Miközben a sajtó hajlamos Fehéroroszországról és annak különutas külpolitikájáról lesajnálóan írni, Minszk az elmúlt másfél évben immáron sokadszor érte el, hogy nála üljenek le tárgyalni Európa vezető politikusai. Merkel, Hollande, Putyin és Porosenko ("normandiai négyek") egy asztalnál Belaruszban - a békítő szerepében: Alekszandr Lukasenko.

Február 11-én este Minszkben gyűltek össze Európa, manapság talán legfontosabb politikusai. A tét hatalmas volt, és ennek tudatában a négy vezető egyike sem engedett sokat az elképzeléseiből. Putyin csak egy átmeneti fegyverszünetbe ment bele, ami vélhetően a konfliktus befagyasztására lesz alkalmas, a megoldásra a legkevésbé sem. Porosenko Ukrajna területi integritásának helyreállítását akarta elérni, de erre sem most, sem a közeljövőben nem lesz módja. Merkelék igyekeztek minél szélesebb körű demilitarizálást elérni, hogy ha már az autonómiatörekvéseket nem sikerült szőnyeg alá seperni, akkor legalább a civilek nagyobb biztonságba kerüljenek. Mivel csak egy törékeny tűzszüneti megállapodást sikerült összehozni, így azt is mondhatnánk, nincs is igazi nyertese az estének. Csakhogy ez nem lenne egészen igaz: Minszk gyors reagálásának és a zökkenőmentes szervezésnek köszönhetően - ha csak pár órára is - Európa kulcsszereplőjévé vált.

("Egy önzetlen segítő kéz?", f: www.bbc.com)

Lukasenko elnök kétségtelenül az európai porond egyik legellentétesebben megítélt vezetője. Miközben a nyugati sajtó igyekszik minél többet cikkezni az emberi jogok sárba tiprásáról és a halálbüntetések végrehajtásáról, addig a fehérorosz külpolitika sikeres manővereiről kevés szó esik. Pedig Belarusz annak ellenére talpon tudott maradni, hogy 1994 óta folyamatosan konfrontálódik mind Oroszországgal, mind az EU-val. Teszi ezt úgy, hogy a hintapolitikában eddig mindig sikerült úgy helyezkedni, hogy közben elkerülte a teljes izolációt.

Most azonban még határozottabb lépésekre volt szükség, a következők miatt:

1) Az orosz gazdaság lassulása miatt Fehéroroszország is nehéz helyzetbe került. Exportbevételeinek jelentős része orosz rubelben jelentkezik, és a rubel árfolyamának megroppanásával Minszk is nehezebben jut keményvalutához. A 2011-es inflációs válsághoz hasonló helyzet csak akkor kerülhető el, ha sikerül a devizatartalékokat valahonnan (pl. a nyugat segítségével) feltölteni. A válság (és a szankciók) feloldásához béke kell, ennek a folyamatnak az élére pedig Lukasenko állt.  (Tette mindezt úgy, hogy már több mint tíz éve nem engedik az EU területére lépni.)

2) Miután a kelet--ukrajnai konfliktus a fehérorosz-ukrán határ közelében robbant ki, a közeli fegyveres harcok miatti biztonságpolitikai megfontolások mellett menekültügyi kérdések is felmerültek. A többezres menekülthullám láttán érthetővé válik, miért kellett magasabb sebességbe kapcsolnia Minszknek.

3) Ez a kiútkeresés pontosan egybevágott az orosz-ukrán konfliktus eldurvulásával és a német-francia tandem békítő szándékával, Annak érdekében, hogy egy asztalhoz üljenek a felek, egy viszonylag semleges közvetítőre volt szükség. Mivel a balti államok a katonai fenyegetettség miatt, Lengyelország pedig oroszellenessége okán nem fért be a függetlenek közé (Magyarország pedig eddigi passzivitása miatt), kézenfekvőnek tűnt, hogy az aktivizálódó belorusz diplomácia ültesse egy asztalhoz a feleket.

Belarusz tehát jól taktikázott: miközben lebegteti az Eurázsiai Uniós tagságát és ezzel zsarolja Oroszországot, a nyugat felé a kompromisszumkereső, önállóan gondolkodó állam képét tudja mutatni. Pedig ha létezik valódi keleti nyitás és külpolitikai kalandozás, akkor az az elmúlt tíz év fehérorosz külpolitikájára illik a leginkább. 

("A nap legboldogabb politikusa: Alekszandr Lukasenko", f: wwwmashable.com)

Lukasenko Irántól Kazahsztánig a legkülönbözőbb beruházásokra szerzett forrásokat, Venezuelából pedig tengeren importált kőolajat (miközben régi szövetségese, Oroszország a szomszédból szállít energiahordozókat). Nagy vihart kavart a fehérorosz elnök azon kijelentése is, miszerint Fehéroroszországnak jogos igénye egy tengeri kijárat "kialkudása" a Balti-tengerhez. A merész húzások eredményeként számos jelentős beruházás valósult meg, azonban az is nyilvánvaló, hogy hosszú távon a gödörből nem az iráni logisztikai központ, hanem az EU vagy Oroszország pénzügyi támogatása fogja kirántani a belorusz gazdaságot.

Éppen ezért a mostani csúcstalálkozóból fakadó a politikai sikert nem szabad túldimenzionálni, hiszen önmagából ettől még nem lesz gazdasági fellendülés. Azonban segíti, hogy Lukasenko elkerüljön két dolgot: egyrészt a teljes izolációt a nyugattól, másrészt meg tudja előzni, hogy nyíltan állást kelljen foglalni Oroszországgal szemben. Minszk ma azt mondhatja, hogy adott egy geopolitikailag nagyon érzékeny terület, aminek a biztonsága a normandiai négyek kezében van, és ő egy totális háború esetén sem köteles elköteleződni egyik irányban sem. Ne felejtsük el, hogy egészen a közelmúltig az orosz-belorusz dacszövetség keretében jelentős közös katonai akciók is voltak.

A csúcstalálkozó azért is aktuális volt, mert sem Lukasenko, sem Putyin nem szeretne amerikai fegyvereket látni Ukrajnában. Ez a fajta fegyverkezési verseny mindenképpen elkerülendő, talán ez az egyetlen közös pont a részvevő országok álláspontjaiban. Mindem más kérdésben (területi igények, autonómia-tervek, demilitarizált zónák stb.) továbbra is ott vannak a jelentős törésvonalak. Lukasenko tehát a közvetítésben sikeresnek bizonyult, és ha csak pár napig is, de Belarusz megkerülhetetlen tényező lett. Tavaly szeptemberben már született egy fegyverszüneti megállapodás, aminek a véres eredményei ismertek. Reméljük, hogy a mostani minszki csúcs kimenetele sokkal pozitívabb lesz.

Hámori Viktor