Keresztes hadjárat Líbia ellen

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0
2011. április 01.

Egészen keddig úgy tűnt, hogyha nehezen is, de a líbiai felkelők – nemzetközi segítséggel az oldalukon – képesek lehetnek akár a fővárosig, Tripoliig előrenyomulni. A helyzet azonban változni látszik, méghozzá Kadhafi javára, hiszen a londoni Líbia konferenciával párhuzamosan – ahol a szövetséges nemzetek vezető politikusai találkoztak – a diktatórikus rezsim ellentámadásba lendült és gyors egymásutánban több olyan várost is visszafoglalt, mely az elmúlt napokban az ellenzék kezére jutott. A Líbiai Nemzeti Tanács (LNT) kilátásai tehát nem jók, főleg, hogy a részben a jövőjükről is döntő konferencia ismét felszínre hozta a szövetséges hatalmak közti súlyos ellentéteket.
 
A brit miniszterelnök, David Cameron mosolygósan és láthatóan magabiztosan várta a kedden Londonban megrendezett Líbia konferencia kezdetét. Ez persze nem meglepő, hiszen Nicolas Sarkozy francia elnökkel egyetemben Cameron talán az egyetlen olyan vezető nyugati politikus, aki már a kezdetektől fogva teljes vállszélességgel odaállt a líbiai felkelők ügye mellé. Sőt, mindent megtett annak érdekében is, hogy – Irakkal ellentétben – legyen ENSZ felhatalmazása egy líbiai nemzetközi beavatkozásnak. Ennek (is) köszönhetően aztán, nagyjából egy hete az ENSZ 1973-as határozata megszületett és a szövetségesek megkezdték Líbia bombázását. A határozottabb ENSZ fellépés és az ebből fakadó egység azonban nem tartott sokáig, hiszen rögtön a beavatkozás megkezdése után napvilágot láttak olyan hírek, hogy a szövetségesek megannyi kérdésben nem értenek egyet. Például – csak, hogy a két legfontosabbat említsem –, hogy ki irányítsa a hadműveleteket (mindenki az Egyesült Államokat akarta, de mivel ők nem akarták hosszú távon betölteni ezt a szerepet, emiatt néhány napja át vette az irányítást a NATO); illetve, hogy mi is a kitűzött cél Líbiában.
 
("Merre tovább?", forrás: www.flickr.com)
 
A londoni konferencia igazán ez utóbbi kérdésre világított rá, pontosabban arra, hogy amíg a NATO belépésével az Egyesült Államok vezető szerepe a konfliktus rendezésében némileg háttérbe szorulhat, addig az, hogy a szövetségesek mit akarnak kezdeni a háború szaggatta országgal, valamint annak véreskezű diktátorával, Moammer Kadhafival, teljesen képlékeny. (Persze nem Kadhafi számára, aki legfrissebb megszólalásában nemes egyszerűséggel keresztes hadjáratnak nevezte a nyugati beavatkozást.) A londoni találkozó, ahol jelen volt szinte minden érdekelt fél, leszámítva talán egyedül az Afrikai Uniót és Szaúd-Arábiát, bántóan megállapodás képtelen volt. A problémák röviden két témában merültek fel: az egyik, hogy mi történjen Kadhafival; a másik pedig, hogy vajon felfegyverezze-e a nyugat a líbiai ellenzéket. Az előbbi kérdésben az olaszok arra helyezték a hangsúlyt, hogy ők készek maguknál elhelyezni az észak-afrikai diktátort, ha a szövetség úgy dönt, hogy Kadhafinak mennie kell. A britek azonnal jelezték, hogy ők ezt a lehetőséget nem veszik számításban, legalább is a saját esetükben biztosan nem, de az, hogy mit csinálnak az olaszok, nekik tulajdonképpen mindegy. Az utóbbi kérdésben pedig, amíg az amerikaiak, a britek és a katariak hajlandónak mutatkoztak a líbiai fegyverszállításra, addig az olaszok, és még inkább a franciák ezt az eshetőséget kizárták, mivel – véleményük szerint – az ENSZ fegyverembargó (1970-es határozat) nemzetközi jogi szinten lehetetlenné teszi az ilyen irányú segítségnyújtást. A brit és amerikai külügyminiszter, William Hague és Hillary Clinton szerint azonban erre lehetőséget ad a későbbi 1973-as határozat egyik passzusa. Ám Clinton ekkor sietett hozzátenni, hogy minden fegyverszállítás, mely az LNT-t és vele a Kadhafi-ellenes felkelőket célozza meg, csak és kizárólag azután következhet, ha a légicsapások nem vezetnek semmilyen eredményre; értsd: nem dől meg a rezsim és a polgárháború tovább folytatódik.
 

Az Egyesült Államok szerint erre a kvázi óvintézkedésre azért van szükség – annak ellenére, hogy látható, hogy a bombázások egyelőre nem használnak, hiszen az elmúlt napokban a kormány visszafoglalt több, az ellenzék által bevett kulcsfontosságú várost –, mert a NATO-nak olyan titkosszolgálati információi vannak, amelyek szerint az LNT-ben több Al-Kaida és Hezbollah kötődéssel is rendelkező felkelő található. Ezt a hírt később Susan Rice, az Egyesült Államok ENSZ nagykövete is megerősítette.

(Friss hír: Barack Obama amerikai elnök állítólag a CIA-n keresztül engedélyezte a fegyverszállítást a líbiai ellenzéknek.)

Németh Áron Attila

4 komment
ensz hezbollah al kaida hillary clinton sarkozy líbia egyesült királyság egyesült államok cameron kadhafi kiemelt területek william hague

Végre megmenti magát az EU?

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0
2011. március 31.

Múlt csütörtökön elfogadták az EU állam- és kormányfői azt az átfogó intézkedéscsomagot, amely megmentheti az eurózóna tizenhét tagállamát egy lehetséges államadósság válságtól. Az intézkedés 2013-tól lép hatályba, vagyis a rendelkezésre álló 700 milliárd euró két év múlva lesz csak hozzáférhető.
 
Sűrű napot zártak az uniós vezetők múlt csütörtökön. Megállapodtak az átmeneti pénzügyi válságkezelő alap, az EFSF (European Financial Stability Facility) megerősítéséről, az azt 2013-tól felváltó ESM-ről (European Stability Mechanism), valamint elfogadták az euró-stabilitási paktumot, más néven az Euró Plussz Paktum-ot, melyhez az eurózóna tagállamain kívül Bulgária, Dánia, Lengyelország, Lettország, Litvánia és Románia is csatlakozott. Mindezen intézkedésekre azért volt szükség, mert Görögország és Írország után Portugália is a csőd felé sodródik.
 
("Most már kevésbé örülnek" - Sócrates és Merkel, f: www.bundeskanzlerin.de)
 
Az EFSF létrehozásáról anno 2010 májusában, a görög válság csúcsán született döntés. Ez az eszköz lehetővé tette, hogy az az eurózóna tagállam, amelyik nem tudja saját magát finanszírozni, 250 milliárd eurót vehessen fel, 440 milliárd euró tagállami garancia mellett. Görögország után az EFSF segítette ki nem is olyan régen Írországot is. Ezek után a portugál gazdaság gyengülése, majd a költségvetési hiány és az államadósság növekedése miatt felmerült, hogy előbb-utóbb Portugáliában is az EFSF-re lesz szükség. Miután tavaly év végén az Európai Bizottság felvázolta a kereteket egy hosszú távú, állandó finanszírozási stratégiához, az EU állam- és kormányfői elhatározták, hogy 2013-tól létrehoznak egy egyfajta hálót, ami elkaphatja a bajba jutott tagállamokat. 
 
Múlt heti találkozójukon az európai vezetők megegyeztek a tagállami befizetések mértékéről is, hiszen az ESM keretein belül rendelkezésre álló 700 milliárd euróból 620 milliárdot egy garancia alapból fognak finanszírozni, míg 80 milliárdot a tagállamok tesznek majd hozzá. Németország – aki a befizetések 27,2 %-át állja – nyomására a tagállamoknak nem három, hanem öt év áll a rendelkezésükre, hogy a 80 milliárd eurót befizessék. Arról, hogy az EFSF rövidtávú hitelezési kapacitását 250 milliárd euróról 440 milliárdra növeljék-e, júniusban döntenek majd.
 

Nem elég azonban, hogy a portugál gazdaság gyengélkedik, az országnak most már kormánya sincs. Miután az ország parlamentje ismét elutasította az EU által már korábban jóváhagyott negyedik megszorító csomagot, José Sócrates miniszterelnök lemondott és a csütörtöki ülésen már csak ügyvezető kormányfőként kérhetett bizalmat országának. Bár honfitársa, José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnökének bizalma mellett Sarkozy francia elnökét is sikerült az ex-kormányfőnek elnyernie, Jean-Claude Trichet, az Európai Központi Bank elnöke leszögezte, hogy Portugáliának elsősorban a piacokat, és nem a tagállamokat kell meggyőznie. A látszat ellenére azonban csütörtökön mégsem arról szavaztak az EU fejei, hogy megsegítsék-e Portugáliát, hanem éppen arra buzdították, hogy minél tovább önerőből tartsa fent magát, hiszen, mint ahogy arról már szó volt, az EFSF rövid távú hitelezési kapacitásáról nyárig nem születik döntés. Sokak szerint ezzel a halogatással az EU célja éppen az, hogy időt nyerjen és fel tudjon készülni a válság következő lehetséges áldozatának, Spanyolországnak a megsegítésére.

 

Baumann Zsófi

1 komment
eu németország európai unió portugália eurózóna kiemelt területek eu mentőcsomag európai gazdasági válság josé sócrates

Elkerülhető-e a második gázai háború?

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0
2011. március 29.

Az elmúlt pár hét alatt gyorsan romlott Izrael biztonsági helyzete, megszaporodtak a gázai övezetet uraló Hamasz és más terrorszervezetek által indított rakétatámadások a dél-izraeli települések ellen. Az izraeli közvélemény felzaklatott lelkiállapota gyors döntésre kényszerítheti a politikai vezetést, ennek eredménye pedig akár egy újabb háború lehet a már így is forrongó Közel-Keleten.
 
Mindennapossá váltak a rakéta- és tüzérségi csapások Izrael déli nagyvárosaival szemben, a gázai övezettel határos kisebb települések mellett már a kétszázezer lélekszámú Beér-Seva és a part menti, gyorsan fejlődő Asdód és Askelon városa is folyamatosan támadás alatt van. A konfliktus gyorsan eszkalálódik, az izraeli hadsereg eddigi válaszcsapásai egyelőre képtelenek elegendő nyomást gyakorolni a gázai övezet fegyveres szervezeteire, hogy szüntessék be a civil lakosság elleni felfokozott hadjáratukat. A mostani, pattanásig feszült helyzet súlyosságát mutatja, hogy a viszonylag kisebb terrorszervezetek mellett a Hamasz fegyveres szárnya is bekapcsolódott az akciókba, ezzel növelve annak az esélyét, hogy Izrael politikai vezetése felhatalmazva érzi majd magát egy, a gázai övezet katonai célpontjai ellen indított átfogó támadásra.
 
("Újra kezdik?", forrás: www.astiak.co.uk)
 
Hihetetlen nyomás nehezedik jelenleg a Netanjahu-kormányra, mivel az izraeli közvéleményt két erőszakos cselekmény is sokkolta a közelmúltban. Először egy zsidó családot mészároltak le a ciszjordániai Itamarban egyelőre ismeretlen elkövetők, köztük kiskorú gyermekeket, majd pedig az elmúlt héten robbantásos merényletet követtek el a jeruzsálemi központi buszpályaudvar bejáratánál. Ilyen súlyos cselekményekre nem volt példa az elmúlt években, és visszaidézték az előző évtized első éveit, amikor Jeruzsálemben rendszeresek voltak az öngyilkos merényletek. A romló biztonsági helyzet miatt most kemény választ vár az izraeli közvélemény a politikai vezetéstől, amely egyelőre inkább az időhúzás taktikáját választotta. Ennek keretében rendkívüli döntéssel telepítették az új Vaskupola rakétaelhárító rendszert Beér-Seva nagyvárosa mellett, és egy másik hasonló üteg elhelyezését is tervezik, azonban még a déli területek részleges védelme is legalább öt üteget igényelne. Ennek a kiépítése hatalmas anyagi terhet róna az izraeli költségvetésre, a működtetésről pedig már nem is beszélve, ilyen arányú rakétaözön mellett ez hamar szárazra szívná az ország büdzséjét. A Vaskupola rendszer átvezénylése délre azért is döntő jelentőségű fejlemény, mivel ezeket az elhárító rakétákat északra, a Hezbollah támadásai ellen akarták telepíteni. A Libanon déli részét uraló szervezet egyre komolyabb hatótávolságú és pusztító erejű iráni és szíriai rakétákat állít hadrendbe, olyan számban, amely akár letarolhatja a part menti nagyvárosokat, köztük Tel-Avivot és Haifát is. A Hamasz és a többi gázai terrorszervezet már ezzel a fejleménnyel is komoly segítséget nyújtanak az Irán szövetségi rendszeréhez tartozó Hezbollahnak egy esetleges északi front megnyitásához.
 
Láthatjuk, hogy a mostani izraeli lépések nem képezhetik egy tartós fegyvernyugvás alapjait, tehát vagy politikai, vagy pedig, előbb-utóbb katonai válaszadásra kényszerül az izraeli vezetés. A politikai megoldást a rakétatámadások beszüntetése jelentheti, azonban ezzel több ellentétes érdeke is van a Hamasznak. Egyrészt biztosíthatja, hogy a palesztin politikai egységről folytatott tárgyalások, amelyeket a Fatah folyamatosan szorgalmaz (és amely megfosztaná a terrorszervezetet gázai egyeduralmától), továbbra is szüneteljenek a katonai cselekmények árnyékában. Másrészt nagy nyomás nehezedik a Hamaszra a még nála is radikálisabb palesztin terrorszervezetek felől, amelyek megalkuvásnak tekintik a korábbi fegyvernyugvást az általuk elpusztítani kívánt „cionista rezsim” és a Hamasz között, amely nem jelentette persze, hogy az Iszlám Dzsihád és más szervezetek ne lődöztek volna át Izraelbe a tűzszünet alatt is. Végezetül pedig az arab világ forradalmi felbolydulását is ellensúlyoznia kell a Hamasznak azzal, hogy a belső elégedetlenségről a katonai villongásokkal igyekszik elterelni a figyelmet, mivel a saját lakosságának tüntetéseit kemény kézzel szétverte és a mostani rakétatámadások által kiváltott izraeli válaszcsapások újra Izrael felé irányíthatják a Hamasz uralma alatt ragadt palesztinok dühét.
 
Izrael egyelőre igyekszik elkerülni az átfogó katonai akció megindítását, hiszen az igencsak megtépázott nemzetközi imázsának nem tenne jót egy elkerülhetetlenül civil áldozatokkal is járó újabb háború. Másrészt az ugyancsak a hazai tüntetések miatt kiutat kereső szíriai Aszad-rezsimnek is esetleg beavatkozásra adhatna lehetőséget egy délen lekötött izraeli haderő, így levezetve a szíriai elégedetlenségi hullámot egy háborúval. A felsorolt okok miatt a Netanjahu-kormány tehát egyelőre kivár, azonban egy ponton túl elkerülhetetlenné válhat a háború.

 

Csepregi Zsolt

1 komment
izrael közel kelet palesztina hezbollah hamasz terrorizmus gáza netanjahu háborús övezet kiemelt területek

Tüntetés Londonban

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0
2011. március 28.

A hétvégén rég nem látott tüntetés kavarta fel a brit politika állóvízét, ami újból emlékeztette a konzervatív-liberális koalíciót, hogy gazdasági programjuk komoly ellenérzést váltott ki rengeteg állampolgárból. A legnagyobb állami alkalmazottakat tömörítő szakszervezeti szövetség (Trade Unions Congress – TUC) ugyanis szombaton közel 500 ezer embert hívott a fővárosba, hogy együtt tiltakozzanak a kormány megszorító intézkedései ellen. A megmozdulás, bár összességében sikeres volt, hiszen a békés többség tényleg csak a hangját akarta hallatni, de, mint oly sokszor ilyen esetekben, a hírek megint nem róluk, hanem inkább egy agresszív kisebbségről szólnak, akik lángba borították London központját.
 
Brendan Barber szava tartó ember, hiszen a TUC főtitkára már hónapokkal ezelőtt jelezte, hogy a kormány megszorító csomagját nem hagyják annyiban a brit szakszervezetek. Így is lett. Szombaton megközelítőleg 500 ezer ember gyűlt össze a Hyde Parkban, hogy részben Barber, részben pedig Ed Miliband beszédét meghallgassák, valamint, hogy személyesen is kifejezzék nemtetszésüket a kormány gazdasági döntéseivel szemben. Szomorú tény azonban, hogy a tudósítások nagy része nem erről a békés eseményről szólt, hanem helyette néhány száz fiatal felesleges és megbocsáthatatlan randalírozásáról. Kora délután ugyanis, miközben éppen Ed Miliband munkáspárti elnök kapott szót az emelvényen, egy talpig feketébe öltözött kisebb csoport – mely valamivel korábban kivált a tömegből – rátámadt a helyszínt biztosító rendőrökre és a helyi boltokra, komoly károkat okozva London legfontosabb vásárló negyedeiben. A legsúlyosabb rongálások az Oxford Streeten és a Picaddily Circus környékén történtek, de a dühöngők haragja elérte a Trafalgar Squaret, a Regent Streetet és a Leicester Squaret is. Bár a rendőrség végül nagy nehezen megfékezte a randalírozókat, letartóztatva 150 embert, az anyagi káron kívül vélhetően sokkal rosszabb az az erkölcsi kár, amit ezen a napon a két legérdekeltebb fél szenvedett el.
 
(Eljövendő "szép" napok, forrás: www.ukuncut.co.uk)
 
Egyrészről ugye a szakszervezetekről van szó, akik szombatot megelőzően többször ígéretet tettek a békés tüntetésre és persze nyilvánvaló, hogy a problémákat egy elenyésző létszámú csoport okozta – akik ráadásul nem köthetőek szorosan a tüntetők főcsoportjához –, de mindenestre az biztos, hogy a jobboldali média és a kormány valószínűleg nem fog akkora hangsúlyt fektetni arra, hogy ezt tárgyilagosan ki is fejtse. (Bár érdemes megjegyezni, hogy a baloldali média is inkább a problémát generálókkal és nem a békés tiltakozókkal foglalkozott.) Másrészről pedig a Munkáspárt a másik szenvedő alany és azon belül is elsősorban a pártelnök, Ed Miliband. A fiatalabbik Miliband ugyanis megválasztása óta keresi a saját és pártja (új) hangját (erről korábban mi is írtunk: itt és itt), de úgy tűnt, hogy ez a szombat talán valóban mérföldkő lehet a számára. Részben, mert az elmúlt hetekben a mindig hatalmas médiaérdeklődést kiváltó parlamenti vitákban egyre többször szerepelt jól a miniszterelnökkel szemben, illetve azért, mert élete első igazán meghatározó beszédére készült.
 

(Tüntetés élesben, forrás: www.youtube.com)
 
Ám annak ellenére, hogy Miliband remek beszédet mondott – és végre talán valamennyire igazolta azt is, hogy tavaly miért őt és nem bátyját, Davidet kellett választani – vélhetően mindenki csak két momentumra fog emlékezni az egészből. Az egyik, hogy az ellenzéki pártelnök fontosságát tekintve a szakszervezetek hétvégi megmozdulását az amerikai emberjogi -, és a dél-afrikai apartheid ellenes mozgalomhoz hasonlította, de ez az egyes tüntetők viselkedését és az általános média visszhangot elnézve bajosan valós állítás. A másik pedig, hogy Miliband megválasztása óta kínosan ügyelt arra, hogy távolságot tartson a szakszervezetekkel (annak ellenére, hogy lényegében nekik köszönheti posztját – szerk.), most mégis igent mondott a megjelenésre és felszólalásra – bár mindennek tudatában már nyilván régen megbánta, hogy elfogadta Barber és a TUC felkérését.
 
Németh Áron Attila

 

Szólj hozzá!
munkáspárt megszorítások egyesült királyság szakszervezetek tüntetések ed miliband kiemelt területek

Vélemény: Mi is lesz most májusban Varsóban?

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0
2011. március 27.

Érdekes diplomáciai és protokolláris fejleményeknek lehettünk tanúi a héten Magyarországgal kapcsolatban. Még februárban hírt kaptunk arról, hogy a magyar EU-elnökség legfőbb rendezvénye – az egyetlen tervezett kormány- és államfői szintű találkozó –, az Unió keleti partnerségi csúcstalálkozója május vége helyett csak az év második felében kerül megrendezésre, tehát a lengyel elnökség ideje alatt. Már ennek a változásnak pozitív fényben való feltüntetése is kemény feladat elé állította a magyar kormány szóvivőit, az új helyzet azonban csak tovább ront a helyzetükön.

Bár hivatalos dokumentumok január 24-én jelentek meg a 37. G8 találkozóról, annak időpontjáról és helyszínéről – május 26-27, a normandiai Deauville – már tavaly decemberben is közöltek információkat, sőt, uniós források szerint ez már ősszel tudható volt. Márpedig ezek még jóval a magyar elnökség kezdete előtt történtek. Felmerül a kérdés, hogy egy olyan fontos összejövetelt, mint az EU keleti partnerségi csúcstalálkozója, ami ráadásul szoros összhangban van a magyar kormány uniós programpontjaival (pl.: nyitottabb szomszédságpolitika), hogyan lehetett olyan időpontra szervezni, ami már előreláthatóan nem lesz megfelelő az európai vezetőknek? Komolyan lehetett arra alapozni, hogy a franciák, a G8 jelenlegi elnökei, majd udvariassági és protokolláris szempontokat figyelembe véve átszervezik a világ 7 gazdaságilag legfejlettebb államának (és Oroszország) találkozóját, azért, hogy – többek közt – megtárgyalják, milyen partnerségi viszony legyen az ukránokkal (akiket mostanság rendre kihagynak minden energiapolitikai tervből), vagy a fehéroroszokkal (akiknek a vezetőjét a lengyelek már ki is tiltották az országból)?
 
("Búcsút intett nekünk", forrás:www.flagmagazin.hu)
 
Persze nem állítom, hogy talán épp a fenti okok miatt nem érdemes leülni közös asztalhoz a keleti szomszédokkal, azonban az épp kicsit bezárkózottabb korszakát élő Nyugat-Európának valószínűleg teljesen mindegy, hogy májusban, vagy valamikor ősszel történik mindez. Az egyetlen, akiknek az időpont nem mindegy, azok mi, magyarok vagyunk. Ezért vagy erőteljesebb nyomást kellett volna gyakorolni a G8 tagjaira, hogy „csak azért is ” Gödöllőre jöjjenek (természetesen ezt én sem tartom reálisnak), vagy nagyobb flexibilitással és előrelátással kellett volna hozzáállni a keleti partnerségi csúcstalálkozó szervezéséhez. A korrektség jegyében persze érdemes megjegyezni, hogy a szervezést nem egyedül a magyar kormány, hanem az Európai Bizottság is végezte, így születhetett döntés a csúcs elhalasztásáról. Tény az is, hogy az EU-n belül még nincs stratégia kidolgozva arról, miképp működjön ez a partnerség. Mindezek után akár még el is fogadhatjuk a helyzetet, miszerint nálunk feljebbvaló érdekek miatt a találkozó későbbre tolódik, ráadásul ellentételezésként még azt is megkapjuk, hogy közösen csináljuk majd a lengyelekkel. Nagyszerű.
 
Az ember már elfelejtené, hogy nem lesz egyetlen nagy találkozó sem Magyarországon az elnökség alatt, amikor a lengyelek bejelentik, hogy azért ők mégis megrendeznének egy gyűlést a keleti országok és bizonyos EU-s államok között. Pontosan akkor, mikor a gödöllői csúcs lett volna. A meghívottak köre még nem végleges és, bár a nyugat-európai államok nem kaptak meghívót, azért nem tűnik alacsony szintű eseménynek. Főleg, mert még Barack Obama is jelen lesz, annak ellenére, hogy így csak a G8 találkozó első napján lehet ott Franciaországban. Bár nálunk az egyik fő érv a megrendezés ellen az volt, hogy alacsony részvétel mellett felesleges megrendezni a programot, a lengyelek valószínűleg rájöttek, hogy egy fél találkozó is jobban hangzik, mint az egy sem. Mert lehet azt hangoztatni, hogy ez nem ugyanaz, mint a keleti partnerségi csúcs, hiszen tényleg nem az: oda többen jöttek volna, ráadásul nem államfők, hanem kormányfők – viszont Hillary Clinton helyett eljön Barack Obama. Lehet azt mondani, hogy ez nem helyettesíti a keleti partnerségi csúcsot, hiszen tényleg nem: a lengyelek viszont meg fogják rendezni azt is ősszel. Lehet azt ecsetelni, hogy közös szervezésű lesz az őszi rendezvény, azonban, véleményem szerint, a lengyel-magyar barátság (nemzetközi napja március 23!) inkább kezd egy lengyel-magyar testvériségre hasonlítani, ahol az egyik fivér sokkal ügyesebben el tudja érni a szüleinél, amit akar. Nincs ezen mit szégyellni, a nemzetközi politika már csak ilyen, tanulni pedig minden hibából lehet.

 

Mészáros Tamás

Szólj hozzá!
vélemény magyarország obama lengyelország magyar eu elnökség dm plusz

Bajban a brit gazdaság, de a kormány megy előre

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0
2011. március 26.

A blog indulása utáni egyik első cikkünk volt – még tavaly ősszel – a brit konzervatív-liberális koalíciós kormány megszorító csomagjáról megjelent írásunk. Akkor azt mondtuk, ami amúgy mind a mai napig érvényes, hogy a George Osborne vezette Pénzügyminisztérium a második világháború óta eltelt évek messze legkeményebb gazdasági programját tárta a közvélemény elé, nem különösebben törődve azzal, hogy milyen kilátásai vannak az Egyesült Királyságnak. Ez a hozzáállás nem is változott, hiszen a szerdán bejelentett intézkedések, valamint a miniszteri fellépés egyértelműen azt tükrözik, hogy a kormány nem enged az elképzeléseiből.
 
A brit pénzügyminiszter, George Osborne sokakat meglepett azzal, ahogy megválasztása óta vezette tárcáját. Hiszen annak ellenére, hogy kinevezése előtt többen gyengekezűnek, karizmanélkülinek és tehetségtelennek titulálták (köztük például Mervyn King, a Bank of England kormányzója, aki egyenesen gazdasági kérdésekben teljesen inkompetensnek nevezte – szerk.), Osborne mégis sokaknak kellemes meglepetést okozva remekül szervezte eddig nem csak a saját, de a kormányzat ügyeit is. Olyannyira, hogy egyes elemzők szerint sok kérdésben a miniszterelnökkel, David Cameronnal egyenlő mértékű a beleszólása a koalíciós kormány ügyeibe, gyakran elhomályosítva még a miniszterelnök-helyettest, Nick Clegget is.
 
("George Osborne és a költségvetés", forrás: thisismoney.co.uk)
 
Ennek ellenére szerdán George Osborne ritka gyenge napot fogott ki, lévén, beszédét folyamatos köhögésével és akadozásával szinte élvezhetetlenné tette. Az éves költségvetés ismertetése nyilván nem egy szórakoztató előadás, de az, ahogy a miniszter most beszélt, főleg annak tudatában, ahogy egyébként szokott, bántóan nehézkes volt. Természetesen a lényeg így is világos volt mindenki számára, vagyis, hogy a kormány nem hajlandó letérni a tavaly megkezdett brutális megszorítások tarkította gazdasági útról, mert, véleményük szerint, csak ez vezetheti ki az országot abból az adósság spirálból, illetve gyenge pénzügyi helyzetből, amibe az elmúlt évek során került. Függetlenül attól, hogy a tavaly bejelentett megszorítások óta a legfontosabb gazdasági mutatók közül mindegyik a kormány ellen dolgozik, hiszen az infláció nőtt, a munkanélküliség nőtt, a hitelfelvétel mértéke nőtt, ráadásul, mindezek tetejében a gazdasági növekedés pedig érezhetően csökkent. Ez persze nem jelenti azt, hogy az elsősorban a konzervatívok által kitűzött cél elérhetetlen. Vagyis az, hogy a választások évére (2015) olyan helyzetbe kerüljön az Egyesült Királyság gazdasága, ahol például egy komoly adócsökkentés nem veti vissza a növekedést. De azért, ha őszinték akarunk lenni, akkor a jelen pillanatban Osborne szavai inkább hurrá optimizmusról tanúskodnak, mintsem tényekkel alátámasztott biztos jövőképről.
 

("Osborne bejelentése - részlet", forrás: www.youtube.com)
 
Rátérve azonban a második koalíciós költségvetés legfontosabb pontjaira, az látható, hogy az olajárak drasztikus növekedése és a nem megfelelő, pontosabban a kormányzat által nem elvárt gazdasági helyzet itt is éreztette hatását, ugyanis az egyik legmeglepőbb döntés az egész tervben az északi-tengeri olajvállalatokra kivetett 2 milliárd fontos rendkívüli adó, mely, szakértők szerint, elsősorban a költségvetési lyukak betömésére fog szolgálni. Szintén némileg váratlan volt, hogy Osborne, aki eddig tagadta, hogy az általa korábban megjelölt gazdasági növekedési mutató tarthatatlanná válhat, most elismerte, hogy a brit gazdaság várhatóan csak 1,7 százalékkal fog növekedni, nem pedig 2,1 százalékkal. Emellett érdemes még megemlíteni a benzinadó mérséklését (literenként 1 pennyvel), a vállalati adó csökkentését (2 százalékkal), valamint az adó elkerülők elleni keményebb fellépés bevezetését, a kormányzati hitelfelvétel csökkentését (cél: államadóság 70 százalék alá süllyesztése 2015-re) és új munkahelyek létrehozását (kb. 40 ezret a fiatal munkanélküliek számára).

 

Németh Áron Attila

26 komment
költségvetés egyesült királyság osborne kiemelt területek konzervatív párt

Wisconsin háborút hirdetett a szakszervezetek ellen

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0
2011. március 24.

Az idei év talán eddigi legnagyobb belpolitikai eseménye az Egyesült Államokban, Wisconsinben történt, egy közel egy hónapos tömegdemonstráció-sorozattal, amely tovább növelte az országban tapasztalható politikai megosztottságot. Az eseményeket a republikánus kormányzó, Scott Walker új kiigazító törvénye indította el, amely súlyosan csorbítja a közszféra szakszervezetének kulcsjogait.
 
A tavaly megválasztott republikánus kormányzó, Scott Walker február 11-én hozta nyilvánosságra az állami költségvetés kiigazítását célzó új törvénycsomagot. Ez amellett, hogy növeli az állami alkalmazottak egészségügyi hozzájárulását és nyugdíjpénztári befizetéseit, jelentősen megcsorbítja a szakszervezetek béregyeztetési jogait. Elsősorban a bérek módosítására vonatkozó egyeztetési kötelezettségben lesz markáns változás – a törvény a bérek emelését az infláció szintjén maximalizálja, e fölött csak népszavazás útján emelkedhetnének a bérek. A rendőrségen és tűzoltóságon kívül minden szakszervezet elveszíti az alkudozás lehetőségét, továbbá megteremti a szakszervezeti járandóság befizetéséből való kimaradás lehetőségét a hatályos szerződések lejárta után. 
 
A csomag hatására tüntetők lepték el az állam fővárosának, Madisonnak a törvényhozás épülete előtti terét. A tiltakozó tömeg diákokból, egyetemistákból, tanárokból, tűzoltókból és rendőrökből állt. A kezdeti 30 ezer fős tömeg március közepére már 100 ezer fősre duzzadt, így a tüntetéseken többen vettek részt, mint a vietnami háborút ellenző megmozdulásokon. A tiltakozók közül sokan az egyiptomi tüntetések jelszavait skandálták. A 33 tagú szenátus 14 demokrata képviselője eközben elhagyta az államot, megbénítva ezzel a szenátus intézményét. A költségvetési törvény elfogadásához ugyanis 3/5-ös többségre van szükség a szenátusban, azonban a törvény átírása után – tehát a költségvetési passzusok kiszedésével – a republikánus szenátorok végül egyszerű többséggel elfogadták a törvénycsomagot. Scott Walker március 12-én írta alá a törvényt. Egy héttel később Maryann Sumi bíró átmenetileg megakadályozta a törvény kihirdetését a nyilvánosság jogának csorbítása miatt, lehetőséget teremtve ezzel a szakszervezetek számára némi időnyerésre.
 
(A wisconsini tavasz, forrás: www.thedemocraticstrategist.org)
 
A republikánusok szerint a törvényre az állam eladósodottsága és a magas költségvetési hiány miatt van szükség. A kormányzó szerint a következő két évben 3,6 milliárd dollárra emelkedne az állam eladósodottsága a kiigazítás nélkül. A törvény továbbá megközelítőleg 250 ezer új munkahely megteremtését segítené elő a magánszférában. Éppen ezért az alapvetően helyi események országos szintű politikai kérdéssé alakultak át, hiszen az Egyesült Államok legtöbb állama hasonló problémákkal küzd, mint Wisconsin. A kritikusok szerint ugyanakkor a törvény gazdasági haszna elenyésző, a csomag inkább csak egy eszköz a szakszervezetek jogainak megcsorbítására. A demokraták azt érzik, hogy a republikánusok három társadalmi rétegre próbálják ráhúzni az ország gazdasági problémáit: a köztisztviselőkre, az állami alkalmazottakra és a bevándorlókra.
 
Nem eldöntött egyelőre, hogy melyik politikai oldal profitál többet az eseményekből. A lakosság szűk többsége ellenzi a törvényt, de leginkább a törvény megosztó jellege érvényesül: a határozottan ellenzők és a határozottan támogatók aránya közel megegyezik. A republikánusok megítélése kis mértékben romlott, de ez nem jelentette egyértelműen a demokrata politikusok megerősödését. Eközben számos más államban (Ohio, Florida, Iowa, Michigan) hasonló törvény meghozatalát tervezi a helyi republikánus kormányzó.
 
(Scott Walker, forrás: www.guardian.co.uk)
 
A demonstráció tehát összességében csak tovább mélyítette a társadalomban már eddig is súlyos problémákat okozó megosztottságot (arizonai lövöldözés). Barack Obama elnök kiállt a szakszervezetek mellett – amelyek hagyományosan a demokrata elnökjelöltek legnagyobb támogatói – azonban kevés figyelmet fordított az eseményekre. Márpedig ebben a formában ez egy újabb elszalasztott lehetőség Obama részéről, hogy az országot egyesítő elnökként lépjen fel. Scott Walker nevét viszont érdemes megjegyezni, mivel a legújabb telefonos közvélemény kutatások szerint a republikánus szavazók szívesen látnák az ország jövő évi elnökjelöltjeként.

 

Tóth Nándor Tamás

2 komment
scott walker obama republikánusok egyesült államok szakszervezetek tüntetések demokraták kiemelt területek

Összeomlóban Franciaország

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0
2011. március 23.

Nem olyan régen mi magunk is szenteltünk egy cikket az egyre erősödő francia Nemzeti Frontnak, illetve vezetőjének, a karizmatikus Marine Le Pennek. De azok után, hogy a héten két komolyabb győzelmet is elkönyvelhetett a szélsőjobboldali politikus – miután pártja remekül szerepelt a helyhatósági választásokon, illetve a közvélemény kutatási adatok szerint a jövőre esedékes elnökválasztáson akár legyőzheti Nicolas Sarkozyt és Dominique Strauss-Kahnt is – úgy éreztük, hogy érdemes lenne megjelentetnünk egy vele készült friss interjút is. A meglepően lényegre törő és tanulságos beszélgetést, mely a szokásoktól eltérően témakörök szerint tagolódik, egyébiránt Roselyne Fébvre készítette a France 24 hírportál számára (angolul: itt).
 
 
(Marine Le Pen, forrás: www.rtl.fr)
 
Nicolas Sarkozy
 
„Franciaország éppen összeomlóban van egy elnök miatt, aki képtelen tovább irányítani, akit kizárólag saját megérzései és érzelmei befolyásolnak, függően az adott helyzettől. És emiatt Franciaország érdekei és megítélése sérül.”
 
Japán földrengés
 
„Szeretném kifejezni csodálatomat a japán emberek által tanúsított hihetetlen nyugalom és bátorság iránt. Érdemes lenne tanulnunk tőlük és abból, ahogy Japán felkészítette lakosságát egy ilyen mértékű katasztrófára. Franciaország felkészültsége nagyon gyenge. El kell kezdenünk egy információs és oktatói kampányt, illetve létre kell hoznunk egy civilekből álló nemzeti gárdát, amely segítséget tud nyújtani egy ilyen természeti katasztrófa esetén.”
 
Nukleáris energia
 
„A környezetvédők éveken keresztül ellenezték a nukleáris energiába való befektetéseket, még úgy is, hogy ezek a befektetések a francia energia központok modernizálására szolgáltak. Természetesen kutatnunk kell más energiaforrások után. De ma azt mondani, hogy vissza kellene fognunk a nukleáris energia felhasználást, számomra teljességgel elfogadhatatlan.”
 
Líbia
 
„Belépni úgy a líbiai háborúba, hogy közben már belekeveredtünk egybe Afganisztánban, illetve, hogy Irak sem stabil, rendkívül rossz döntés. A mindenkori francia elnök legfőbb feladat ugyanis, hogy szem előtt tartsa Franciaország és benne a francia lakosság érdekeit és jólétét. Az arab országokban a közvélemény ellenünk fog fordulni, ha beavatkozunk. Miért mindig az Európai Unió feladata, hogy katonailag közbelépjen, hogy a menekülteknek segítsen? Számomra logikus, hogy Líbia szomszédai meg tudnák oldani ezt a regionális problémát.”
 
Euró
 
„Megkérdőjelezhetetlen tény, hogy az euró nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket, hiszen nem segítette az európai államokat, hogy gazdaságaik és jólétük növekedjen, valamint, hogy a munkanélküliség csökkenjen. Éppen ellenkezőleg, elősegítette gazdaságaink hosszú távú meggyengülését. Ha visszatérünk a nemzeti valutához, akkor végre ismét kamat nélkül adhatna kölcsönt a francia Központi Bank a Kincstárnak. Ez pedig segítene minket abban, hogy végre kikerüljünk abból az adóság spirálból, amibe az elmúlt évekbe kerültünk.”


Elnökválasztás és a felmérési adatok
 
„Nem lepődtem meg azokon a felmérési adatokon, melyek azt mutatták, hogy a második szavazási körbe juthatok. Ezek a számok csak erősítenek engem abban, hogy tovább dolgozzam és tovább népszerűsítsem az elképzeléseimet. Még mindig rengeteg francia gondolkodik tévesen a Nemzeti Frontról. Van megoldásunk a kutatás és oktatás kérdésére is, nemcsak a bevándorlásra és a nemzetbiztonságra. Szeretném biztosítani a franciákat arról, hogy a második körben lesz valós lehetőségük választani. Sarkozy és Strauss-Kahn ikrek. Ugyanolyan ötleteik vannak. Én igazi alternatívát adok.”
 
Dominique Strauss-Kahn
 
„Ő a megtestesítője mindannak, ami ellen én harcolok. Azok a döntések, amiket ő a Nemzetközi Valutalap (IMF) élén hozott rengeteg embert nyomorított meg szerte a világon, katasztrofális társadalmi következményeket okozva.”
 
Bevándorlás
 
„Moratóriumot kell bevezetnünk a bevándorlásra. Vannak bizonyos foglalkozási területek, amelyek bevándorlásra szorulnak, mivel a bevándorlók olyan tudással rendelkeznek, amivel mi nem. De ezen kívül nem engedhetünk többet. A bevándorlás ránehezedik adósságainkra és a társadalmi védőhálóra. 5 millió munkanélküli él Franciaországban. Mit fogunk csinálni, újabb munkanélkülieket importálunk? Ez egyszerűen őrület.”

 

Németh Áron Attila

2 komment
interjú franciaország kiemelt területek dm plusz marine le pen

A kínai Líbia-dilemma, avagy hogyan törjünk egyszerre pálcát és lándzsát

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0
2011. március 22.

Hogyan viszonyul Kína a Líbiában történtekhez, szélesebben értelmezve, hogyan viszonyul a nyugati beavatkozáshoz a számára baráti diktatúrákban, mit tesz felelős nagyhatalomként, a Biztonsági Tanács állandó tagjaként, illetve mit tehet a fejlődő országok élharcosaként, s nem mellesleg a közel-keleti olaj jelentős importőreként? A válasz első látásra talán egyszerű: egyik szerepében tartózkodik, míg a másikban bírálja a nyugati beavatkozást. E dilemma mégis gondot okozhat Kínának, hiszen egyre aktívabb szerepet szán magának nemzetközi kérdésekben, így egyre gyakrabban kell majd szembenéznie hasonló döntésekkel.

(Tripoli lángokban, forrás: www.peoplesdaily.com.cn)
 
A kínai külügyminisztérium honlapjának Líbiával foglalkozó – utoljára augusztusban frissített – aloldala szerint a két ország viszonya baráti, kapcsolataik jó ütemben fejlődnek, kölcsönösen egyeztetnek és együttműködnek regionális és nemzetközi kérdésekben egyaránt. Kína számára különösen kedves, hogy Líbia az „egy Kína elv” elfogadása mellett támogatja a kínai kormány álláspontját Tibet és Xinjiang tartományok esetében is, ami egy diktatúrától persze nem annyira meglepő. A térség Kína olajimportjának jelentős forrása, a tavalyi év során a teljes kínai nyersolajimport mintegy fele érkezett a Közel-Keletről és Észak-Afrikából. Bár Kína diverzifikálni akarja importját, az arab országok (és Irán) minden bizonnyal továbbra is a fő olajellátók között maradnak, hiszen a globális olajtartalékok jelentős részét ők birtokolják. Ami Kína gazdasági befolyását illeti, az egyre jelentősebb a térségben, politikai és diplomáciai ereje pedig eddig csupán a nyugati igények befolyás miatt maradt alacsony a Közel-Keleten, de így is jól szolgálta Kína kereskedelmi és energiaügyi érdekeit.
 
Amíg nem volt dilemma, azaz nem kellett kiállni egy-egy álláspont mellett, addig nem is volt probléma. Kína hagyományosan nem támogatja a más országok belügyeibe való beavatkozást, még ha az civil áldozatok életét is veszélyezteti, hiszen hasonló beleszólást saját esetében is elvből elutasít. Felelős és egyre aktívabb nagyhatalomként mégis meg kell nyilvánulnia úgy, hogy az a Nyugatnak is tetsszék, ugyanakkor túl messzire sem mehet a nyugati igények kielégítésében, hiszen még megorrolnának rá a másik oldalon. Kína felé tehát két irányból érkezik elvárás a jelenlegi líbiai konfliktussal kapcsolatban. A nemzetközi közösség, elsősorban a fejlett nyugati államok azt várják Kínától, hogy törjön pálcát Líbia felett, ítélje el a diktátor uralmát s tetteit, ily módon bizonyítsa, hogy érett a nemzetközi nagyhatalmi szerepvállalásra. Ezzel szemben a közel-keleti baráti államok - még szélesebben értelmezve a fejlődő világ – kimondva-kimondatlanul azt várja Kínától, hogy törjön lándzsát Líbia mellett, keressen más megoldást, ne támogassa, sőt, ítélje el a nemzetközi beavatkozást, hiszen milyen alapon avatkozik be a Nyugat egy szuverén entitás belügyeibe. Kína épp azért állhat most a fejlődő országok élén, mert hangoztatta, hogy egy közülük, aki természeténél, fejlődési útjánál fogva jobban megérti és elfogadja őket mint a fejlett világ országai.
 
(Li Pao-tung kínai ENSZ nagykövet a BT szavazáskor, f: www.xinhuanet.com)
 
Kína egyelőre egy egyszerű, de hosszútávon mégsem alkalmazható megoldáshoz folyamodott: Egyrészt, a múlt csütörtöki ENSZ BT-határozat megszavazásakor tartózkodott, azaz nem támogatta, de nem is akadályozta meg a beavatkozást. (Ez a hozzáállás általában is jellemzi Peking ENSZ BT-ben betöltött működését: ritkán él vétójogával, de gyakran használja az azzal való fenyegetőzést a nyugati álláspontok hígítására.) Másrészt, az őt nyersolajjal ellátó közel-keleti és észak-afrikai államok kedélyeinek csillapítására a Kínai Kommunista Párt szócsövének számító People’s Daily (Zsenmin Zsipao) hasábjain keresztül üzent: a hétfői számban elítélte a nyugati légitámadást, azzal vádolva az abban résztvevő országokat, hogy megszegik a nemzetközi szabályokat és tovább fokozzák a Közel-Keleten kialakult zűrzavart. Az újság a 2003-as iraki invázióhoz hasonlította a beavatkozást, felemlegetve a nyugati befolyás erősödését. „A véráztatta viharok, melyet Irak nyolc évig átélt, és a kimondhatatlan szenvedés, mely a népét sújtotta tükör és figyelmeztetés” – áll az újság kommentárjában. „A líbiai katonai támadás az afgán és iraki háborúk után a harmadik alkalom, mikor néhány ország fegyveres akciót indít egy szuverén állam ellen” állítja az újság, majd hozzáteszi,  „minden alkalom, mikor katonai eszközöket használnak válságok kezelésére, az csapás az Egyesült Nemzetek Alapokmányára és a nemzetközi kapcsolatok szabályaira”. Az itt megfogalmazott kritika más hivatalos kínai lapokban is olvasható, többek között megjelent a People’s Daily nyugati kiadásában is, bár ott már finomított verzióban.
 
Ugyan nem valószínű, hogy Peking a verbális csatározáson túl egyebet is tenne e kérdésben, de most megfogalmazott kritikájának köszönhetően bizonyosan szerez néhány jó pontot az arab államoknál és a fejlődő világban is. Nem tudni azonban mit hoz a jövő, Kína hogyan fog tudni egyszerre megfelelni a nyugati igényeknek és a fejlődők elvárásainak, ha a líbiai konfliktus súlyosbodik, illetve ha további konfliktusok robbannak ki a fejlődő világban. A beavatkozástól való erőteljesebb elhatárolódás, illetve az abban részt vevő államok bírálata előbb-utóbb a kínai-amerikai, vagy akár a kínai-uniós kapcsolatok romlását hozhatja magával, annak minden gazdasági következményével együtt, míg a katonai beavatkozás esetleges támogatása még súlyosabb következményekkel járhat, amennyiben ennek következményeként a fejlődő világ olajkészletei nem pörgetik tovább a kínai gazdasági fejlődés motorját. Kényes egyensúly ez és komoly dilemma, mely azonban csak átmenetileg orvosolható az „igen is meg nem is” mentalitással, Kínának előbb-utóbb színt kell vallania és el kell döntenie mit tör: pálcát vagy lándzsát. Vagy rá kell jönnie, hogy lehet mindkettőt.

 

Szunomár Ágnes

Szólj hozzá!
kína közel kelet ensz líbia észak afrika egyéb területek li pao tung

Keserédes ünneplés - 150 éve egyesült Olaszország

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0
2011. március 21.

Az előző hét nem csak a magyarok számára telt megemlékezéssel, Olaszország szintén most, március 17-én ünnepelt, mégpedig egyesítésének 150-ik évfordulóját. 1861-ben ezen a napon koronázta meg a torinói parlament II. Viktor Emánuelt, és jött létre az ország, mely hosszú idők után végre összefogta az Itáliai-félsziget kis államalakulatait (bár Róma és Velence csak később olvadt be). A csütörtökön kezdődő nagyszabású rendezvénysorozatot azonban beárnyékolták a miniszterelnök ellen zajló tüntetések.

Bár szerte az országban feldíszített középületekkel, koncertekkel, kiállításokkal és egyéb színes programokkal tették különlegessé ezt a napot, sokan inkább a jobboldali kormány elleni nemtetszésük kifejezésére használták ki a jubileumi alkalmat. Silvio Berlusconi prostitúciós és korrupciós ügyeinek újabb és újabb részletei jelenleg közel teljes mértékben elfoglalják a napi sajtó hasábjait, így talán nem meglepő, hogy több helyen is megzavarták a hivatalos ünnepet. A miniszterelnököt a nap folyamán több helyen is bekiabáló tömeg fogadta, akik legtöbbször a „mondj le – mondj le!”, „szégyen” és a „menj a villádba, tarts egy bunga bunga bulit (prostituáltakkal rendezett buli), és menj a bíróságra!” szólamokat hangoztatták leghangosabban. Emellett persze folyamatos volt a Lovag kifütyülése is, bármerre is járt. Az ellenérzésekkel teli megmozdulások korántsem voltak váratlanok, az elmúlt hetekben több olyan nagyméretű tüntetéssorozat is végbement az országban, mely a kormány jelenlegi tevékenységét kritizálta. Ilyen volt például legutóbb a március 12-i, melynek keretében közel száz olasz városban és több más európai nagyvárosban (például Párizs, Prága, London és Madrid) vonultak ezrek az utcára, hogy az átalakuló olasz alkotmány védelmére keljenek. Akciójukkal a szervezők legfőképp a most bevezetendő oktatási megszorítások és igazságügyi reformok ellen szerettek volna fellépni.
 
("Válaszra várva?, "forrás: www.telegraph.co.uk)
 
Mindezek mellett azonban akadt nagyobb botrány is az ünnepnap során: az Északi Liga – kormánykoalíciós tagsága ellenére – teljesen szembefordult az egyesítés ilyen szintű dicsőítésével. A pártról alapjaiban véve érdemes tudni, hogy elveik között a magasabb szintű föderáció és ezáltal az északi (gazdagabb) régiók erőteljesebb gazdasági különállása is szerepel. Mindezek miatt számukra az egységes Olaszország nem érdemelt volna ekkora megemlékezést és különleges munkaszüneti napot. Az "akció" még 15-én kezdődött, mikor a lombardiai regionális gyűlésen az ünnepsorozatot bevezető ülés előtt felszólaló himnuszról a Liga képviselői egyszerűen kisétáltak. Ez előrevetítette a 17-i eseményeket is, ekkor a kormánypárt tagjai közül csupán öten jelentek meg az államfő által tartott közös gyűlésen, köztük a Liga vezetője, Umberto Bossi. Több politikusuk is, akik távolmaradtak a hivatalos ünnepléstől, csupán pazarlásnak nevezték a megemlékezést, véleményük szerint az ország jobban járt volna, ha egyszerűen csak dolgoztak volna, mint minden normális csütörtöki napon. A radikálisabbnak mondható Mario Borghezio szerint Olaszország jövője egyenesen a kettészakadás felé mutat, és kifejtette, hogy a Belgiumban jelen lévő flamand-vallon ellentét sok hasonlóságot mutat az olasz észak-dél ellentéttel. A déli érdekeket szem előtt tartó Noi Sud párt (Mi Dél) szintén a két országrész közt húzódó hatalmas szakadék miatt tartotta hibásnak az ünneplést.
 
A többi párt reakciója természetesen nem maradt el: az eddig folyamatosan magabiztosnak mutatkozó Berlusconi véleményük szerint hiába beszél a parlamenti többség folyamatos növeléséről, ha koalíciós partnere csupán ilyen szinten áll mellette. A Lovag – akinek a Ruby-val folytatott kapcsolatáról a tárgyalás április 6-án kezdődik – támogatottsági aránya jelenleg amúgy is rekord mélységeket ért el. Az IPR Marketing Intézet felmérése szerint idén januárban már csak a megkérdezettek 33 százaléka volt elégedett a miniszterelnök munkájával (ez az érték januárban még 40 százalék volt). Ennek ellenére egy új választás kiírásakor a megkérdezettek még mindig inkább a jelenlegi kormánykoalícióra voksolnának (42,2 százalék), mint a balközép pártjaira, akik minimálisan, de elmaradnak ettől az eredménytől (41,2 százalék). Ez jól mutatja azt, hogy bár Silvio Berlusconi számára egyre nehezebb lehet fenntartani pozícióját, pártja még ezt a botránysorozatot is sikerrel zárhatja esetleges leváltása vagy egy előrehozott választás alkalmával.

 

Mészáros Tamás

Szólj hozzá!
olaszország berlusconi északi liga egyéb területek umberto bossi olasz egység

A héten történt.. Franciaország

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0
2011. március 20.

Párizsi csúcsértekezlet: Európai és arab vezetők találkoztak szombaton a francia fővárosban, hogy egyeztessenek a líbiai háború megoldásának lehetőségeiről. A francia elnök, Nicolas Sarkozy vezette megbeszélésen részt vett Hillary Clinton amerikai külügyminiszter asszony és David Cameron brit miniszterelnök, sőt, tiszteletét tette még az iraki külügyminiszter is. Ellenben az Afrikai Unió képviselői, annak ellenére, hogy őket is meghívták, nem jelentek meg Párizsban. A csúcsértekezlet végén a felek megegyeztek abban, hogy az ENSZ frissen elfogadott határozatának érvényt kell szerezni, úgyhogy Líbia bombázása a lakosság védelmében elkerülhetetlen, miután Muammar Kadhafi semmilyen nemzetközi nyomásra sem hajlandó reagálni.
 
Muszlim kérdés: Nicolas Sarkozy a héten elbocsátotta állásából Abderrdahmane Dahmanet, személyes tanácsadóját. Dahmane elsősorban vallási és kisebbségi ügyekben segítette az államfő munkáját, de miután a kormány jelezte, hogy rövid időn belül nyílt vitában tárgyalná meg az iszlám szerepét Franciaországban, a tanácsadó felszólította az UMP (kormánypárt) muszlim származású tagjait / képviselőit, hogy azok ne újítsák meg párttagságukat, mert a volt tanácsadó véleménye szerint ezzel a kormány elvtelen támadást intéz az ország 6 milliós muszlim közössége ellen.
 
Japán árnyékában: A francia kormány a héten elrendelte az országban található összes, vagyis, mind az 58 nukleáris erőmű teljes átvizsgálását, elkerülendő a lakossági bizonytalanságot és felháborodást. Az atomenergia jelenleg nemcsak azért kényes terület Franciaországban, mert a szomszédos Németország nemhogy átvizsgálja, hanem időlegesen több reaktorát le is állította; valamint, mert a Japán katasztrófa képei a francia sajtót is bejárták, borzolva természetesen a választói kedélyeket. Hanem elsősorban azért, mert a 2011-es adatok szerint – a világ országai közül, melyek nagy mennyiségben használnak nukleáris energiát – leginkább Franciaország van kiszolgáltatva az atomenergiának, hiszen teljes energia fogyasztásának közel 75 százalékát adják a meglévő erőművek.

 

Németh Áron Attila

Szólj hozzá!
franciaország japán ensz atomenergia hillary clinton sarkozy líbia muszlim energiapolitika cameron kadhafi ump kiemelt területek héten történt

A héten történt.. Egyesült Királyság

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0
2011. március 20.

Politikai trükkök: A brit kormány egészségügyi miniszterét, Andrew Lansleyt azzal vádolták meg a héten, hogy szándékosan elhallgatott fontos, közérdeklődésre számot tartó információkat. A feltételezés szerint Lansley utasította a beosztottjait, hogy azok semmilyen körülmények között nem hozhatják nyilvánosságra azokat a felmérési adatokat, amelyeket tavaly ősszel – minisztériumi rendelésre – készített az Ipsos MORI kutatócég, hogy felmérjék a lakosság NHS-hez (National Health Service) való hozzáállását. Mint utóbb kiderült ugyanis, ez egyáltalán nem meglepő, hiszen az eredmények nem a miniszter, valamint a kormány elképzeléseit támasztják alá, vagyis, hogy a választók szerint az NHS rosszul működik, azonnali átalakításra szorul, hanem épp ellenkezőleg, a lakosság többé-kevésbé elégedett a jelenlegi rendszerrel és egyáltalán nem kívánnak radikális reformokat.
 
Cameron és Líbia: A miniszterelnök, David Cameron komoly külpolitikai bravúrt hajtott végre azzal, hogy rövid idő alatt az ENSZ BT már a második olyan javaslatot támogatta a líbiai háború rendezésében, aminek előterjesztéséért elsősorban Cameron felelt. A brit kormányfő a repülés-tilalmi zóna bevezetéséig folyamatosan egyeztetett Barack Obama amerikai és Nicolas Sarkozy francia elnökkel arról, hogy milyen lépéseket lenne szükséges tenni annak érdekében, hogy a líbiai mészárlásokat megállítsák. Bár a szükséges BT határozat megszerzését végül az Egyesült Államok is támogatta, a katonai beavatkozásban már csak az Egyesült Királyság és Franciaország vett részt. Mégis, ez a siker nem csak a Kadhafi-rezsim elleni legális fellépést hitelesítette, hanem éles különbséget is vont a volt miniszterelnök, Tony Blair, és a jelenlegi kormányfő között, hiszen előbbi nem volt hajlandó megvárni a beavatkozáshoz szükséges ENSZ BT határozatot Irakban.
 
Tüntetések a láthatáron: Az egyik legnagyobb brit munkásszakszervezet (TUC) főtitkára, Brendan Barber kijelentette, hogy mindent meg fognak tenni azért, hogy megakadályozzák a kormány – véleményük szerint – kártékony és átgondolatlan megszorító intézkedéseinek végrehajtását. Barber hozzátette, hogy részükről a harc kétfrontos lesz, egyrészről növelik a nyomást a liberális demokratákon, hogy ezzel is megosszák a kormányt, illetve rég nem látott tüntetéshullámot terveznek, melynek első állomásként március 26-án Londonban fognak felvonulni az elégedetlen szakszervezeti tagok – jelen állás szerint a szervezők nagyjából 100 ezer embert várnak a jövő szombaton esedékes megmozdulásra.

 

Németh Áron Attila

Szólj hozzá!
ensz líbia egészségügyi reform egyesült királyság cameron szakszervezetek tüntetések kadhafi liberális demokraták kiemelt területek héten történt

Etnikai tisztogatás készül az Egyesült Királyságban

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0
2011. március 18.

A szerdai nap folyamán a munkáspárti Karen Buck, aki nem mellesleg pártja egyik árnyékminisztere (munka és adó), éles kirohanást intézett a konzervatív-liberális kormánykoalíció ellen, akik – véleménye szerint – etnikai alapon szabályozzák a lakhatási támogatás mértékét, hogy London központjából egyszer és mindenkorra kiszorítsák a nehéz anyagi körülmények között élő, elsősorban színes bőrű kisebbségeket.
 
Karen Buck egészen március 16-ig az ellenzék egyik kevéssé észrevehető politikusa volt, aki csak akkor szólalt meg mind a parlamentben, mind pedig a nyilvánosság előtt, ha a saját árnyékminiszteri portfolióját érintő szakmai kérdésekről volt szó. Szerdán azonban egy islingtoni (Észak-London) munkáspárti gyűlésen, ahol a helyi szimpatizánsok találkozhattak képviselőikkel, illetve a miniszter asszonnyal, Buck brutális kijelentésekkel illette a kormányt. A teljesség igénye nélkül két fontos idézet, mely elhangzott aznap este:
 

„(A kormányzat) nem akar alacsony jövedelemmel rendelkező nőket, családokat, gyerekeket és mindenekelőtt –legyünk ebben most nagyon egyértelműek, hiszen mindannyian tudjuk, hogy kiket súlyt leginkább a törvénytervezet –, nem akar fekete nőket, etnikai kisebbségekhez tartozó nőket és nem akar muszlim nőket látni London központjában”(…) „A kormány bántóan ellenséges a közép- és kis jövedelmű gyermekes nőkkel szemben.”

„Amikor az ember a konzervatív képviselőket hallgatja a Parlamentben, olyan mértékű nagyképűséget és nemtörődömséget érez ki a hangjukból, mellyel én 13 éves parlamenti pályafutásom alatt még nem találkoztam; lényegében azt sugallják, hogy a legmagasabb adózási küszöb alatt élőknek nem kellene gyermeket vállalniuk.”

 
Természetesen a kormány nem maradt adós a gyors válasszal és már a tegnapi nap folyamán Karen Buck azonnali leváltását követelték Ed Miliband ellenzéki pártelnöktől. A konzervatív ellentámadást amúgy nem meglepő módon Warsi bárónő, a brit történelem első muszlim származású női kormánytagja kezdeményezte, aki mindemellett a Konzervatív Párt társvezetője is. A bárónő szerint Buck szavai mélyen sértőek minden brit kisebbségre nézve, hiszen azok mindenekelőtt politikai haszonszerzésre és nem a nehéz helyzetben élők tényleges megsegítésére szolgálnak. Az ügy azonban vélhetően nem fog megoldódni még Buck esetleges távozásával sem, sőt, épp ellenkezőleg, nagy valószínűséggel új erőre fog kapni, hiszen a kormányzati megszorító intézkedések bejelentésekor már széles politikai és civil ellenállásba ütközött a lakhatási támogatások maximalizálása (jelen állás szerint a támogatás felsőhatára a nagycsaládosok esetében heti 400 font lesz a jövő hónaptól, mely minden kétséget kizáróan a legszegényebbeket sújtja majd a leginkább - szerk.).
 
(Karen Buck, forrás: www.guardian.co.uk)
 
Karen Buck helyzetét tehát a korábbi általános felháborodás mellett az is megmentheti, hogy több prominens politikus és újságíró is szót emelt az intézkedéssel szemben. Polly Toynbee, neves író-publicista, a baloldali The Guardian munkatársa például végső megoldásként aposztrofálta csak a kormányzat döntését, utalva a Holokausztra, míg Chris Bryant, volt munkáspárti Európa-ügyi miniszter és külügyi államtitkár egyszerű társadalmi tisztogatásnak nevezte a lakhatási támogatás kérdésére adott kormányzati választ.
 
(Baroness Warsi, forrás: www.telegraph.co.uk)
 
Ezek a nyilatkozatok persze nem jelentenek szinte semmit a konzervatívoknak, hiszen ezek az ellenzék szájából hangzottak el, vagy legalább is baloldali újságírók tollából kerültek papírra, de Boris Johnson, London jobboldali polgármesterének véleménye már komoly nehézségeket okozott/okozhat a pártnak. Johnson ugyanis a megszorító intézkedések kihirdetése után kijelentette, hogy személyesen fogja kérni a miniszterelnöktől, hogy lehetőség szerint a fővárosra ne legyenek érvényesek a lakhatási támogatásokra vonatkozó országos keretszámok, mivel az szinte Koszovó-szerű etnikai tisztogatást vinne végbe a városban. Hozzátette, hogyha ez mégsem történik meg, akkor Londonban minden bizonnyal nagyjából 5 ezer ember válik hontalanná.      

 

Németh Áron Attila

Szólj hozzá!
munkáspárt megszorítások egyesült királyság boris johnson kiemelt területek konzervatív párt etnikai tisztogatás karen buck baroness warsi

Gazdasági egységesülés felé tart az EU?

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0
2011. március 17.

Annak ellenére, hogy sokan nem hitték, hogy valósággá válhat, az EU pénzügyminiszterei a hét elején mégis megegyeztek abban, hogy a jövőben szorosabbra kell fűzni az Unió gazdasági integrációját. Bár a történelmi tervezetet még az Európai Tanácsnak és az Európai Parlamentnek is el kell fogadnia, a kérdés jogerőre emelkedését vélhetően így sem akadályozza majd különösebb fennakadás, hiszen arról a tagállamok szakminiszterei döntöttek.
 
Gyakorlatilag a Stabilitási és Növekedési Paktum (SNP) 1997-es elfogadása óta komoly vita folyt arról – EU-n belül és kívül egyaránt –, hogy milyen intézkedéseket kellene bevezetni ahhoz, hogy az Európai Unió gazdaságilag egységesebbé váljon, lévén, hogy az SNP nem szabályozza kellően sem a közös piacot, sem pedig a tagállamok gazdaságpolitikáját. A kérdésre azonban egészen e hét elejéig úgy tűnt, hogy nem lesz válasz. Egyrészről ugyanis ott voltak mindig is a franciák, akiknek mind a mai napig dédelgetett vágya a gazdasági kormányzás kiterjesztése az Unióra, ami szorosan integrálná a tagállamok pénzügypolitikáját, illetve a németek és britek, akiknek pedig épp ellenkezőleg, mindig is a hideg futkosott a hátán, amikor a francia javaslat szóba került. Ennek ellenére a franciák most örülhetnek, legalább is egyelőre biztosan, hiszen a most elfogadott tervezet elsősorban az ő hosszú távú elképzeléseiket tükrözi. Természetesen az egészen egyértelmű, hogy a németek támogatása nélkül ezt a tervezet nem lehetett volna elfogadni, főleg, hogy jó szokás szerint a britek a kezdetek óta ellenezték az egészet, de akkor mégis, mi állhat Angela Merkel döntése mögött?
 
("Talán megvan a gyógyír a panaszokra?", forrás: www.seekingalpha.com)
 
Röviden összefoglalva a legvalószínűbb az, ami néhány napja a The Economist hasábjain jelent meg, vagyis, hogy a németek, mivel leplezni szeretnék igazi politikai-gazdasági erejüket, hajlamosak támogatni egyes kiemelten fontos francia javaslatokat, egészen addig, amíg azok nem sértik a saját érdekeiket. Mi következik ebből? Az egyik, hogy bár a franciák csatát nyertek, az igazi háború zárt ajtók mögött, az Európai Tanácsban kerül majd lefolytatásra, ahol Merkel asszony szavát és döntéseit kevesen merik megkérdőjelezni, ergo a németek ott még bőven egy számukra kedvezőbb verziót is elfogadhatnak a mostani tervezetből. A másik pedig, hogy vélhetően ebbe az egészbe nem mentek volna bele a németek akkor, ha tudták volna, hogy bizonyos kiskapuk nem állnának majd rendelkezésükre a különböző büntetések kikerülésénél.
 
Ugyanis éppen ez az utóbbi, a büntetések kérdése talán a legkényesebb az egészben, hiszen az új tervezet szakítana a régi gyakorlattal, vagyis, azzal, hogy az EU-nak tulajdonképpen nincsen semmilyen eszköze arra vonatkozóan, hogy megregulázza a felelőtlenül gazdálkodó államokat (pl: Görögország, Spanyolország, Írország, Portugália), amelyeket ne lehetne kikerülni. A héten elfogadott, ám jogerőre még egy jó darabig biztosan nem emelkedő törvény szabályozná mind a tagállamok éves költségvetését, hogy az egyensúlyban van-e, illetve megfelel-e az Uniós elvárásoknak, mind pedig az összes egyéb, szigorúan gazdasági irányelveit. Dehogy ennek az egésznek nyomatékot adjon, az EU pénzügyminiszterek azt is kikötötték, hogy súlyos büntetéseket köteles fizetni az a tagállam, amelyik nem hajlandó tartani az előre megszabott költségvetési keret számokat. A büntetés kezdetben a GDP 0,2 százalékát, később azonban akár 0,5 százalékát is elérheti; példaként említve Spanyolországot, az ő büntetése a mostani tervnek köszönhetően meghaladná az 5 milliárd eurót. Nekünk magyaroknak az viszont jó hír, hogy ezek a döntések – jelen állás szerint – egyelőre csak az eurózóna tagállamait érintik. Ellenben rossz hír, hogy az elképzelés második sarkalatos pontja, mely az összes jövőbeli gazdasági irányelvet ellenőrizné, hogy azok nem károsak-e az EU egésze számára, már elvben minket is érintene, bár tény, komoly büntetésre ebben az esetben is csak az eurózóna tagok számíthatnak.
 
A döntést természetesen a franciák üdvözölték, mellettük még fontos megemlíteni Svédországot, Dániát, Lengyelországot és a többi közép-kelet európai tagállamot, akik szintén nem ellenzik a szigorúbb szabályozás ötletét. Mint oly sokszor, Németország egyelőre most is középen áll és kivár. A tervezetet ellenzők közül pedig szokás szerint Egyesült Királyság a leghangosabb, de erős nem tetszésüknek adtak hangot a Benelux államok is. Kétségtelen tény azonban, hogy az egyik legérdekesebb reakciót az egészre egy neves brüsszeli gazdasági agytröszt, a Re-Define vezetője, Sony Kapoor adta, aki egészen egyszerűen kínai típusú politikai beavatkozásnak nevezte a most elfogadott Uniós gazdasági tervezetet, mely központilag kívánja iránytani az Európai Unió gazdaságát.  

 

Németh Áron Attila

Szólj hozzá!
franciaország eu merkel németország európai unió egyesült királyság eurózóna kiemelt területek eu költségvetés

A (múlt) héten történt.. Latin-Amerika

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0
2011. március 16.

Megvétózná Vargas Llosa meghívását a világhírű könyvvásárra az argentin értelmiség: Argentínában áprilisban rendezik meg a spanyol nyelvű országok egyik legjelentősebb könyvvásárát, melynek ünnepélyes megnyitására Mario Vargas Llosát, 2010 irodalmi Nobel-díjasát kérték fel. A szervezők döntése azonban éles vitát váltott ki az argentin értelmiségi- és politikai körökben. Bár tény, senki sem Vargas Llosa irodalmi pályafutását kérdőjelezte meg, hanem sokkal inkább politikai hitvallását kifogásolták. Vargas Llosa ugyanis 1990-ben a perui elnökválasztás legfőbb esélyesének számított, ám a japán származású populista Alberto Fujimori végül a választás második fordulójában meglepetésszerű győzelmet aratott. Vargas Llosa habár ma már nem vesz részt aktívan a politikában, számos alkalommal hangot ad jobboldali-liberális politikai elkötelezettségének, aminek kíváló példája a volt spanyol miniszterelnökhöz, José María Aznarhoz, valamint az aktuális chilei elnökhöz, Sebastián Piñerához fűződő baráti kapcsolata. A történethez az is hozzátartozik, hogy igen gyakran illeti kemény kritikával a kontinens baloldali vezetőit. Az Argentin Nemzeti Könyvtár igazgatója, Horacio González ebből kifolyólag elfogadhatatlannak tartja, hogy egy olyan személy nyissa meg a 37. Buenos Aires-i Könyvvásárt, aki Cristina Fernández elnöki teljesítményét egy az olasz Corierre dela Sera napilapnak adott 2009-es interjújában totális katasztrófának minősítette. Az elnökasszony ugyanakkor higgadtan reagált az ügyre, hangsúlyozta, hogy a véleményszabadság a rendezvény legfőbb értékeinek egyike, melynek jegyében mindenkit megillet a szabad vélemény nyilvánítás joga, ugyanakkor abbéli reményét is kifejezte, hogy a rendezvény középpontjában továbbra is az irodalom és nem a politika áll majd.
 
Chilei emlékezés: A közelmúltban volt pont egy éve annak, hogy Chilét a Richter-skála szerinti 8,8 erősségű földrengés rázta meg, melyet a hajnali órákban még a földmozgásnál is több halálesetet okozó cunami követett. A dél-amerikai országban hajnali 3.34-kor Sebastián Piñera elnök jelenlétében emlékeztek meg az ország történetének egyik legnagyob természeti katasztrófájának áldozatairól. A virrasztás azonban nem zajlott problémamentesen. Egyfelől a napokban több erős (6-os erősség körüli) földmozgás borzolta a kedélyeket, másfelől az ellenzék a helyi lakosokkal kiegészülve tüntetést szervezett, ugyanis elégtelennek vélik az újjáépítés menetét. A chilei elnök szerint az infrastruktúra rekonstrukciójának 50 százaléka megtörtént az elmúlt év során, ezt az adatot azonban nemcsak az ellenzék, de a lakosság is szkeptikusan fogadta. A történelem egyik legnagyobb volumenű földrengése a legjelentősebb károkat a Chile déli részén fekvő Bío-Bío régióban, azon belül is Constitución és Talcahuano városában okozta. Utóbbi polgármestere határozottan cáfolta Piñera elnök, az újjáépítés mértékére vonatkozó állítását és figyelmeztetett, hogy jelen állás szerint számtalan családnak mobil-házakban, szerény körülmények közt kell a telet átvészelnie. A földrengés mintegy 220 ezer lakóhelyet döntött romba, 524 áldozatot követelt, több tucat személy tűnt el, továbbá az ország infrastruktúrájában okozott anyagi kárt a Belügyminiszetérium 30 milliárd dollárra becsülte.
 
Az ENSZ attól tart, hogy hamarosan Peru válik a világ elsőszámú kokacserje termesztőjévé: Bár 1996 óta ezt az előkelő helyet Kolumbia foglalja el, a Nemzetközi Kábítószer Ellenőrző Testület (INCB) legújabb jelentésében arra figyelmeztetett, hogy ha a jelenlegi tendencia folytatódik, akkor hamaronsa Peru lehet a világ legnagyobb illegális kokacserje termesztője. Habár a betelepítés területe második egymást követő évben csökkent a dél-amerikai kontinensen, Peruban és Bolíviában negyedik éve folyamatosan emelkedik az ültetvények száma. Kolumbiában eközben jelentős, mintegy 16 százalékos csökkenést regisztráltak. A helyzet azonban még itt is aggasztó, tekintve hogy 2009-ben itt foglalták le a legnagyobb arányú kokaint (200 tonna). A jelentés kiemeli továbbá Ecuador és Brazília növekvő szerpét a kábítószerkereskedelemben, annak ellenére, hogy az illegális szállítmányok fő kiindulópontja továbbra is Venezuela. Fogyasztás tekintetében a déli országok, vagyis, Uruguay, Chile és Argentína növekvő tendenciájára figyelmeztet az ENSZ. Pontos adatokkal ugyan nem szolgált a jelentés, de a világ kokainfogyasztásának 10-20 százalékát a Déli kúp regió országainak tulajdonítják.
 
Völgyi Csilla

 

Szólj hozzá!
chile peru ensz argentína kokain latin amerika vargas llosa egyéb területek kirchner sebastian pinera

A (múlt) héten történt.. Egyesült Államok

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0
2011. március 16.

Lemondott Hillary Clinton szóvivője: Tovább gyűrűzik a Wikileaks-botrány az Egyesült Államokban. A Wikileaksre felkerült anyagok kiszivárogtatásával vádolt katonát, Bradley Manninget védőügyvédje szerint napi 23 órában egy magánzárkában tartják fogva. Ezzel kapcsolatos ellenvéleményét fejezte ki Philip J. Crowley, a külügyminiszter szóvivője egy csütörtöki konferencián, melyben „nevetségesnek, kontraproduktívnak és ostobának” minősítette a katona fogva tartási körülményeit. Ezt követően Crowley hétfőn benyújtotta lemondását, amelyet Clinton elfogadott. Obama a katona fogva tartásával kapcsolatos kérdésekre pénteken azt reagálta, hogy a Pentagon tájékoztatása szerint „megfelelően kezelik a vádlottat”.

A legmagasabb költségvetési hiány: Az Egyesült Államok Államkincstára(U.S. Treasury Department) február havi jelentésében 225,5 milliárd dollárra tette a büdzsé hiányát, ez pedig a legmagasabb eddig mért hiány az ország történetében. A hatalmas hiány tovább növelte a nyomást a Kongresszuson a költségvetés rendbetételére és az ország adósságának csökkentésére. Továbbra sincs egyetértés azonban a kiadások csökkentésének vagy a bevételek növelésének módjáról, az elmúlt hónapokban a republikánusok és a demokraták javaslatait egyaránt leszavazta a Szenátus (ahhoz ugyanis, hogy átmenjen a törvény, a szavazatok kétharmadára lenne szükség – szerk.). Február amúgy a sorban a huszonkilencedik olyan hónap, melyben nő a büdzsé hiányának mértéke.
 
Az olajtartalékok kérdése: A líbiai polgárháború gazdasági hatásai elérték az Egyesült Államokat is: néhány államban egy gallon üzemanyag ára megközelítette a 4 dolláros árat az utóbbi hetekben (eközben a Brent hordó ára 120 dollár körül mozog). Bár a Szaúd-Arábia által bejelentett kitermelés növelése átmenetileg csökkentette az olajárakat, a nyomás csökkentése érdekében az Obama adminisztráció fontolóra vette az 1973-as olajválság idején felállított tartalékok átmeneti megnyitását a piaci nyomás enyhítése érdekében. Az elnök más lehetőségeket is említett; egyrészt újra engedélyezni fogja a mélytengeri fúrást a Mexikói-öbölben, másrészt ismét nyomatékosította korábbi célkitűzését, miszerint 2035-re az ország tisztaenergia-felhasználását 80%-ra kell emelni.
 
A 2010-es népszámlálás eredményei: Március 8-án napvilágra kerültek a 2010-es népszámlálás első részének részletes adatai. A sajtó az adatok közül a spanyol-ajkúak és a távol-keleti származásúak számának emelkedésével foglalkozott. Bár a növekedés elsősorban az egymilliónál kisebb lakosságszámú államokban volt igazán domináns, Kaliforniában még így is 28%-kal nőtt a spanyol-ajkú lakosság száma. A cenzus szerint 39 millió ún. „hispano” él az Egyesült Államokban. 

 

Tóth Nándor Tamás

Szólj hozzá!
költségvetési hiány obama hillary clinton líbia olajár egyesült államok kiemelt területek héten történt obama adminisztráció

Angolszász egységfront Kadhafi ellen

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0
2011. március 10.

David Cameron brit miniszterelnök és Barack Obama amerikai elnök kedden éjszakába nyúlóan egyeztetett a Líbiában uralkodó politikai helyzetről és annak lehetséges megoldásáról. A két vezető szerint a Kadhafi-rezsim megdöntéséhez semmilyen eszköztől nem szabad visszariadnia a nemzetközi közösségnek, hiszen minden nappal újabb és újabb ártatlan emberek százai, sőt, ezrei esnek áldozatul a líbiai diktátor ámokfutásának, mely egyelőre megfékezhetetlennek látszik.
 
David Cameron és Barack Obama (valamint a hírek szerint Nicolas Sarkozy francia elnök – szerk.) kedden egyetértettek abban, hogy a nemzetközi közösségnek sürgősen megoldást kell találni a líbiai helyzetre, mivel minden késlekedés súlyos emberáldozatokkal jár, mint azt az elmúlt hetek eseményei fényesen bizonyították. A végső kiút megtalálásában azonban van némi ellentét a felek között, miután Cameron (és Sarkozy) elsősorban a repülés-tilalmi zónák kijelölését szorgalmazza, függetlenül attól, hogy ezzel külügyminisztere, William Hague nem ért igazán egyet, legalább is addig biztosan nem, amíg egy ilyen ötlet nem kap teljes nemzetközi bizalmat. Ezzel szemben Obama, bár nem zárkózik el a cameroni megoldástól, egyelőre inkább az ENSZ döntési mechanizmusát gyorsítaná fel, hogy ne csak az Egyesült Államok, az Egyesült Királyság és Franciaország lépjen a kérdésben, hanem a teljes közösség.
 
("Megbeszélték", forrás: www.csmonitor.com)
 
Természetesen ez nem lesz könnyű, mivel annak ellenére, hogy a szokásuktól eltérően Kína és Oroszország is hajlandó volt támogatni a nemrég Líbiával szemben életbe léptetett szankciókat, egy újabb, adott esetben katonai beavatkozást magába foglaló rendelkezést már biztosan nem fog támogatni a két állandó Biztonsági Tanács tag. Ettől még a többség persze dönthet úgy, hogy végrehajt valamilyen katonai lépést, de Irak árnyékában azért erre kevés az esély, főleg, hogy az elmúlt napokban az Obama adminisztráció többször jelezte, hogy minden további líbiai beavatkozáshoz, legyen az szankció, vagy esetleges katonai fellépés, szükség van a nemzetközi közösség teljes egyetértésére. De addig, amíg ez megtörténik, Obama összehívta nemzetbiztonsági tanácsadóit, hogy azok minél előbb készítsenek számára elő egy tervet, amely világosan vázolja, hogy az Egyesült Államoknak milyen lehetőségei vannak a líbiai helyzet rendezésében. Illetve, hogy az egyes lépések, például a repülés-tilalmi zónák kijelölése, pontosan milyen következményekkel járhat. A tegnap lezajlott megbeszéléssel kapcsolatban, amin egyébként Barack Obama nem vett részt, még nem szivárogtak ki érdemi részletek arról, hogy az amerikai kormányzat mire is készül a közeljövőben. Amit azonban tényként lehet kezelni, azok a Fehér Ház szóvivőjének, James Carneynak a szavai, aki, mint kedden elmondta: „A jelen helyzetben a bilaterális együttműködés sem kizárható a líbiai helyzet rendezésében (…) A jelen helyzetben semmi sem kizárható.”
 
Mindeközben a Kadhafi-rezsim ellentámadást indított a felkelők ellen, vagyis az ország tulajdonképpen már hivatalosan is polgárháborúba csúszott a durva elnyomásból. A leghevesebb harcok – elsősorban légitámadások formájában – a felkelők által uralt keleti országrészben, Rasz Lanúf környékén, valamint rendes szárazföldi katonai hadműveletekként a fővárostól nem messze, például Zavija városában tapasztalható. A halottak számát már most több ezerre teszik, de elnézve Muammer Kadhafi hozzáállását, ez a szám az elkövetkező napokban vélhetően rohamosan emelkedni fog, függetlenül attól, hogy mit lépnek a nyugati hatalmak. Ezt persze tudja Cameron és Obama is, éppen ezért alternatív megoldások is szóba kerültek a kettőjük megbeszélésén. Az egyik ilyen lehetőség lehet, melyet Hillary Clinton amerikai külügyminiszter asszony erősen támogat, hogy Líbiát egyszerűen zárják ki az ENSZ Emberjogi Tanácsából. A másik pedig, amit néhány napja állítólag William Hague vetett fel, hogy Líbia olajbevételeinek nagy részét ENSZ ellenőrzés alá kellene vonni.
 
Azt, hogy végül mi mellett dönt az Egyesült Királyság és az Egyesült Államok, valamint a nemzetközi közösség, még nem lehet megmondani. De az viszont tény, hogy a korábbiakkal ellentétben most talán úgy tűnik, hogy jóval nagyobb a hajlandóság az ENSZ meghatározó tagjaiban arra, hogy a líbiai vérengzés és Kadhafi politikai pályafutásának végére végre pontot tegyenek.      

 

Németh Áron Attila

15 komment
ensz obama hillary clinton líbia egyesült királyság egyesült államok cameron kadhafi kiemelt területek obama adminisztráció william hague

Börtön várhat a volt francia elnökre

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0
2011. március 08.

Annak ellenére, hogy leköszönése óta már több mint négy év telt, Jacques Chirac volt francia elnök saját hazájában még mindig a legnépszerűbb politikusok egyike. A lakosság szimpátiája azonban könnyen kevésnek bizonyulhat, ha a közeljövőben Chiracot bűnösnek találják korrupció vádjában. Az esély meg van rá, hiszen az ügy hétfőn hivatalosan is bíróság elé került, bár magát a tárgyalást végül mégis elhalasztották, miután a volt elnök egyik vádlott társának ügyvédje alkotmányellenességre hivatkozva fellebbezett az Alkotmánybírósághoz.
 
Jacques Chirac korrupciós ügye hosszú évek óta foglalkoztatja a francia közvéleményt, hiszen a gyanú árnya már jóval elnöki ciklusa közben rávetült az elmúlt évtizedek egyik legbefolyásosabb európai politikusára. Az ok, hogy eddig miért nem került ténylegesen bíróság elé Chirac, az elnöki mentesség intézményében keresendő, hiszen, ahogyan sok más országban, úgy Franciaországban sem büntethető az államfő, amíg hivatalban van. Márpedig a volt elnök 12 évig, egész pontosan 1995-től 2007-ig vezette országát. A sikkasztás-korrupció vádja azonban nem a volt elnököt, hanem elsősorban a volt polgármester Chiracot sújtja, aki mielőtt elnökké választották volna, 18 évig vezette a főváros önkormányzatát. A vádak szerint Párizs elöljárójaként Jacques Chirac több olyan állást hozatott létre (szám szerint nagyjából 28-at – szerk.), melyek mindegyike mindössze pénz kiutalására szolgált, részben politikai pártfogoltaknak és anyapártjának, részben pedig saját elnöki kampányának.
 
("Komoly bajban Jacques Chirac", forrás: www.telegraph.co.uk)
 
Bár nincs pontos adat arra vonatkozóan, hogy Chirac és bűntársai – köztük például két volt kabinetfőnöke is – elvben mekkora összeget sikkasztottak, de némi támpontot azért adhat, hogy leköszönése után a volt elnök, valamint pártja (UMP) beleegyezett abba, hogy hajlandóak kártérítést fizetni a párizsi önkormányzatnak, ha az ejti az esetleges hatalmi visszaélésekkel kapcsolatos vádjait. Miután hosszas egyeztetés után a főváros elfogadta az ajánlatot, Chirac előbb 500 ezer, majd az UMP 1,7 millió eurót fizetett ki a kereset megszüntetéséért. A korrupció gyanúját azonban ennek ellenére sem tudta levetkőzni a volt elnök, éppen ezért nem is volt különösebben meglepő, hogy tavaly újból bírósági idézést kapott. Ez alkalommal viszont már nem volt lehetőség alkudni, hiszen az ügyészség előre kijelentette, hogy az ügyben érintett minden vádlott köteles bíróság előtt felelni az őt ért vádakért, beleértve természetesen Jacques Chiracot is.
 
Ahogy persze várható volt, az egyik vádlott ügyvédje alkotmányellenességre hivatkozva fellebbezett a tárgyalás lefolytatásával szemben, emiatt az ügy – legjobb esetben – ismét hónapokat fog csúszni, amíg ismételten elér majd a mostani fázisába. De egy biztos, hogy az előzetes híresztelésekkel ellentétben a most 78 éves Chirac láthatóan nem szenved sem Alzheimer-kórban, sem pedig semmilyen egyéb súlyos betegségben, vagyis vélhetően nem akadályozza majd semmi abban, hogy végre szembe nézzen az őt ért vádakkal. Az ügy pikantériáját – azon kívül, hogy XVI. Lajos és Philippe Pétain marsall elítélése óta, vagyis 1945 óta nem állt bíróság elé egyetlen francia államfő sem – leginkább az adja, hogy 2004-ben már ebben a kérdésben több magas rangú politikust, köztük például a jelenlegi külügyminisztert is (Alain Juppé) bűnösnek találtak korrupció és sikkasztás vádjában.
 

Mindent összevetve tehát megállapítható, főleg a 2004-es eseményeket figyelembe véve, hogy Jacques Chirac komoly bajban van, mivel a tények, amik, mint tudjuk, makacs dolgok, erősen ellene játszanak. Persze ettől még lehet, hogy nem ítélik el a volt elnököt, sőt, lehet, hogy végül még a tárgyalást is megússza egészségi állapotára való tekintettel. De az, hogy a gyanú árnyéka már rávetült a legnépszerűbb francia politikusra, biztos. Kérdés persze, hogy ez végül örökre befeketíti-e a nevét, vagy sem. Mindenestre, ha így lesz, ha úgy, mi figyelni fogunk, mert 2011 könnyen egy politikai óriás csúfos bukását eredményezheti.

Németh Áron Attila

Szólj hozzá!
franciaország korrupció chirac ump kiemelt területek

Vélemény: Utolsó figyelmeztetés az EU-nak

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0
2011. március 06.

A jelenleg is zajló észak-afrikai és közel-keleti forradalmak teljességgel felkészületlenül érték az Uniót – szerencse a szerencsétlenségben, hogy egyelőre „csak” Líbiában alakult ki polgárháború. Az integrációnak le kell vonni a tanulságot a mostani eseményekből, miszerint Európát olyan biztonsági kihívások érhetik a mediterrán térségből, amelyekre egyelőre képtelen választ adni, nemhogy ezeket megelőzni. Ezért az európai kül- és biztonságpolitika terén azonnal magasabb sebességre kell kapcsolni.
 
Az algériai polgárháború óta a legnagyobb felfordulás zajlik jelenleg az észak-afrikai régióban, amely teljesen újrarendezi a térség erőviszonyait. Az „arab ébredés” váratlanul érte Európát, olyannyira, hogy a régióval hagyományosan szoros viszonyt ápoló Franciaországot is teljesen felkészületlenül érték a tüntetések és az évtizedek óta stabilnak hitt rendszerek bedőlése. Éppen ezért az EU mindeddig csupán bénultan követte figyelemmel az eseményeket, ha nem számoljuk azt a néhány lagymatag nyilatkozatot, amelyeket az egyes országok vezetői tettek az utóbbi hetekben. Mindez azonban elfedi a valódi problémát, amely a következő: az Európai Unió teljességgel képtelen kezelni a határaitól alig pár száz kilométerre zajló lázadásokat és a bukott államok rémével fenyegető folyamatokat.
 
("Szerepkeresés", forrás: www.economist.com)
 
Az európai szomszédságpolitika kimondott célja (a mediterrán térség felé mindenképpen) a partnerországok stabilitásának biztosítása és az ottani népesség „lekötése” a dinamikusan fejlődő gazdaságokkal, így megakadályozva a nagyarányú népességmozgást, amely túlterhelné Európa már most is erősen limitált befogadóképességét. Most azonban megmutatkozott az eddigi politika totális kudarca. Nemcsak, hogy ezek a rezsimek képtelenek a népességük elégedettségének garantálására, de a konfliktusok elől menekülő tömegek előre is könnyen megjósolható módon felénk vették az irányt és Olaszországban keresnek menedéket a hazai bizonytalanság elől. A polgárháborúba merülő Líbiából százezrek indultak el a szomszédos országok felé, és nyilvánvaló céljuk az, hogy a viszonylagosan prosperáló Európai Unióba vegyék az irányt. Ez azonban nem opció, Európa megtelt.
 
A mostani események azonban minden bizonnyal hamarosan lecsillapodnak, a most kialakulóban lévő egyensúly valószínűleg ugyancsak nem lesz tartós és mindenképpen számítani kell az újabb felfordulásokra, mivel az új kormányok se lesznek képesek megoldani a dinamikusan szaporodó népesség elhelyezkedési és egyéb nehézségeit. Inkább előbb, mint utóbb számítani kell arra, hogy a durván 210 milliós népességgel rendelkező észak-afrikai régióban a mostani líbiai eseményekhez hasonló polgárháborús állapotok jönnek létre. Akkor pedig, ha jelenleg a hat és fél milliós Líbiából százezrek szándékoznak Európába jönni egy békésebb élet reményében, az EU-nak fel kell ismernie, hogy legközelebb milliók igyekeznek majd bármi áron idemenekülni és így elárasztani az Unió déli tagállamait. Ez a századunk egyik legkomolyabb biztonságpolitikai fenyegetése, mivel Európa képtelen befogadni ezeket a néptömegeket.
 
A fentebb vázolt kihívás miatt az Európai Uniónak azonnali hatállyal felül kell vizsgálnia a Mediterrán régió déli államainak irányába követett eddigi szomszédságpolitikáját. Bebizonyosodott, hogy az autokratikus, de kevéssé hatékony rezsimek támogatása nem elég ezen országok stabilitásának biztosításához, tehát sokkal intenzívebb felelősségvállalásra van szükség az EU részéről Észak-Afrika államaiban. Ennek a szerepnek a betöltése nem lesz olcsó és a legkevésbé sem lesz kényelmes az európai politikusok számára. A belső problémák mellett azonban fel kell ismerni, hogy egy újragondolt és hatékony déli szomszédságpolitika nélkül az Unió a következő tíz évben végveszélybe kerülhet a soron következő újabb arab forradalmi hullám hatására. A nem cselekvés sokkal többe fog kerülni, mint az arab rezsimekbe való aktív beavatkozás, amelynek a népesség elégedettségét kell legfőképpen megcéloznia, a demokratikus intézmények fokozatos fejlesztése és munkahelyteremtésen keresztül. Az Európai Unió nem várhat az Egyesült Államok áldásos tevékenységére, hiszen a két hatalom egymással nem megegyező érdekeket képvisel, és a frontvonalon Európa áll. Éppen ezért a mostani események sokkal inkább áldásként hatnak, mint átokként, mivel viszonylag kis téttel az európai döntéshozók ízelítőt kaphattak abból, hogy milyen fenyegetéseket rejt a déli szomszédság. A kérdés az, hogy ezt a figyelmeztetést az EU a szívére veszi-e és hajlandó-e koherens és nagyvonalú segítséget nyújtani a tágabb közel-kelet államainak, vagy pedig a mostani forradalmi hullám lecsengése után újra a homokba dugja a fejét. A saját, jól felfogott érdekünkben meg kell kongatni a vészharangot és a stabilitás felé terelgetni a déli határaink mentén elterülő államokat. Az európai országok és az Unió túlélése függ ettől a döntéstől.

 

Csepregi Zsolt

6 komment
vélemény eu európai unió észak afrika kiemelt területek dm plusz eu szomszédságpolitika

A héten történt.. Visegrádi Négyek

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0
2011. március 06.

EU-s biztonságpolitika magyar szemmel: Martonyi János külügyminiszter csütörtökön Pozsonyba látogatott, ahol a GLOBSEC biztonságpolitikai konferencián nyilatkozott az Uniós biztonságpolitika egyik alappilléréről, a szomszédságpolitikáról. Véleménye szerint ha az EU globális szereplő kíván lenni, bizonyítania kell, hogy nem csak időben tud reagálni a körülötte zajló eseményekre, hanem akár előre is tudja azokat jelezni. Így bekövetkezésükkor felkészültebb akciókra lenne képes. Kijelentette, a mediterrán események pont ezt a gondolatot támasztják alá, valamint ezen változások miatt a szomszédságpolitika terén is egyértelműen befogadó képet kell közvetítenünk a környező országok felé. Ennek a szemléletnek pedig például a horvát csatlakozás felgyorsításában is meg kell mutatkoznia.
 
Külügyminiszteri találkozó a V4 országok között: Előző hírünkkel összhangban csütörtökön Martonyi János egy közös V4-es nyilatkozatot is aláírt a szlovák, cseh és lengyel külügyminiszterekkel együtt, melyben kinyilvánították, hogy továbbra is aktív szerepet szeretnének játszani a keleti partnerségi programban. Véleményük szerint a partnerségi viszonyt úgy kellene átalakítani, hogy azok, akik ténylegesen véghezviszik a reformokat, azok ebből előnyt is tudjanak kovácsolni az EU-val szemben. Jelezték azt is, hogy az Unió fokozni fogja nyomását Fehéroroszországgal szemben, és felszólították Lukasenko-t, hogy engedje szabadon a politikai foglyokat.
 
Alacsony szinten a csehek euró iránti vágya: Egy a Medea Kutatóintézet által januárban lefolytatott felmérés szerint a cseh társadalom csupán 15 százaléka támogatná, hogy az ország csatlakozzon az eurózónához, 77 százalékuk pedig inkább ellene voksolna (amiből 57 százalék erőteljesen ellenezné a dolgot).  A csökkenő tendencia már régóta érezhető volt a kérdésben, Jan Matejka, az intézet igazgatója szerint az pedig bizonyos, hogy az eurót használó országok mostani pénzügyi válsága csak tovább rontotta a bevezetés megítélését.
 
Életbe lépett a módosított szlovák nyelvtörvény: Kedden a parlament második alkalommal is elfogadta az átalakított szlovákiai nyelvtörvényt. Mint ismeretes, Ivan Gasparovic államfő december végén megvétózta az eredeti jogszabály enyhítésének tervezetét, azonban most a törvényhozás újra megszavazta azt. Az új döntés értelmében csupán az önkormányzati és állami szerveket büntethetnék az új, alacsonyabb felső határral rendelkező bírsággal (max. 5000 helyett 2500 euró), és őket is csak akkor, ha közigazgatási információkat, vagy állampolgárok biztonságát, egészségét, vagyonát veszélyeztető szöveget nem közölnek államnyelven. A büntetés kiszabása ráadásul mostantól nem kötelező, a döntés pedig a kulturális tárcához fog tartozni. Mostantól a posta, a tűzoltóság, a távközlés és a közlekedési tárca köreiben nem lesz kötelező a szlovák nyelv használata és tudása. Emellett a helyi képviselők szabadon használhatják a kisebbségi nyelvet azokon a településeken, ahol az adott nemzet eléri a népesség 20 százalékát.
 
Mészáros Tamás

 

Szólj hozzá!
magyarország szlovákia csehország martonyi gasparovic v4 kiemelt területek héten történt visegrádi négyek

Nyílnak-e forradalmi jázminok Kínában is?

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0
2011. március 04.

A közel-keleti események hatására a kínai kormány úgy érzi, ismét kénytelen az egypártrendszer védelmére kelni, ha szükséges, akár erőszakkal is. Máskor is gondolták már így, például 1989-ben: az akkori tienanmen téri demokratikus tüntetés „feloszlatása” több ezer civil áldozatot követelt. Ilyen jellegű beavatkozásról jelenleg biztos nincs szó, de a kínai állam „vigyázó szeme” most jobban figyel.
 
A tekintélyelvű arab kormányok ledöntésére irányuló közel-keleti forradalmi hullám immár Kína partjait nyaldossa. Az elmúlt hetekben többször is olvashattunk arról, hogy egy ismeretlen forrású internetes üzenet, amely - közel-keleti mintára - „jázmin forradalom” kirobbantására hívta fel az embereket, közel száz fős „tömeget” vonzott Peking legnépszerűbb bevásárló utcájába egy februári vasárnapon. A kínai nyelvű, de amerikai székhelyű internetes weblapon megjelentetett, tiltakozásra invitáló blogbejegyzések egyben a skandálandó követeléseket is megfogalmazták: „ételt akarunk, munkát akarunk, lakást akarunk és tisztességes bánásmódot akarunk”. E megmozdulás ugyan egy békés hétvégi demonstráció képét öltötte, a rendőrség mégis feloszlatta azt. Bár a híradásokból az derült ki, hogy a rendőrök végül nem állítottak elő senkit, más források tudni vélik, hogy hat aktivistát őrizetbe vettek. Egy héttel később újabb felhívás érkezett, mely szintén az interneten terjedt, s ugyancsak a pekingi bevásárló utcát célozta meg. Ezúttal azonban a résztvevők jelentős részét a tüntetést feloszlatni szándékozó rendőrök és a mindezt megörökíteni kívánó újságírók alkották. Tüntetés így végül nem volt, de a BBC riporterét és operatőrét azért megakadályozták abban, hogy tudósítsanak: egyiküket a fülénél, másikukat a hajánál fogva rángatták be a rendőrségi furgonba. A riporter lábára párszor a kocsiajtót is rácsapták.
 
("A múlt, mely vélhetően nem ismétli önmagát", forrás: www.obviousmag.org)
 
Hu Csin-tao kínai elnök a február 20-i megmozdulás előtti napon arra szólította fel a tisztségviselőket, hogy a társadalmi igazgatás hatékonyságának javításával és innovációjával gondoskodjanak „egy energiától duzzadó harmonikus és stabil társadalom" megvalósításáról. Hangsúlyozta „egy sajátosan kínai szocialista társadalmi igazgatási rendszer kiépítésének szükségességét, amely a nép jogai és érdekei fölött őrködik, érvényt szerez a társadalmi igazságosságnak, és fenntartja a társadalmi rendet”. Reméljük, nem egészen így képzelte.
 
Az Országos Népi Gyűlés (azaz a kínai parlament) éves ülésszaka szombaton veszi kezdetét Pekingben, így az ellenőrzés erősebb mint általában. Minden állami tisztségviselőnek utasításba adták, hogy most különösen éberen kell figyelniük, s minden erejükkel azon kell lenniük, hogy semmi se boríthassa fel a tökéletes politikai egység képét. „Meg kell erősítenünk az ellenőrzést minden célcsoport esetében, őket folyamatosan figyelni kell, s meg kell akadályozni, hogy Pekingbe jutva tiltakozást szervezhessenek, s bajt keverjenek” – áll a Pekingtől közel 600 kilométerre fekvő, Shanxi tartománybeli Jincheng város hivatalos honlapján. Ehhez hasonló felhívások tucatjai olvashatók különböző önkormányzati szintű honlapokon. S hogy kik is alkotják a fent említett célcsoportokat: a disszidensek és emberjogi aktivisták mellett ide sorolják a leszerelt katonákat, a büntetett előéletűeket, azokat, akik valaha petíciót nyújtottak be például otthonuk lerombolása vagy földjük elkobzása miatt, s bármilyen morbid is, de ide sorolják a mentális betegségben szenvedőket is.
 
Tulajdonképpen „érthető” a kínai kormány reakciója, hiszen a tiltakozás elnevezése („jázmin forradalom”) folytán nem kellet sokat gondolkodniuk azon, vajon ki, vagy mi inspirálja a megmozdulást (bár a „Jázmin virágok” egy közkedvelt népdal Kínában, a tüntetés elnevezése valószínűleg nem erre a jázminra utalt… J ). Az pedig hogy ez a tiltakozás is az internet segítségével szerveződött, csak további lökést adott a kormányzatnak a megmozdulás felszámolásáról való döntés meghozatalában, ha egyáltalán felmerült bennük, hogy esetleg másképp döntsenek. A kínai egypártrendszer - eredményei és gazdasági sikerei figyelembevétele mellett - mégiscsak diktatúra, mégha az az elmúlt három évtizedben félmilliárd embert emelt is fel a szegénységből. Persze, mindez hatalmas társadalmi egyenlőtlenséggel együtt valósult meg, de ez egy kapitalista rendszerben is így lenne. De egy kapitalista rendszerben talán nem így reagálnának a ”jázmin” szó emlegetésére, bár ki tudja…
 

Mindenesetre ma vajmi kevés esély van arra, hogy a kínai tiltakozások a közel-keletihez hasonló eredményt érjenek el, s nem csupán azért, mert a tiltakozásokat csírájában elfojtják a hihetetlenül erős és széleskörű kontrollal, például a „jázmin”, mint keresőszó interneten történő teljes blokkolásával, megfigyelésekkel, vagy a fent említett rendőrség általi feloszlatással. Kínában még jó darabig nem lesz forradalom, mert a gazdaság növekszik – ellentétben például az európai demokratikus országok gazdaságaival -, a kínai vezetés a generációváltásokkal frissen tartja önmagát, és az emberek általában hisznek abban, hogy a sorsuk egyre jobbra fordul, életkörülményeik javulnak. Amíg pedig a nagy többség így gondolja, az arányaiban kisszámú elégedetlenkedők jelentős részéhez pedig el sem jut a tüntetések híre, addig a kínai kormánynak nem kell aggódnia, csak „elővigyázatosnak” lennie.

Szunomár Ágnes

Szólj hozzá!
kína észak afrika tüntetések hu csin tao egyéb területek

Jó lehet, de még kidolgozatlan - külföldi reakciók a Matolcsy-programra

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0
2011. március 03.

Kedden délelőtt jelentette be a magyar kormány azt a tervezetet, melynek segítségével új gazdaságpolitikai irányba kívánják terelni az országot. A hivatalosan Széll Kálmán után elnevezett program ismertetését Orbán Viktor miniszterelnök Matolcsy György nemzetgazdasági miniszterre és Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettesre hagyta, ő aktívan nem vett részt az eseményen.
 
A nem-hivatalosan már most Matolcsy-csomagnak nevezett stratégiát több oldalról is megközelítik a különböző körök. A kormány ragaszkodik annak kiigazító jellegéhez, míg mások előszeretettel illetik a megszorító jelzővel is. A negyven oldalas, 26 pontba szedett reformterv legfőképp a 2012-es és 2013-as kiadások csökkentésére összpontosít. Ennek értelmében jövőre 550 milliárdot, majd a következő évben ezt még 352 milliárddal megtoldva összesen 902 milliárd forintot spórolnának meg. Elhalasztják a társasági adót csökkentő intézkedéseket (kivéve a kisvállalatok körében), sőt, a bankszektorra mért különadó behajtási idejét 2 helyett 3 évre növelnék. Mindezek eredményeképpen a GDP-arányos adósság idén 75 százalékra, 2012-ben 71, 2013-ban 69, 2014-ben 66, 2015-ben 63, majd 2016-ban 59 százalékra csökkenne, 2018-tól pedig 50 százalékkal számoltak.  Főbb hatásait a foglalkoztatás (pl.: rokkantnyugdíj átalakítása), a tömegközlekedés (pl.: e-útdíj bevezetése), a nyugdíj rendszer (pl.: korkedvezményes nyugdíjazás felszámolása), a gyógyszerkassza (pl.: gyógyszergyártói befizetések növelése), az oktatás (pl.: a tankötelezettség 15 évre csökkentése; egyetemi szakok minőségi átvizsgálása) és az állami költségek érzik majd meg. Azt, hogy melyik szektorban mekkora költségcsökkenést kívánnának elérni, jól mutatja a következő táblázat.
 
("A terv", forrás: www.index.hu)
 
Az elemzők és a piac már régóta várta a csomag részleteit, melynek létéről már eddig is biztos információk voltak. A bejelentés után pedig nem maradtak el a szokásos reakciók sem. A Wall Street Journal Neil Shearing, a Capital Economics in London munkatársának véleményét idézi, aki, bár igen meggyőzőnek tartja a kormány által bemutatott számokat, hiányolja a program megvalósításáról szóló részleteket. Így hosszú távon szerinte Magyarország fiskális helyzete továbbra is bizonytalan. A cikk írója nem felejti el ehhez hozzátenni azt sem, hogy a nagy adósságcsökkentés mögött a nemrég „államosított” nyugdíjvagyonok állnak, melynek elköltése tovább növelheti az eddig is nagy kormányzati terhet a jövőbeli nyugdíjazási helyzettel kapcsolatban. Az újság több prominens elemző véleményét is összegyűjtötte, akik szintén – majdnem egyhangúan – a részletek majdnem teljes hiányát emelték ki. Ezek nélkül a piacnak újra kvázi-érzelmi alapon kell döntéseket hoznia az országgal kapcsolatosan, mely a forint és a budapesti tőzsde esését hozhatja magával. Valószínűnek vélik, hogy a lépésekkel sikerül némi időt nyerni egy újabb leminősítéstől, azonban, ha nem történnek meg hamarosan a konkrét lépések, a hitelminősítők tovább ronthatják az ország már így is alacsonyan lévő besorolását. A Financial Times a már említett tényezők mellett leginkább az 500 millió forint feletti adóalapra vonatkozó társasági adó 19-ről 10 százalékra való csökkentésének elmaradása és a bankadó kiterjesztése miatt volt elégedetlen.
 
Voltak azonban olyanok is, akik nagyobb bizalommal fordultak az újonnan bejelentett program felé. Raffella Tenconi, a Bank of America-Merrill Lynch bankcsoport közgazdásza szerint a csomagnak pozitív üzenete lehet a piac felé, mivel annak 900 milliárdos összértéke meghaladja a várt 600-800 milliárdos számokat, valamint nem bevételnövelő, hanem kiadáscsökkentő tervezetről van szó. Érdekes módon ő személy szerint a társasági adó csökkentésének elhalasztását is a kedvező tényezők közé sorolja, mivel így nagyobb mozgástér mutatkozhat az államháztartási hiány lefaragására. Az RBC Capital Markets globális befektetési szolgáltató csoport véleménye szerint is a hatékonyságot várja el a piac a kormánytól, ám kijelenti, egyértelmű, hogy ehhez időre van szükség. Kiemelte, fontos látni, hogy a program olyan szektorokat céloz meg, ahol tényleg sok lehetőség van a spórolásra, azonban a problémák sajnos nagyon mélyen gyökereznek. Nem véletlen, hogy a szakmai szervezetek minden érintett szektorból azonnal tárgyalásokat kezdeményeztek a Nemzetgazdasági Minisztériummal.
 
("A bejelentés", forrás: www.kormany.hu)
 
Összességében tehát majdhogynem egyértelmű a nemzetközi reakció a Széll Kálmán Programra: van rá esély, hogy működőképes lesz és sikerül tartani a felvázolt számokat (elemzők reálisan a 2/3-át tekintik megvalósíthatónak), azonban jelenleg a piaci szereplők nem lettek informáltabbak arra vonatkozóan, hogy részleteiben hogyan is fog mindez végbemenni. Ez természetesen problémát jelent, ezt mutatta az is, hogy az EUR/HUF árfolyam és a BUX index azonnal esésnek is indult a bejelentést követően. Azonban valószínű, hogy az Orbán-kormány – mely minden bizonnyal pozitívabb válaszokat várt a kiigazító csomagra – megpróbálja a gyakorlatban is demonstrálni, miképp is képzelte a reformok megvalósítást, ez pedig már érdemben nyugtathatja meg a piaci szereplőket.

 

Mészáros Tamás

Szólj hozzá!
magyarország orban v4 matolcsy kiemelt területek külföldi reakciók visegrádi négyek

Radikális fordulhat jöhet az Egyesült Királyságban

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0
2011. március 02.

Az EU-csatlakozáskor az Egyesült Királyság még azon kevés régi tagállam közé tartozott Nyugat-Európában, ahol szívesen látták a Kelet-Európából érkező vendégmunkásokat. Ez a kép azonban úgy tűnik mostanra megváltozott. A neves közvélemény kutató, a Populus legfrissebb felmérése szerint ugyanis az általuk megkérdezett lakosok közel fele szívesebben támogatna egy keményebb bevándorlási politikával rendelkező radikális pártot, mint valamelyik mostani országos erőt.
 
Bár az elmúlt évtizedekben az Egyesült Királyság sem volt mentes a bevándorlók és a helyiek közti összecsapásoktól, valamint a szélsőjobboldali pártok előretörésétől, mégis olyan választási sikereket, mint amilyeneket például Hollandiában, Ausztriában, Franciaországban, vagy éppen Magyarországon értek el a helyi radikálisok, a brit szélsőségesek sohasem tudtak felmutatni. Függetlenül attól, hogy a jelenleg legerősebb brit radikális párt, a BNP egészen komoly ismertségre tett szert a legutóbbi választásokon. Kérdés azonban, hogy ez meddig maradhat így? A Populus szerint nem sokáig.
 
A közvélemény kutató múlt hét végén publikált adatai szerint elsősorban a siralmas gazdasági mutatók, valamint az országos tömegpártok (Konzervatívok, Munkáspárt, Liberális Demokraták) nem létező bevándorlási politikája az, ami a szavazók jelentős részét a kisebb, radikálisabb pártok felé irányíthatják a jövőre esedékes időközi választásokon. A nagy pártok ugyanis kényesen ügyelnek arra, hogy az olyan „mérgező” témákkal, mint amilyen a bevándorlás is, lehetőleg minél kevesebbet foglalkozzanak, mert ami egyrészről komoly sikert hozhat a számukra, az másrészről könnyen brutális vereséget is eredményezhet.
 
("Ők biztosan támogatnák a radikálisokat", f: www.guardian.co.uk)
 
Mindenesetre közelebbről megvizsgálva az eredményeket a következőket láthatjuk: A megkérdezettek 48 százaléka hajlandó lenne támogatni egy új brit szélsőjobboldali pártot, ha az kész tartózkodni a nyílt erőszak és a náci jelképek alkalmazásától. A válaszadók 52 százaléka szerint a brit muszlimok problémákat okoznak az Egyesült Királyság számára. A felmérésben részt vett fehérek 63, az ázsiaiak 43 és feketék 17 százaléka gondolta úgy, hogy a bevándorlás rosszat tett az országnak Mégis igazán csak a brit ázsiaiak azok (38 százalék), akik szerint fel is kellene függeszteni egy időre a bevándorlást.
 
A többség természetesen – beleértve a vezető pártokat – inkább a körülményekkel magyarázza a nem éppen hízelgő eredményeket, mintsem saját kudarcukkal. Ezzel szemben a jogvédők reakciója sem meglepő, hiszen ők meg kongatják a vészharangokat és már soha nem látott radikális térnyerésről, valamint Európa legerősebb szélsőjobboldali erejének kifejlődésétől tartanak. Kétségtelen tény, legalább is egyes politikai elemzők szerint, hogy egy holland, vagy francia típusú radikális párt a jelen helyzetben könnyen 15-20 százalékos vagy akár még annál is nagyobb támogatottságra tehetne szert. Ugyanakkor azt sem szabad elfelejteni, hogy amíg Hollandiának ott van Geert Wilders, Franciaországnak pedig Marine Le Pen, addig az Egyesült Királyságnak a legjobb esetben is csak egy Nick Griffinje van. 
 
Persze hiba lenne Griffint, a brit nemzeti radikálisok vezetőjét azért leírni, mert, szemben mondjuk David Cameronnal, Nick Clegg-gel, vagy Ed Milibanddal nem az a született választóbarát politikus (sem látványra, sem pedig megszólalásra). De nem is szabad túlmisztifikálni, hiszen igazán veszélyessé csak akkor válhat egy szélsőséges párt, ha megtalálja arcát és hangját, márpedig elnézve Griffin eddigi teljesítményét ez még a legtöbb szakértő szerint is odébb lesz a Királyságban.      

 

Szólj hozzá!
egyesült királyság szélsőjobboldal bnp kiemelt területek nick griffin bevándorlás ellenesség

A francia külpolitika útjai

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0
2011. március 02.

Vasárnap este a francia elnök, Nicolas Sarkozy újabb cseréket jelentett be kormányában, melyek a külügyi-, belügyi- és védelmi tárcákat érintették. Ám míg az utóbbi kettőnél a váltás némileg meglepő, addig Michéle Alliot-Marie külügyminiszter asszony leváltása senkit sem érhetett meglepetésként, hiszen ez a döntés már jó ideje a levegőben lógott. A poszt új felelőse Jacques Chirac volt elnök bizalmasa, Alain Juppé, akitől Sarkozy komoly változásokat vár, legalább is szavakban biztosan, mivel elemzők szerint a valóságban marad szinte minden a régiben.
 
Nicolas Sarkozy vélhetően jó döntést hozott Alain Juppé külügyminiszteri kinevezésével, hiszen a mértékadó francia lapok szinte mindegyike komoly, magabiztos és nagy tiszteletnek örvendő politikusként mutatja be a volt elnök, Jacques Chirac egykori bizalmasát. Juppé amúgy a védelmi miniszteri posztot volt kénytelen feladni, amit így Gérard Longuet, Sarkozy pártjának (UMP) egyik prominense örököl. A kabinet átalakítása elérte még a belügyminisztériumot is, ahol az eddigi miniszter, Brice Hortefeux helyén az elnök egyik közeli szövetségese, Claude Guéant teljesít majd szolgálatot. A távozók közül természetesen a legérdekesebb Alliot-Marie helyzete, aki lényegében egy francia politikai legenda. A 64 esztendős volt külügyi felelős ugyanis azon kevés politikusok egyike, aki hosszú pályafutása alatt képes volt – ha csak egy rövid ideig is – a négy legfontosabb miniszteri posztot (védelem, külügy, belügy, igazságügy) viselni. Így nem csoda, hogy Alliot-Marie szebb befejezésről álmodott, de azok után, hogy a francia média lassan egy hónapja a magánéletével, illetve miniszteri ténykedésével foglalkozott, gyorsan felszámolt minden lehetőséget a méltóságteljes távozásra.
 
(Michéle Alliot-Marie és Nicolas Sarkozy, forrás: www.lefigaro.fr)
 
Ha őszinték vagyunk, azért belátható, hogy feltételezhetően a vége felé már maga a külügyminiszter asszony sem láthatott más kiutat, mint a lemondás / lemondatás. Hiszen az még csak egy dolog, hogy a tunéziai események kirobbanásakor Alliot-Marie biztosította az elnyomó Ben Ali rezsimet, hogy a franciák készek beavatkozni a kormányerők oldalán, de miután kiderült, hogy a múltban mind a politikus, mind pedig annak családja kapott különböző ajándékokat Ben Alihoz közel álló köröktől, onnantól a kérdés nem az volt, hogy vége lesz-e a sikeres politikai karriernek, hanem az, hogy mikor. A választ február 27-én megkaptuk, miután Sarkozy végleg megelégelte a folyamatos média figyelmet, mely miniszterére és kormányára irányult. A legtöbb elemző szerint ugyanakkor az elnök előbb is megléphette volna a kabinet újbóli átalakítását, mivel egyértelmű volt, hogy az Alliot-Marie keltette hullámok nem fognak egyhamar lecsillapodni. Mégis, Sarkozy talán bízott benne, hogy képes lesz eloltani a tüzet, mert minden népszerűség növelő intézkedésre és döntésre szüksége van, mint egy falat kenyérre. Ezzel amúgy nincs egyedül, hiszen korábban már Jacques Chirac is elsősorban a külügyi eredményeinek köszönhette belpolitikai megerősödését. Természetesen nem olyan biztos, hogy Sarkozy is képes lesz megcsinálni ezt a bravúrt, de az, hogy meg fogja próbálni, biztos, mert meg kell próbálnia, nincs más lehetősége. Az elnök népszerűségi mutatója ugyanis ma valahol 30 százalék környékén van, ami finoman fogalmazva sem hízelgő. Főleg szembe állítva a legvalószínűbb kihívóval, Dominique Strauss-Kahnnal, akinek az elfogadottsága kb. 60 százalékos. Sarkozy számára azonban a legkellemetlenebb mutató mégis inkább a választási hajlandóság, mivel a legfrissebb mutatók alapján a francia választók 56 százaléka DSK-t választaná.
 

Nicolas Sarkozy tehát előre menekül, hisz nem is tehet mást. Elsőnek lemondatta a média és az ellenzék által támadott külügyminiszterét, majd kinevezte az egyik legkedveltebb és legvisszafogottabb politikusát a megüresedett posztra. Másodsorban új Észak-Afrika politikát hirdetett, melynek középpontjában a diktatórikus rezsimek ellen felkelők és az ő terveik támogatása áll. Harmadrészben pedig új külpolitikát jelentett be, mely értékelvűségen és nem gazdasági érdekeken alapszik. Sarkozy tehát előre menekül, de minden bizonnyal későn.

Németh Áron Attila

Szólj hozzá!
franciaország tunézia sarkozy chirac ump kiemelt területek ben ali alliot marie alain juppé

Mivel járhat a Líbia-Olaszország tengely átalakulása?

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0
2011. február 25.

A nemzetek közti egymásrautaltság a mai globalizált rendszerben már korántsem hat újdonságként, ebből eredően pedig az is egyértelmű, hogy egyes államok jobban, mások kevésbé szorulnak rá partnereikre gazdasági-politikai életük során. Európában pedig a líbiai helyzet hatása kétség kívül Olaszország számára a legkényesebb, mivel a két ország közt húzódó kapcsolati szálak igen szorosak.
 
A gazdasági összefonódás – akárcsak más európai államoknál – a gyarmati múltból fakad: Líbia az 1911-12-es olasz-török háború során olasz fennhatóság alá került, és egészen 1947-ig hivatalosan ez nem is változott meg. Bár a második világháború után természetesen a szövetséges hatalmak vették át a terület irányítását, az észak-afrikai ország valódi függetlenségét csak 1951-ben érte el. Az ez után következő monarchiát 1969-ben megdöntő Moammer Kadhafi pedig meglehetősen pozitív kapcsolatot ápolt az olasz politikai vezetéssel, de főleg Silvio Berlusconival. A teljesség igénye nélkül: 2004-ben együtt avatták fel a Földközi-tenger leghosszabb víz alatti gázvezetékét, a Zöld Áramlatot, mely összekapcsolja a két országot. Ezek után 2008-ban együttműködési szerződést írtak alá, melynek értelmében az olaszok kvázi jóvátételt fizetnek (helyi infrastrukturális projektekbe fektetnek be) a gyarmati időkben elkövetett pusztításért, Líbia pedig cserébe nagyobb erővel fog harcolni az olasz partok felé igyekvő illegális bevándorlók ellen, valamint ők is növelik befektetéseiket egyes olasz cégekben. 2009-ben Berlusconi helyet adott a líbiai vezetőnek a G8 ülésen, és más találkozásaikkor is óriási ünnepélyességgel fogadta őt. Ezek persze csupán kiragadott momentumok ez előző évek „nagy egymásra találásában”, de jól mutatják azt, hogy az olasz gazdasági érdekeket Berlusconi miképp próbálta előrébb vinni, és hogy ebben partnerre talált Kadhafi személyében.
 
("Nem is olyan régi szép idők", f: www.guardian.co.uk)
 
Ez meglátszik abban is, hogy a Líbiai Befektetési Hatóság jelenleg több olasz cég tulajdoni részében is igen prominens helyet foglal el: például 7,5 százalék of UniCredit Bankban, Olaszország legnagyobb bankjában, 2 százalék a Finmeccanica-ban (légi- és hadipari csoport), 2 % az ENI-ben (olasz olajvállalat), valamint 7 százalék a Juventus futball klubban. Bár az említett cégek jelenleg hevesen cáfolják, hogy a líbiai helyzet bármiféle hatással is lenne jövőjükre és működésükre, a szituáció azért valószínűleg nem lesz ennyire egyszerű. Ezeknek cégeknek reagálniuk kell a hirtelen jött eseményekre, ez pedig sokszor fájdalmas lépésekkel járhat. Az ENI például már kedden bejelentette, hogy biztonsági okok miatt a Zöld Áramlatot fokozatosan leállítják, így valószínű, hogy a többi cégre is hatással lesz a válság. Akárcsak Olaszországra (és a többi európai államra), hiszen a kieső olaj- és gázimportot pótolni kell, ami, jelenlegi tervek szerint, az Észak-Európából fog megtörténni. Az ügy súlyosságát jelzi, hogy szerdán az olasz gazdasági minisztérium összehívta a gázbizottságot, mely csak rendkívüli esetekben ül össze. A résztvevő politikusok és cégvezetők megtárgyalták, hogy Olaszországnak esetleg szüksége lehet stratégiai tartalékainak felhasználására, mely 90 napra elegendő olaj és 30 napra elegendő gázt jelent. Egy ugyancsak problémás ügy a menekültek kérdése, mely az eddigi tunéziai és egyiptomi válságok során is megnehezítette az olasz parti őrség dolgát, mivel több ezren indultak neki csónakokon, hogy elérjék az olasz határt. Kadhafi hatalma eddig kemény kézzel tartotta be a 2008-as megállapodást, és szorította vissza az országából menekülni vágyókat, bukásával azonban mindez megszűnhet. Olasz javaslatra az észak-afrikai menekülteket (csak Líbiából 200-300 ezer főt várnak) egyenlő arányban kellene fogadnia az EU-s államoknak, ezt azonban már Németország már most elutasította.
 
Egy másik gondot azonban már nem a jövő, hanem a múlt jelentheti: Natalino Ronzitti, a római LUISS Egyetem jogprofesszora szerint az olasz kormánynak több lehetősége is volt, hogy a líbiai diktátor uralmát egy demokratikusabb mederbe terelje annak 41 évnyi uralkodása alatt, azonban Olaszország nem tett ezért semmit. Az ezzel való szembenézés pedig tovább bomlaszthatja a jelenleg is pattanásig feszülő belpolitikai helyzetet. Az pedig szintén nem segített Berlusconi helyzetén, hogy sokak szerint késve, csupán hétfőn este ítélte el a líbiai vérengzést. Valószínű, hogy ha valamibe, akkor nem konkrétan ebbe fog belebukni az olasz miniszterelnök, ám a jelenleg is rossz állapotban lévő gazdaságra helyezett újabb nyomás könnyen ledöntheti a Lovag amúgy is meggyengült belpolitikai bázisát.
 
Mészáros Tamás

 

Szólj hozzá!
olaszország líbia berlusconi észak afrika kadhafi egyéb területek
süti beállítások módosítása