztásokat tartanak Görögországban, ami nem csupán arról szól majd, hogy végre meglegyen az ország következő elnöke, hanem arról is, hogy a többség vajon a nemzetközi mentőcsomagot támogató koalíciót, vagy az azt teljes egészében elutasító Syrizát támogatja-e? Stavrosz Dimasz volt uniós biztos személyében ugyanis a kormány egy nyíltan a jelenlegi irány és Európa mellett elkötelezett jelöltet indít harcba, aki ha nyer, megszilárdítja a Szamarasz-kormány belpolitikai helyzetét és céljait. Viszont ha Dimasz veszít (erre a legfrissebb közvélemény-kutatások szerint van esély), akkor szinte biztos, hogy a mostani EU-párti kormány megbukik, és előrehozott országgyűlési választásokat tartanak tavasszal.
("A következő görög miniszterelnök?" - Alexis Tsipras, f: www.vitobiolchini.it)
Egy ilyenen pedig nem más győzne, vélhetően utcahosszal, mint Tsipras és a Syriza. És ha ez így történne, akkor az új görög kormány először vélhetően az EU/IMF megállapodást rúgná fel, majd megtagadná a nemzetközi hitelek visszafizetését, szándékosan csődbe menne, újra bevezetné a drachmát és kilépne az Európai Unióból. Ja, hogy mindeközben valószínűleg az ország még kilátástalanabb helyzetbe kerülne, mint az elmúlt 40 évben bármikor, illetve egy ilyen döntéssel még az EU többi országát is magával rántaná a semmibe. Hát ez az, ami vélhetően nem számít a Syrizának.
