A csütörtöki nappal lezárult Magyarország európai uniós elnökségi mandátuma, melyet július elsejétől Lengyelország vesz át újabb fél évre. A magyar diplomácia így kilép az eddig számára fenntartott reflektorfényből, érdemes lehet búcsúzóul áttekinteni, hogyan is szerepelt az ország ebben a szerepben.
Kettős helyzetben áll a mostanában megjelenő értékelések színe előtt a magyar elnökség, mivel bár a sajtó és a szakma általánosan pozitív véleményen van, senki sem felejti el megemlíteni az ország belső helyzetével kapcsolatos kritikáit. Mindenesetre annyi bizonyosan elmondható, a magyar külügyi gárda jól szerepelt az elmúlt fél év során, és olyan kérdésekben is sikert értek el, amelyeknél sokan esélytelennek ítélték a magyar kezdeményezéseket. A teljesség igénye nélkül, az elnökség ideje alatt:
1) Befejeződtek a horvát csatlakozási tárgyalások (a témát mi is szorosan figyelemmel kísértük, tudvalevő, hogy nem volt egyszerű folyamat minden szükséges témafejezetet lezárni június 30-ig.);
2) Nagymértékben előrehaladt az eurózóna válsága miatt kialakítandó gazdasági kormányzásról/hatos jogszabálycsomagról szóló egyeztetés (bár a kérdésben a végső elfogadó szavazás még nem történt meg, szakértői vélemények szerint a „megállapodás már 99,9 százalékban megvan”, az egyeztetések az ECOFIN ülések – áprilisban például Gödöllőn is tartottak egyet – alkalmával születtek meg);
3) Az Európai Tanács - magyar indítványozás után – jóváhagyta az első átfogó uniós romastratégia programot (ennek szükségességéről és az ezzel kapcsolatos belföldi visszásságokról is közöltünk véleménycikket);
4) Elfogadták az Európa 2020 stratégiát, mely a 2010-ben lejárt Lisszaboni Stratégiát váltja fel. Lényegében – az erre épülő nemzeti programok megszületése után – ez adja majd az EU gazdaságpolitikai célkitűzéseinek gerincét az elkövetkezendő 10 évre;
5) Elfogadták a Duna Régió Stratégiát, amelynek célja a folyó környezetének fenntartható gazdaságfejlesztésének kooperatív elősegítése;
6) Gödöllőn megrendezték az Ázsia-Európa Találkozót (ASEM), valamint szintén itt rendezték az ASEM 10. külügyminiszteri értekezletét (a rendezvény fontosságáról és eredményeiről korábbi cikkünkben tájékozódhattok);
7) A tagállamok elfogadták az energiapiac átláthatóságáról és integritásáról szóló kompromisszumos döntést (az energiapolitika szintén elsőrendű fontossággal bírt a magyar elnökség számára);
8) Támogattuk az észak-afrikai felkelésekkel kapcsolatos tárgyalásos lépéseket (katonai oldalról azonban nem vettünk részt a műveletekben), valamint a líbiai magyar nagykövetség végig nyitva állt a harcok alatt is, egyfajta kapuként működve az európai kontinens felé.
Összességében mindez egy impozáns lista, még akkor is, ha a negatív oldalon is akadtak események: nem nálunk és nem a mi elnökségünk alatt rendezik meg például az
EU keleti partnerségi csúcstalálkozóját, vagy, hogy Románia és Bulgária schengeni csatlakozását nem sikerült igazán érdemileg előremozdítani. Azonban mindezek nem generáltak valós kritikát az elnökséggel kapcsolatban, sőt azt kell, hogy mondjuk, negatív felhangok valójában csupán a „szokásos” belpolitikai témákban érkeznek. Ilyenek például a médiatörvény (amelynek döntői hatásai pont az elnökség befejeztével, július elsejétől indulnak be), és az alkotmányozási folyamat.
Német lapok különböző módon, de
egyöntetűen támadták az alaptörvény túlságosan gyors, az ellenzéki erők kvázi kihagyásával megszületését, melynek szerintük egyetlen célja a mostani kormánykoalíció bebetonozása a hatalomba.
("Nekik tetszett - Van Rompuy és Barroso", f: www.eu2011.hu)
Pontosan az ilyen vélemények miatt nagy kérdés, mi következik most? Az tény, hogy Magyarország az elmúlt fél évben több szomszédos államot is magára haragított az állampolgársági törvény módosításával (lásd korábbi
cikkünk), és az EU-n belül is sokan gyanakvóan nézik az itthoni fejleményeket. Azonban nem valószínű, hogy mindezekből egyértelműen következne például a szlovénektől felröppent az
információ, miszerint Magyarországot „elszigetelik” az elnöksége végén. Orbán Viktor mindenesetre
kijelentette, hogy Lengyelországgal informális megállapodása van a két ország további EU-elnökségi partnerségében. Ez is azt mutatja, hogy mostantól a legfőbb cél, hogy a megszerzett brüsszeli és világbeli pozíciókat meg tudja tartani a magyar diplomácia, és be tudja építeni a most tanultakat a jövőbeli EU-val folyatott munkájába. Ha ez is megvalósul, akkor már minden kétséget kizáróan állíthatjuk, hogy a magyar európai uniós elnökség sikeres volt.
Mészáros Tamás
