Macron és Merkel véleménye Martin Selmayról

2018. március 25.

Az eurokrata, akiről Brüsszel folyamatosan beszél.

Emmanuel Macron és Angela Merkel is kifejtette véleményét azzal a viszályos állapottal kapcsolatban, melynek főszereplője: Martin Selmayr. Az újságírók a csúcstalálkozót követően – ahol megvitatták egy potenciális kereskedelmi háború kirobbanásának lehetőségét az Egyesült Államokkal, a Brexitet, illetve Oroszország felelősségét az Egyesült Királyságban történt egykori kém megmérgezése ügyében – kérdezték Európa két legjelentősebb vezetőjét.

Juncker, aki az EPP munkatársainak azt mondta, hogy "ha [Selmayr] megy, akkor én is megyek", azóta folyamatos kérdésekkel szembesül legfontosabb szövetségesével kapcsolatban, akinek sikerült kiharcolnia egy olyan pozíciót, melynek segítségével a hatalom csúcsán marad, Juncker 2019-es megbízatásának lejárta után is.

Macron elismerte Selmayr „kiemelkedő szakértelmét”, de azt is megfogalmazta, hogy "teljesen megérti" a Selmayr villámgyors kinevezésére adott válaszreakciókat is. "Van egy demokratikus, újságírói vita, amivel foglalkoznunk kell. És van egy parlamenti vita, amit békésen kell kezelnünk"- mondta Macron. Arra a kérdésre, hogy Selmayr kinevezése hozzájárult-e ahhoz, hogy túl sok német kerüljön az uniós intézmények vezető pozícióiba, Macron azt felelte, hogy az EU-nak "folyamatosan" ébernek kell lennie a földrajzi egyensúly megőrzése érdekében.

Merkel óvatosabb volt, Selmayr-t német kollégájának nevezte, aki "meglehetősen európai módon hoz döntéseket”, ennek ellenére a döntései kapcsán a hatékonyságra fordítja a figyelmet és biztosítja, hogy a döntéseket ténylegesen végrehajtsák. Kiemelte, hogy Selmayr-t nem akadályozza nemzetisége a feladatkörében. A földrajzi egyensúly kérdésére pedig azt felelte, hogy Németországban vitát folytattak arról, hogy az országot kellő mértékben képviselik-e az EU egyes szintjein, mert „nem elég megnézni a felsővezetői pozíciókat, hanem szemügyre kell venni a teljes állományt és akkor látható, hogy Németország képviselete relatív”.

A teljes cikket itt olvashatja el:

https://www.politico.eu/article/martin-selmayr-emmanuel-macron-angela-merkel/

29405030_1997830076925336_328531701_o.jpg

Kovalovszki Kartal

A bejegyzés trackback címe:

https://diplomaci.blog.hu/api/trackback/id/tr5213779028

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kovi1970 2018.03.26. 09:34:08

Kopipészt helyett érdekelne, hogy konkértan mi a baja ezzel az egész sztorival a Polticónak, azon felül hogy nem baloldali Sellmayr?

Miért lenne a "hatalom csúcsa" egy főtitkári állás? Egy technikai állás, amiben sok mindent befolyásolhat, de a hatalom csúcsához kevés köze van.
süti beállítások módosítása