Olajba temetve

2018. december 09.

2018 nyarán a globális médiában megjelent venezuelai hírek sokkolták a világot. Egy BBC által készített riport a maracaibo-i piacon készült, ahol az áram nélkül maradt piaci árusok kénytelenek voltak rothadt húst árulni, a vásárlók pedig pénz és jobb opció híján megvásárolták a kínált rothadt húst a családjaik számára. A helyzet már önmagában is tragikus, az pedig, hogy Maracaibo a Maracaibo-tó, a világ egyik legnagyobb olajlelőhelye mellett fekszik, külön érdekessége a történetnek.

Miközben Venezuela éhezik és kénytelen rothadt húst fogyasztani, Nicolás Maduro luxusétteremben vacsorázik, az inflációs ráta pedig majdnem eléri a 840.000 százalékot. A helyzet súlyosságát mutatja az is, hogy a venezuelai lakosság 75%-a átlagosan 8,6 kilogrammot fogyott 2016-ban a válság miatt. Ennek ismeretében jogosan állhatunk értetlenül Venezuela helyzete előtt: „Hogy alakulhatott ki ez a nyomorúságos helyzet a világ legnagyobb ismert kőolajtartalékával rendelkező államában?”

Ahhoz, hogy erre a kérdésre választ kapjunk, ismernünk kell Venezuela gazdasági berendezkedését, olajexportfüggőségét, a chavezi vezetés sajátosságait, illetve a jelenlegi elnök, Nicolás Maduro hatalomátvételének körülményeit.

Venezuela, mint olajhatalom

Venezuela kőolajjal való kapcsolata kardinális probléma a venezuelai válságot elemezve, hiszen a latin-amerikai köztársaság rendelkezik a legtöbb ismert kőolajtartalékkal, illetve ebből fakadóan exportjának 90%-a kőolajexportból származik.

A második világháború végétől kezdve csökkent az olajár az egyre növekvő kínálat miatt, melynek csak az 1973-as, illetve 1979-es olajválságokkal lett vége. A kőolajárak olyan mértékben nőttek, hogy 1973-tól 1979-ig csaknem meghatszorozódott a kőolaj piaci ára. (20,5 USD-ról emelkedett 122 USD-ra). Az kőolajár növekedésének köszönhetően Venezuela 1960-hoz képest 1979-re duplájára növelte a GDP-jét, ezzel a Latin-amerikai régió egyik leggyorsabban fejlődő állama lett.

venezulea.png

A kőolaj piaci ára a 70-es, 80-as évek fordulóján. Forrás: Macrotrends.com

Gazdasági visszaesés

Az olajexport túlzott dominanciája az időszakos konjunktúra pozitív hatásai mellett azonban rendkívül magas kockázattal is járt. Az olajexportból fakadó hazai valuta túlértékelődése vonzóvá tette az iparcikkek, illetve az agrártermékek importját, amelyek ezen iparágak elgyengüléséhez vezettek, végső soron pedig a kőolaj árának esetleges mélyrepülésével Venezuela gazdasága is a mélybe zuhant. Rontotta az amúgy sem fényes helyzetet, hogy a venezuelai kormány a gazdasági konjunktúrát kihasználva 1974 és 1977 között évente 26%-kal növelte a kormányzati kiadásokat, nagyrészt szociális és egészségügyi célokra, minimálbéremelésre. Ezeket a kiadásokat fenn kellett tartani az időközben csökkenő olajárak mellett is, így a külföldi adósság is jelentősen megnövekedett. 1975 és 1989 között a GDP arányos adósságállomány 7%-ról majdnem 74%-ra nőtt. Az 1990-es évekre világossá vált tehát, hogy az olajipari fejlesztések elmaradása, az elhanyagolt könnyű-, nehéz-, illetve agráripar és a túlzottan bőkezű állami támogatások nagyon nehéz helyzetbe hozták Venezuelát.

Hugo Chavez és öröksége

A mai venezuelai állapotokat sokan Hugo Chavez 1999-től 2013-ig tartó kormányzásának számlájának terhére írják, azonban mint ahogy az előbbiek során is említettem, már Hugo Chavez hatalomátvételekor is nagy káosz uralkodott  a venezuelai gazdaságban. Chavez a társadalmi egyenlőtlenség, mélyszegénység, illetve földreform kapcsán akart fejleszteni, beváltva a választási kampányban tett ígéretét. Szerencséje volt, hiszen a 2000-es években feltörekvő ázsiai államoknak szüksége volt az olajra, újabb konjunktúra indította be a venezuelai gazdaságot és Chavez is véghezvihette reformjait.

A kőolaj árának 2000-es évekbeli hatalmas növekedését látva értelmezhetetlennek tűnhet Venezuela mai gazdasági helyzete, azonban az elnök politikai és gazdasági prioritásai magyarázatot adnak erre. Hugo Chavez politikai motivációi világosak voltak: minél több pénz jut a venezuelai népnek, ő annál népszerűbb lesz, annál többször fogják újraválasztani elnöknek. Chavez azonban nem számolt a kőolaj árának csökkenésével, vagy legalábbis nem érdekelte a Venezuelára leselkedő veszély.

Az ország abba a termeléscsökkenési spirálba csöppent, ami mind a mai napig súlyos hatást gyakorol a gazdaságára. A Chavez-kormányt ugyanis -az előző kormányokhoz hasonlóan- hidegen hagyták az olajipari fejlesztések hiányosságai, így az idő haladtával egyre kevesebb olajat tudtak csak termelni, majd amikor 2014-ben bedőlt az olajár, már az egyre kevesebb kőolajat is csak olcsóbban tudták exportálni. A problémákat pedig csak tetézte, hogy a Venezuelai állam eközben hatalmas adósságokba verte magát, 2006-ra 120 milliárd USD-re emelve a külföldi adósságállományt.

Chavez 2013-as halálát követően hatalomra jutott Nicolás Maduro tehát nehéz helyzetbe került. Az egekbe szökött inflációval Maduro kormányának a növekvő munkanélküliséggel, csökkenő adóbevételekkel, áruhiánnyal, illetve az ezekből következő tömeges kivándorlással kell megküzdenie már, ha persze akarna küzdeni. A kormány a többéves krízishelyzetre reagálva eddig csupán 95%-kal denominálta a venezuelai bolivárt, illetve végső elkeseredettségében forgalomba hozott egy – még nem működő – petronak nevezett kriptovalutát. Míg Venezuelában manapság mindennapi jelenség, hogy az emberek a szemeteszsákokat dézsmálják meg élelmiszer után kutatva, illetve rothadt húst kényszerülnek vásárolni a piacon, addig a kormány nem hajlandó elfogadni a humanitárius segítséget, mondván, hogy az országban nincs katasztrófahelyzet.

A Maduro-kormány lassan Venezuela egyetlen kiútját, az olajtermelést biztosító PdVSA-t is elveszítheti, miután az olajcég szinte biztosan csődbe fog menni a hiányzó technológiai újítások, illetve tőkeigényes befektetések hiányában. Már ahhoz is, hogy a PdVSA újra a 2009-es termelési szintet hozza, kb. 100 milliárd USD-re lenne szükség. A szélsőbaloldali Maduro-kormány tétlenségét magyarázhatja az is, hogy a gazdasági és társadalmi instabilitást kihasználva szó szerint kiéhezteti a középosztályt, ezzel nagyobb politikai teret engedve magának.

Hova tovább?

Írásomban a venezuelai válság fő faktorait vizsgáltam, kiemelt hangsúllyal a gazdasági folyamatokat. Venezuela a nyomorúságos helyzetét több faktornak is köszönheti, például a túlzott olajfüggőségnek, átgondolt stratégia hiányának, illetve az inkompetens vezetőknek.

Venezuela az elmúlt években olyan mértékű kárt szenvedett, hogy ezeket helyrehozni talán több tíz évbe is bele fog telni. Külföldi tőke bevonásával flexibilisebbé kellene tenni az olajipart, be kell vonni az újjáépítésbe a humanitárius szervezeteket, illetve fenntartható adósságkonstrukcióra van szüksége Venezuelának.

Változásra van szüksége Venezuelának, nagy változásra, azonban minden egyes nap, mikor a Maduro-kormány nem lép, egyre szorosabbra kötődik a hurok Venezuela nyaka körül.

 

Son Nam Nguyen

Róma kontra Brüsszel – az olasz költségvetés körüli konfliktus okai, háttere és folytatása

Lassan egy hónapja tart a huzavona Olaszország és az Európai Bizottság között a 2019-es olasz költségvetés kapcsán. November 21-én az Európai Bizottság javasolta a túlzottdeficit-eljárás megindítását. A vita tárgya, hogy az olasz kormány mindenáron teljesíteni akarja a választások során tett ígéreteit, annak ellenére is, hogy ez növelné az államadósságot – ezt viszont a Bizottság nem fogadja el, mert a GDP arányos olasz államadósság már így is 131%. Mit lépnek most a felek, és mi lesz a játszma vége – erre keresem a válaszokat.

olsz.jpg

Forrás: Financial Times

Az Európai Unió történetében először fordult elő, hogy a Bizottság a költségvetések kötelező ellenőrzése során nem fogadta el egy tagállam tervezetét. Az olasz kormány 2,4%-os deficittel számol 2019-re, ami 2020-ra (bizottsági számítások szerint) meghaladná a 3%-ot is. Ez alapvetően még nem lenne akkora probléma, hogy a Bizottság a költségvetés kijavítására utasítsa Olaszországot, de a hatalmas, GDP arányosan 131%-os államadósság olyan potenciális veszélyforrás a pénzügyi stabilitás szemszögéből, hogy a testület az eurózóna védelmének érdekében nem volt hajlandó elfogadni ekkora deficitet.

Az olasz kormány célja a költekezéssel az, hogy a választási ígéretei értelmében beindítsa a gazdasági növekedést. Olaszország gazdasága igazából a ’90-es évek óta stagnál, és a 2008-as gazdasági válság is nagyon erősen sújtotta az országot. Ezen kíván most változtatni az Öt Csillag Mozgalom (M5S) és a Liga kormánya: programjuk komoly költséget felemésztő elemei a legszegényebbeknek juttatott alapjövedelem és a növekedést elősegítő alacsony (15 és 20%) szja-kulcsok. Az olasz kormány úgy gondolja, hogy ezek a lépések sikeresen beindítanák a gazdaságot, és a növekedés kompenzálná a deficitet.

Október 23-án a Bizottság visszaküldte korrekcióra a költségvetési tervezetet, de azt Olaszország november 13-án (szinte) változatlanul küldte vissza. Ahogyan arra mindenki számított, a Bizottság november 21-én javasolta a túlzottdeficit-eljárás megindítását, aminek egy súlyos, a GDP 0,5%-ra rúgó (kb. 9 milliárd eurós) bírság lehet a vége, ha az Európai Unió Tanácsa így dönt. Amíg azonban a Tanács nem dönt az ügyben, Olaszország bármikor módosíthatja a költségvetést, tehát elméletileg még mindig nyitva áll a kapu a megegyezés előtt.

Látható tehát, hogy igazából egyik félnek sem lenne gazdaságilag kifizetődő tovább élezni a konfliktust – Olaszország egy komoly bírságot, az eurózóna pedig instabilitást kockáztat. Engedni azonban egyik fél sem hajlandó. Az euroszkeptikus olasz kormány szembe akar szállni Brüsszellel, meg akarja vívni a saját szabadságharcát. Ezt pedig a jelen esetben rendkívül egyszerű kommunikálni: az EU nem engedi, hogy rendbe tegyük a gazdaságot, pénzt adjunk az arra rászorulóknak, harcoljunk hát érte! A Bizottság viszont azt gondolja, hogy ha engednek az olasz követeléseknek, a példájukon felbuzdulva a többi túlköltekező tagállam is vérszemet kap majd.

Mindkét oldalon a legfelső szinten születtek olyan nyilatkozatok, amik nem éppen a megegyezés irányába mutatnak: Jean-Claude Juncker elmondta, hogy a múltban többször is engedékenyek volt a Bizottság Olaszországgal szemben, akár a szabályok elferdítése árán is, most azonban nem hajlandók engedni. A két koalíciós párt vezetője, Luigi Di Maio (M5S) és Matteo Salvini (Liga) is többször elmondta, hogy folytatják a reformokat, a lényeges kérdésekben nem fognak módosítani.

 

olsz2.jpg

Luigi Di Maio, Jean-Claude Juncker és Matteo Salvini; forrás: Il Messaggero

Ennek a gyáva nyúl játéknak a gazdasági oldalon kívül van egy politikai oldala is. A májusban esedékes EP-választások mindkét fél viselkedését komolyan befolyásolják. Az olasz pártok politikai tőke gyűjtésére használják fel a „szabadságharcukat”, amit majd kiválóan tudnak kamatoztatni a kampány során; a Bizottság pedig nem teheti meg, hogy az erősödő és az elmúlt években teret nyert euroszkeptikus tendenciák mellett válasz nélkül hagyja az uniós szabályokat ilyen mértékben figyelmen kívül hagyó olasz magatartást. Éppen ezért nem túlzottan valószínű, hogy bármelyik fél jóval az ütközés előtt kiszállna a játékból, elviszik majd a lehető legtovább ezt a konfliktust. A megegyezésnek nincs nagy esélye, ahhoz ugyanis valamelyik félnek engednie kellene a lényeges kérdésekben.Kérdés azonban, hogy meddig lehet tovább élezni a helyzetet: az Eurócsoport pénzügyminiszterei a napokban tárgyalnak arról, hogy milyen reformokat lehetne bevezetni az eurózónában, egy megegyezéshez viszont szükséges lenne Olaszország hozzájárulása is. De az olasz kormányt is sürgeti az idő: a pénzpiacok negatívan reagáltak a Bizottsággal zajló vitákra, egy elhúzódó konfliktus pedig még rosszabb helyzetbe hozná Olaszországot, ami nagyobb fenyegetést jelent az olasz gazdaság számára, mint az Unió bírsága.

 

Németh Olivér

Az első Kínai Nemzetközi Import Expó

Az első Kínai Nemzetközi Import Expóra (China International Import Expo, CIIE) 2018. november 5. és 10. között került sor a Kínai Népköztársaság Kereskedelmi Minisztériuma és Kína Sanghaj városának Népi Kormánya szervezésében. Az esemény célja összekapcsolni a versenyképes termék és szolgáltatási portfólióval rendelkező vállalkozásokat a potenciális kínai partnerekkel, disztribútorokkal, illetve viszonteladókkal. A hivatalos adatok szerint a pavilonok 172 országnak, régiónak és nemzetközi szervezetnek biztosítottak kiállítási felületet, 3600 vállalkozás vett részt és több mint 400.000 vásárló látogatta meg az Expót.

kinka.jpg

Az első Kínai Nemzetközi Import Expó helyszíne: az új Nemzeti Kiállítási és Kongresszusi Központ Sanghajban (ez a világ jelenlegi legnagyobb konferenciaközpontja) (forrás: PRNewsfoto)

Az eseményen Magyarország is felállított egy országpavilont, amit a magyar kormány delegációjának látogatása keretében a magyar kormányfő nyitott meg. Emellett a Magyar Nemzeti Kereskedőház egy egységes, több tematikára épülő nemzeti standon biztosított kiállítási, bemutatkozási lehetőséget partnereinek. A pavilon fókuszterületei között szerepelt: a befektetés/beruházás, innováció és technológia, termékexport és a turisztika is. Az Expó külföldi díszvendégei Magyarország mellett Brazília, Kanada, Németország, Oroszország, Dél-Afrika és Nagy-Britannia volt.

A China Daily szombati jelentése alapján, a Kínai Nemzetközi Import Expón jövő évre megkötött megállapodások értéke elérte az 57,83 milliárd dollárt. A csúcskategóriás intelligens eszközökre vonatkozó ajánlatok meghaladták a 16,46 milliárd dollárt, amelyet az élelmiszerek és mezőgazdasági termékek követtek (12,68 milliárd dollár). Majd a gépkocsik (11,99 milliárd dollár); orvosi berendezések és egészségügyi termékek (5,76 milliárd dollár); fogyasztói elektronika és készülékek (4,33 milliárd dollár); ruházati cikkek, kiegészítők és fogyasztási cikkek (3,37 milliárd dollár); és szolgáltatások (3,24 milliárd dollár).

kinkak.jpg

Hszi Csin-ping a Kínai Nemzetközi Import Expó megnyitó ünnepségén beszél (forrás: Reuters)

 Az Expó üzenete az volt, hogy demonstrálja Kína jóakaratát az Egyesült Államokkal és másokkal való súrlódások közepette. Hszi Csin-ping kínai elnök megígérte, hogy csökkenti a tarifákat, növeli a piacra jutást és többet importál a tengerentúlról. Az elnök nyitóbeszédében nagyjából 52 alkalommal említette a „nyitottság” kifejezést, ami az Expó központi gondolatává vált. Emellett hangsúlyozta, hogy Kína továbbra is támogatja a globalizációt, és ígéretet tett a belföldi fogyasztás növelésére, a szellemi tulajdon érvényesítésének megerősítésére és a kereskedelmi tárgyalások előmozdítására Európával, Japánnal és Dél-Koreával. A következő 15 évben Kína 30 trillió dollár értékben kíván árut és 10 trillió dollár értékben szolgáltatást importálni. A tavalyi évben Kína teljes importja 15,9 százalékkal emelkedett, elérve az 1,8 trillió dollárt.

kinkaki.jpg

Látogatók az élelmiszer-és mezőgazdasági termékek kiállítási területén az első Kínai Nemzetközi Import Expón (CIIE) Sanghajban (forrás: Li Xin/Xinhua)

A kereskedelmi viták ellenére nagyjából 180 amerikai cég küldte el képviselőit az Expóra, olyan nagy vállalatoktól, mint a Boeing, Google, Facebook, Microsoft, Tesla, Caterpillar, General Motors és sok más. Viszont az amerikai kormány távol maradt az eseménytől. Ezen kívül az Expón a világ 30 legkevésbé fejlett országa (például Afganisztán, Kambodzsa és Malawi) is képviseltette magát.

Sanghaj adott otthont a hat hónapig tartó 2010-es világkiállításnak is, ami rekord 73 millió látogatót vonzott. Így Sanghaj tűnik az egyik legmegfelelőbb helyszínnek a hasonló események szervezésére, ugyanis a kínai gazdaság központjaként tartják számon, emellett az „Innováció Városának” is nevezik.

Kovalovszki Kartal

Gibraltár és a Brexit

A Brexit kapcsán felmerülő problémák között vannak olyanok is, amikre nem is gondolna az ember; kiváló példa erre Gibraltár jogállása. Gibraltár a 14 Brit Tengerentúli Terület egyike, és hovatartozása évszázadok óta vita Nagy-Britannia és Spanyolország között. Földrajzi elhelyezkedése folytán szorosan összefonódik Spanyolországgal, azonban Nagy-Britanniához tartozik, ezért a két országnak meg kellett állapodnia a területet érintő ügyekben, hogy az EU-ból való kilépést követően ne legyenek problémák. Ezt a megállapodást kötötte meg Nagy-Britannia és Spanyolország – jelentette be Pedro Sánchez spanyol miniszterelnök.

A 6,7 négyzetkilométeres területről zajló viták megértéséhez vissza kell mennünk az időben. Gibraltár az arabok VIII. századi hódításai után évszázadokig muzulmán birtok volt, majd 1462-ben került spanyol kézre. A spanyol örökösödési háború során, 1704-ben foglalták el a britek, majd 1713-ban hivatalosan is angol terület lett az utrechti békében. Ezután többször állt ostrom alatt, a spanyolok azonban nem tudták visszafoglalni.

gib.jpg

Gibraltár látképe; forrás: https://mult-kor.hu/20130816_gibraltar_europa_falklandja

Stratégiai elhelyezkedése miatt fontos volt a brit haditengerészet számára a gyarmatbirodalom fenntartásában és a II. világháború alatt is. Az 1950-es években Franco tábornok újra napirendre vette a Gibraltár feletti uralom kérdését, majd korlátozta a határforgalmat. A vita hatására 1967-ben népszavazást tartottak a terület hovatartozásáról, amin a gibraltári népesség egyértelműen kinyilvánította, hogy Nagy-Britanniához kívánnak tartozni. Ezután Spanyolország teljesen lezárta a határt (az egyetlen szárazföldi határról beszélünk) és elvágta a kommunikációs kapcsolatokat. A helyzet csak Spanyolország 1985-ös EU-hoz való csatlakozása után rendeződött.

A 2000-es évek elején kétoldalú tárgyalások után előállt a két ország egy olyan tervezettel, ami közös fennhatóság alá helyezte volna Gibraltárt – ezt az ötletet azonban egy újabb népszavazás során elutasították: 98% szavazott a tervezet ellen. Ezután háromoldalú tárgyalásokon megállapodtak több vitás kérdésben, például légiforgalom, vámok, telekommunikáció, stb. A Brexitről tartott népszavazáson a gibraltáriak 96%-a szavazott nemmel a kilépésre, aminek hatására újra előkerült a közös fennhatóság ötlete, ezt azonban a gibraltári kormány határozottan elutasította.

Gibraltár és Spanyolország között nagyon erős összefonódás van gazdasági téren, hiszen sok spanyol állampolgár dolgozik a gazdagabb Gibraltárban, van, aki már a nyugdíját is onnan kapja. Hagyományosan sok gondot okoz a csempészet és a dohánytermékek kereskedelme. Mindezen ügyeket nagyon súlyosan érinti a Brexit, éppen ezért volt kulcsfontosságú, hogy megegyezés szülessen róla. Elméletileg ugyanis a spanyol kormánynak meglett volna a lehetősége, hogy megakadályozza a kilépési szerződés alkalmazását Gibraltár esetében.

theresapedro.jpg

Theresa May angol és Pedro Sánchez spanyol miniszterelnök Brüsszelben; forrás: El País

Ez azonban így nem fog problémát okozni, hiszen a két kormány megállapodott egymással. Az egyezség részletei ugyan egyelőre nem ismertek, de szó van bennük a Gibraltárban dolgozó spanyol állampolgárok jogairól, illetve külön megállapodások születtek a környezetvédelem, dohánytermékek, csempészet, biztonsági együttműködés és az adók kérdésében. A Brexit esetében azonban annyi fontos ebből, hogy elhárul egy olyan akadály, ami potenciálisan alááshatta volna a kilépési szerződést.

A megállapodás azonban nem jelenti azt, hogy Spanyolország lemond a Gibraltárra vonatkozó igényéről. Ez az igény azért nem jelent meg a megállapodásban és a tárgyalásokban, hogy az ne bonyolódjon tovább. Josep Borrell spanyol külügyminiszter hangsúlyozta, hogy Spanyolország nem akarja ezért megnehezíteni az emberek életét, együttműködést kínál Gibraltárnak, és a megfelelő időben újra megpróbálnak majd előrehaladni a brit-spanyol közös fennhatóság felé.

Németh Olivér

Magyarország, Ukrajna, Oroszország – a kárpátaljai magyarság Bermuda-háromszöge

„Szabad még magyarnak maradni?”

Az 1956-os forradalom tiszteletére Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter üzenetet küldött a kárpátaljai magyarságnak, hangsúlyozva a szabad döntés jogának fontosságát. Az, hogy a két esemény között párhuzam vonható, rámutat a helyzet súlyosságára, az ukrán-magyar politikai viszony pár éven belül történt gyors ütemű romlására. De hogyan hat egy megyényi területre, ha az ukrán-magyar és ukrán-orosz konfliktusok csataterévé teszik?kin.jpg

A 2014 óta fokozódó ukrán-orosz konfliktus – mint arról folyamatosan tájékoztatnak mind a magyar, orosz és ukrán hírportálok is – a kisebbségek alapvető jogainak megsértését eredményezte, és eredményezi a mai napig. Különösen behatóan érinti ez a 150 ezres kárpátaljai magyarságot, akiknek integrálódását már nem csupán a nyelvhasználati nehézségek, de a politikai helyzet kiéleződése, ellenségessé válása is hátráltatja. Sokak számára nyilvánvaló: a vonatkozó szankciók elsősorban az orosz kisebbség ellen irányulnak, ám ugyanannyira érintik - a különböző nyelv és kultúra miatt talán még jobban is – a magyar kisebbséget is. Alapvetően az orosz mint kisebbség meghatározása hibás. Kelet-Ukrajnának, de már a fővárosnak, Kijevnek a nagy része is oroszul beszél. Ilyen perspektívából is megkérdőjelezhető tehát a 2017 szeptemberi, Petro Porosenko által aláírt oktatási rendelet létjogosultsága, amely kötelezővé teszi minden iskolában, 5. osztálytól felfelé az alapvető tárgyak ukrán nyelven történő oktatását. Ez, bár egy orosz fiatalnak a nyelvek hasonlósága miatt nem okoz nagy nehézséget, egy határmenti, színmagyar faluban élő, ukránul alig tudó fiatalnak komoly hátrányt jelent akár az alapvető tudás elsajátításában is. A helyzet megoldására adott 3 éves átállási idő, a folyamatos tanárhiány és az elavult oktatási rendszer egyre inkább elmarasztalja a magyar fiatalok lehetőségeit ukrán kortársaikkal szemben. A nyelv megtanulása persze fontos az integrálódáshoz – csak nem ilyen módon. Az ukránt, mind idegen nyelvet csak 4. osztály végéig oktatják, ezután áttérnek a nyelvtanra és irodalomra, márpedig mondatot elemezni kifejezetten nehéz, ha a diák nem érti a mondatot.

A legújabb módosítások szerint büntetendő nyilvánosan más nyelven, ukrán tolmács nélkül beszédet tartani – tehát egy magyar, március 15-i megemlékezés kizárólag magyarul való kivitelezése államellenes cselekedetnek minősül, és akár börtönbüntetéssel is sújtható. Az ehhez hasonló jellegű intézkedések vezettek a két ország kölcsönös konzul-kiutasításához. A kiutasítás oka a beregszászi magyar konzul esetében egy, a konzulátuson magyar állampolgárságtételről készült felvétel volt. A második állampolgárság felvétele, annak ellenére, hogy nem ellenkezik Ukrajna törvényeivel, folyamatos konfliktusforrás. Bár akadnak a politikai szembefordulás ellen szóló vélemények is (Nesztor Sufrics ellenzéki képviselő kifejezetten felelőtlenségnek tartja a beregszászi konzul kiutasítását), a magyar kormány hátba szúrásként élte meg az Ukrajnát támogató törekvései ellenére elkövetett, magyarokat ért diszkriminációt. Magyarország a konfliktusok előtt ugyanis kifejezetten támogatta Ukrajna EU tagsági igényét, valamint az elsők között állt ki az ország vízummentességi kérelme mellett.

Az utóbbi években – köszönhetően a politikai fellángolásoknak, csakúgy, mint a fals képet vetítő médiának – az ukrán nacionalista réteg fokozatosan növelte a magyarság elleni atrocitások mértékét. Politikailag ez is visszavezethető Oroszországhoz, Ukrajna ugyanis nem nézi jó szemmel a magyar állam oroszbarát politikáját, valamint a kiépülőben lévő jó viszonyt. Oroszpártiságot sugall számukra PAKS2, a nagyszámú orosz befektetés, valamint a jelképes közeledések – ilyen a közelmúltban Vlagyimir Putyin díszpolgárrá választása a Debreceni Egyetemen. Az Oroszország felé történő közeledés az ukrán szélsőjobboldali nacionalisták szemében azonos a hazaárulással. A leginkább magyar szimbólumok – mint a Vereckei emlékmű vagy az ungvári Petőfi Sándor szobor - rongálása már csaknem egy évtizede újra és újra megtörténik, ám ezek nagy részéért Kelet-Ukrajnából érkezett szélsőjobboldaliak, magánszemélyek vagy szélsőséges internetes oldalak működtetői feleltek. Az ukrán hatóságok ezekben az esetekben általában biztonsági intézkedésekkel, térfigyelő kamerák felszerelésével oldották meg a problémát. Az utóbbi évben fellépő támadások azonban személyes jogokat sértő jellegükből kifolyólag sokkal súlyosabbak. A legnagyobb visszhangot kiváltó ilyen történés egy szélsőséges honlap, a Myrotvorets nevű internetes portál nevéhez köthető. Az oldal listázta több mint 500 magyar állampolgár nevét, a „nép ellenségei” néven feltüntetve őket. Bár a lista azóta nem található, az oldalon lévő „PURGATORY” címszó alatt szereplő keresőben név vagy útlevélszám alapján kutathatunk a listán lévő emberek között, elolvasva a hozzájuk rendelt hazaellenes tevékenység leírását, valamint személyes adataikat. A listán szerepel többek között Szijjártó Péter is, mint az ukrán állam ellensége. További provokációnak tekinthető egy, az ukrán parlamentben ez idáig vissza nem vont petíció a magyarok deportálásáról.

Abszolút nyílt támadásnak minősül azonban az eddigi legjelentősebb rongálás, 2018. február 27-én az ungvári KMKSZ székház felrobbantása. Ebben az esetben az elkövetők lengyel szélsőjobboldaliak voltak, ezzel felvetve a kérdést, hogy a túlzott nacionalizmus hányféle kisebbséget fordíthat maga ellen. Bár az esetben az ukrán hatóságok maradéktalanul intézkedtek, aggodalomra ad okot egy esetleges erőszakosabb támadás jövőképe.

king.jpg

Az alig pár napja történt, legfrissebb nyílt támadás az a pár, nagyobb magyarlakta település közelében kihelyezett óriásplakát, ami három magyar közéleti szereplőt - Brenzovics Lászlót, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnökét, az ukrán parlament képviselőjét, Barta Józsefet, a KMKSZ alelnökét, a kárpátaljai megyei tanács (közgyűlés) első elnökhelyettesét és Orosz Ildikót, a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) elnökét, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola rektorát, megyei tanácsi képviselőt -  jelenítették meg. Fényképük alatt az „Állítsuk meg a szeparatistákat” felirat volt olvasható. Az ukrán hatóságok szerint a történtekért az orosz titkosszolgálat (FSZB) felelős, ezt bizonyítja a felirat orosz tükörfordítása. Feltételezik, Oroszországnak érdekében áll az ukrán-magyar ellentét kiélezése, mivel profitálhatnak egy újabb, az ukrán egységet gyengítő konfliktusból.

kinga.jpg

Magyarország állásfoglalása a kárpátaljai magyarsággal kapcsolatban nagy nemzetközi nyomást von maga után, ugyanis a jelenlegi helyzetben Magyarország visszavonja Ukrajna támogatását az európai fórumokon, amíg az nem hajlandó rendeleteiben figyelemmel lenni a magyar kisebbségre. A Kreml politikáját és az orosz befolyást erősen ellenző USA számára ez kedvezőtlen, mivel érdekük Ukrajna európai integrációja. A kérdésről tárgyalások folynak, mivel a konfliktus a gazdasági érdekellentét mellett rengeteg, az emberi jogokkal kapcsolatos jogsértés miatt folyó vitából áll.

  Mennyit érez ebből egy kisember?

Mivel Kárpátalján nagy az etnikai keveredés, és sok a vegyesházasság, nem igazán találunk olyan családokat, amik legalább közvetetten ne rendelkeznének ukrán rokonsággal – vagy akár fordítva. Az egymás szomszédságában élő, egymásra rászoruló közösségek alapvetően békében élnek egymás mellett, a helybéli ukrán lakosok nem diszkriminálják a magyarokat származásuk vagy nyelvük miatt. A magyarok többségét tehát személyesen még nem érte atrocitás.

Aggodalomra ad okot azonban a média negatív, ellenséges hangvétele a magyarokról. Televíziós csatornákon közvetítenek a magyarok gyanús tetteit (is) bizonygató műsorokat, valamint megjelentek bizonyos posztok alatt a gyűlölködő megjegyzések a közösségi média felületein is. Probléma továbbá, hogy a média szolgáltatásain belül a „magyar kérdés” kevés támogatóra talált, nincsenek neves újságírók vagy nagy befolyású közszereplők, akik támogatnák a kisebbségi konfliktus minél hamarabbi elsimítását. Folyamatos nyomás alatt tartja még a kettős állampolgárság kérdése az itt élőket. A bevezetett szigorítások, a határon való erre irányuló ellenőrzések megnehezítik a mindennapi életet, a magyar nyelven való felszólalás büntetése nagyban akadályozza a fejlődésnek indult nemzeti-kisebbségi kulturális élet fejlődését és terjedését. A körülmények nehezedése miatt egyre több magyar fiatal költözik Magyarországra, a társadalom egyértelműen öregszik, csökken a jövőt építő közeg, fogyatkozik az értelmiség. A magyarokat – bár személyes támadás ukrán állampolgárok felől ritkán fordul elő – a kormány a megélhetés sokoldalú ellehetetlenítésével diszkriminálja.

Mi várható?

Mivel az orosz-ukrán konfliktus rendeződése a közeljövőben nem tűnik valószínűnek, a magyar-ukrán konfliktus megoldása kerül előtérbe. Amennyiben ez nem történik meg, mindkét oldalról nagyobb nyomás gyakorlása várható a másik fél felé. Ez a fajta „prés” Kárpátalja gazdasági összeroppanásához vezethet, a fellépő munkaerőhiány és az együttműködés hiánya miatt. Kérdés, hogy hogyan reagál Magyarország a nyugatról gyakorolt nyomásra, Ukrajna mennyire tartja még szem előtt az EU tagság fontosságát, és mennyire kompromisszumkész ennek érdekében.  

 

Popovics Kinga

Ki a bajor választás igazi győztese?

Október 14-én, vasárnap újabb jelzésértékű választási eredménye mutatta a német politika világában beálló változásokat, amik habár csak tartományi szintre vonatkoztak (Bajorország), ám mégsem tekinthetjük teljesen függetlennek az események alakulását az országos szintű politikától.

A tartományi választás győztese természetesen Angela Merkel kereszténydemokrata CDU pártjának bajor testvére, a CSU lett, azonban a számok mégis azt diktálják, hogy a CSU vesztette a legtöbbet Bajorországban. A sokáig egyeduralkodónak számító párt 37,2 százalékos támogatottságával történelme legrosszabb választási eredményét érte el 1950 óta, így most merőben új helyzettel szükséges szembenézniük: koalíciós partnerre van szükségük a kormányzáshoz. Ehhez szóba jöhetnek a választás igazán nagy nyertesei, a Zöldek (die Grüne), akik már számos tartományban megmutatták, hogy képesek közösen kormányozni a CSU/CDU pártokkal. Ennek ellenére a legkézenfekvőbb választásnak a Freie Wähler („Szabad választók") párt tűnik, akik politikai programjukban leginkább egyeznek a CSU elképzeléseivel, és zömében konzervatív választótáboruk számára is teljesen elfogadható lenne megállapodás.

bajor_valasztas.jpgA Zöldek méltán ünnepelhettek: 2013-hoz képest sikerült megduplázniuk támogatottságukat,
és 17,5 százalékos eredményükkel a második legerősebb párttá léptek elő Bajorországban.

Nem esett szó még az SPD eredményéről, akik gyakorlatilag megsemmisültek Bajorországban: az előző tartományi választási eredményükhöz képest támogatottságuk felére esett vissza, mindössze a szavazók 9,7 százaléka voksolt rájuk. Az eredmény hatására azok a hangok is erősödhetnek az SPD-n belül, akik szerint hiba volt csatlakozni a nagykoalícióhoz országos szinten, és a mielőbbi kilépést szorgalmazzák a kormányzásból, hogy így határozott ellenzéki politizálás segítségével erősödhessenek meg.

Ezzel tovább folytatódik a történelmi, mély beágyazottságú néppártok visszaesése, míg a választópolgárok egyre inkább fordulnak a modern, konkrét üzenetet közvetítő formációk felé. Ezzel szemben például a CSU programja méltán tűnhetett ódivatúnak, illetve az sem segítette sikerességüket, hogy gyakran kerültek nyílt vitába az országos politika szintjén testvérpártjukkal, a CDU-val. A migrációs politika bírálatával, de konkrét akciók hiányával Horst Seehofer és Markus Söder mindössze annyit ért el, hogy szavazóik szemében hiteltelenné váltak, és keményvonalas konzervatív szavazóik az AfD-hez, míg mérsékeltebb támogatóik a Zöldekhez vándoroltak.

Végül kiemelendő, hogy az AfD növekedése úgy tűnik, hogy megállt, legalábbis, ami a nyugati országrészt illeti (nyugat alatt a volt NSZK tartományait értjük ebben az esetben), hiszen mostani 11 százalék körüli eredményük várhatóan Hessen tartományban is megismétlődhet a következő tartományi választás alkalmával. Más kérdés, hogy a volt NDK területén közel áll a párt ahhoz, hogy a legerősebb támogatottságú párttá váljon, így 2019-ben Thüringiában, Brandenburgban és Szászországban is komoly esélyesnek számít. Vagyis nem teljesen alaptalan az a gondolat, hogy hiába omlott le közel 30 éve a Berlini fal, Németország továbbra sem felejtette el a megosztottságot, legalábbis, ami a gondolkodásmódot illeti.

Mindenesetre a történések továbbra sem veszítenek lendületükből, hiszen nagyjából másfél hét múlva, október 28-án újabb tartományi választást rendeznek az egyik leggazdagabbnak számító Hessenben. Az előzetes várakozások szerint itt már sokkal izgalmasabb versengés várható, hiszen a közvéleménykutatók egyaránt 20-25 százalék közé saccolják a CDU, az SPD, és a Zöldek támogatottságát is. Vélhetően ez a választási eredmény komolyan meghatározza majd a jövőbeli országos politikai irányvonalakat is.

Tovább következmények olvashatóak még a bajor választás kapcsán a Zeit cikkében:
https://www.zeit.de/politik/deutschland/2018-10/bayern-wahl-csu-spd-gruene-afd-wahlergebnis

Péterfi Csaba

Az Európai Unió felépítése és működése

Mostanában sok vita folyik az Európai Unió működéséről: hogyan lehetne átalakítani az uniós intézményrendszert, hogy az hatékonyabban működjön; nemzetekfelettiség kontra kormányköziség, stb. Az Európai Unió szervezete és működése meglehetősen bonyolult, ugyanakkor ahhoz, hogy az ilyen és ehhez hasonló vitákat megértse az ember, ismernie kell az Unió felépítését – ebben a cikkben, legalább nagy vonalakban próbálom bemutatni a kedves Olvasónak az uniós intézményrendszert a tisztánlátás érdekében.

Az EU történetében korábban az Európai Parlament (EP) nem úgy működött, mint ahogy egy átlagos nemzeti parlament; sőt, még most sem rendelkezik minden olyan jogkörrel, amivel például a magyar Országgyűlés igen (lásd: képviselők jogszabálykezdeményezési joga). A Parlament tagjait eredetileg kinevezték, nem pedig választották; az első európai parlamenti választásokat 1979-ben tartották. Jelenlegi hatásköreit fokozatosan ruházták rá, illetve vonta magához: az eredetileg konzultációs testület beleegyezése 1975-től szükséges a költségvetés elfogadásához, annak végrehajtását ellenőrzi. A jogalkotásban hosszú ideig csak véleményezési szerepe volt, majd ez a szerep 1987-től kezdve 30 év alatt fokozatosan kibővült egészen addig, hogy a 2007-ben elfogadott Lisszaboni Szerződés a rendes jogalkotási eljárásban (ami lefedi az EU-s hatáskörben lévő ügyek jelentős részét) a jogszabályok meghozatalát az EP támogatásához köti. A Parlamentnek jelenleg 751 képviselője van, plenáris üléseit Strasbourgban, bizottsági üléseit Brüsszelben tartja, elnöke az olasz Antonio Tajani, az Európai Néppárt tagja.europai_parlament.jpg

Az Európai Parlament plenáris ülésterme Strasbourgban / Forrás: Európai Parlament honlapja

Általában az EU végrehajtó hatalmaként, „kormányaként” szoktak hivatkozni az Európai Bizottságra, ez utóbbi elnevezés azonban enyhe túlzás, figyelembe véve, hogy 1) az EU általános stratégiáját a kormány- és államfőkből álló Európai Tanács határozza meg, 2) a közös kül- és biztonságpolitika (KKBP) területén alig rendelkezik hatáskörökkel. A Bizottság mindig is egy nemzetek feletti jelleget képviselt az EU-ban, dinamizmusa és cselekvőképessége viszont nagyban függ az éppen aktuális elnöktől. A Lisszaboni Szerződés óta az elnök hatalma megnőtt a testületen belül: ettől kezdve beleszólása van a biztosok közti munkamegosztásba (melyik tagállam biztosa milyen területért felel), meghatározza a testület politikai iránymutatását és a Bizottság belső szervezeti felépítését. A Bizottságnak az elnökkel együtt 28 tagja van, minden biztos egy területért felel, de a testület együttesen felelős a Parlamentnek. Az EP szerepe a Bizottsággal szemben kettős: a Bizottság által előterjesztett jogszabály-tervezeteket elfogadja (vagy nem), illetve a Tanáccsal közösen megválasztja az elnököt, figyelemmel az EP választások eredményére – magyarán a választásokon legtöbb mandátumot szerzett pártszövetségből kerül ki a Bizottság elnöke. Ugyan erre kifejezett jogköre nincs, előfordult már, hogy az EP nyomására le kellett mondania a Bizottság elnökének: Jacques Santer 1999-ben korrupciós ügyek miatt kényszerült lemondani. A Bizottságnak azonban csak egy részét teszi ki a biztosok testülete; a Bizottság szervezetrendszerén belül a Főigazgatóságokon és a Szolgálatokon hozzávetőleg 32 ezer ember dolgozik. A Bizottság feladat- és hatásköreit általában négy csoportba szokás sorolni: jogszabályokat kezdeményez; „a szerződések őre”, azaz vizsgálja az uniós szerződésekben foglaltak betartását; végrehajtó funkciót tölt be, ami jelenti 1) az Európai Tanács döntéseinek végrehajtását, 2) saját hatáskörben hozott döntések végrehajtását. Emellett pedig negyedikként kezeli az uniós pénzügyeket: elkészíti az EU éves költségvetését és felügyeli az uniós források elköltését.berlaymont.jpg

A Berlaymont-épület, az Európai Bizottság otthona, Brüsszel / Forrás: Wikipédia

A fent említett két szervhez képest az Európai Unió Tanácsa (továbbiakban: Tanács vagy Miniszterek Tanácsa) kormányközi jellegű, tehát a tagállami kormányok akaratát juttatja érvényre. 10 formációban ülésezik, amik különféle uniós szakpolitikákat fednek le (pl. külügyek, versenyképesség) ezekben a tagállami miniszterek vagy államtitkárok vesznek részt. A Bizottsághoz hasonlóan nem csak a „felső vezetésből” áll, hanem komoly előkészítő szakapparátus dolgozik a Tanácsban, így a döntéshozatalnak három szintje van. A legalsó szinten a tanácsi munkacsoportok találhatók, amikben a tagállami szakértők üléseznek és készítik elő a következő szint számára a döntések meghozatalát. A középső szintet egyrészt az állandó képviselők bizottsága, a COREPER jelenti. Minden tagállam delegál egy állandó képviselőt a Tanácsba (jelenleg Várhelyi Olivér), aki ebben a bizottságban képviseli a tagállami érdekeket. A középső szinthez tartoznak még további előkészítő bizottságok, ahova pedig az egyes tagállami szakminisztériumok küldöttei vitatják meg az eléjük kerülő ügyeket. Ennek a szintnek szintén a döntéselőkészítés a feladata, célja, hogy a felső szinten, azaz a miniszteri szinten az ülések a lehető leggyorsabban folyhassanak, azokon a lehető legkevesebb vita folyjon. A Tanács feladatait 5 pontban lehet felsorolni: részvétel az uniós jogalkotásban; tagállami szakpolitikák koordinálása; meghatározza és végrehajtja a közös uniós kül- és biztonságpolitikát; az EU nevében tárgyal és köt nemzetközi szerződéseket; részt vesz az uniós költségvetés elfogadásában. A Tanács elnöki pozícióját félévente más tagállam tölti be, olyankor azon tagállam képviselője vezeti az üléseket, nagyobb ráhatást tud gyakorolni azokra, így a neki fontos ügyeket helyezheti előtérbe. Az elnökséget 2018 júliusa és decembere között Ausztria tölti be. Itt kell még megemlíteni az eurócsoportot, ami egy informális testület, tagjai az euróövezeti tagállamok pénzügyminiszterei; itt vitatják meg az euróval kapcsolatos kérdéseket és biztosítják a szoros koordinációt az euróövezeti tagállamok gazdaságpolitikáit illetően.

Az uniós politika legfelső szintje az Európai Tanács, ahol az egyes tagállamok állam- és kormányfői üléseznek (Magyarországról a miniszterelnök vesz részt, de Franciaországból a köztársasági elnök; ez a közjogi berendezkedéstől függ), mellettük még az Európai Tanács elnöke (Donald Tusk) és az Európai Bizottság elnöke a testület tagjai. Ezen a szinten azokat a politikailag érzékeny és összetett kérdéseket vitatják meg, amik a tagállamok vezetőinek személyes egyeztetését kívánják. Itt határozzák meg az EU stratégiai céljait és az iránymutatásokat a Bizottság számára, amiket annak végre kell hajtania. Itt döntenek a legfontosabb, a KKBP körébe eső kérdésekről is. A testület legalább félévente kétszer ülésezik Brüsszelben, de bármikor összehívható. Az Európai Tanács az eléje kerülő kérdésekben általában egyhangúan dönt, az uniós szerződések néhány esetben többségi vagy minősített többségi döntéshozatalt írnak elő.europai_vezetok.jpg

Az európai vezetők az Európai Tanács ülésén, Szófia, 2018. május 17. / Forrás: https://www.politico.eu/article/mother-of-all-eu-summits-european-council-angela-merkel-migrants-eurozone-brexit/

Ezen négy fontos politikai szerv mellett léteznek még további uniós intézmények, amiket csak érintek most. Az Európai Unió Bírósága az EU-nak azon intézménye, ami (többek között) az uniós jog értelmezését végzi döntésein keresztül, vizsgálja az uniós és nemzeti jogok összhangját (előzetes döntéshozatali eljárás) és keresetre megállapítja a tagállami kötelezettségszegést. Minden tagállam egy bírát delegál, az ő munkájukat 11 főtanácsnok segíti véleményével. A Bíróság Luxembourgban ülésezik. A szintén luxembourgi székhelyű Európai Számvevőszék az uniós intézmények és az uniós forrásokból részesülő szervezetek gazdálkodását vizsgálja, emellett véleményt nyilvánít az éves uniós költségvetésről is. Az európai jegybank szerepét tölti be az Európai Központi Bank, melynek székhelye Frankfurtban található. Fontos, hogy nem ő maga bocsátja ki a pénzérméket és bankjegyeket, az a tagállamok feladata, de ez a szerv engedélyezi a pénzkibocsátást. Ezeken kívül léteznek még további uniós hivatalok, mint az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF), illetve számtalan uniós ügynökség, amit nehéz lenne felsorolni is.

 

Németh Olivér

Mélyreható véleménykülönbségek - Recep Tayyip Erdoğan látogatása Berlinben

 

 letoltes.jpg Az elmúlt hét legfontosabb külpolitikai eseménye Németországban vitathatatlanul Recep Tayyip Erdoğan három napos diplomáciai látogatása volt. A török államfő először Berlinben találkozott Angela Merkel kancellárral, és Frank-Walter Steinmeier államfővel, majd Kölnben is tiszteletét tette, ahol részt vett Nyugat-Európa jelenlegi legnagyobb mecsetének átadó ünnepélyén. A látogatás a kötelező diplomáciai tiszteletkörök mellett alapvetően feszültnek nevezhető, több alkalommal is bírálatok fogalmazódtak meg a török belpolitikai gyakorlat kapcsán.

Angela Merkel többek között a sajtószabadságot, a jogállamiságot, és az emberi jogok betartását kérte számon a török államfőtől, mindemellett kifejezte igényét a jelenleg Törökországban fogvatartott német állampolgárságú újságírók szabadon engedésére. Ezzel szemben Erdoğan azzal érvelt, hogy a német fél jobban tenné, ha tiszteletben tartaná a török bírósági döntéseket, hiszen fordított esetben Törökország sem törekedne a német állami jogrend befolyásolására. Erdoğan kitért arra is, hogy Németország jobban tenné, ha betiltaná Fethullah Gülen mozgalmának német szárnyát, amit Erdogan igyekszik egybemosni a kurd munkáspárttal (PKK), és felelősként tekint rá a két évvel ezelőtti meghiúsult puccskísérlet kapcsán.

A találkozó során szóba került a közel-keleti rendezés kérdése is, ehhez kapcsolódóan a felek megállapodtak egy októberi tanácskozásról, ahol Szíria helyzetét kívánják rendezni az oroszok és franciák bevonása mellett. Az egyeztetés fókuszában a felkelők által tartott Idlib helyzete lesz.

A berlini látogatás nem múlt el a helyi török közösség körében sem teljesen visszhang nélkül. Az utcákon több ezer török származású német állampolgár fejezte ki ellenérzését, illetve tüntetett a török vezető mellett.

Mindenesetre, igen valószínű, hogy a német elit továbbra is csupán szavak és intelmek formájában kívánja dorgálni török partnerét, hiszen NATO tagállamként, milliós kisebbség anyaországaként, és a migrációt mérsékelni hivatott határvédelmi megállapodás szerződő feleként Törökország továbbra is megkerülhetetlen partner Németország és az Európai Unió számára. Hosszútávon valószínű, hogy ezek a gyakorlati megfontolások felülírják a jogállamisággal kapcsolatban megfogalmazott aggályokat.

 

Teljes részletességű beszámoló itt érhető el a látogatásról:

https://www.zeit.de/2018-09/recep-tayyip-erdogan-inhaftierung-deutsche-loesung-angela-merkel

 

Péterfi Csaba

 

Az osztrák soros elnökség prioritásai és a magyar érdekek – Migráció

Az EU Tanácsának soros elnökségét július elsejétől Ausztria tölti be, és az év végén jár majd le féléves megbízatása, hogy biztosítsa a Tanácsban az Unió munkájának folytonosságát. Az elnökségi trióban Észtországot és Bulgáriát követte a sorban. 1995-ös csatlakozása óta 1998 és 2006 után most harmadszor tölti be ezt a tisztséget, melyet a „Védelmet nyújtó Európa” jelmondat határoz meg. A bolgár elnökség prioritásait félig megtartva a nyugat-balkáni fókusz mellett az osztrák elnökség a menekültügyi és migrációs kérdésekre, a külső határok védelmére, a radikalizálódásra, a terrorizmus és a szervezett bűnözés elleni küzdelemre, illetve az európai értékek védelmére koncentrál a programjában.

kartal1.png

Az EU Tanácsának és az osztrák elnökségnek a logója

Forrás: https://www.consilium.europa.eu/hu/council-eu/presidency-council-eu/

 

Az osztrák kormány álláspontja szerint főként a szubszidiaritás elvének alkalmazására van szükség a program célkitűzéseinek eléréséhez, azaz, hogy minden döntést és végrehajtást a lehető legalacsonyabb szinten kell meghozni, ahol a legnagyobb hozzáértéssel rendelkeznek. Az elnökség átvétele előtt Sebastian Kurz osztrák kancellár hangsúlyozta, hogy Ausztria előrelépést kíván elérni az Unió külső határainak védelme körül kialakult vitában. Kifejtette, hogy nem az unión belüli határellenőrzést, hanem a külső határok teljes biztosítását kell elérni, egyebek mellett az unió határvédelmi ügynöksége (Frontex) erősítésével, hogy az biztosítani tudja a migrációs beáramlás csökkentését, amivel egyidejűleg meg kell tudni előzni a tengereken illegális átkelésekkor bekövetkező haláleseteket is. Ez a célkitűzés már Sebastian Kurz kancellár, akkori pártelnök 2017. szeptemberi választási kampányában is hangsúlyosan megjelent. Több fórumon is megerősítette, hogy az osztrák EU-elnökség középpontjába Európa illegális migrációval szembeni védelmét állítja és Ausztria új irányt szeretne az EU migrációs politikájában, a kötelező elosztás mellőzésével.

 

A júniusi V4-kormányfők és az osztrák kancellár budapesti csúcstalálkozóján a felek egyetértettek abban, hogy Európának képesnek kell lennie megvédeni a saját határait és biztonságot adni a polgárainak. A V4-es elvárások és remények abban fogalmazódtak meg, hogy az osztrák elnökség után az EU egy erősebb és biztonságosabb közösséggé váljon, mint amilyen most. A magyar javaslat az volt, hogy migráció ügyében a hangsúlyt azokra a kérdésekre érdemes helyezni, amelyekben egyetértés alakítható ki, ilyen például a határvédelem és az EU-n kívül létrehozandó külső menekülttáborok fontossága. Az erős Európa feltétele a jó elnökség, ezért Magyarország érdeke is, hogy az osztrák elnökség sikeres legyen.

 kartal_2.jpg

V4-Ausztria kormányfői találkozó Budapesten 2018. június 21-én

Forrás: Kovács Márton (http://v4.gov.hu/v4-ausztria-kormanyfoi-talalkozo-budapesten)

2018. szeptember 12-én új előterjesztést tett az Európai Bizottság annak érdekében, hogy megszülessen a kompromisszum a határigazgatás és a migráció kezelésének reformjáról, a javaslatok megerősítik az Európai Határ- és Parti Őrségét (Frontex) és az Európai Unió Menekültügyi Ügynökséget annak érdekében, hogy a tagállamok mindenkor teljes körű uniós műveleti támogatást vehessenek igénybe. A javaslat szerint tízezer fős műveleti személyzetből álló készenléti alakulatot hoznak létre 2020-ig, illetve a külső határon fekvő országoknak át kell adniuk nemzeti kompetenciájuk egy részét a Frontex EU-s határ- és partvédelmi szervezetnek. A magyar kormánynak ez azért elfogadhatatlan, mert így a nemzeti szuverenitást feladva nem Magyarország döntene arról, ki léphet magyar területre és ki nem. A Bizottság javaslatait a német és az osztrák kormány is támogatta, Sebastian Kurz külön kiemelte, hogy Ausztria már régóta sürgeti mindazt, amit Jean-Claude Juncker javasolt: "jelesül a Frontex megerősítését 2020-ra, és mandátuma kiterjesztését is, hogy együttműködhessen tranzitországokkal”. Elemzők számításai alapján tízezer ember nem elég az európai határok védelmére és a közös, hatékony határvédelem csak úgy képzelhető el a Frontex-szel, ha az Európai Unió összes tagállama valóban lezárná a határait a gazdasági bevándorlók előtt és csak a menekülteket engedné be.

kartal3.jpg

Sebastian Kurz és Angela Merkel

Forrás: AFP

A szeptember 20-ai Salzburgban tartott EU-s tagországok állam-, illetve kormányfőinek informális találkozója előtt Sebastian Kurz kifejtette, hogy a bevándorlók elosztásának mechanizmusa nem fogja megoldani a migrációs krízist, és a válság megoldásának megközelítése továbbra is különböző marad a tagállamok között. Ugyanakkor előremutatónak nevezte, hogy az Európai Unió a külső határok védelmének megerősítése mellett döntött. Peter Pellegrini szlovák kormányfő viszont kiemelte, hogy a Frontexnek kiegészítő megoldásként kellene működnie, nem pedig olyanként, amely helyettesíti a független határőrségeket és a tagállamok ilyen egységeit. A magyar delegáció a csúcstalálkozón ezúttal az osztrák elnökségnek adta át a magyar javaslatot, amely arról szól, hogy akkor lenne szükség a Frontexre; amikor egy tagállam nem tudja vagy nem akarja ellátni a schengeni határok védelmét, ugyanis Magyarország ragaszkodik azon jogához, hogy az ő feladata megvédeni határait.


kartal4.jpg

A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közzétett képen Orbán Viktor kormányfő és Sebastian Kurz osztrák kancellár tárgyal az EU salzburgi csúcstalálkozója előtt 2018. szeptember 19-én. Mellettük Takács Szabolcs, a Miniszterelnökség uniós ügyekért felelős államtitkára.

Forrás: MTI Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda / Szecsődi Balázs

Kovalovszki Kartal

Katar került ki győztesként a szaúdi blokádból

Visszafelé sült el a Katar-ellenes kvartett tevékenysége: a jelenlegi trendek azt mutatják, hogy a Szaúd-Arábia vezette blokád hatására Katar stratégiailag és gazdaságilag is előnyösebb helyzetbe jutott, miközben az igazságtevő szerepében tetszelgő Szaúd-Arábia pedigréje ismét megcsappant – írja a Foreign Policy.

„Egy éve államok egy Szaúd-Arábia vezette csoportja történelmi földi, tengeri, és légi blokádot intézett Katarral szemben. A nyomásgyakorlás célja az volt, hogy rákényszerítsék Dohát egy sor követelés teljesítésére, melyek között az iszlamista szélsőségesek közel-keleti támogatása volt a legfajsúlyosabb, ideértve e csoportok bahreini, egyiptomi, emírségekbeli és szaúdi sejtjeinek pénzelését – utóbbi négy állam híresült el ezáltal a Katar-ellenes kvartettként.”

„Egy évvel később olybá tűnik, hogy Katar nem csak átvészelte a vihart, hanem a konfliktus fő nyerteseként emelkedett ki. A Katar-ellenes kvartett ugyanis kudarcot vallott azon célkitűzése kapcsán, hogy kikényszerítse 13 követelésének teljesítését Katartól, ideértve az Al-Dzsazira és más médiumok felszámolását, melyeket Dohához kötnek, valamint a különféle szunnita és síita milíciák támogatásának beszüntetését a térségben.”

„A kvartett valós célja inkább abban állt, hogy Katart egy vazallus állammá tegyék, mely képtelen önálló külpolitika megvalósítására. Ennek érdekében a szaúdi tábor nagy erőfeszítéseket tett a nyugati fővárosokban, hogy fokozza a diplomáciai nyomást Kataron, s hogy a közvéleményt ellene fordítsa.”

„De pont e törekvések hatására a krízis Katar javára fordult. Trump erőteljes kritikát fogalmazott meg Szaúd-Arábiával szemben, főleg annak terrorizmust támogató tevékenységét illetően, s az elnök e kontextusban ismerte el Katar fejlődését ez ügyben. Ahelyett, hogy az elemzőket és politikusokat arról győzték volna meg Nyugaton, hogy Katar jelentős problémákkal küzd, melyekkel el kell számolnia, a hatás javarészt pont az ellenkezője lett.”

„Az eredmény az lett, hogy a kvartett országai szenvedtek el jelentős visszalépést a reputációjukat illetően. Szaúd-Arábia régóta fennálló törekvéseit arra nézve, hogy Doha líbiai és szíriai szélsőségeseket támogató lépéseit kritizálja, aláaknázta a számos szakértői vélemény, melyek a blokádot követték.”

„Amíg a Katar-ellenes kvartett kormányai azt közvetítik, hogy Irán és csatlósai jelentik a legnagyobb fenyegetést, a Közel-Kelet arab népessége egyre nagyobb számban jut arra a meggyőződésre, hogy maga a kvartett jelenti azt az autokrata összeesküvést, melynek célja, hogy útjába álljon a 2011-es felkelésekkel megindult új vágyakozásoknak és politikai változásoknak. Szaúd-Arábia és szövetségesei nyíltan vállalják külpolitikájukban, hogy minden iszlamista forradalmi törekvés ellenében állnak. Katar ezzel szemben barátságosan viszonyul az arab világ változást kívánó politikai erőihez, nem csupán azért, mert így a szaúdi csalárdság áldozataként tudja magát lefesteni.”

A teljes cikket a következő linken olvashatja:

http://foreignpolicy.com/2018/06/04/qatar-won-the-saudi-blockade/

ricsi_1.jpg

Holló Richárd

Mit jelent az olasz kormányválság Európa számára?

A március 4-én lezajlott választások óta Olaszországban a két szélsőjobboldali erő, az Öt Csillag Mozgalom (M5S) és az Északi Liga között zajlottak - meglehetősen döcögősen - a koalíciós tárgyalások. Miután azonban Sergio Mattarella államfő elutasította, hogy kinevezze az euroszkeptikus Paolo Savonát gazdasági és pénzügyminiszterré, úgy tűnik, hogy megszűntek a szélsőjobboldali koalíciós kormány megalakításának lehetőségei, a megoldást pedig egy technikai jellegű nagykoalíció vagy egy újabb választás jelentheti.

Ha megnézzük a két párt bázisát, érthető, miért nem sikerült egyszerűen közös nevezőre jutniuk: a M5S elsősorban a szegényebb délen, míg a Liga a gazdagabb északon népszerű. Éppen ezért nem biztos, hogy egy megismételt választás elmozdítaná az erőviszonyokat, ráadásul gondolni kell a 2019-es európai parlamenti választásokra is, ahol el lehet érni azokat a változásokat, amiket az olaszok akarnak az EU-ban.

Elsősorban a gazdasági-társadalmi problémákban keresendő a szélsőségek ilyen mértékű előretörése Olaszországban. Az alacsony produktivitás, demográfiai gondok és gyenge kormányzás rányomták a bélyegüket az elmúlt évtizedek fejlődésére, az ezek megoldására szánt reformok pedig sikertelenek voltak, ráadásul a kormányzati kommunikáció brüsszeli nyomásnak aposztrofálta az esetleges megszorításokat. Ezeknek köszönhetően most a gazdaságnak nagyon komoly strukturális reformokra van szüksége, amire nem megoldás sem az EU szorgalmazta fiskális szigor, sem a populisták által hirdetett költekezési politika sem.

Belföldön a megoldást a rosszul teljesítők támogatása helyett a ténylegesen produktív ágazatok, a piacra belépők támogatása jelenthetné, azzal együtt, hogy otthon tartják a képzett fiatalokat. Ehhez szükség lesz arra is, hogy elfogadtassák az EU-val az ideiglenesen magas kormányzati költekezést a befektetések miatt, de fontos az is, hogy a felek megtanuljanak bízni egymásban.

Bármilyen párbeszéd megkezdésének alapfeltétele egy hitelképes kormány felállása, és ez nem feltétlenül zár ki egy populista M5S-Liga koalíciót. Ugyan gazdasági terveik kevéssé meggyőzők, de nem feltétlenül kell az EU-nak sem fenntartania a status quo-t; kompromisszumkész hozzáállással összehozhatnak egy növekedési stratégiát, ami segítene újra talpra állítani az olasz gazdaságot. Ellenkező esetben nagy esélye lehet egy újabb komoly euróválságnak, ami az EU jelenlegi felépítését veszélyeztetné.

A teljes cikket itt olvashatja el:
https://www.project-syndicate.org/commentary/italy-crisis-europe-future-by-lucrezia-reichlin-2018-05?a_la=english&a_d=5b0ea71e78b6c719e849706c&a_m=&a_a=click&a_s=&a_p=homepage&a_li=italy-crisis-europe-future-by-lucrezia-reichlin-2018-05&a_pa=curated&a_ps=main-article-a2

oliver_4.jpg

Németh Olivér

Macron késznek érzi Líbiát a választásra

Kedden csúcstalálkozót tartottak Párizsban melyen a szembenálló líbiai vezetők és több mint 20 ország diplomatái vettek részt. A találkozó kezdeményezője Emmanuel Macron, Franciaország köztársasági elnöke volt. Szerinte itt az ideje választásokon rendezni a líbiai kérdést, és ehhez úgy látszik, hogy a résztvevők részéről a szándék is megjelent, legalábbis a nyilatkozatok terén.

Nem ez lenne végülis az első választás, amin a Kadhafi nélküli Líbia átesik, és feltehetően nem is ez lenne az, amelyik rendezi a viszonyokat. A választás ugyanis a politika eszköze, aminek legfőbb hozadéka, a törvényes vezetés mellett, a békés és fegyvertelen konfliktusrendezés. Csakhogy Líbiában az olaj mellett a fegyverek is szédítő mennyiségben állnak rendelkezésre, a reguláris hadsereg kötelékein kívüli fegyverhasználókból pedig óvatos becslések szerint is több mint 200.000 van, és ezek csak az „amatőrök”. Ha pedig hozzátesszük, hogy a két nagy szembenálló fél kezében egyaránt van hatalmi motiváció, külföldi támogatás és pár ütőkártya is, akkor érdemesnek tűnik figyelni a Líbiát évek óta tanulmányozó NGO-k aggodalmaira is.

„Macron üdvözölte a nyilatkozatot és azt mondta, hogy ez fordulópont azon törekvések terén, hogy egy megállapodás jöjjön létre Líbiában. „Most egyértelműen elkötelezettek vagyunk az ország és az iránt, hogy a parlamenti és elnöki választásoknak egy megállapított menetrendje legyen.”"

Málta miniszterelnöke, Joseph Muscat egy tweetben erősítette meg: “Pozitív, hogy a #párizsi konferencián résztvevő összes #líbiai párt megegyezett egy menetrendben, ami decemberben választásokhoz vezetne. Reménykedjünk és segítsük őket, hogy tarthassák ezt a vállalást.”

A csúcstalálkozó előtt megszólalva Macron azt mondta: “Legjobb érdekünkben áll Líbia stabilitásáért dolgozni, a saját biztonságunk érdekében.”

Olasz politikusok szerint úgy látszik, hogy Macron kiéhezett rá, hogy egy nagyobb szerepet kaparintson meg magának Líbia ügyében, amíg Olaszország belső politikai gondokkal van elfoglalva.

“Olyan mintha Macron ki akarná hozni a legtöbbet abból a pillanatból, hogy Olaszország hiányzik a líbiai dossziéból.” - írta a La Repubblica nevű olasz újság múlt héten. Olasz politikusok attól félnek, hogy a francia kormány Haftart részesíti előnyben, és úgy alakítják a körülményeket, hogy Kadhafi korábbi tábornoka legyen a fő hatalmi játékos Líbiában.

“A nemzetközi közösségnek, de mindenekelőtt a líbiaiaknak hallaniuk kell, hogy a líbiai vezetők elkötelezettek a joguralom, igazság és elszámoltathatóság jelentős javulása mellett — kiterjesztve ezeket saját felforgató erőikre is — mielőtt választásokat szerveznek” - mondta Benedicte Jeannerod a Human Rights Watchtól.

Egy másik jelentős líbiai tapasztalattal rendelkező NGO, az International Crisis Group is aggodalmát fejezte ki: “Sokkal többet kell még dolgozni ahhoz, hogy egy béketeremtő törekvés sikerrel járjon Líbiában” - mondták.

“Mint más békefolyamatokban, így Líbiában is egy érzékeny egyensúlyt kell fenntartani aközött, hogy a feleket megállapodásra késztetjük, és átadjuk nekik az irányítást” - tweetelte Jean-Marie Guehenno, a svájci székhelyű Centre for Humanitarian Dialogue szenior tanácsadója.”

Az eredeti cikk: https://www.voanews.com/a/is-libya-ready-for-elections-/4414429.html

ervin_3.jpg

Bejan Ervin

Az EU és a Nyugat-Balkán szófiai csúcstalálkozójának öt tanulsága

Tizenöt évvel ezelőtt a thesszaloniki csúcstalálkozón az Európai Unió vezetői elkötelezték magukat a nyugat-balkáni országok teljes jogú tagsága mellett, és elmondták nyugat-balkáni társaiknak, hogy összetartoznak, továbbá országaik egy napon csatlakozhatnak majd az Európai Unióhoz. De egyelőre egyedül Horvátország vált az EU tagjává.

A térség visszakerült az EU napirendjére Oroszország és Törökország növekvő befolyása miatt, így csütörtökön a bolgár fővárosban rendezett csúcstalálkozó egyik fő célja is az volt, hogy a hat nyugat-balkáni országgal újra jó kapcsolatot alakítson ki az EU. Emmanuel Macron francia elnök viszont szkeptikus megjegyzést tett, és ragaszkodott hozzá, hogy az EU-nak először a saját megreformálására kell fókuszálnia, mielőtt további bővítési kalandokba bonyolódna.

Az öt tanulság közé tartozott, hogy az EU-s tagság csupán perspektíva kérdése a nyugat-balkáni államok számára, hiszen rendkívül homályosan fogalmaz a csúcstalálkozó végső nyilatkozata. Angela Merkel, aki a Nyugat-Balkán bajnokaként jelent meg, "egyértelmű tagsági perspektíváról" beszélt, és Sebastian Kurz osztrák kancellár az országoknak az Európai Unióba vezető úton történő előrehaladását említette.

A második tanulság kapcsán az Európai Bizottság javasolta a tagsági tárgyalások megkezdését mind Albániával, mind Macedóniával, de a fő uniós vezetők nem voltak hajlandók támogatni ezt a nézetet Szófiában.

A harmadik tanulság során kijelenthető, hogy a közeljövőben senki se fog csatlakozni az EU-hoz, mert Szerbia és Montenegró esetében is a 2025-ös céldátum másodlagos az elért eredmények után, hiszen amíg kérdéses a jogállamiság, jelentős a korrupció és határviták is vannak, addig a 2025-ös céldátum csupán egy szám marad.

A negyedik tanulság a Koszovót érintő ellentmondást takarja. Ugyanis az az ország okozza a legnagyobb fejfájást, ami nyugati beavatkozás nélkül nem is létezne. Belgrád számára viszont Koszovó továbbra is egy renegát provincia, és Oroszország és Kína támogatásával megakadályozta, hogy csatlakozzon az ENSZ-hez. Az EU világossá tette, hogy sem Koszovónak, sem Szerbiának nincs esélye arra, hogy belépjen a blokkba, amíg meg nem oldják a konfliktust.

Az ötödik tanulság Bojko Boriszovnak szólt, aki a nyugat-európai attitűdöket a Balkán felé fordította. Megjegyezte, hogy ha az egész Nyugat-Balkán egy ország lenne, akkor a bruttó hazai termékének összege 96 milliárd euró lenne - ugyanúgy, mint Szlovákiában -, még a lakossága alacsonyabb lenne, mint Romániáé. Válaszul Donald Tusk megjegyezte, hogy a Nyugat-Balkán közelmúltbeli történelme meglehetősen sötétebb és bonyolultabb, mint Szlovákiáé.

"Amikor az egy főre jutó bajokról van szó, a nyugat-balkáni országok jelentősen meghaladják, Németország és Franciaország statisztikáit együttvéve." – jegyezte meg Tusk.

A teljes cikket itt olvashatja el:

https://www.politico.eu/article/eu-western-balkans-sofia-summit-takeaways-membership-talks-enlargement/  

32894464_2073682659340077_1170719114642063360_n.jpg

Kovalovszki Kartal

Az atomalku tanulságai

Milyen tanulságokat tudunk levonni az atomalku alapján a jövő diplomáciája számára? Erre a kérdésre próbál meg válaszokat adni a Council on Foreign Relations elemzése.

„A viták biztosan nagyon sokáig tartanak még, tekintettel az egyezmény pártolóira, akik szerint a kilépés az amerikai-európai kapcsolatok összeomlásához, az olajárak elszállásához, vagy akár egy közel-keleti háborúhoz vezethet.”

„Az Iszlám Köztársaság születése óta az összes elnök megpróbált diplomáciát kiépíteni Iránnal, s valószínűleg Trump sem lesz e tekintetben más. Emiatt is szükséges nagyon sok tanulságot levonni az atomalku kapcsán.”

„Az elhúzódó egyezkedések során Irán elérte, hogy egy rakás záradékot beiktassanak az egyezménybe, mely óvatosan kikövezte az útját a rezsim fejlesztési és kutatási terveinek.”

„Egy másik végzetes hibája az egyezménynek az volt, hogy rögzítette annak lehetőségét, hogy lehetséges az iráni fegyveres erők ellenőrzése, minden más területtől elválasztva.”

„Mindig is volt valami sajátos abban, ahogy Teherán és Washington képviselői európai fővárosokban alkudoznak, egyezkednek, miközben Irán legázolja a Közel-Keletet.”

„Azt is fontos leszögezni a jövő diplomatái számára, hogy minden, az atomprogramot érintő korlátozásnak állandónak kell lennie, nem szabad több záradékot engedélyezni.”

„Az Iszlám Köztársaság egy forradalmi állam, mely elkerülhetetlenül a pusztulás felé halad. Ideológiailag megfáradt, pénzügyileg kimerült, és nagyhatalmi nyomástól szenved. Amint Washington túllép az atomalkun, talán megfontolja annak új lehetőségeit, hogy arra bíztassa az irániakat, hogy újjászervezzék országukat, mely minden, fegyveres erőket érintő ellenőrzésről szóló egyezkedést feleslegessé tenne.”

A teljes cikket a következő linkre kattintva olvashatja:

https://www.cfr.org/article/trump-pulled-out-iran-deal-what-now

ricsi2.jpg

Holló Richárd

Új Irán-stratégia?

Új, egységes politika kiépülése várható az amerikai Irán-stratégiában? A Foreign Policy elemzése arra próbál rávilágítani, milyen lehetőségek merülhetnek fel az amerikai politikában, miután Trump felmondta az atomalkut.

„Donald Trump véglegesen a járdaszegélyre rúgta az iráni atomalkut – ahogy az elmúlt két és fél évben ezt folyamatosan ígérgette. Mondjanak bármit az elnökre, hű maradt szavához.”

„Nem beszélhetünk finom visszavonulásról, könnyelmű kilépésről. Az összes nukleáris programhoz köthető szankció vissza fog állni amilyen gyorsan csak lehet, az amerikai törvényeknek megfelelően. Nem később, mint november első hete, a legerősebb amerikai gazdasági szankciók összessége fogja teljes erővel sújtani Iránt.”

„A világ azon kereskedelmi szereplőinek, akik érdekeltek Irán igen problémás, 400 milliárd dolláros gazdaságában, most igen gyorsan fel kell számolniuk e érdekeltségeket, ha nem kívánják azt kockáztatni, hogy megromoljon a viszonyuk a 20 billió dolláros amerikai piaccal, ideértve annak lehetőségét, hogy amerikai dollárban hajtsanak végre tranzakciókat.”

„Ha Trump tartja a szavát azzal kapcsolatban, amit a másodlagos szankciókról állít, vagyis, hogy ellehetetleníti az iráni rezsimet attól, hogy kellő állami bevételhez jusson az amerikai érdekek megtorpedózásának pénzelésére, akkor egy olyan csekket állít az európaiak elé, melyet ők nem fognak befizetni.”

„A felmondó beszédében Trump figyelmeztetett: "Ha a rezsim fenntartja a nukleáris ambícióit, olyan problémákkal fog szembesülni, melyekkel korábban soha." A következő napon e fenyegetését tovább erősítette: "Azt tudnám tanácsolni Iránnak, hogy ne kezdjék újra az atomprogramjukat. Nagyon erősen tudnám ezt javasolni. Ha mégis így tesznek, nagyon komoly következményei lesznek."”

„Trump, és a kormányzatának tagjai nagyon hosszasan beszéltek annak szükségéről, hogy az iráni atomprogramon túl a többi, a rezsimhez köthető fenyegetést is be kell támadni, ideértve az állam regionális agresszióját és ballisztikus rakéta programját.”

„Valójában az amerikaiak egyik legfőbb jogalapja arra nézve, hogy kilépjenek az atomalkuból, az a meggyőződés volt, hogy az egyezmény megköti az Egyesült Államok kezét arra nézve, hogy előhúzhassa a leghatékonyabb nem katonai eszközeit saját érdekeinek megvédésére.”

„Jelenleg a legégetőbb kérdés az, hogy a szankciók önmagukban alkalmasak-e azoknak a reményeknek a beváltására, melyeket az elnök hozzájuk fűz. Ezzel kapcsolatban kételyek gyötörnek, s úgy hiszem, sokkal hatékonyabb lenne, ha az Irán jelentette fenyegetések összességével szemben az amerikai hatalom teljes eszköztárát mobilizálnánk.”

 ricsi1_1.jpg

A teljes cikk a következő linken olvasható:

http://foreignpolicy.com/2018/05/11/will-the-end-of-the-iran-deal-mark-the-beginning-of-an-iran-strategy-trump/

ricsi1_1.jpg

Holló Richárd

Sárga lapnál jár Afrika az IMF-nél?

Afrika elképesztő fejlődés előtt áll, mind infrastrukturálisan mind társadalmilag. Azonban ennek a fejlődésnek óriási ára van, amit a kevés bevételből gazdálkodó afrikai államok előszeretettel fedeznek hitelből, amit a súlyos költségvetési hiányok jeleznek. Ha a fejlesztések idővel nem tudnak stabil támaszt és forrást biztosítani az afrikai országoknak, akkor viszont ez az eszköz könnyen adósságcsapdához vezethet. Az IMF regionális kitekintésén erre figyelmeztetett Abebe Aemro Selassie.

A szubszaharai afrikai országok növekvő adóssági kockázatnak vannak kitéve, a nagymértékű kölcsönfelvételek és a költségvetésükben tátongó deficit miatt, még annak ellenére is, hogy összességében gazdasági növekedés van - állította kedden a Nemzetközi Valutaalap (IMF).

A józan értékelés azzal kapcsolatban érkezett, hogy az afrikai országok továbbra is kihasználják a nemzetközi adósságpiacot, és rekordszintű adósságot halmoznak fel külföldi fizetőeszközökben, amit a befektetők telhetetlen hozamkereslete csak még jobban ösztökél.

"Minket kevésbé a növekedés átlaga, inkább a növekedés üteme aggaszt" - mondta a Reutersnek Abebe Aemro Selassie, az IMF Afrika-igazgatója, a szervezet regionális gazdasági kitekintésének indulásakor Accrában.

"Mi most arra hívjuk fel a figyelmet, hogy az érintett országoknak egy fiskális konszolidáción kell majd keresztülmenniük" - mondta, hozzátéve azt, hogy az olajtermelő és más nyersanyagfüggő gazdaságok produkálták a legnagyobb adósságállomány-növekedést.

Az IMF elismerte, hogy Afrika óriási szükségletei továbbra is komoly befektetéseket fognak igényelni, hogy infrastrukturális és társadalmi fejlődés valósulhasson meg. Ám ahhoz a kontinensnek - aminek jelenleg a legalacsonyabb a GDP-hez viszonyított bevétele - önállóbbá kell válnia, hogy elkerülje egy adósságcsapda kockázatát.

"Minden ország makroökonómiai, közpolitikai eszközkészletében megtalálható a kölcsönfelvétel, és ezt használják is, hogy a költségeiket finanszírozzák - mondta Selassie. - De közép- vagy hosszútávon többségében a belföldi jövedelmeikre, adóbevételeikre kell támaszkodniuk, hogy a fejlesztési szükségleteik költségeivel megbirkózzanak."

A teljes cikk: https://www.voanews.com/a/imf-warns-rising-debt-africa-faster-economic-growth/4385775.htm

ervin_2.jpg

Bejan Ervin

Az alacsony fizetések vége: Európa alacsony munkaerőköltségű országainak béremelésre van szüksége

Craig Turp írása az Emerging Europe-on jelent meg

Josef Stredula, a Cseh-Morva szakszervezetek szövetségének (CMKOS) vezetője nem hisz abban, hogy a fizetések növekedése csehországi munkahelyeket veszélyeztetne. Az általa „bér-vasfüggönyként” is emlegetett jelenség elleni küzdelem egyik jelentősebb alakjaként Stredula egyértelmű üzenetet közvetített Brüsszelben, az Európai Szakszervezeti Intézet januári konferenciáján is: a béremelésekre szükség van, a jelenlegi állapot nem elfogadható.

Kijelentései nem meglepőek annak fényében, hogy 2008 óta jelentősen lelassult a nyugat- és a kelet-európai bérszínvonal közeledése, noha az utóbbi évben kedvező változások voltak tapasztalhatók. A szakszervezeti vezető azt is kiemelte, hogy a térségbeli bérszínvonalat nem indokolja a termelékenységbeli különbség, hiszen a fajlagos munkaerőköltség így is jelentősen alacsonyabb.

Kijelentéseit jól példázza Románia helyzete: A Román Nemzeti Bank adatai szerint a romániai termelékenység az uniós átlag 31%-a, míg a bérszínvonal mindössze 22%-a az EU-s középértéknek. Ezzel Románia az EU legköltséghatékonyabb gyártóbázisa. Hasonló összevetésben a térség minden országa nagyobb relatív termelékenységet tud felmutatni, mint Németország.

A bérek emelkedése az uniós csatlakozást követően felgyorsuló nyugati irányú migráció miatt sem halogatható tovább. 2004 óta csak Lengyelországból majd 2,3 millió ember, Bulgáriából és Romániából pedig lakosságarányosan még többen hagyták el hazájukat azok, akik a fizetésbeli különbségeket jelölték meg távozásuk okaként. Az ennek eredményeként jelentkező munkaerőhiány olyannyira égető, hogy a képzetlen munkaerő megtalálása is nehézségekbe ütközik. Egy romániai cégvezető például arról számolt be, hogy munkásai létszámának fenntartása is megoldhatatlannak bizonyult az elmúlt években.

Az eredeti írás az alábbi linken olvasható:

https://emerging-europe.com/intelligence/no-low-cost-emerging-europe-needs-pay-rise/

tomi_2.jpg

 Mészégető Tamás

Hogy üthet vissza Európa Pekingnek és Washingtonnak?

A 2021-től kezdődő uniós költségvetési periódus vitái során előtérbe kell kerülnie, és megfelelő mennyiségű forrást kell biztosítani az innovációs politika számára, máskülönben csak szemlélhetjük Kína és az Egyesült Államok versenyét – erről szól Tom Enders, az Airbus vezérigazgatójának cikke, ami a POLITICO-n jelent meg.

Európának volt egy 2000-ben elfogadott lisszaboni stratégiája, ami a versenyképességre és a tudásalapú gazdaságra helyezte a hangsúlyt. A megvalósítás már kevésbé volt sikeres, míg az Egyesült Államok képes volt megőrizni piacvezető szerepét a világban a technológia és a digitális gazdaság terén. Az USA mellé pedig feljött Kína, aki egyre növekvő befektetésekkel erősödik ezen a téren.

Hogyan lehetne ezt megváltoztatni? A szerző szerint kulcskérdés az oktatás helyzete. Egyfelől Kína pokoli pénzeket öl az oktatásba, nagyon komolyan fog nőni a kínai diplomások száma a következő évtizedekben. Ráadásul pont a STEM (természettudomány, technológia, mérnöktudomány, matematika) területeken nő majd India és Kína részesedése a világ diplomásaiból – egyes előrejelzések szerint ez az arány 60% lesz, szemben Európa 8%-ával. Ennek egyik oka például az ezen a területen meglévő gender gap.

A szerző szerint az új, 2021-től kezdődő költségvetési ciklusban komolyabb szerepet kell szánni az innovációnak. Ezt két úton lehetne elérni: ki kell választani a kulcsfontosságú projekteket, mint a mesterséges intelligencia, űrkutatás, digitalizáció, és ezekre összpontosítani a forrásokat; másrészt pedig szükséges lenne növelni az innovációra fordított források arányát a büdzsében, leginkább a Kohéziós Alap és a mezőgazdasági támogatások rovására. Emellett fontos erősíteni a kockázati tőke szerepvállalását a startupok finanszírozásában.

Lejárt az ideje annak, hogy Európa csak külső szemlélő legyen a világ innovációjában. Együtt erősebb a blokk, mint az Egyesült Államok és Kína: ha ráébred az erejére, nem kell, hogy Kína és az USA boxzsákjának szerepét töltse be.

A teljes cikket itt olvashatja el:
https://www.politico.eu/article/opinion-how-europe-can-punch-back-at-beijing-and-washington-eu-budget-mff-innovation-horizon-2020/

 oliver_3.jpg

 

 Németh Olivér

EU-n belüli szövetségek a Brexit után

Hagyományosan Nagy-Britannia volt az ellensúlya a német-francia integrációs törekvéseknek az Európai Unión belül, köré csoportosultak a kisebb súllyal rendelkező tagállamok, akiknek egyébként nem lett volna elegendő ereje szembemenni Berlin és Párizs törekvéseivel. A Brexit után azonban kénytelenek lesznek tartósabb vagy alkalmi szövetségre lépni egymással, ha érvényesíteni akarják az érdeküket, állapítja meg Paul Taylor, a POLITICO-n megjelent cikkében.

„Az olyan országok, mint Svédország, Írország, Észtország és Bulgária nagy testvérként tekintett Nagy-Britanniára, szabadkereskedelmi ügyektől kezdve a liberális gazdaságpolitikai intézkedéseken át, az Oroszországgal való szembenállásig.”

Ez alapján milyen szövetségekről beszélhetünk? Egyfelől ott a XXI. századi Hanza-szövetségnek hívott laza kooperáció Hollandia, Írország, Svédország, Dánia, Finnország, Észtország, Lettország és Litvánia között, akik együtt próbálnának meg a számukra kedvezőtlen integrációs törekvésekkel szemben fellépni. Másfelől pedig, írja a szerző, Közép-Európában új erőre kapott a Visegrádi Négyek csoportja, akik a menekültkvóták ügyében és a közös költségvetés nettó haszonélvezőinek védelmében egyeztetik álláspontjukat.

Ezek a szövetségek azonban gyakran alkalmiak, az álláspontok nem minden esetben egyeznek. Ráadásul Emmanuel Macron francia elnök is megpróbál kapcsolatokat építeni, főként Közép-Európában, hiszen pártjának szüksége van szövetségesekre a 2019-es európai parlamenti választások során és azután.

Ha egy ország egy számára kényelmetlen döntést nem kíván elfogadni, akkor az a legegyszerűbb, ha összehoz egy blokkoló kisebbséget, ezzel megakadályozva a döntéshozatalt. A rendes jogalkotási eljárásban minősített többséggel kell meghozni a döntéseket, kellő politikai alkuk árán ez megállítható. Ennek voltak mesterei a britek, nélkülük viszont kérdés, ki fogja majd össze ezeket az alkalmi szövetségeket.

Biztos azonban, hogy az EU-s költségvetés újratárgyalása során szövetségeseket kell szerezni. Azonban Németország már jelezte, hogy hajlandóak többet beletenni a britek távozásával a büdzsébe. Így pedig lehet, hogy az egyes tagállamok hajlandóak kompromisszumokra a kedvezőbb pozíciók elnyerése érdekében.

A teljes cikket itt olvashatja el:
https://www.politico.eu/article/brexit-redraws-eu-alliances-coalitions-stop-france-and-germany-deeper-integration/

oliver_2.jpg

Németh Olivér

Meglepetés választások Törökországban

Zia Weise írása a Politico-n jelent meg

Recep Tayyip Erdoğan szerdai bejelentése alapján a Törökországban legközelebb 2019 novemberében esedékes parlamenti választásokra jóval hamarabb, az idei év június 24-én fog sor kerülni. Az előrehozott választások nem titkolt célja az elnöki rendszer mielőbbi bevezetése, ezen felül a szíriai konfliktus okozta rendkívüli helyzettel indokolta a lépést a török elnök.

tomi_1.jpg

Forrás: politico.eu, Getty Images

Elemzők és az intézkedés kritikusai az említetteken túl más motivációkat is látni vélnek a lépés mögött. Az egyik a jelenleg rendkívül nagy hőfokon üzemelő, tavaly 7,4%-os GDP növekedést felmutató gazdaság, amelynek lendülete egyes szakértők szerint nem tarthat ki a jövő év végéig. Ez kulcskérdés lehet a választások szempontjából, hiszen Erdoğan népszerűségét alapjaiban meghatározza a jól teljesítő török gazdaság.

Egy másik tényező, amiért az előrehozott választásokról szóló pletykákat korábban többször elutasító Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) mégis ehhez az eszközhöz nyúlt, az a Meral Akşener közelmúltban alapított ellenzéki pártja, az Iyi Party lehet. Noha a párt támogatottságát jelentős bizonytalanságok övezik, könnyen elképzelhető, hogy képes lenne megugrani a parlamentbe jutáshoz szükséges 10%-os küszöböt (egyes felmérések 20%-ra teszik a párt támogatottságát). Ugyanakkor, ha Törökországban valóban választásokat tartanak június 24-én, akkor nem jelenthet veszélyt az új mozgalom az elnök ambícióira: a hatályos jogszabályok szerint ugyanakkor csak az a párt indulhat a választásokon, amelynek alapítása a választásokat legalább 6 hónappal megelőzően történt. Az Iyi alapító kongresszusának egyesek a párt december 28-ai, mások az áprilisi kongresszusát tartják: a szervezet egyik esetben sem vehet részt a választásokon, ha azokat június 24-én tartják.

A teljes cikk az alábbi linken érhető el:

https://www.politico.eu/article/turkey-2018-election-recep-tayyip-erdogan-surprise/

Mészégető Tamás

A nagyság átka

Legnagyobbnak lenni, áldás vagy átok? Nigéria jelenlegi állás szerint inkább az utóbbinak érzi hatalmas népességét. Bár a közel 200 milliós afrikai óriás nemzeti büszkeségének és identitásának is fontos része a nagy népesség, ez a korlátlan növekedés csak akkor nyer értelmet, ha az életminőség is hasonló ütemben nő. A fejlett országok sokszor pozitív jelenségként tekintenek a fejlődő országok városiasodásának növekedésére, és azt a modernitás és a jóléti növekedés hajtóerejeként azonosítják.

Ez azonban csak az érem egyik oldala, mivel az emberek koncentrációját fontos pl. az infrastruktúra, a tudás, a tőke és a technológia koncentrációjának is követni, hogy összességében minőségi városiasodásról és jólétnövekedésről beszélhessünk. A Lagost és a többi nagyvárost övező, és egyre hízó nyomornegyedek népessége esetében azonban egyelőre inkább csak a mennyiségi aspektust láthatjuk. Eze Duruiheoma ezekre a tendenciákra hívta fel a figyelmet az ENSZ Népességi és Fejlődési Bizottságának 51. ülésén. John Campbell, a Council on Foreign Relations magazin munkatársának összefoglalója szerint:

„Eze Duruiheoma, a Nemzeti Népességi Bizottság (NPC) elnöke, egy new yorki konferencián Nigéria jelenlegi népességét 198 millió főre, a városi népesség elmúlt ötvenéves növekedését pedig évi 6,5%-ra becsülte. (…) Felidézte a 2014-es World Urbanization Prospects előrejelzését is, miszerint 2050-re Nigéria népességének 77%-városokban fog élni.”

„A Nigériaiak tudják, hogy messze az ő országuk a legnépesebb Afrikában és erre büszkék is. Az ország lakosságára vonatkozó számítások a Világbank 186 milliójától az ENSZ ügynökségek 205 milliójáig terjednek. Egy pontos népszámlálás nagyon nehéz Nigériában, részben az infrastrukturális elmaradottság miatt. A múltban továbbá két népszámlálás is etnikai és vallási konfliktusokat szított, amit a politikusok kihasználtak.”

„Duruiheoma rámutatott New Yorkban, hogy Nigéria városi lakosságának növekedését nem kísérte „összemérhető mértékű jóléti és infrastrukturális fejlődés”. Általánosságban a gazdasági növekedés nem tartotta a lépést a népességnövekedéssel. Így lettek hatalmas nyomornegyedek a városközpontok körül. Valójában Nigériának nincsen olyan népesedéspolitikája, ami korlátozná a születések számát, továbbá a nigériaiak számára hagyományos érték a nagy család. Mégis, a gyors népességnövekedés, különösen a városiasodott területeken, komoly gazdasági, társadalmi és közegészségügyi kihívások elé állítja az országot. A hatalmas és gyors népességnövekedésből nem származik feltétlenül nemzeti erő.”

A teljes cikket a következő linkre kattintva érheti el:

https://www.cfr.org/blog/nigeria-faces-crippling-population-boom

Nigéria Népessége: https://www.populationpyramid.net/nigeria/2050/

ervin.png

Bejan Ervin

 

 

Macron az európai politikára összpontosít

 

Emmanuel Macron francia elnök számos javaslatot sorolt fel már az első hivatali évében az európai intézmények reformjára vonatkozóan, napjainkban viszont a 2019-es európai parlamenti választásokat kívánja „felrázni”.

A "La Grande Marche pour l'Europe" programja azt tartalmazza, hogy tíz minisztert és 200 parlamenti képviselőt bíz meg, akik hat hét alatt francia állampolgárok nézeteit fogják felmérni Európával és az európai kérdésekkel kapcsolatban. Az eredményeket a 2019-es európai parlamenti választásokon szeretnék majd felhasználni a populista és euroszkeptikus pártokkal szemben. Macron továbbá bátorította az összes uniós tagállamot (kivéve Magyarországot és az Egyesült Királyságot), hogy folytassanak hasonló konzultációkat, amelyek reményei szerint jó alapot képeznének az EU-szintű reformok számára.

A teljes cikk Macron Európa-vízióját mutatja be és azt, hogy mennyire kettős véleményen van az elnök a védelmi politikával, migrációval és eurózónával kapcsolatban. Emellett a cikk kitér arra is, hogy a digitális szféra innovációját úgy kívánja ösztönözni, hogy amerikai mintára létrehoznák a Fejlett Védelmi Kutatási Projektek Ügynökségének (DARPA) európai verzióját.

Macron újfajta gondolkodást hozott az európai politikába, szerinte az európai szuverenitás valójában csak az EU szintjén gyakorolható.

A teljes cikket itt olvashatja el:

https://www.project-syndicate.org/commentary/macron-2019-european-parliament-election-by-mark-leonard-2018-03

30740540_2034513116590365_2686736462963015680_n.jpg

Kovalovszki Kartal

A V4 helyzete Európai Unióban – beszámoló a 2018-as MCC Neighbourhood Dialogues konferenciáról

Idén tavasszal is megrendezésre került a Neighbourhood Dialogues nevű háromnapos konferencia, melynek - ahogy az előző években is - a Mathias Corvinus Collegium adott otthont. A konferenciasorozat legfőbb célja, hogy Magyarország a szomszédos országokkal való kapcsolatát fejlessze, és a fiatalok közti eszmecserét és együttműködést ösztönözze, olyan közös problémák és kihívások megvizsgálásán keresztül, melyek a régiós államokat érintik. Míg a tavalyi, osztrák-magyar fókuszú konferencia témája az ipari digitalizáció volt, addig idén a V4-ek Európai Unióban betöltött szerepe és helyzete volt a fő téma, kifejezetten a Csehországot érintő problémákra és kihívásokra fókuszálva.

A konferenciát Juraj Chmiel, budapesti cseh nagykövet nyitotta meg, aki beszédében az Európai Unió külső és belső problémáinak megoldásán kívül négy olyan stratégiai fontosságú területet nevezett meg, ahol a V4-es államok együttműködve sikereket érhetnek el. A nagykövet úr a közép-európai régió északi és déli része közti infrastruktúrahálózat fejlesztésén kívül a V4-ek energiabiztonságát érintő problémákat is kiemelte. Fontos problémának tartja a bevándorláspolitika ügyét is, melynek megoldását a dublini rendelet reformjában látja, az uniós biztonságpolitika megszilárdítását pedig az EU-s battlegroup-ok továbbfejlesztésével oldaná meg.

A nagykövet úr megnyitóját követte Gallai Sándor, a Budapesti Corvinus Egyetem Társadalomtudományi Kara Politikatudományi Intézet igazgatójának előadása, melynek címe „The current state of European integration” volt. Gallai kiemelte, hogy az Európai Unióban jelenleg több ellentétpár is megfigyelhető, például a centrum - periféria, vagy a kelet - nyugat ellentét. Mint az európai társadalomra nézve jelentős problémát, Gallai kiemelte azt is, hogy elmaradt az „európai identitás” kialakulása, emellett rámutatott arra, hogy a multikulturális társadalom megbukott, ennek eredményeképpen pedig megnőtt a terrorveszély.

A délelőtti előadások zárásaként Petr Boháček, az AMO Research Center cseh think-tank munkatársa adott elő „European Defense Politics” témában. Boháček már az előadás bevezetőjében kiemelte, hogy a Brexittel egy politikai vákuum jött létre, mely lehetőséget ad az európai biztonságpolitika fejlesztésére, hiszen a kilépő Egyesült Királyság mindig is ellenezte az uniós biztonságpolitikai kezdeményezéseket. Ennek keretében fejlesztendőnek tartja a PESCO-t (Permanent Structured Cooperation), illetve a European Defence Fundot, melynek költségvetése évente csupán 1 milliárd euró. Fontosnak tartotta kihangsúlyozni, hogy a NATO és az uniós biztonságpolitikai projektek céljaikat tekintve alapvetően különböznek egymástól. Amíg a NATO a nagyobb konfliktusok megoldására jött létre, addig az Európai Unió biztonságpolitikai stratégiáját kisebb krízisek kezelésére szánják. Boháček kiemelte azt is, hogy a biztonságpolitikai téren való ellentéteket, melyek az EU és az USA között húzódnak, a kiberbiztonság és kiberhadviselés területén félre lehetne tenni, és sikeresen együtt tudnának működni.

Végezetül Boháček kitért a közép-európai régió biztonságpolitikai gyengeségeire is. Szerinte a régiót még mindig az elavult posztkommunista infrastruktúra és védelmi ipar jellemzi, ennek eredményeképpen a régiós államok kiszolgáltatottak az USA védelmi technológiájának. Zárszóként megemlítette, hogy észre kell venniük az államoknak, hogy egyedül nem képesek megvédeni magukat, éppen ezért együttműködésre van szükség.

Az első nap szakmai részét Varju Krisztina, Magyarország 2017-2018. évi V4 elnökségének lebonyolításáért felelős miniszteri biztosának előadása zárta, melynek a Várkert Bazár adott helyszínt. A Várkert Bazár különleges helyszín volt az előadás szempontjából, hiszen ez egyben Magyarország 2017-2018. évi V4 elnökségének otthonául is szolgál. Az előadás a magyar elnökség főbb célkitűzéseire fókuszált, melyek az Európai Visegrád és a Globális Visegrádon kívül a Digitális Visegrád és a Globális Visegrád területei. Az elnökség szerint fontos, hogy az aktuális problémákra az EU az erős nemzetek erős Európájaként válaszoljon, illetve, hogy a V4 közös álláspontot dolgozzon ki és ezt megfelelően koordinálja az Európai Uniós döntéshozatali rendszerben. Varju Krisztina kiemelte, hogy a Regionális Visegrád célkitűzés teljesítése kapcsán szorgalmazni kell a Kelet-Közép-Európát érintő kérdések és problémák megoldását, mint például a családpolitika, energiapolitika és a hatékony infrastruktúra. Ezen felül a magyar elnökség alatt kiemelt fontosságú téma lesz a Nyugat-Balkán, illetve a Keleti Partnerség támogatása is. Végezetül Varju Krisztina kihangsúlyozta azt is, hogy a V4-elnökség egyik fő célja - az előbb említettek mellett – a közép-európai régió versenyképességének növelése, külön fókusszal az ipari digitalizáció és a régió oktatási rendszereinek fejlesztésére.

son.jpg

Nguyen Nam Son

Merre tart Oroszország és a Nyugat-Balkán kapcsolata?

Mark Galeotti elemzése a European Council of Foreign Relations oldalán jelent meg

Oroszország számára a Nyugat-Balkán elsősorban az Európai Unióval, a NATO-val és az újabban aktív külpolitikát folytató, többek között koszovói bányászati projektekbe, illetve a Belgrád-Szarajevó autópályába is befektető Törökországgal folytatott rivalizálás színtere. Mint ilyen, a térség kiválóan alkalmas Moszkva politikai eszköztárának kiaknázására: társadalmait etnikai és vallási széttagoltság, államait pedig gyenge intézmények és jelentős korrupció gyengítik.

tomi.jpg

Forrás:dw.com

A régióért orosz oldalról a Putyin bizalmasának számító Nikolaj Patrushev felel, aki korábban a Szövetségi Biztonsági Szolgálat feje volt, és aki immár 2015 vége (más források szerint 2016 eleje) óta a Kreml balkáni ügyekért felelős embere. Az ő keze minden bizonnyal benne volt a Montenegró NATO-csatlakozását megelőző puccskísérletben is, amelyben érintettségét Oroszország máig tagadja. 2018 és a közeljövő azonban egy megfontoltabb és jobban koordinált balkáni stratégiát hozhat, kevésbé direkt módszerek alkalmazásával, mivel azok többször kontraproduktívnak bizonyultak.

A Kreml rövid távú céljait a szerző 3 pontban veszi sorra: ezek egyrészt a NATO és EU további bővítésének megnehezítése, megakadályozása, illetve Oroszország regionális erőként betöltött szerepének megerősítése. Utóbbi kérdéskörben feltűnően hatékony eszköznek bizonyul a propaganda: egy 2015-ös felmérés szerint a szerbiaiak 47%-a gondolta úgy, hogy az oroszok által nyújtott pénzügyi segítség mértéke nagyobb, mint amit az EU biztosít. A valóságban a 2000-től 2013-ig terjedő időszakban több mint tízszeres a különbség az EU javára, sőt, pénzügyileg az oroszoknál még Japán is jelentősebb partnernek bizonyult.

A teljes cikk az alábbi linken olvasható:

http://www.ecfr.eu/publications/summary/do_the_western_balkans_face_a_coming_russian_storm

 

A Brexit megkönnyíthet egy az EU és India közti kereskedelmi megállapodást

„Arra tippelnek az EU-ban, hogy a Brexit nyomán valamivel egyszerűbb lesz kereskedelmi megállapodást kötni Indiával.” Így sem lesz egyszerű, teszi hozzá a szerző: India komolyan védi a piacait a hazai gazdasági szereplők javára. Ugyanakkor a britek távozásával elhárul két, tradicionálisan sok vitát kiváltó akadály: a skót whisky-re kivetett magas vámok és Nagy-Britannia erős ellenzése a liberálisabb vízumpolitika iránt.

Mivel Nagy-Britannia volt az indiai vállalatok ugródeszkája az EU piacára, ezért Új-Delhi számára hirtelen sürgősebbé vált az egyezmény megkötése. Kénytelenek lesznek ugyanis ezek a cégek „körülnézni Németországban, Franciaországban, Belgiumban”, és ebben egy megállapodás nagyban segítené őket.

Egy ilyen kereskedelmi megállapodás egyébként komoly fricska lehetne a brit kormány és a Brexit-pártiak számára, mutat rá a szerző. Az elképzelés ugyanis az, hogy az EU-ból való kilépés után elsősorban a volt gyarmatokkal való kereskedelem biztosítaná Nagy-Britannia világpiaci helyzetét. Viszont az angol kormány felismerte, hogy India érdekei elsősorban az EU piacaihoz fűződnek, ráadásul a bevándorlás kérdése komoly akadályokat támasztana egy ilyen megállapodás előtt.

A németek és a franciák nem is haboznak cselekedni: a francia és a német elnök is látogatást tett az országban, befektetési szerződéseket kötöttek, illetve hangsúlyozták az európai-indiai kapcsolatok fontosságát. Mindez arra való kísérlet, hogy megnyissák a nagy és iszonyatosan fejlődő indiai piacot az európai termékek előtt; ezzel talán a gépipari vállalatok járnának a legjobban.

Azonban, hogy elejét vegyék a korábbi sikertelen tárgyalásoknak, a felek új taktikát alkalmaznak: csütörtökön egy előzetes találkozó során a főtárgyalók megegyeznek, hogy mely témákról tárgyaljanak egyáltalán, amivel növelhetik a megállapodás létrejöttének esélyét.

Az európai tárgyalók „óvatosan optimisták”: tudják, hogy így is komoly akadályokat kell leküzdeni. Ezek közül csak egy a bíráskodás kérdése. Az európai vállalatok és befektetők gyakran panaszkodnak, hogy az indiai bíróságok átláthatatlanul és rettenetesen lassan hoznak döntéseket, így az EU ragaszkodna a választottbíráskodáshoz. Ezt azonban India csak fellebbviteli fórumként ismerné el, elsőfokon ragaszkodnának a hazai bíróságokhoz. Összefoglalva tehát, ahogyan az EU főtárgyalója fogalmazott: „Egyértelműen vannak kihívások.”

A teljes cikket a következő linken olvashatja:

https://www.politico.eu/article/brexit-eu-hopes-for-india-trade-deal-talks/

oliver_1.jpg

Németh Olivér