Miközben Núri al-Maliki leköszönő iraki miniszterelnök foggal-körömmel ragaszkodott hatalmának megőrzéséhez, az Iszlám Állam (IS, korábban ISIS) szunnita terrorszervezet stratégiai fontosságú területeket foglalt el, így egy Belgium nagyságú országrészt tart ellenőrzése alatt, dacára az Egyesült Államok által végrehajtott légicsapásoknak.
Barack Obama amerikai elnök a múlt héten korlátozott légicsapásokat rendelt el a szunnita szélsőséges Iszlám Állam (IS) harcosai ellen, és ezzel az Egyesült Államok, ha vonakodva is, de ismét megmártózott abban a mocsárban, amelyből még ki sem keveredett, és amelyről már mi magunk is megemlékeztünk párszor (pl. itt és itt). Persze Washingtonnak nem volt más választása, mint az intervenció, hiszen az IS által ellenőrzött területek rohamosan nőttek. Fontos kiemelni, hogy a beavatkozásra az iraki kormány kérte fel, amely képtelen megállítani az alig pár ezer fős terrorszervezetet (Mi van most az IS kezén? Link: térkép).
Az Iszlám Állam létrejöttének gyökerei elvezetnek egészen Núri al-Maliki síita kormányfő és az alavita Basár al-Asszad szír elnök iráni támogatással fenntartott (szunnitákat) elnyomó rezsiméhez. Szaddám Huszein bukását követően a hatalom a síiták kezében összpontosult, akik a több évtizedes szunnita uralom alatt elszenvedett sérelmekre „válaszul” a politikai, gazdasági és pénzügyi területeken kizárólagos ellenőrzést gyakoroltak. al-Maliki szoros iráni kapcsolatai és a szektariánus ellentétek kiélezése miatt vált „szalonképtelenné” otthon és az amerikaiak számára. Obama amerikai elnök kiemelte, hogy az IS fegyveresei elleni légicsapásokat akkor hajlandó intenzívebbé tenni, ha nem al-Maliki vezeti a következő iraki kabinetet. Augusztus 14-én hivatalosan is elhárult minden akadály Haider al-Abadi síita politikus előtt, hogy megalakítsa az új iraki kormányt, mivel Núri al-Maliki „Irak egységének megőrzésének érdekében” – belső és külső nyomásra – visszalépett a miniszterelnöki pozíciótól.
("Az iraki demokrácia jobbat érdemelt volna" - Núri al-Maliki, f: www.telegraph.co.uk)
Al-Abadi is a síita iszlám követője, valamint a Dawa Párt tagja, ám elődjével ellentétben nem rendelkezik széleskörű iráni kapcsolatrendszerrel, és megfigyelők szerint nyitott a szunnitákkal, és a kurdokkal való politikai-gazdasági együttműködésre. Az új miniszterelnök-jelölt legfontosabb feladata, hogy létrehozza kormányát és konszolidálja a biztonsági helyzetet, azonban az iraki hadsereg ezt önerőből, külső segítség nélkül nem tudja végrehajtani. Washington az elmúlt hetekben fegyverekkel, lőszerekkel, továbbá logisztikai és koordinációs tanácsokkal látta el a pesmerga alakulatokat (kurd katonai egységek), amelyeknek köszönhetően a kurdoknak sikerült városokat visszafoglalniuk az Iszlám Államtól (pl. Erbil). Ki kell azonban emelnünk, hogy a kurdok nem lesznek hajlandóak és érdekeltek a szunnita területeken való beavatkozásban. Ennek egyik oka az iraki központi kormány, illetve a kurd regionális kormányzat között az olajbevételek visszaosztásának kérdése, mivel Bagdad az év eleje óta visszatartja a kurdok részére járó összeget.
Egyelőre nem tudjuk objektívan értékelni a légicsapások eredményét, nem lehet megállapítani, hogy a bombázások meg tudják-e állítani az Iszlám Állam terjeszkedését, illetve ha igen, ki tudja-e használni az iraki hadsereg a terrorszervezet megtorpanását, és képes lesz-e újjászervezni sorait. Ami biztos, hogy a szunnita szélsőségesek jó ideig ellenőrzésük alatt tartották a moszuli gátat (korábban Szaddám-gát), amely a Tigris folyón üzemel és biztosítja Moszul – amely Irak második legnagyobb városa és majd 2 hónapig az IS felügyelete alatt állt – és a környező városok energia- és vízellátását. A gát stratégai előny volt az iszlamisták számára, hiszen amíg sem a pesmerga alakulatok, sem az iraki hadsereg nem volt képes ellentámadást indítani a térségben, addig élvezhetik a gát által szolgáltatott előnyöket, ám tömegpusztító fegyverként is bevethető lett volna, hiszen megsemmisülése esetén húszméteres árhullámmal áraszthatta volna el Moszul városát.
("Minden nap egy újabb város" - IS harcosok, f: www.telegraph.co.uk)
A jelenlegi események tökéletesen jellemezik a nyugati szemlélő, de gyakran még a helyiek számára is, a regionális/globális dzsihádista iszlamizmus abszurditását és irracionális jellegét. A jelenlegi Szíriában és Irakban lejátszódó folyamatokat modern nyugati demokratikus társadalmakban használt kifejezések egyikével sem tudjuk leírni: vajon polgárháború van folyamatban, terrorakciók, háború? Véleményem szerint a szíriai és iraki városok elfoglalása a klasszikus háború ismérveit nem teljesítik, mivel Clausewitz klasszikus megfogalmazása szerint a háború nem más, mint az átmenetileg kudarcot vallott politika folytatása más eszközökkel, melynek célja, hogy harcok eredményességét követően ismét a politikusoké legyen a szó. Az Iszlám Államnak nincsenek politikai céljai, az állam területén élő vallási és etnikai kisebbségek térképről való letörlését, valamint a totális győzelem óhaját nem lehet konkrét politikai célokra lefordítani.
Bagdad eszközei jelenleg rendkívül korlátozottak ebben a belső háborúban, hiszen a kormányzat nem képes ellenőrzése alatt tartani területeinek jelentős részét, ennek ellenére azonban az Iszlám Állam bukása az új iraki kormányzat kezében van, hiszen ha al-Abadi képes egységbe kovácsolni a több mint egy évtizeden keresztül megosztott közösségeket, akkor külső támogatással katonai győzelmet érhet el. Meg kell azonban jegyezni, hogy Irakban a politikai instabilitás egy másik problémával is párosul: az ország nem igazi nemzetállam, hanem inkább egy közös zászló alatt egységesíteni próbált törzsek halmazára emlékeztet, amelyet drónokkal nem lehet megoldani.
Bartha Bálint
