Amerikának ki kell egyeznie az oroszokkal

2016. február 15.

Sokak számára Henry A. Kissinger, aki két amerikai elnök alatt is szolgált (Richard Nixon / Gerald Ford), nem több egy egyszerű háborús bűnösnél. A volt nemzetbiztonsági főtanácsadó és külügyminiszter azonban az elmúlt bő 50 év során kapott cifrább jelzőket is saját…

Tovább

Donald Trump nem lesz amerikai elnök

Donald Trump kampánya egyelőre magasan a leghatásosabb dolog, amit a Republikánus Párt az amerikai előválasztási versenyben (akarva-akaratlanul) fel tudott mutatni. Ennek megfelelően a Trump-jelenséget komolyan kell venni. Trumpot, mint elnökjelöltet, illetve a Trump száját elhagyó dolgokat – nos,…

Tovább

DiploMaci Galéria: A hét legfontosabb sajtófotói

Horvát határzár, demokrata párti elnökválasztási vita, katonai parádé Észak-Koreában, robbantások Ankarában és továbbra is pattanásig feszülő helyzet Kelet-Jeruzsálemben. Képes összefoglalónk a heti világpolitikai eseményekről.

Tovább

Joe Biden boríthatja fel a demokrata elnökjelölti kampányt

Bár a Demokrata Párt alapvetően reménykedett, hogy az ő szavazói bázisuknak nem kell végigmennie azon a rögös úton, amin a republikánusokénak, úgy tűnik, nem kerülhetik el ezt a végzetet: Hillary Clinton mondhatni szóló-szereplése az elnökválasztáson komolyan…

Tovább

DiploMaci Galéria: A hét legfontosabb sajtófotói

Alámerülő Putyin, bangkoki robbantások, tüntető francia földművesek, lélekvesztőkön érkező menekültek. Bár itthonról nézve ez rövid hét volt, most is összeszedtük a legjobb sajtófotókat a világból.

Tovább

Egyesült Államok: Korrupció és hivatali visszaélés árnya lengi be Hillary Clinton kampányát

A héten két nemzetközileg ismert és elismert, konzervatívnak nehezen bélyegezhető amerikai napilap is Hillary Clinton demokrata elnökjelölt pénzügyeivel foglalkozott. Pontosabban, hogy azok mennyire függnek össze a férje, a volt elnök Bill Clinton által vezetett Clinton…

Tovább

Elbukóban az amerikai demokraták reménysége?

Hillary Clinton volt külügyminiszter elektronikus levelezési szokásai, és az ebből adódó bonyodalmak a múlt héten még viharnak tűntek egy pohárnyi vízben. Mára azonban, ez az elsőre sokak által komolytalannak bélyegzett ügy, fajsúlyos belpolitikai botránnyá duzzadt az Egyesült…

Tovább

Kampányüzemmódba kapcsoltak a republikánusok

Bár csak 2016-ban esedékes, az amerikai elnökválasztás előszele már most elkezdte éreztetni hatását az Egyesült Államokban. Az aktivitás azonban inkább a republikánus oldalon érezhető, ahol már többen készülnek a nyolc éve tartó demokrata vezetés leváltására. Barack Obama…

Tovább

David Miliband és az afganisztáni háború megoldása

Az egyik legnevesebb amerikai napilap, a The New York Times nemzetközi kiadásának (International Herald Tribune) hasábjain figyelmeztette a volt brit külügyminiszter, David Miliband az Egyesült Államokat arra, hogy az általuk vezetett afganisztáni beavatkozás tévúton jár, hiszen az…

Tovább

Keresztes hadjárat Líbia ellen

Egészen keddig úgy tűnt, hogyha nehezen is, de a líbiai felkelők – nemzetközi segítséggel az oldalukon – képesek lehetnek akár a fővárosig, Tripoliig előrenyomulni. A helyzet azonban változni látszik, méghozzá Kadhafi javára, hiszen a londoni Líbia konferenciával…

Tovább

A héten történt.. Franciaország

Párizsi csúcsértekezlet: Európai és arab vezetők találkoztak szombaton a francia fővárosban, hogy egyeztessenek a líbiai háború megoldásának lehetőségeiről. A francia elnök, Nicolas Sarkozy vezette megbeszélésen részt vett Hillary Clinton amerikai külügyminiszter asszony és…

Tovább

A (múlt) héten történt.. Egyesült Államok

Lemondott Hillary Clinton szóvivője: Tovább gyűrűzik a Wikileaks-botrány az Egyesült Államokban. A Wikileaksre felkerült anyagok kiszivárogtatásával vádolt katonát, Bradley Manninget védőügyvédje szerint napi 23 órában egy magánzárkában tartják fogva. Ezzel kapcsolatos…

Tovább

Angolszász egységfront Kadhafi ellen

David Cameron brit miniszterelnök és Barack Obama amerikai elnök kedden éjszakába nyúlóan egyeztetett a Líbiában uralkodó politikai helyzetről és annak lehetséges megoldásáról. A két vezető szerint a Kadhafi-rezsim megdöntéséhez semmilyen eszköztől nem szabad visszariadnia a…

Tovább

A WikiLeaks és az amerikai külpolitika

Harmadjára is robbant a média-bomba. Az afganisztáni és iraki anyagok után, vasárnap a Wikileaks megkezdte újabb 250 ezer dokumentum nyilvánosságra hozatalát, olyan neves újságok közreműködésével, mint a New York Times, a Der Spiegel, a Guardian, az El Pais vagy a Le Monde. A…

Tovább
süti beállítások módosítása