A cseh államfő portréja

2017. november 20.

Miloš Zeman elnök „azt és úgy mondja, amit és ahogyan azt a nép hallani akarja” – akárcsak az amerikai elnök, Donald Trump. A Politico portréja Csehország első közvetlenül megválasztott köztársasági elnökéről. Zeman Havel egyfajta ellenképeként jelenik meg a cseh politikában. Míg az ország első…

Tovább

Amerikának ki kell egyeznie az oroszokkal

Sokak számára Henry A. Kissinger, aki két amerikai elnök alatt is szolgált (Richard Nixon / Gerald Ford), nem több egy egyszerű háborús bűnösnél. A volt nemzetbiztonsági főtanácsadó és külügyminiszter azonban az elmúlt bő 50 év során kapott cifrább jelzőket is saját…

Tovább

DiploMaci Galéria: A hét legfontosabb sajtófotói

Horvát határzár, demokrata párti elnökválasztási vita, katonai parádé Észak-Koreában, robbantások Ankarában és továbbra is pattanásig feszülő helyzet Kelet-Jeruzsálemben. Képes összefoglalónk a heti világpolitikai eseményekről.

Tovább

Fehéroroszország: Elnökválasztás Lukasenko földjén

Miközben finiséhez ért a jelöltállítás az október 11-i elnökválasztáshoz kapcsolódóan, egyre erősödnek azok a nyugati hangok, amelyek tiszta választásokat, demokratizálódást és az emberi jogi helyzet rendezését szorgalmazzák Belaruszban. De nézzük meg mindezt a másik…

Tovább

Joe Biden boríthatja fel a demokrata elnökjelölti kampányt

Bár a Demokrata Párt alapvetően reménykedett, hogy az ő szavazói bázisuknak nem kell végigmennie azon a rögös úton, amin a republikánusokénak, úgy tűnik, nem kerülhetik el ezt a végzetet: Hillary Clinton mondhatni szóló-szereplése az elnökválasztáson komolyan…

Tovább

Egyesült Államok: Obama után spanyolajkú elnök?

A jövő évi elnökválasztás egyik nagy kérdése, hogy a több mint ötvenmilliós spanyolajkú közösséget melyik végső jelöltnek sikerül maga mögé állítani, s ezáltal elnyerni az Amerikai Egyesült Államok második számú kisebbségének támogatását. Republikánus oldalon eddig…

Tovább

Charleston sem rengeti meg az amerikai fegyverlobbit

Múlt hét szerdán (június 17-én) a 21 éves Dylann Roof besétált a dél-karolinai Charleston egyik, főleg afroamerikaiak által látogatott templomába, és az esti szertartás közben lelőtt kilenc embert a gyülekezet tagjaiból, köztük a lelkészt is. Az eset, főleg Roof azóta…

Tovább

DiploMaci Galéria: A hét legfontosabb sajtófotói

Kezdődő Ramadán, charlestoni mészárlás, menekültek több határon, új amerikai elnökjelölt és nem szűnő görög adósságválság. Képes összefoglalónk a hét eseményeiről. 

Tovább

Egyesült Államok: Érik egy újabb Bush-Clinton ütközet

A mai nappal egy lépéssel közelebb kerültek a helyi választók, valamint a világ közvéleménye, hogy a média a következő, 2016-os amerikai elnökválasztást nyugodt szívvel, mint a „Titánok a Harca” igyekezzen eladni számukra. Hosszas kivárás után ugyanis ma végre a legkisebb…

Tovább

Egyesült Államok: Korrupció és hivatali visszaélés árnya lengi be Hillary Clinton kampányát

A héten két nemzetközileg ismert és elismert, konzervatívnak nehezen bélyegezhető amerikai napilap is Hillary Clinton demokrata elnökjelölt pénzügyeivel foglalkozott. Pontosabban, hogy azok mennyire függnek össze a férje, a volt elnök Bill Clinton által vezetett Clinton…

Tovább

Republikánus starttal veszi kezdetét az amerikai elnökválasztás

Már több hete érezhető volt a feszültség az Egyesült Államokban jövőre esedékes elnökválasztás kampányának hivatalos indulása kapcsán. A várakozás nem volt hiábavaló, vasárnap ugyanis átesett a „tűzkeresztségen” a 2016-os választás is, bejelentkezett az első jelölt,…

Tovább

Elkészült az új amerikai nemzetbiztonsági stratégia

Február 6-án fogadták el az Egyesült Államok új nemzetbiztonsági stratégiáját, amely lefekteti a leköszönő, mostantól csupán másfél-két évet hatalmon lévő Obama-adminisztráció világnézetét. A dokumentum (itt elérhető) – amelyet időszakosan elkészít a Fehér Ház –…

Tovább

Kampányüzemmódba kapcsoltak a republikánusok

Bár csak 2016-ban esedékes, az amerikai elnökválasztás előszele már most elkezdte éreztetni hatását az Egyesült Államokban. Az aktivitás azonban inkább a republikánus oldalon érezhető, ahol már többen készülnek a nyolc éve tartó demokrata vezetés leváltására. Barack Obama…

Tovább
süti beállítások módosítása