Úgy néz ki, hogy arra nem lehet panaszunk, hogy a magyar sajtó ne lenne idejekorán jól értesült a kormányt érintő témákban. Navracsics Tibor jelenlegi külügyminiszter lehetséges új pozícióját még beiktatása előtt több forrás meglengette, mindezt úgy, hogy valószínűsíthető utódja is hamar egyértelművé vált. Igazuk lett, így nézzük meg, mit jelenthet ez a magyar külpolitika számára.
Alig két hónapja zajlottak le az országgyűlési bizottságok előtt az Orbán-kormány minisztereinek meghallgatásai, akkor már írtunk arról, hogy az elhangzottak alapján milyen célokra és stratégiákra következtethetünk a magyar külkapcsolatok terén. Azóta közel teljesen biztossá vált a korábban felvázolt kép, miszerint Navracsics Tibor uniós biztosként, Szijjártó Péter pedig külügyminiszterként fogja folytatni pályáját. Navracsics a hírt a Twitter-en jelentette be, Szijjártótól hivatalos megerősítést még nem kaptunk, de valószínűleg erre sem kell sokáig várni. A csere így senkit sem ért váratlanul, ez az átmeneti időszak viszont hasznos belátást engedett abba, hogy a két kormánytag intézkedési szinten miképp tartja magát az előzőleg felvázoltakhoz, és hogy ezek alapján mit várhatunk tőlük a jövőben.
("21. századi politikai bejelentések" - Navracsics Tibor Twitteren)
Navracsics biztosi jelölése az általánoson kívül is felvetett egy – inkább már politikai bulvár – kérdést: vajon az EB új elnöke, Jean-Claude Juncker el fogja-e fogadni, mint Magyarország képviselőjét? A felvetésnek ugye Orbán Viktor Juncker megválasztása ellen indított teljes, utolsó pillanatig kitartó ellenhadjárata adott alapot, ám valószínűsíthető, hogy mindez nem fogja megakadályozni a kinevezést. Jelenlegi külügyminiszterünk legnagyobb port kavart intézkedései a Külgazdasági és Külügyminisztérium orosz és kínai főosztályának kialakítása (a keleti nyitás mérséklésének terve így némileg szertefoszlani látszik), valamint az észt és ciprusi nagykövetségek bezárása, illetve a mongol és ecuadori képviseletek megnyitása voltak. Ez utóbbi több helyen igen negatív lépésként lett lefestve – főleg, miután az észtek válaszul szintén a budapesti nagykövetség bezárásáról döntöttek – ám nem mondható, hogy nem lehetett hasonló lépésekre számítani. A magyar külügy gazdasági szemüvegen keresztül fog a diplomáciára tekinteni a jövőben, ennek egyik ára, hogy a csupán inkább kulturális kapcsolatokat ápoló külpolitikai képviseletek értéke exponenciálisan zuhan az Orbán-kormány szemében. Kendőzetlen reálpolitika indult meg egy olyan területen, ahol alapjaiban véve nagyon sokat jelent a látszat, ahol félszavaknak is hatalmas jelentőséget tudnak tulajdonítani. Magyarország ezzel a klasszikus hozzáállással láthatóan szakított. Nem várhatunk Navracsicstól mást az EB székébe ülve sem. Orbán Viktor EU-s jobbkezeként valószínűleg folytatnia kell a harcot az Európai Egyesült Államok ötlete ellen, a nemzetállamok érdekeit szem előtt tartva, és nem az európai „összérdek” felé fordulva kell képviselnie az országot. Külügyminiszterként örvendetes volt viszont látni, hogy nem feltétlen várták el tőle, hogy minden ügyben kötelezően szembemenjen az uniós akarattal. Mind a gázai helyzet és az orosz szankciók ügyében alapvetően beálltunk az EU-s véleményt támogatók táborába, még ha az orosz konfliktus kapcsán több fórumon is jelezte, nem feltétlen a szankciók lennének a legmegfelelőbb út a megoldásra. Ettől függetlenül Navracsicsnak egészen biztosan több alkalommal is szembe kell majd mennie az EB-ben a többséggel. Ez a kicsit renitens hozzáállás láthatóan minden területen az Orbán-kormány sajátja, a külpolitikai erőfitogtatás a belpolitikába is bele-belekúszik, napirendre kerül, bár ezzel Magyarország egyáltalán nincs egyedül. Összességében tehát Navracsics Tibor sikeres uniós biztos lehet, amennyiben képes lesz megtartani ezt a középutas hozzáállást, nem magára haragítva a kormányzatot, de nem elidegenítve magától a többi ország ottani képviselőjét.
(Egy várhatóan távozó külügyminiszter, f: www.nol.hu)
Szijjártó Péterről nehezebb nyilatkozni. A jelenlegi külügyi és külgazdasági államtitkár (pestiesen szólva: külügyminiszter-helyettes) az elmúlt két hónapban főleg stratégiai együttműködések mellé adta a nevét, még pedig olyan számban, hogy közel minden hétre jutott pár nemzetközi cég, akikkel az állam szerződéses formában fűzte szorosabbra a kapcsolatot. Ez a fajta hangsúly a gazdasági kapcsolatok erősítése mellett szintén könnyen összeegyeztethető a magyar diplomácia átalakulásával, ahol nem államokkal és vezetőikkel szeretnénk jó viszonyt ápolni, hanem azon országok multinacionális vállalataival. Ezt a politikát Szijjártó – akit már eddig is bizonyos szinten a tárca irányítójának tartottak a Bem téren – is tovább fogja vinni, sőt, minden várakozás szerint még nagyobb erőforrásokat fog rá szánni. Személyében eddig is a Fidesz-KDNP kormány tökéletes szócsövét ismerhettük meg, az Orbán Viktor által lefestett irányok a legkisebb mértékben sem fognak sérülni a minisztersége alatt. Ez viszont továbbra is előrevetít számos kisebb-nagyobb konfliktust mind szomszédainkkal, mind az EU-val, ezek számának csökkenésére nem lehet érdemben számítani.
(Egy várhatóan érkező külügyminiszter, f: www.sikerado.hu)
Összességében azt mondhatjuk, hogy a magyar külpolitika marad ugyanazon a nyomvonalon, amin eddig haladt: hangos föderalizmus-ellenes retorika, az EU túlzó(nak vélt) beavatkozásai ellen való fellépés minden területen és az ország külgazdasági fókuszának mindenek felett való erősítése. Kérdéses azonban, hogy miképp lehetne növelni például a versenyképességünket a régióban, ezzel is elősegítve a gazdasági kapcsolatok szorosabbra fűzését, ha a kormány és a külügy nem veszi figyelembe a nemzetközi véleményeket (ami jó ideje kimondottan rosszul hat a befektetői morálra), a rólunk kialakult negatív képen nem akar változtatni, sőt, az ezt esetlegesen némiképp javító kulturális, hagyományos külpolitikai/diplomáciai lépéseket a minimálisra kívánja csökkenteni. Ezek fényében kíváncsian várjuk, hogy az őszi váltáskor milyen stratégiák kapnak majd hangot a kormányzaton belül.
Mészáros Tamás
